Evangélikus 5 osztályú gimnázium, Besztercebánya, 1877
35 meghiúsították e kísérletét. A király a követek előtt újból elrendelé említett parancsának végrehajtását; egyszersmind az esztergálni érsekkel együtt komolyan megdorgáld Stegert eddigi magaviseletéért, s arra figyelmeztető ezt, hogy ha botrányos életmódját gyökeresen meg nem javítja, s háztartását takarékosság által rendbe nem hozza, többé kegyelemre számot nem tarthat; a tanács követeit pedig arra szólítá föl, hogy az ispotályra vonatkozó pártfogói kötelességeiket erélyesen és lelkiismeretesen teljesítsék. Midőn ennek következtében az ispotály 1560. márcz. 8-án Gál badini plébános és két nemes ember jelenlétében Stegernek átadatott, a két fél a téli vetések tekintetében nem tudott megegyezni; végre jul. 20-án abban állapodtak meg, hogy e vetéseket a város fogja ugyan learatni, de a termésből az ispotálynak 13 kazal gabonát fog átengedni elegendő szalmával s takarmánynyal együtt. Ezen alkalommal a tanács arra inté Stegert, hogy az ispotály jövedelmét a kitűzött czélra fordítsa s a szegények iránt elvállalt kötelességeit lelkiismeretesen teljesítse, nehogy a tanács pártfogói jogánál fogva kénytelen legyen ellene föllépni. Steger ezt inegigéré, s egyszersmind kinyilkoztatá az átvétellel való megelégedését, miről a tanácsnak a jelenlevő tanúk által aláirt bizonyítvány kiállíttatott. Egyelőre ily megoldást nyert az ispotály kérdése, melyet azért tárgyaltam oly részletesen, minthogy a most elbeszélt harcz az ekkori, sűrű homály által takart egyházi viszonyokra, az ezen viszonyokat intéző körökre, és a szereplő egyéniségekre elég tiszta világosságot terjeszt. A városi tanács nagy szívóssággal iparkodott az ispotályt a katli. egyház befolyásától elvonni s községi birtokká átváltoztatni; midőn pedig e miatt perbe keveredett, minden módon azon volt, hogy a vitás ügy ne döntessék el a klérus, hanem világi bírák által. Ez azonban, mint láttuk, nem sikerűit, mivel Ferdinánd király Oláh AI. érsek befolyása alatt állott s a katli. egyház érdekeit védte. Oláh M. szintén csak az utóbbi czél által vezettetett intézkedéseinél és Stegert erkölcstelensége daczára pártfogása alá vette, mivel ez neki czéljához kész eszközül kínálkozott; Steger pedig elég ravaszsággal és elvetemedettséggel bírt arra, hogy e viszonyát önző módon kizsákmányolja. Alig vette át az ispotály igazgatását, már is jövedelmének szaporítására gondolt, s erre következő módon talált alkalmat. Ugyanis a városi plébános és az ispotály igazgatója közt régóta oly egyesség fönállott, hogy amaz káplánjaival, a kántorral s az éneknél közreműködő tanulókkal együtt Margit, Lőrinez és Erzsébet napján az ispotályban ünnepélyes isteni tiszteletet tartani szokott, s ennek fejében az ispotály terméséből a tizedet megkapta; hogy e kötelezettségtől megszabaduljon, Steger fölszólalt az ellen, hogy az ispotályban a plébános által ev. isteni tisztelet tartassák, s Oláh Miklós érsektől 1560. máj. 2-án oly fölhatalmazást kapott, hogy miután „a lutheránus eretnekségnek a városban való elterjedése óta a plébános as isteni tiszteletet lutheránus ssolcás szerint végzi, mi az ispotályban nem tűre tik“, többé a tizedet az utóbbinak vagy pedig a városi tanácsnak nem köteles megadni. Erről a tanács is érte- síttetett azon megjegyzéssel, hogy a tized behajtásától tartózkodjék, vagy pedig ha ezen intézkedés ellen valami kifogása volna, panaszával az érseki 3*
