Evangélikus 5 osztályú gimnázium, Besztercebánya, 1877
25 megtagadásából a városra nézve sok baj, az „evangéliumra“ pedig nagy veszély báramolnék. Magát a toscheni fejedelmet, Venczelt is rábírta, hogy érdekében a beszterczebányai tanácsnál közbenjárjon, mit ez 1553. máj. 23-án sajátkezű levélben megtett, melynek kézbesítésével külön küldöttet, Koch Venczel nevű nemes embert megbízott. Steger idő közben a királyi udvarnál is szorgalmazta ügyét, s 1553. máj. 10-én Ferdinánd királytól rendeletet kieszközölt, melyben a beszterczebányai tanácsnak meghagyatott, hogy Stegert az ispotály birtokába helyezze vissza >); miután pedig a tanács ezt tenni vonakodott, új királyi rendeletek érkeztek le hozzá, a kincstári rézbányák igazgatójához és Balássi János, zólyomi várkapitányhoz, melyekben a föntebbi királyi parancs végrehajtása sürgettetett. Ekkor a tanács hajlandó lett Stegerrel egyezkedésbe bocsátkozni; de az utóbbi semmit sem akart erről hallani, hanem ellenkezőleg az udvarnál azt eszközölte ki, hogy a rézbányák igazgatója s a zólyomi várkapitány az ispotály átvételével s neki való föltétien átadásával megbízattak. Azonban ezen királyi hivatalnokok a város pártját fogták s a vett parancs végrehajtásával késtek; sőt az ő tanácsukra a tanács küldöttség útján a királyt másképen igyekezett az ügyről informálni; de sikertelenül. Steger ugyanis a hatalmas Oláh Miklós érsek-kanczellár pártfogását azzal biztosította volt magának, hogy magát a katholikus egyház hű fiának tettette, s a beszterczebányai egyházi viszonyokat főpásztorának sötét színben ecsetelte; nevezetesen pedig bevádolta vala a beszterczebányai tanácsot, mint olyant, mely a katli. egyháztól elpártolt s lelkészeit az érsek tudta s beleegyezése nélkül választja. Ezen idő óta Steger az érsek által támogattatott; e támogatást azonban nem igyekezett hivatalos kötelességeinek pontos teljesítése által kiérdemelni, hanem egyedül az által, hogy valahányszor őt a tanács szorult helyzetbe hozta, önvédelme czéljából ennek irányában a föladó szerepét játszotta. Oláh M. védencze érdekében Ferdinánd királynál közbenjárván kieszközlé, hogy a király kegyelme elveszítésének terhe alatt a beszterczebányai tanácsnak a fönt említett rendelet végrehajtását szívére köté, s az utóbbit arra utasító, hogy ha Steger ellen panaszai vannak, ezekkel az érseki helyetteshez, mint annak valódi bírójához, forduljon; végre kijelenté, hogy ha e parancsa nem teljesítetnék, a város bírája és két tanácsos kötelesek lesznek az ő színe előtt megjelenni s engedetlenségükért számot adni. E kényszerítésnek engedve, végre a tanács 1553. okt. 17-én az ispotályt Stegernek átadta, az átadás alkalmával minden ingóságot pontosan leltározván; nov. 3-án pedig a királyhoz intézett föliratban eddigi késedelinezésének okáúl fölhozta, hogy lelkiismeretével ellenkező dolognak tartotta a szegények javait pazarlóra bízni, s egyszersmind kinyilatkoztatta, hogy magát a király akaratának engedelmesen aláveti s az ispotálynak további sorsát Ő Felségének kegyelmes elhatározására bízza. Steger diadalát biztosnak tartván, ekkor már nyíltan azzal dicsekedett, hogy habár a város 20-szor is folyamodnék a királyhoz, mégsem fog czélhoz jutni, mivel ő neki a királyi udvarnál hatalmas pártfogói vannak, kik a város minden kísérletét könnyű szerrel meghiúsítják. De a szóban lévő ') V. 1. 342, 98. sz. a.
