Bérmunkás, 1954. július-október (41. évfolyam, 1837-1850. szám)

1954-10-01 / 1849. szám

1954. október 1.

BÉRMUNKÁS

5 oldal

TOLLHEGYRŐL

mondja? F. MEZŐSÉGI

PÓTLÉKOK

Az első világháború idején és valószínű, hogy fokozott mértékben történt ez a második világháborúban, hogy Európában minden olyan közszükségleti árucikket, amelyből hiány volt, valamiféle uj kitalált utánzattal pótolták. Végül már a lakosság majdnem minden élelmiszernek csak a pótlékát használta. Sőt, amikor már az ilyen “pótlékhoz” szükséges anyag is kifogyott, akkor kitalálták a pótlék pótlékát is.

Kávé, tea, cukor, liszt, hús, dohány, sőt stb., pótlékok voltak forgalomban. A kormányok “tudósai” kik a pótlékok feltalá- sával jól kerestek, közölték a pótlékok használati módját és lelkesen magyarázták, hogy ezzel éppen oly jóízűek, de sokkal egészségesebbek az élelmiszerek.

Persze a gazdagok nem nagyon vették ezeket a pótlékokat igénybe, nekik módjukban volt megvásárolni a valódi élelmiszereket, csak az isten adta nép volt kénytelen ezeket a förtelme- ket fogyasztani. Annyira, hogy végül már ők is csak a pótlékai voltak az eredeti tnivoltuknak.

Valahogy ez jutott eszembe, amikor a mi nagyon aktiv ide- oda röpdöső külügyi államtitkárunk tevékenységét figyelem. Mr. Dulles tagadhatatlanul minden elképzelhetőt elkövet, hogy valahogy el ne múljon az emberiség • feje fölül az atom-hidro- génbombás harmadik világháború veszélye.

Ha a szövetséges kormányok visszautasítják a nagyon brutális, már egyáltalán takargatni nem lehetséges, háborús terveit, úgy rögtön gondoskodik valami pótlásról és nagyon lelkesen magyarázza azt, hogy ez a pótlék épp'en olyan jó és alkalmas mint az eredeti. Nem rajta múlik az, hogy az amerikai nép, amelynek fizetnie kell a számlát pénzben és vérben, mindna- gyobb mértékben kezdi belátni, hogy úgy az eredeti, mint a póttervek, veszedelmesen rosszak, veszélyeztetik nem csak a vörösök, de az egész világ, beleértve Amerika életét, vagyonát és az egész emberi civilizációt is. Hogy ez a felismerés mikorra érik meg annyira, hogy leszállítja a repülőgépről a halálkereskedők főügynökét, az még bizonytalan, mert itt ma még csak egy maroknyi bátor ember van, akik szerény eszközökkel

hirdeti nem azt, hogy a társadalmi rendszerek között fenálló különbségeket nem hidrogénbombával, hanem békés megegyezésekkel kell megoldani. Hogy nem az dönti el, hogy melyik rendszer jobb az emberiségnek, hogy melyiknek van több atombombája, hanem az, hogy melyik rendszer tud a népeinek szebb és boldogabb életet biztosítani. De a tőke bér- tolnokai, politikusai még ma is vadul és mind vadabbul uszítanak a háborúra. Közben a leg- brutálisabban fasizálják ezt az országot is, tiporják el az ország évszázados szobadságjoga- it. Viszik az országot a teljes rendőrállam felé, ahol már ma is mindenkit megfélemlítenek, hogy temetői csend legyen.

Ahol senki se merjen, alkotmányra, szabadságjogokra hivatkozni, hogy aki kinyitja a száját, az csak lelkesedni tudjon Mr. Dulles eredeti és pót háborús terveiért.

SOROZATOS KUDARCOK

Sehol a világon, csak itt a “demokrácia hazájában”, lehetséges az, hogy a kormány, melynek rengeteg pénzbe kerülő politikájának a folyamatos kudarca után, még a helyén maradjon és uj pótlékokkal próbálja a kudarcait takargatni.

