Bérmunkás, 1954. július-október (41. évfolyam, 1837-1850. szám)

1954-09-01 / 1841. szám

8 oldal BÉRMUNKÁS 1954. szeptember 1. HÍREK MAGYARORSZÁGBÓL reket aláírják, mint Childs is aláírta, az igazat, a meggyőző­déseken alapult híreket nem Ír­ják alá. Másnap, úgy a Free Press, mint más lapokban, az (AP) hírszerző iroda jelzéssel irt hírekbe nem tudták vágyál­maikat belszőni, mivel saját sze­mükkel látták az “öngyilkos” Jahn beszélni és ami a legrosz- szabb, más országokból is ott voltak sok újságírók akik lát­ták és hallottak Jahn, sőt le is közölték amiket mondott. AZ IGAZSÁG, AMI FÁJ Nyugatnémetországban Jahn azt mondta: “A nácik visszake­rültek a hatalomra, az Egyesült Államokat, Britániát, Francia- országot, a bonni kormányt fel­használják, mint egy szerszá­mot az összesesküvésre, mely háborúhoz vezetne, mely ka­tasztrofális volna Németország részére." “Az európai védelmi szövet­ségnek vannak titkos pontjai, amely kelet elleni támadást is tartalmaz, a német néptől meg­tagadták ezen pontok ismerte­tését.” “Úgy vettem észre, hogy az Egyesült Államok hisztérikus félelmében, egy újabb háborút készít elő.” “Én nem vagyok, és nem is voltam kommunista. Ugyan azon sugalat, amely engem Hit­ler elleni harcra ösztönzött, most arra ösztönöz, hogy a ná­cik és a háborús törekvések el­len legyek.” “Én becsületesen sszemüköd- tem a nyugati szövetségesekkel, de ők nem voltak becsületesek velem szmben.” Ezt azon tényre mondta, hogy ő már az átpártolás előtt tudta, hogy gyermekkori barátját, Wolfgang Hoefert bértelték fel az amerikaiak, hogy Jah nellen kémkedjen sé valószínű, hogy láb alól eltegye, ha idejében ész­re nem vette volna. Hoefer ön­gyilkos lett, egy pár napra Jahn megszökése után. Nyugatnémetországra vonat­kozólag mondta: “Az amerikai háborús hisztériával egyetem­ben, ők használják azon hitleri taktikát, hogy a kommunista veszedelem felhasználásával ma­gukhoz ragadják a teljes hatal­mat és felépítsék a háborúra való készültséget.” Azt mondta Dr. Jahn, hogy csakis azzal a szándékkal ment Keletnémetországba — nem az oroszokhoz, mint az amerikai lapok írják — hogy azokkal megbeszélje a békés egyesülés lehetőségeit. Néha volt célja ott maradni, de “Három órás be­szélgetés a keletnémetországi vezetőkkel, meggyőzte őt arról, hogy csak a keletnémetországi fórum az egyedüli, ahol meg­hallgatják.” Valószínűleg azt is megtudta, hogy gyermekkori barátját Ho­efert, mivel bízták meg Ameri­ka urai. Arról is könnyű volt meggyőzni, hogy mi lenne a sor­sa, ha visszamenne az amerikai hatáskörbe. MEGGYŐZŐDÉS Ez az a nagy erő, amely ön- feláldozásra, hőstettekre, még martiromságra is ráviszi az em­bereket. Képzeljük magunkat Dr. Jahn helyzetébe. Ha ott ma­ÖSSZEFOG A FALU Az emberek arca kipirul, a hangjuk izgatottá válik. Ott volt egész Csönge múlt év októberé­ben a közgyűlésen. Horváth Je­nő, a “Dózsa” termelőszövetke­zet elnöke sűrűn törölgette izza­dó homlokát. Többször is feltar­totta a karját, de a lárma csak nem csendesedett. A kilépni szándékozókkal nem lehetett szót érteni. Megpróbálták már a közgyűlés előtt is, elbeszélget­tek velük, de a hatvan ember kitartott elhatározása mellett. — Nem kell nekünk magya­rázni — mondta Varga Mihály rekedten. — Láttuk, hogy mi megy itt. Közel négyszáz tagja van a szövetkezetnek, fele sem dolgozik. Felveri a gyom a föl­deket. Szégyellem magam, ha ki­megyek a határba. Késő éjszakáig tartott a viha­ros közgyűlés, amely a kilépet­tek ügyével foglalkozott. Meg­tárgyaltak mindent, megegyez­tek abban is, hol mérik ki a föl­det a hatvan embernek. Amikor Vajda Sándor becsukta maga mögött az ajtót és fejébe nyom­ta a kalapot, azt mondotta mel­lette lépkedő Pákái Istvánnak: — No, én ide se jövök többé. Akkor lássam őket, amikor a hátam közepét. A földeket kimérték. Varga Mihály kilenc holdat kapott, Vajda nyolcat, Pákái tizet, nem volt semmi hiba. Fel volt már szántva a föld, a búza elvetve. Várták az emberek a telet. Ha néha találkoztak az utcán a volt termelőszövetkezeti tagok a Dó­zsa tagjaival, hidegen köszöntek egymásnak. Haragot ugyan egy­ik tábor sem tartott, nem volt miért haragudniok egymásra, de azért mégis megmakacsolták magukat. Nem jártak össze be­szélgetni, bandázni, mint aze­lőtt. Egy ideig úgy látszott, hogy kettészakad a falu. Nyo­mottabb volt a hangulat, ked­vetlenebbek az emberek. A ter­rad tovább is és hűséggel szol­gálja az amerikai háborús fel­készülődést, nem csak jó fizeté­ses pozíciója, hanem nagy ha­talma is maradt volna. így már egynéhányszor a vágyálmaikat papírra irók ki­végezték, árulónak nevezik és valóban ki is végezték volna, ha megfoghatnák. Dr. Jahn látta az igazi — a német és amerikai nép előtt el­titkolt — megtámadási egyez­ményt a keleti országok ellen. Látva, meggyőződve, hogy a nácik ezen kommunista mumus­sal és amerikai segítséggel — akik átvették Hitler taktikáját — mindanogybb hatalomhoz jutnak. Meggyőződött, hogy csakis a békét, békés megegye­zést kereső Keletnémetország­ban működhet szabadon, bántó- dás nélkül. Dr. Jahn esete sok más nyu­gatnémetországi németet segít tisztán látni, ha nem akarják Németországot az amerikai “há­borús hisztéria” áldozatává ten­ni, újból a náciknak átcsusztat- ni .akkor nekik is a keletnémet­országiakkal kell együttműköd­ni. melőszövetkezet rendezett a té­len egy összejövetelt, meghív­ták a volt tagokat is. A hatvan ember közül egyik sem ment el. — Ne hívjuk mi többé őket — mondták az elnöknek. — Ha nem jönnek, hát maradjanak otthon. Az elnök azonban csak a fe­jét ingatta. Nem jól van ez igy. Lassan tavaszodott az idő. Nagy volt a hó, erős a hideg. Amikor kisütött a nap s pirkad- ni kezdett a föld, egyszerre sza­kadt a parasztok nyakába a sok munka. Vetni kellene a kukori­cát, répát, krumplit, itt a kerti veteményezés ideje, megérke­zett a tavaszi búzavetőmag, né­hol pedig szántanivaló is akad. Nem értek rá egymással fog­lalkozni, mindenki ment ki a ha­tárba. A Dózsa termelőszövetke­zet földjét a kenyéri gépállomás gépei munkálták, vetették már négyzetesen a kukoricát, trakto- ekék forgatták a földet. Egy este összeül a Dózsa ve­zetősége. Tervezgetnek, számol­gatnak. Egyszer csak megszó­lal az elnök: — Jártam kint a határban —j mondja csendesen — az egyéni­ek még nem igen mozognak. Vetni kellene már Varga Mi- hálynál is a kukoricát, Vajdá­nál a föld szántatlan. Koloncai Lajossal találkoztam, panaszko­dik, hogy nincs igaereje. Úgy volt, hogy vesz majd lovat, de- hát túlsókat kérnek ilyenkor ér­te. Szavát csend fogadta. Lát­szott az arcokon, hogy gondol­koznak az emberek. Néha egy­másra néztek, egyikük sem szólt. Végül, amikor már hosz- szura nyúlt a csend, valaki megjegyezte: — Pedig az a Varga, meg a Vajda is igen rendes ember. Ha megfogják a munka végét, le­gyen csak, aki utánuk csinálja. Az elnök fürkészte az arco­kat, majd ezt mondja: — Segíteni kellene nekik. Nem haragszunk mi rájuk. Nekünk is érdekünk, hogy szép legyen a határ és bő termést hozzon a