Evangélikus 5 osztályú gimnázium, Besztercebánya, 1877
41 Erre az érsek szeptember 24-én Znio-Váraljáról felelvén indignatióval nyilatkozott azon merészségükről, hogy egyházi dolgokba keverednek s neki előírni akarják, hova és milyen módon utazzék hivatalos teendőinek végzésénél. Koholmánynak kijelenté a két lelkész bebörtünöztetéséről szóló hírt s elbeszélő, mily előzékenységgel járt el ezen s más 5 vagy C lelkész megtérítésénél. Továbbá megjegyzé, hogy az ágostai hitvallást ismeri s szövegét bírja is, sőt hogy személyesen jelen volt, midőn ez az ev. rendek által a császárnak átnyújtatott; épen ezt akarta lelkészeik előtt behatóan taglalni. Miután azonban második, sőt harmadik meghívásának daczára sem bocsátották az utóbbiakat ő hozzá, s miután ezek inkább nekik engedelmeskednek, kiknek mint világiaknak egyházi ügyekben beleszólásuk s jogaik nincsanek, mint főpapjuknak; ezért majd fontolóra kell vennie további lépéseit. Egyúttal átkiildte a tanácsnak a királynak ez ügyre vonatkozó rendeletét s azon kívül két iratot, melyek közül az egyik a kath. egyház miséjéről, a másik az eretnekek állha- taHanságéról szólt'). A bányavárosok szept. 30-án Ivörmöczön kelt válaszukban lelkészeik védelmére keltek, kijelentvén, hogy azok egyedül a megváltó érdemeit kirdetik s a szentségeket, melyeket Krisztus alapított, híven kezelik; azt állították, hogy azokat azért hívták össze Körmöczbánvára, mivel azt reményiették, hogy az érsek kérelmüknek engedve szintén oda fog jönni, és mivel, ha ez ügyben másképen intézkedtek volna, a lakosság közt zavargások támadhattak volna; végre kinyilatkoztatták, hogy vallásos rajongókat magok közt nem tűrnek, s hogy ezt már egy Ízben bebizonyították, midőn Ilodrusbánván ily egyéneket részint távozásra, részint pedig nyilvános megtérésre kényszerítettek* 2). ') V. 1. 207, 54. sz. a. közölte Ribiui Memorab. I, 124. 1. — Postscriptum: „Mittimus praeterea vobis duos libellos, alterum de missa evangelica, catholicum, alterum de inconstantia haereticorum, quos vestri concionatoros videntur imitari". 2) V. 1. 207, 57. sz. a. „ . . . . Si qui Anabaptistáé et Saeramentarii inventi fuerint, non viginti dies, sed nec. viginti boras in medio nostri locum habebunt, sicut ante haec tempora, cum in Hodritschiam irrepsissent, et ad insignem confusionem rés spectaret, magna diligentia a nobis repressi et eieeti fuerunt, adeo ut sanabiles ad revocationem publicam cogerentur, magis enim eos, ut digni sunt, quam canem et anguem odimus. Nec alios ministros ecclesiae unquam admisimus, nisi qui Jesum Christum ostenderunt et ostendunt, aram praesidiumque salutis, qui pro mundi delictis vitam et sanguinem profuderit et solus ab aeterna morte miseros liberarit, et sit unicus apud deum patrem humani generis advocatus. Hanc doctrinam ardenti studio complectimur, quae et ita radices in animis nostris egit, ut eam nulla vis eripere queat: neque arbitramur, nos in hac re peccare, sed deo omnipotenti, qui sic vult et iubet, praestare officium gratissimum. Deinde sacramenta, quae deum habent auctorem, summa veneratione prosequimur, neque patimur, ut quisquam ea contemnat, sed utimur illis iuxta verbum atque praescriptum divinum, ita ut nihil in nobis merito desiderari possit . , . . . Quod autem coucionatores et theologos nostros ex his civitatibus in comitatum thurociensem non misimus, id nulla pertinacia aut inobedentia a nobis factum fuit, sed vitandi majoris motus causa rationem hanc inivimus, ut hic Cremuitzii congregati expectarent, donec R. D. Y., ut petieramus, huc perveniret. Nec fuit inanis aut frivola nostra excusatio, nam res ipsa nunc loquitur, quam nobis fuerit difficile et periculosum, illos in tam variis rumoribus alio mittere. Quapropter qua possumus humilitate oramus et obsecramus, ne quid gravius hoc praesertim tempore R. D. Y. in nos moliatur, sed potius pro conservatione nosfra paterne sit sollicita, negotiaque nostra apud Caesaream Majestatem promoveat; id et veri episcopi est officium, et nos omni servitiorum genere promerebimur“.