Ha a kormányunk őszinte akarna lenni, akkor nyíltan be kellene ismernie azt, hogy a háborús politikánk megbukott. A szövetségeseink, amelyeket éveken keresztül pénzeltünk, mind jobban ellentállanak a terveinknek és mind több ország áll ellent, helyezkedik szembe az amerikai politikával.

Már a koreai kudarc megmutatta, hogy megváltoztak az idők és ha csak nem akartak teljes szakítást a szövetségesek- gel, akkor megegyezéssel be kellett szüntetni az oktalan vérontást és megkötni, ha nem is a békét, de legalább a fegyverszünetet.

A második kudarc Genfben érte a Dulles politikát, ahol minden erőfeszítés dacára sem sikerült az indokinai háborút nemzetközivé tenni. Egyrészt mert Anglia visszautasította a genfi értekezlet felrobbantását, másrészt az ázsiai államok leghatározottabban szembeszálltak a háború kiterjesztésének a tervével. Végül a francia nép nyomására a parlament leszavazta,

megbuktatta a háborús kormányt és olyan kormányt kény- szeritett ki, amelynek a fő programja az indokinai háború záros határidőn belül való megszüntetése volt. így elvetve az amerikai tervet, létrejött a 8 éves háború befejezése. Be lett igazolva, hogy egy kis jóakarattal, kölcsönös engedményekkel, meg lehet oldani az ellentéteket.

Huszonnyolc hónappal ezelőtt határozta el hat európai kormány, hogy feladja az önállóságát, megalkotja az Egységes Európai Hadsereget, amelynek a gérince az uj német hadsereg lenne. Eszerint a terv szerint, sem a parlamentek, sem a kormányok nem rendelkeztek volna a hadseregükkel, afelett a főparancsnokság rendelkezett volna. Ez a “védelmi” hadsereg terve, nagy tetszést váltott ki az amerikai kormánynál, készséggel vállalta, hogy a felszerelés költségeit viseli.

Ez a terv nagy ellentálást váltott ki különösen Francia és Olaszországban, mert nyilvánvaló volt, hogy a legvakmerőbb háborús provokációt jelentette volna. Az ellentállás oly erős volt, hogy Mr. Dulles minden rábeszélése és ultimátuma dacára sem merték azt a francia és az olasz kormányok jóváhagyása végett a parlament elé terjeszteni. Most a francia kormány — amerikai nyomásra — dacára, hogy a kormány nem tette magáévá, a parlament elé vitte, ahol nagyon röviden elbuktatták az egész tervet úgy, hogy véglegesen elbukott annak a lehetősége, hogy Európa népeit akarata nénkül bele lehessen rántani a harmadik világháborúba.

Most Mr. Dulles megint röpköd és igyekszik egy pótlékot összehozni, amellyel ha szegényen is, pótolni lehetne az elbukott kedvenc tervét és mégis meglehetne teremteni újra, a csak pár éve levert német mili- tarizmust.

Ez a pót-terv is elbukott a francia ellenálláson. Most egy terven dolgozik, amely a pótlékot pótolná, amelyben segít Mr. Dullesnak az angol kormány is. Mert az a “veszély” fenáll, hogy az egész európai szövetkezés összeomlik.

Az ázsiai szövetség pót-terve sem sikerült. Abban az ázsiai országok nem voltak hajlandók kettő kivételével résztvenni és a pótlék pótléka, amit elfogadtak, csúfos kudarc volt, mert egyrészt kizárták belőle Amerikai két hűséges kitartottját, a délkoreai kormányt, valamint a Formosa szigeten meghúzódó Chiang bandát. Másrészt pedig nem sikerült egy fegyveres szövetséget létrehozni, csak egy tessék-lássék kitételt, hogy egy “támadás esetén tanácskozni fognak” nem pedig koreai módra háborúskodni.

A határozat amely se hideg, se meleg, csak egy látszat szövetség. Elvetik az ázsiai legfontosabb országok és tütakoznak, hogy Ázsia ügyeibe Ázsián kívüli országok beavatkozzanak.

A kínai ügy sem megy Mr. Dulles tervei szerint. Nem csak mind több ország veszi fel vele a diplomáciai összeköttetést, de ma már a Nemzetek Szövetségében is többsége van annak a tervnek, hogy onnan a saját

magát képviselő Chiang társaságot kiakolbólintsák és helyére a kínai nép valódi képviselőjét ültessék.