föld. Az arcok mosolygósra változ­tak. Az emberek megkönnyebül- ve, szinte felszabadultan kezd­tek beszélgetni, ők is erre gon­doltak az előbb, amit az elnök mondott, csak nem mondták ki. Persze, hogy segíteni kell a ki­lépett tagokat. Van most a ter­melőszövetkezetnek igaereje, hi­szen a gépek végzik a munkát. Más nap tiz fogat indult a határba, hogy segsegitse a sür­gős munkában az egyéni parasz­tokat. Kapálásnál is kinnmaradt párszor egy-egy brigád munká­ja végeztével a földön. Átmen­tek a szomszéd parcellára, hol Koloncai Lajos földjére, hol Pá­kái Istvánéra. — Segítünk egy kicsit, gyor­sabban meglesz — mondták. Az­tán egy nap a Dózsa termelőszö­vetkezet vezetősége ismét össze­ült és elhatározta, hogy azok­nak a volt tagoknak, akiknek nagy családjuk van, egy-egy te­henet ad ki használatba. A te­hénnel a takarmányt is be lehet hordani. — Nekünk persze ezzel keve­sebb jut majd az elszámolásnál, azért jól gondoljuk meg, mit te­szünk — figyelmeztette a tagsá­got az elnök. De a tagok nem sokat gondolkoztak. Tavaly, vagy két esztendővel ezelőtt még szóba sem lehetett volna ilyesmit hozni. Ma már más em­berek. Észre sem vették magu­kon a változást, s most megle­pődtek. Azon, hogy mennyire megváltoztak. Egy-két észrevé­tel, ellenvélemény hangzik csak. Inkább az asszonyok jegyzik meg, hogy kár odaadni a tehe­neket, leromlanak. — Jó kezekbe kerülnek azok — hangzik a többség szava. — Segítsük őket, rendes emberek, hadd álljanak ismét talpra. A kenyéri gépállomás piros kombájnja és a kévekötő-arató­gépe pár napja megérkezett Csöngére. A gabonát azonban nem lehetett még vágni, mert nem érett. Van aztán olyan te­rület is a 819 holdon, amit nem lehet géppel aratni, mert a leg­utóbbi vihar és a zápor ledön­tötte. Oda kaszások kellenek. Igen ám, de a növényápolás, a kapálás is sürgős és fontos munka. A Dózsa tagsága nem számított a viharra, záporra, úgy gondolták: mindent learat- I nak a gépek. A növényápoló bri­gádokat már beosztották. Egy­szóval elég nagy bajban vannak. Tegnap két ember jön az alsó vég felől. Megállnak a szövetke­zeti székház előtt, nézegetik az udvaron lévő kombájnt. Kijön az elnök is. — Ezzel ti gyorsan végeztek — mondja Vajda István. Az elnök legyent. — Végeznénk, ha a vihar nem jön. De most kellene még vagy húsz pár kaszás. Hallgat egy ideig Vajda, az­tán igy szól: — Én eljönnék egy-két napra segíteni. Az enyém még úgy­sem érett. Beszéltem pár em­berrel, azok is eljönnek. Vagy hatan. Az elnök rátekint. Mosolyog. Jó kedve támad. Tréfás hangon megkérdi: — Aztán munkaegységbe ki- vánsz-e dolgozni, Sándor? Vajda hallgat. Amikor meg­indulnak az iroda felé összefo­gózva, csak akkor válaszol: — Még arra is sor kerülhet. Illés Sándor MAGYAR TUDÓSOK CSEH- * SZLOVÁKIÁBAN A Csehszlovák Tudományos Akadémia meghívására négyta­gú tudósdelegáció utazott a Csehszlovák Köztársasá g b a n tartandó vegyészkongresszusra. A küldöttség tagjai: Csűrös Zol­tán, Schulek Elemér és Varga József Kossuth-dijas akadémi­kusok ,a delegáció vezetője Bu- zágh Aladár Kossuth-dijas aka­démikus. Komárom megye fiataljai augusztus 20-án nagyszabású ifjúsági Béketalálkozót rendez­nek, melyre csehszlovák fiatalo­kat is meghívtak. Zalaegerszegen befejezéshez közeledik az uj háromemeletes kőház építkezése. Az építők vál­lalták, hogy a tervbevett októ­ber 20-iki határidő helyett szep­tember 10-én átadják rendelte­tésének az uj egészségügyi in­tézményt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom