Evangélikus 5 osztályú gimnázium, Besztercebánya, 1877

23 viczai plébánossal betöltetett, ki mellett 1546—1553-ig bizonyos Zsir/mond nevű káplán működött. Miután Zsigmond az utóbbi év június havában Ró­zsahegyre eltávozott, helyére juh 22-én Breznóbányáról bizonyos Péter nevű káplán meghívatott1). Az oltárnoki állomások 1546 óta beszüntettettek. Sok gondot és aggodalmat okozott a tanácsnak az ispotály ügye. Midőn ugyanis dé>xsef\ ispotály! lelkész, 1546. juh 10-én az életből váratlanéi kimúlt2), a városi jegyző, Steger Mihály, ki magának az ispotályi pártfogói jognak a város számára való megszerzése által s más tekintetben is nagy érdemeket szerzett volt, a tanácsnál keresztül vitte, hogy fia Rafael, fiatal korának da­czára a megürült állomásra kiszemeltetett. A megválasztott új ispotályi igaz­gató megerősítésének kieszközlésére Steger Mihály Pozonyba küldetvén a király távollétében ennek helytartójánál, az esztergomi érseknél küldetésének czélját el is érte. A megerősítő okmányt a tanács 1546. juh 22-én őrizetébe vette, a nevezett fiatal embert pedig juh 29-én a többi lelkészek jelenlétében hivatalába ünnepélyesen beiktatta3); ugyanekkor az utóbbival oly értelmű szerződést kötött, hogy ez Kindermann Kristóf haláláig egy forintnyi heti fizetésben fog részesíttetni, mely egyelőre egyetemi tanulmányainak folytatására fog szolgálni, azután pedig két forintnyi heti fizetés, szállás és szabad asztal élvezetébe fog helyeztetniJ) Ezen szerződést Steger Rafael és atyja aláírták s pecsétjükkel ellátták, a tanács pedig jóváhagyás végett Ferdinand király elé terjesztette5). Azonban a király nov. 1-én kelt rendeletében kijelenté, hogy ezen egyezkedésbe a megválasztott ispotályi igazgatónak fiatalsága miatt belé nem egyezik, s a, tanácsnak meghagyá, hogy a nevezett hivatalt más alkalmas egyénnel töltse be, Kindermann Kristófnak pedig mint apostatának, ki papi jellegéből kivetkőzött és megnősült, az ispotály jövedelméből fizetést ne adjon, mivel különben ezen intézetre vonatkozó pártfogói jogát el fogja veszíteni. A tanács bízván az érsek-helytartó által kiállított megerősítő levél­ben nem foganatosító e királyi rendeletet és Steger Rafaelt azon czélból, hogy a protestáns Ideológiában alaposan kiműveltessék, Wittcnbergbe kiddé, ') Y. 1. Pfarrhofraitungen. 2) Protoc. act. iur. 179. 1.: „1540, 10. Juli is Herr Joseph, Pfarrer und Rector des Spitals S. Elisabeth dieser Stadt in Gott verschieden und in der Kirche gedachtes Spitals begraben.“ Örököse anyja volt („Anna von Benin“). Prot. act. iur. 183. 1. 3) V. 1. Spitalraitung: „1540, 10. Juli ist der Stadtschreiber ,gen Presslmrg gesandt worden zum Herrn Stadthalter um eine Confirmation des neuen erwählten Pfarrers; hat erstlich nach Befehl der Herrn des Raths Herrn Friderico Malatesta, Herrn Erzbischofs zu Gran seinem Secretario verehrt fl. 2 in Gold, und hiernach um die Confirmation geben und verzehrt alles fl. 20.“ — Protoc. act. iur. 179. és 180. 1. 4) Y. 1. 259, 140. s kiváltképen 355, 1. sz. a. 5) A „Schemat. hist.“ 144. lapján e szerződésről ez mondatik: „Cum hoc Raphaele Steger .... domini magistratuales tali modo concordarunt, ut sustentatis e parte egenis reliqui fructus beneficii ipsis magistratualilms excensuati cesserint, resoluto solum sumptu tam pro Raphaele Steger ad scholam Wittenbergensem misso, quam pro Josepho, Craeovia allato sacerdote.“ Erre nézve meg kell jegyeznem, hogy e szerződésben a holt József lel­kész fizetéséről nem lehetett szó, s hogy az ispotályi számadások bizonysága szerint a ta­nács egyes tagjai az ispotály jövedelméből semmiféle hasznot nem húztak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom