Bérmunkás, 1954. július-október (41. évfolyam, 1837-1850. szám)

1954-10-15 / 1850. szám

2 oldal BÉRMUNKÁS 1954. október 15. BÚCSÚZÓ LEVELEK Habár nem ért egészen várat­lanul, mégis az a hir, hogy a Bérmunkás elérkezett az UTOL­SÓ SZÁMÁHOZ, mélyen meg­rendített. Általában nézve az IWW sok­kal nagyobb szerepet töltött be Amerika történelmében, mint ma azt igen sokan hiszik és eb­ből a szerepből a Bérmunkás körül csoportosult magyarajku munkástársak alaposan kivették részüket. Természetes, hogy mélyen el­szomorít azon éra elsorvadásá­nak látása, amelyben oly sziv- vel-lélekkel vettünk részt. Az IWW és annak minden alkotó része nagy szolgálatot nyújtott az emberi haladásnak. Most, 50 év múltán, midőn elenyésszőben van, itt hagyja azt a jótékony befolyást, amit nem csak az amerikai, hanem az egész világ munkásmozgalmára gyakorolt. Nincs terünk az IWW szüle­tésének és fejlődésének ismer­tetésére, csupán azt jegyzem meg, hogy valószínűleg már csak egyedül én élek azok kö­zül, akik félszázaddal ezelőtt, 1905-ben ott voltunk a születé­sénél, sőt az azt megelőző elő­készületeknél is. Fiatal éveim ezen harcos társai ma már mind elhaltak. És most a Bérmunkást is bú­csúztatjuk ! Nagyon sajnálom. És nagyon sajnálom, hogy az angolnyelvü szekciónk, maga az IWW is hasonló viszonyok közé került. — És aztán?! — kérdezem felütött fejjel. Talán szégyeljük a dolgot? Nem, nem kell szégyenkez­nünk! Az ossztályharc mezején nagyon fontos munkát kellett elvégezni. Mi vállaltuk a felada­tot, elvégeztük becsülettel. En­nek a tudata szégyenkezés he­lyett büszkséggel tölt bennün­ket el. Az általunk végzett nagy munka, a mi harcaink eredmé­nye az a sok műnk ás jóléti vív­mány, amelyek a munkásság legkizsákmányoltabb osztályait, a vándor munkásokat, a szak­manélküli munkásokat is kie­melte az emberhez nem illő pá­ria sorsból. A Bérmunkás büszkén mond­hatja, hogy ebből a harcból ala­posan kivette a részét. És ha most megszűnik is, és ha az In­dustrial Worker is megszűnik, az eszme, amit képviseltek, élni fog továbbra is. Wagner József Egy félévszázaddal ezelőtt Amerika tecnikai fejlődése ro­hamlépésben haladt előre. A kizsákmányoló osztály kapzsi­sága, kegyetlensége a végtelen­ségig zsákmányolta ki a bérrab­szolgák millióit. Az amerikai munkásosztály ellentállási ere­jét az American Federation of Labor, Western Federation of Miners tömöri tették. Ezek a szervezetek véghetetlen harco­kat vívtak a kizsákmányoló osztály túlkapásai ellen. Borzal­mas áldozatokat hoztak a nyolc­órás munkidőért folytatott har­caikban és a legtöbbször min­den ellentállásuk, minden áldo­zatuk kudarccal végződött A szocialista es más radikális szervezetek vezetői kutatni kezd­ték az okokat és rájöttek, hogy minden hiba ott van, hogy Ame­rika munkásosztálya széttagol­ta^ szakszervezetekben tömö­rül. Rájöttek, hogy “A szak- szervezetek olyan állapotokat ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoport­ját az ugyanazon iparban dol­gozó másik csoport ellen uszít­sák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le.. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a mun­kásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak.” Rájöttek arra is, hogy a világ bérrabszolgáinak a nemzetközi kizsákmányoló osztállyal szem­ben az egész világon egy szerve­zetbe kell, hogy tömöritsék. 1906 junius derekán Amerika radikális és haladó szervezetei­nek küldöttei Chicago városban sereglettek össze, hogy a káros szakszervezkedési formát hat­hatósabb szervezeti formával váltsák fel. Néhány napi tár­gyalás után junius 22-én kimon­dották a Világ Ipari Munkások Szervezetének megalakulását. Megszövegezték a világ osztály­tudatos munkásságának leg­gyönyörűbb, legtisztább és ért­hetőbb elvinyilatkozatát, amely­ben kimondották, hogy “A mun­kásosztály és a munkáltató osz­tály között semmi közösség nin­csen. Nem lehet béke mindad­dig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között és az élet összes javait ama kevesek bírják, akik­ből a munkáltató osztály áll. ‘‘E két ossztály között küzde­lemnek kell folynia mindaddig, amig a VILÁG munkásai mint osztály szervezkednek, birtokuk­ba veszik a FÖLDET, a TER­MELŐ ESZKÖZÖKET és meg­szüntetik a BÉRRENDSZERT.” Alig egy félévtizedre, eme magasztos szervezet megalaku­lásának, Amerika osztálytuda­tos magyar munkásságának egy része 1911 augusztus 26-án Chi­cagóban megalakították a Vi­lág Ipari Munkásainak vas és fémmunkások első magyar cso­portját. Rövidesen eme csoport meg­alakulása után, Chicagótól New Yorkig országos szervező útra küldtük Rothfisher Károlyt. A magyar szocialista mozgalom legjobb erői csatlakoztak az uj szervezethez és minden magyar­lakta városban, bányatelepen mozgalom indult meg, hogy az uj magyar szervezetet ne csak szóban, hanem irássban is hir­desse Amerika magyar bérrab­szolgái között. A hatalmas law- rencei szövőipari munkások sztrájkja mozgalmunk ütőerei­be uj vért öntött és 1912 novem­berben New Yorkban meg­született a Világ Ipari Munká­sai Szervezetnek első magyar lapja, a Bérmunkás. Szemeink örömkönnyekbe lábadt. Jártuk a magyar telepeket, hogy meg­szerezzük olvasónak a magyar dolgozókat a Bérmunkás szá­mára. A harcos Bérmunkás terjedt Amerika öntuduatos munkásai között és természetessen kihív­ta maga ellen a hatóságok üldö­zését. A kormány utasítására a pos­tahatóság megtagadta a lap szállítását és ezzel egy hatalmas küzdelembe kerültek a Bérmun­kás irói, vezetői és olvasói. A Bérmunkás irói, szervezői bör­tönbe kerültek, de pár hét után már uj erők áHtak a helyükre és a Bérmunkás helyett megje­lent az ‘‘Ipari Munkás”, de az ‘‘Ipari Munkás” és utána a “Vé­delem”, a “Küzdelem”, az ‘ Uj Társadalom”, a “Felszabadulás” cimen megjelent lapok is a Bér­munkás sorsára jutottak. Öt éven keresztül folyt az ül­dözés, mig a háborús őrület el­ül tével 1922-ben, újra Bérmun­kás cimen jelenhetett meg és terjeszthette zavartalanul az Ipari Unionizmus eszméjét. Az amerikai magyarság elö­regedett, uj bevándorlók csak a faiszta, nyilas bandákból kerül­hetnek ki, igy állott elő az a helyzet, hogy a megalkuvást nem ismerő, harcos lapunk to­vábbi kiadását az irók és az ad­minisztratív erők hiányában kénytelenek vagyunk beszüntet­ni. Négy és fél évtizedes küzde­lem után, büszkén tekinthetünk vissza a megtett útra, ha most meg is szűnik harcos lapunk a Bérmunkás, olvasótábora soha sem felejti el a harcias tanítá­sának a lényegét — “Solidarity for Ever”. Köhler. Bármily rosszul esett is, ami­kor meghallottam, hogy a Bér­munkás meg fog szűnni, ez ut ol- só számban nem a veszteségről, nem a fájdalomról akarok szól­ni, hanem inkább arról, hogy ez az újság hosszú évtizedeken át mily odaadással vezette az ame­rikai magyar munkások töme­geit. Születünk, fejlődünk és el­múlunk, — ezen törvény alól senki és semmi sem mentes. A fontos az, hogy milyen eredmé­nyeket hagyunk magunk után. A Bérmunkás a legtisztább múltra tekinthet vissza. Nem üzleti vállalkozás volt, hanem egy csoport öntudatos munkás oly áldozattal és készséggel tel­jesítet munkája, amely, mint példát mutató aranylapra tar­tozik. De a szellemi tartalma még ezt is felülmúlta. Minden sora az őszinte meggyőződés mgnvil- vánulása volt. Különösen az utolsó 15 évben az informáló és tanító cikkei a hitelességet, a pontosságot mutatták, ami a legnagyobb dísze az igazi mun­káslapnak. Habár ezt a megszokott heti jóbarátot nélkülözni fogjuk, kárpótoljon bennünket aZ a tu­dat, hogy a Bérmunkás hűen teljesítette vállalt kötelezettsé­gét. Helyeinket mi már úgyis át­adjuk az uj nemzedéknek, ame­lyet az amerikai angol nyelven neveltek s akiket a társadalmi fejlődés akarva, vagy nem akar­va is beleszorit azon eszmék ter­jesztésébe, amelyekért a Bér­munkás immár 42 éve küzdi >tt. Ha igy vesszük, akkor a Bér­munkás nem szűnik meg, csak helyet cserél, mert a szelleme, a tanítása ott marad milhók agyában. És azon munkások, akik e lap kiadásában és fentar- tásában aktivan résztvettek, megelégedéssel szemlél hetik munkájuk eredményét s igy az a munka és áldozat, amit a Bér­munkásra adtak nem veszteség­nek, hanem igen jó befektetés­nek tűnik majd fel. Mert ki merné tagadni azt, hogy a Bér­munkás utraindulása óta eltelt 42 év alatt a munkásság nagyon értékes gazdasági és kulturális eredményeket ért el s azért el- ismrés jár ennek a lapnak is. Mint összekötő kapocs hiá­nyozni fog a Bérmunkás, de ba­rátainak szelleme, szeretete ott marad valamennyiünk szivében kitörülhetetlennül és emlékét őrizni fogjuk utolsó leheletünk­ig. Baráti összejöveteleinket ezentúl is a Bérmunkás szellemé­ben fogjuk tartani. Bustya Károly Takács József munkástárs halála nagy veszteséget jelent, mert nem csak ő halt meg, de magával rántotta a Bérmunkást is. Takács munkástárs nem tart­hatta a várat addig, amig az utolsó bérrabszolga is beérkez­zen. De a haladás folyamatát nem lehet örök időkre feltarta­ni, mert az szétszakítja még a legerősebben épített zsilipet is. Az IWW szellemében nevelt munkások nem csüggednek, el­jön az idő, — mert el kell, hogy jöjjön, —- amikor minden bér­rabszolga elveszti láncait s vi­lágszabadságot nyer. Minden katonája az IWW-nak egy lánc­szemet képez s minden iánc- szem kiesése gyengíti az IWW-t. Soraim Kolozsvári “Halotti in­duló” cimü költeményének eme két szakaszával végzem: Bus szélvész szárnyán száll­nak Hullongó, sápat levelek. v Haldoklik erdő, mező . . .. Fúvóm a halotti éneket. Mennydörgő felhők, éghasitó lángok Szülötte jobb lesz, mint a régi volt? A sir megásva . . . Valahol a légben . . . Fújják már a halotti indulót. Bakos G. Halálhírt hozott a posta, a legrosszabbat, amit egész éle­temben hallottam. Nem a Ta­kács munkástárs halálára cél­zok, habár őt is nagyon sajná­lom, hanem arra a hírre, hogy a Bérmunkás meg fog szűnni. Pedig nem először jött hoz­zám ez a hir, máskor is álltunk már úgy, hogy a Bérmunkás feladásáról kellett beszélnünk, de mindazon esetekben egy kis erőfeszítéssel, bátorsággal és vérátömlesztéssel megmentet­tük lapunkat, ami uj erőre ka­pott. De most már úgy látom, nem vagyunk elég erősek ilyen újabb véradásra. Pedig ha van lap, amely meg­érdemelné még az erőnkön túli erőfeszítést is, az a Bérmunkás. Mert nem tévedek, amikor azt állítom, hogy most sem itt, sem sehol máshol magyar nyelven (vagy talán más nyelven sem) jelent meg ilyen bátor, harcias, tartalmas és nívós újság, -mint a Bérmunkás. Ezért esik olyan nagyon rosz- szul a halálhíre. Patchy Albert Néhány heti távollétem alatt, amit New Jersy államban töltöt­tem, a Bérmunkás számos olva­sójával találkoztam, akik mind- (Folytatás a 8-ik oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom