Bérmunkás, 1954. július-október (41. évfolyam, 1837-1850. szám)

1954-10-01 / 1849. szám

1954. október 1. BÉRMUNKÁS 3 oldal Levél a szerkesztőhöz Takács József temetése — HOZZÁSZÓLÁSOK A BÉRMUNKÁS CIKKEIHEZ — Tisztelt Szerkesztőnk:— A Bérmunkás julius elsejei számában megjelent “Udvarias Ember” aláirásu cikk oly kedves s igénytelen jókedvvel foglal­kozik a magyarok között szokásos megszólítási, címzési módok­kal, hogy fölösleges fontoskodás lenne vele vitába szállni márcsak azért sem, mert jogosan gúnyolja azt a régi magyarországi vilá­got, amelyben a magyarok több- sége számára oly keserves volt az élet, hogy sose lehet eleget kipellengérezni. De mégis érdemesnek tartom, hogy néhány szót hozzáfűzzek, mert a címzés olyan társadalmi szertartás, amely velejárója (függvénye) a mindenkori és bárholi társas életnek, gazdasá­gi közállapotoknak. Érdekes lesz tehát tudomásul venni, hogy valamikor, még nem is olyan na­gyon régen, Magyarországon csak a fejedelem volt “nagysá­gos”, de a végét járó Magyaror­szágon már minden városi em­ber vagy asszony “nagyságos” lett, sőt a megtollasodott polgár szabott áron megvásárolhatta a “méltóságos” címet is. Minden közhivatalnok az ötödik rang­osztálytól fölfelé már “méltósá­gos”, a miniszter pedig “kegyel­mes” volt. Magyarországon az utóbbi száz év alatt a címek és meg­szólítások ily sorozatát hasz­nálták: Excellenciád, eminenci- ád, kegyelmes ur, méltóságod, nagyságod, tekintetes uram, tisztel ur, uram, uraságod, ön, kegyed, maga, te, barátom, ba- rátom-uram, tisztelt barátom, öcsém-uram, uram-bátyám, ke­gyelmed, kend, bácsi, fiam, atya­fi, urfi, fiatal-ur, ténsur, tata, öregem, lelkem, stb. Olyan őser­dő volt ez, amelyben talán soha senki sem ismerte ki magát. Az­ért időközönként hallhattuk, mi­dőn az udvaries ember, hogy sértés ne essen, azt szokta a jö­vevénytől kérdezni: “Minek is tiszteljem?” Persze a cimkórság még nem volt valami túlságos nagy baj, azért még senkinek sem kellett volna kivándorolni uj hazát és benne kenyeret keresni. Néha ugyan elég bajokra adott okot. Például a katonaságnál, ahol a szegény magyar katonának meg kell tanulnia fellebbvalóinak a címeit, az őrmester úrtól kezd­ve fel egészen a császárig. Az “abriktolás” (kiképzés) egyik legfontosabb része volt, hogy kemenesaljai közhuszár Johan Dungónak meg kellett tanulni ilyen neveket és címeket: “Hern Corpskomandant seine Exellenz Kaiser und Königlisher General der Kavallerie Baron Maximili­an von Uexkuel Gyllenband”. És megtanulta, tanúm rá sok idős amerikai magyar. Minden társadalmi rendnek megvannak a maga szertartásai, ezeknek egyik része a címzés, a megszólítás. A hűbéri rendszer tetőpontján például a kézcsók a hatalmi felsőbbség és ön-alá­rendelés nyilvános és hivatalos elismerése volt. A hübérur, aki a kezét csókra nyújtotta, birto­kot, jobbágyokat, kiváltságokat dományozott a kézcsókoló hű­béresnek. A hűbéres ugyanak­kor kötelezettségeket vállalt. A kézcsók aztán mind halvá­nyabb jelképpé vált, mig végre korunkban a “kisztihand” sem­mitmondó, nevetséges köszönté- si mód lett belőle. K.S.I. Tisztelt Geréb Munkástárs:— A Bérmunkás szeptember 1-i számában feltett kérdést elol­vasva, én is gondolkozni kezd­tem, hogy vájjon mit is csinál­nék, ha hatalmam volna hozzá? Amint végig gondolok munká­ban eltöltött életemen, hát úgy vélem, hogy ha hatalmamban állna, hát én a Rockefellerek­nek, Morganoknak, Fordoknak, — szóval az amerikai munkál­tató osztály vezető képviselői­nek szeretnék adni egy kis íze­lítőt a munkások életéből. Én tehát összeszedetném őket, rá­juk parancsolnék, hogy öltsenek munkásruhát, aztán legalább egy éven át dolgozzanak úgy, mint mi, munkások dolgoztunk. Nem nehezebben, de könnyeb­ben sem! De ami a legfontosabb, elren­delném, hogy ugyanolyan fize­tést kapjanak, mint mi munká­sok kaptunk. És persze ugyan­akkor minden más jövedelemtől megfosztanám őket, hogy élje­nek csupán csak a munkájuk­kal szerzett keresetből, mint mi éltünk. Még csak bosszuállásra sem gondolok, mert azokat, akik már elmúltak 65 évesek, nem kényszeriteném munkára, ha­nem megengedném nekik, hogy aggkori nyugdíjra menjenek és persze abból kellene megélni ne­kik, mint mink élünk. Minden más jövedelemtől eltiltanám őket. Ha ők, minket, munkáso­kat ily életre kényszerítenek, nem nevezhetnének kegyetlen­nek, ha rájuk kényszeritenénk az ilyen életet. Azon bankár, gyáros vagy nagykereskedő urak, akik ha­csak egy évig is munkás-jövede­lemből, munkások módjára él­nének, biztosan másképpen gon­dolkoznának a munkásokról. Paul Lajos Florida T. Szerkesztő Munkástárs:— A tőkés újságok eldugott 4 soros hírben hozták azt a Reu­ters riportot, hogy a Magyar Népköztáraság kormánya a tár­sadalmi biztosítás keretében a nyugalomba vonulás, vagyis a penzióra jogosultság életkorát férfiaknál 60, nőknél pedig 55 év életkorban szabta meg. Úgy tudom, hogy a Magyar Népköztársaság ezzel az intéz­kedéssel rekordot teremtett. Be­vallom, nekem ez a rekord ezer­szer jobban tetszik a sport me­zején elért minden rekordnál. És valószínű, hogy a gondolkodni tudó munkások körében ez na­gyobb és maradandóbb értékű propagandává lesz a futbal meg az úszó bajnokságoknál. Talán éppen azért szorították be a tő­kés lapok 4 sorba. Most még arra vagyok kiván­Hihetetlen rövid idő alatt fu­tott szét a clevelandi magyar­ság között a hir, hogy Cleveland legismertebb magyarja, a cleve­landi munkásmozgalom közel 40 éven keresztüli fáradhatatlan harcosa, a Bérmunkás titkára — meghalt. Az öreg magyarok megilletődve álltak össze és be­szélték meg az eseményt, felem­lítve epizódokat az életéből, a reakció ellen vívott harcaiból. A clevelandi öreg magyarok ezrei ismerték Takács munkás­társat, ki a gyűlések és előadá­sok megszámlálhatatlan meny- nyiségét tartotta. Ott volt és vitatkozott mindenütt, ahol ma­gyar dolgozók összejöttek. Nép- gyűléseken, egyletek gyűlésein éppen úgy, mint a hires Buckeye Road sarkán összeverődött ma­gyar dolgozók között. Az utolsó két évtizedben az IWW magyar nyelvű mozgalmá­ban szerepelt, amelyet gyengí­tett a családjában előforduló halálesetek. Az elmúlt 12 évben 2 felnőtt fiát és szeretett fele­ségét vesztette el, amely veszte­séget nem tudta kiheverni. Az addig hatalmas, szép szál ember fokozatosan roppant össze. Már betegeskedett, de azért, miután Lefkovits munkástárs kénysze­rű eltávozásával senki sem vál­lalkozott arra, hogy a titkári teendőket elvégezze, az utolsó pillanatban Takács munkástárs állt fel és vállalta azt, hogy Lefkovits munkástárs utódja lesz. Nagy lelkiisemeretességgel in­tézte a Bérmunkás ügyeit, mi­kor már majdnem teljesen ön­kívületien volt, ha egy kissé magához tért a Bérmunkásról, a mozgalomról próbált beszélni. A Bérmunkás csoport körül sorakozó magyar dolgozóknak pótolhatatlan, megoldhatatlan­nak látszó veszteség Takács munkástárs halála. De nem csak harcos munkás- mozgalmi embert volt, hanem nálánál nem volt jobb, odaa- dóbb férj, jobb apa, ki szeretet­tel nevelte fel a gyermekeit. Fe­lesége hosszú éveken keresztül beteg volt, Takács munkástárs nagy szeretettel, türelemmel ápolta, gondozta szeretett asz- szonyát, példát mutatva, hogy milyen egy szocialista családfő. Természetesen nem csak a munkásmozgalomnak tagjai jöt­tek el, de ott voltak az öreg magyarok nagy száma is, kiket annyi sok éven keresztül nevelt, oktatott. Mély gyászba borította a szü- kebb családját, a gyermekeit, unokáit ,akik a legjobb apát, nagyapát vesztették el. Margit leánya és veje Kaczi- bán József, Imre fia és felesége Verőn, kis unokája Jimy, aki esi, hogy ezt az igen nagyjelen­tőségű népjóléti intézkedést az amerikai sajtó miként fogja be­adni olvasóinak úgy, hogy ime a “kommunista” Magyarorszá­gon már dolgozni sem engedik az embereket, ami mutatja, hogy ott milyen rabszolgává teszik őket. L. K. N. California Japánban van és Jaky, Judy és Jimmy. Takács munkástárs 67 éves volt, 50 éve hogy Amerikába ér­kezett. Temetésén úgy a kápolnában, mint a krematóriumban Kovach Ernő munkástárs búcsúztatta el a családjától és a Bérmunkás nag y táborától. Takács József munkástárs emlékét megőrzi az amerikai munkásmozgalom. Akik 1300 mérföldre meg­könnyeznek. Miami Beach, szep­tember 21. Közel déli 12 órakor vettük az airmail értesítést, hogy Takács József munkástárs szervezete nem tudott megbir­kózni a pusztító kórral, az rövi­den végzett vele. Lefkovitsné, Lefkovits és Deutsch Rudolf munkástársak könnyes szemmel vettük az értesítést, amely nem csak egy osztálytudatos munkás életét zárta le, de megszűnéssel fenyegeti lapunk, a Bérmunkás életét is. Sajnos, részvétünkön kívül nem tudunk megoldást kül­deni. L. TUDÓSÍTÁS Augusztus 29-re behirdetett nyári kirándulásunk várakozá­son felül sikerült. A los angelesi örökös napsugár ez alkalommal is kitett magáért, ami igazán próbára tette asszonyainkat, akik egész napon át 1Ó0 fokos melegben égető tűz mellett sü­tötték a lacipecsenyét és a hoz­zájáró mellék ételeket és szol­gáltak fel nagyon finom süte­ményeket, amelyeket Ádámné, Bakosné, Köhlerné, Simoné és Záráné ajándékoztak. Zára és Primixel mtársak frissítők­kel járultak hozzá, mely által nagyban emelték úgy a vendé­geink hangulatát, mint a tiszta jövedelmet. Köhler munkástársnő egy 8 kvartos Stainless Steel fazekat ajándékozott, amelynek kisor­solása $13.25-t jövedelmezett. A kiadásaink levonása után a tiszta jövedelem $70.23, amely összeg nem kielégítő, ama fá­radtságos munka után, amelyet kiváltképpen munkástársnőink végeztek. Ezen összeghez hoz­zátesszük a kerületi értekezle­tünkön gyűjtött összeg marad­ványát, amely 24 dollárt tesz ki és igy összesen beküldtünk a Bérmunkás javára $94.23 össze­get. A közel jövőben újból hallani fognak los angelesi munkástár­saink tevékenységéről, a lapunk iránti munkálkodásáról. Itt is éppen úgy, mint az ország kü­lönböző részeiben, munkástár­saink, lapolvasóink öregek, fá­radtak, betegeskednek, de azért időközönként nem feledkeznek meg lapunk a Bérmunkásról sem. Brown munkástárs 3 dol­lár felülfizetése a fent összeg­ben foglaltatik. Köhler. J. Edgar Hoover, FBI főnök állítása szerint az Egyesült Ál­lamokban több kriminálist tar­tanak börtönökben, mint ahány ifjút járatnak a főiskolákra.

Next

/
Oldalképek
Tartalom