Evangélikus 5 osztályú gimnázium, Besztercebánya, 1877
tett. *). Midőn Telegdy Miklós apr. 5-én Beszterczebányára eljött, levelet adott át a tanácsnak, melyben részletezve volt, milyen büntetés várja azokat, kik eretnekeket támogatnak; végrehajtván pedig a visitátiót, felszólitá a tanácsot, hogy inkább engedelmeskedjék az egyháznak s űzzön el a városból minden eretneket, mintsem hogy magát az egyház fenyítésének kitenné. A két tót lelkészről úgy nyilatkozott, hogy püspöktől felavattattak ugyan papoknak, de most olyanok, kikről a kath. egyház méltán azt mondhatja: Gyermekeket neveltem föl, de azok megvetettek engemet. A német káplánról pedig t. i. Meitzer Gergelyről fölemlítő, hogy ez theologiai képzettséggel nem biró laikus, a ki azt állítja, hogy Wittenbergben szenteltetett föl papnak, holott e helyen kath. püspök nem is lakik. Mind e háromnak tanítását tévesnek kinyilatkoztató, mivel az a kath. egyház tanaitól eltért, s a tanácsot fölszólítá, hogy őt a királyi rendelet értelmében támogassa; nevezetesen azt követeié, hogy szabad legyen neki s embereinek az utóbb nevezett laikust mint olyant, ki a papi jelleget jogtalanról bitorolja, megkötözve Nagyszombatba magával elvinni; a többi lelkészeket illetőleg pedig fölhívá a tanácsot, hogy ezek az egyházmegyei gyűlésben való megjelenésre kényszeríttessenek, vagy addig a városban visszatartóztassanak, mig az érsektől tüzetesebb rendelet leérkezik. Végre kérdést intézett az iránt, hogy a plébánosi állomás miért nincs betöltve, és milyen jövedelemmel bír az ispotály; egyúttal pedig elegendő kíséretet követelt, hogy további útját biztosan folytathassa1 2) Az ispotály jövedelmét illetőleg az érsek márcz. 31-én maga is felvilágosítást kért a tanácstól3); ezzel neki az utóbbi nagyon rövidre szabott válaszban szolgált4), mig a visitátor követeléseit azon megjegyzéssel visszautasította, hogy ily fontos kérdésben a többi bányavárosok beleegyezése nélkül nem intézkedhetik. Ennek következtében a bányavárosok apr. 9-én Körmöczbányán gyűlést tartottak, s innen az érseknek azt írták, hogy lelkészeiket a török ellenség győztes előnyomulása következtében nem akarják Nagyszombatba bocsátani, s hogy az apr. 4-én és 5-én történt gyászos kimenetelű szécsényi ütközet miatt, melyben a bányavárosokból több mint 1000 ember elesett, nagy rettegés szállotta meg őket, mivel attól kell tartaniok, kogy a török a felső megyéket, melyek ama csata által védőiktől megfosztottak, könnyű szerrel hatalmába fogja keríteni; egyszersmind arra kérték az érseket, hogy e nagy veszélyben segítségükre legyen, s hogy tekintettel lévén mostani szorult helyzetükre s arra, hogy az elesettek árváiról gondoskodniok kell, a trienti zsinat czimén rájuk rótt adótól vagy egészen mentse föl őket, vagy pedig hosszabbítsa meg e tekintetben a fizetési időt5). Erre az érsek azt válaszoló, hogy e szerencsétlenség nem annyira a vezér gondatlanságának, mint az ő engedetlenségüknek s bűneiknek tulajdonítandó; hogy ő a szécsényi csata előtt 100 lovasból és 50 gyalogból álló segédcsapatot küldött volt a magyar sereghez; de e csapat későn érke1) V. 1. 267, 42. sz. a. 2) V. 1. 267, 1. sz. a. 3) V. 1. 316, 8. sz. a. 4) V. 1. 267, 38. sz. a. 5) V. 1. 316, 13. sz. a. 55