Ezt a tervet ma már a Skandináv államok, az ázsiai és arab országok is támogatják, úgy, hogy a többség, Amerika minden ellenzése dacára biztosítva volna. Hogy ne érje Amerikát teljes kudarc, megint Anglia siet a segítségére, amely ugyan maga is az elismerés mellett van, de azt a Nemzetek Szövetsége következő ülésére akarja átteni. Valószínű, hogy ezt a pótlékot sikerül keresztülvinni, de ez is azt mutatja, hogy a nagy kapitalista terv, — hogy világháború árán próbá 1 j á k megállítani a haladást — összeomlóban van. Ma már nem csak a világ népei, de ezek nyomására mind több kormány is nyíltan vagy burkoltan, szembe áll az amerikai háborús készülődésekkel és rákényszeríti Mr. Dullest, hogy pótlékokkal, sőt pótlékok pótlékairól kelljen gondoskodnia.

MARAKODÁS A KONCÉRT

WASHINGTON — Az “American Public Power Association” —a bankárok azon csoportja, amely villany és gáz erőmüvekből húz igen nagy profitot, — ellenzi az Eisenhower adminisztráció azon rendelkezését, hogy az Atom Energia Bizottság privát társulattal építtessen uj villanyfejlesztő gyárakat a jelenleg állami tulajdont képező TVA (Tennessee Valley Authority) telepek termelésének felfokozására.

Az igen nagy port felvert dolog lényege ez: Az Atom Energia Bizottságnak az atom- és H-bombák készítésénél óriási mennyiségű villanyáramra van szüksége, amelyet a jelenlegi (állami) TVA telepek már nem képesek kitermelni. A legegyszerűbb dolog lett volna tehát ezen állami telepeket kibővíteni. Az Eisenhower adminisztráció azonban ellenzi az állami villanytelepek további fejlesztését, sőt a TVA-t is szeretné magánkezekbe juttatni, mert az állami termelés, szerintük “creeping socialism”, —-. ami azt jelenti, hogy az adminisztrációt támogató tőkéseknek nem jut profit belőle.

Ezzel az elvvel természetesen rokonszenvezik a most panaszt tevő társaság is. Csak az ellen tiltakoznak, hogy az adminisztráció által pártfogolt bankárok egy másik csoportjából alakított egy uj társulatot “Mississippi Valley Power Co.” név alatt. Ez a társulat most nagy állami •kölcsönt kapott az uj villanygyárak építésére és mindjárt RENDELÉST IS ADTAK NEKIK 107 millió dollár értékű villanyáram szállítására.

Másszóval ez az uj társulat, — amelyet Dixon-Yates csoport név alatt említenek, — a közpénzeken fogja felépíteni a vil- ,an.Ygyárakat és igy semmi rizikóval óriási hasznot hajtó ipartelepekhez jut, amelyeken keresztül az egész ország népétől fogják huzni a nagy profitot. Miután a panaszt tevő csoport tagjai igy elestek a konctól, most “vizsgálatot” követelnek.

seiktől. Életünk legszebb éveit itt kell eltöltenünk tétlenségben. Miért?

“Mi jóhiszeműen jöttünk ide és Amerika népe is úgy fogadott bennünket. Egyesek közülünk az orvosi tudományt, mások a könyvelést és mások megint a mérnöki tudományokat sajátították el, hogy ezen tudományok alkalmazásával szülőhazánkat segítsük. Nem akarunk mi hazavinni semmiféle úgynevezett ‘titkos tudományt’. Az a tudás, amit mi itt szereztünk olyan természetű, amilyet az amerikai nép tradicionálisan a világ népének boldogi- tására szánt.

“Alázattal kérjük önt, Elnök ur, hogy tegye lehetővé részünkre a hazatérést. Biztosítjuk önt, hogy a mi hazatérésünk nem fogja veszélyeztetni ezen hatalmas ország biztonságát. Sőt éppen ellenkezőleg, úgy tartjuk, hogy a mi hazatérésünk a két ország közötti barátság útját egyengetné.