Evangélikus 5 osztályú gimnázium, Besztercebánya, 1876

19

nőm. plur. Her. vj|j.ssc, {ipis;; Her. és att. a<psíc,

att. Her. és Horn. r^usic, {i^síc. Homernál nincs, gen. plur. Her. és Hóm. YjpsMv, üp-swv, ccpstov, att. t)[j.(3v, 'jij.uv, soüv, dat. plur. Her. és Horn. <j<pí,

att. Her. és Horn. 09ccí,

S9Í Herodotnál enklitikon, = az att. auxot;;

S9«jí nála nem enklitikon, = az att. a9Í01V autói;, acc. plur. Her. és Hóm. Tjpia;, úp.sa;, tnpsac, att. Y)tj.(x;, bp.a;, 091X1;. neutr. Herodotnál ocpia. — att. atka.

2. A vissza vivő névmás Herodotnál: spisoüToö, ösmüxoü, suiitoő, stb. (Krasis által támadt sp.so atkoö, cső au~oű és so atkoő-ból); att. sp.auxoü, ösauxoü vagy oauxoü, sauxoű vagy aúxou. Homer e helyett vagy pusztán a személyes névmást, vagy ezt és auxo';-t (de elkülönítve) használja.

3. Ráviteles névmás.

"0; mindkét számú saját, tulajd. és tárgyesete helyett Herodot és Homer a névelőnek megfelelő ejtéseit használják.

"Oaxi; és 0' tt sajátitója és tulajdonitója Herodot és Homernál: b'xsu, o'xsw, b'xsov (2’102) oxsoiai (2-102); a középnem többes számú tárgyesete aoaa; att. ouxivo; vagy oxou, mtivi vagy o'xm, wvti.vtov vagy b'xcov, oioxtotv vagy Stoiciv; axiva vagy arra.

4. A kérdő és határozatlan névmás sajátító és tulajdonitó ejtése Herodot és Homernál, (mint részben már a megelőző összetett ráviteles névmás alakjaiból kitetszik): xso, xsö; xso; xs«v ; xéoiffi; att. xívo;, xtvo';; xívi, xiví; xt'vov, xivwv ; xíffiv, xiaív.

Igehajlitás.

Az eltérések, melyek az igehajlitásnál egyrészt Herodot és Homer, másrészt az attikai nyelv közt észrevehetők, illetik l.az igető jegybetüjét, 2. az augmentumot, 3. a reduplicatiot, 4. a személyragokat és köthangzó- kat, 5. bizonyos sajátságos ragokat, 6. az összevont igéket, 7. a px igéket, 8. a rendhagyó igéket.

Az igető jegybetiije.

a) Legszilárdabbak az igetőben is a mássalhangzók, s kivált Herodotnál semmi szabályellenes változást nem szenvednek. Csak <xpraí£o tövének különböző időkben különböző jegybetiije van: t. i. ápTraS tőtől képez- tetik nála, és az att. nyelvben a jövő idő: ápTtáoopai (8'28; 9'59); ellenben ápTiay-tól (Herodotnál) a szenvedő alkatú gyenge aoristos: áprax'/írijva!. (2'90, 8'115). Homernál ápTuay-tól képeztetett a jövő idő: áprac^o (II. 22‘310), és a jelentő módú gyenge aoristos: Tj'prax^a (Od. 15'174); ellenben ápzaS-tól a gyenge aoristos kötmódja: ápmx'ay) (II. 17'62). Att. íj'pTOxca stb.

ő) Yáltozékoyabbak a magánhangzók. Megemlítendő kiváltképen az, hogy az aw igék tövének a-ja Herodot és Homernál sokszor s-ra változ2*