Bérmunkás, 1954. július-október (41. évfolyam, 1837-1850. szám)
1954-08-01 / 1839. szám
1954. augusztus 1. BÉRMUNKÁS 5 oldal TOLLHEGYRŐL mondja: F. MEZŐSÉGI Az egész világ figyelme az elmúlt napokban a svájci Genf híreit leste abban a reményben, hogy ott sikerül megkötni az indokinai békét, amely enyhülést hozna a mai feszült világ- helyzetben. Ha pedig sikertelenül oszolna fel a konferencia, úgy a harmadik világháború veszélyét hozná közelebb. Kétségtelen, hogy hatalmas erők mozdultak meg, egyrészt, hogy a békét létrehozzák, másrészt, hogy annak a létrejöttét megakadályozzák és az egész emberiség — leszámítva háború élősdieit — megkönnyebbülten sóhajtott fel, amikor a híradó szervek bejelentették, hogy a megegyezés megtörtént és a 8- ik éve folyó háború, amely a franciáknak 100 ezer katonájuk életébe került, befejeződött. így a béke erői győzedelmeskedtek az imprialisták, a halálkereskedők, a profitolók felett. Ennek a békekötésnek a jelentősége óriási, messze kihat Indokinán kívül is és egy uj lökést ad a gyarmati és félgyarmati népek felszabadulási törekvéseinek. Nem különben a béke híveinek küzdelmére, a háború ellen és talán megnyitja az utat a népek egymásközti jobb megértésére. BERLINTŐL—GENFIG A sikertelen berlini értekezletnek egy eredménye volt, még pedig az, hogy Amerika szövetségeseinek, Angliának, Francia- országnak külügyminiszterei sikerrel kierőszakolták azt, hogy a genfi értekezlet, a koreai és indokinai kérdésben összejöjjön, amelyre első esetben meghívják az érdekelt feleket, a koreai és indokinai Népkpztársaságot és a kínai külügyminisztert is. Bármilyen ellenszenvet váltott is ki az az amerikai politikusoknál, mégis keresztülvitték. Egyideig Dulles külügyi államtitkárunk buzgón magyaráz- gatta azt, hogy ott a vörös külügyminiszterek csak mint meghívottak és nem mint egyenlő felek lesznek jelen. Viszont ezeknek az országoknak a kormányai nem hagytak kétséget abban, hogy ők ott nem bábuk lesznek, amelyek fölött nélkülök dönthetnek. Még a nyugati kormányok sem nézték jó szemmel ezt a taktikát és ezt elég érthetően adták tudomására az amerikai kormánynak. Maga a hadi helyzet is olyan volt, hogy ott a tőkés országoknak diktálni nem lehetett, mert hiszen Koreában sem volt győztes ’, aki diktálhasson és Indokínában meg a szabadság- harcosok voltak hatalmas fölényben és a francia nép mint érdekelt, amelynek a vére és pénze folyt a 8 éves háborúban, feltétlen békét és megegyezést követelt. A genfi értekezletet megelőzőleg Amerika kormánya nem hagyott kétséget azirányban, hogy nem csak fegyverrel és pénzel, katonai “tanácsadókkal” hajlandó segíteni a francia imperializmust, hanem beavatkozással is, amelyet Nixon alelnök nyíltan ki is jelentett. Tudott dolog volt az is, hogy a hadi és repülőgépeket szállító hajók is ott voltak már az indokinai vizeken, beavatkozásra készen, csak a francia és amerikai imperialisták nem tudtak megegyezni a koncon. Később a genfi értekezlet előtt három héttel, minden előzetes megbeszélés nélkül jött ki a külügyi államtitkár azzal a tervei, hogy délkelet Ázsiába alkossanak egy szövetséget, mely meggátolná azt, hogy Indokina felszabadulhasson a gyarmati állapotból. Terészetesen ezt úgy értelmezte, hogy a “szövetségesek” ezt fegyverrel akadályozzák meg. Ez a terv a legnagyobb megdöbbenést váltotta ki nem csak semlegesek, de a szövetségesek között is. Anglia, Franciaország, Ausztrália, New Zealand kereken visszautasították ezt a genfi tervet, amelyet nem változtatott meg az sem, hogy Mr. Dulles személyesen utazott Európába és igyekezett erőszakolni a szövetségeseket, hogy álljanak kötélnek. Az érdekelt délkelet-ázsiai országok, nevezetesen India, Indonézia, Burma, Pakistan, Ceylon miniszterelnökeinek az értekezlete leghatározottabban tiltakozott minden ilyen terv ellen és kikérték maguknak, hogy őket az imperialista hatalmak “megvédjék”. Az egyetlen Thailand (Siam) volt csak hajlandó egy ilyen szövetségbe az ázsiai országok közül résztvenni. Ilyen előzmények után, nem sok remény volt arra, hogy Ázsiában a béke helyreálljon. Ami megnyilvánult az először tárgyalt koreai tárgyalásoknál, amelyben a szövetségesek oly merev álláspontot tanúsítottak, hogy az teljes fiaskóval végződött. INDOKÍNAI KÉRDÉS Itt sem volt nagy kilátás arra, hogy megegyezés történjen, mert az amerikai-francia külügyminiszterek olyan tervet dolgoztak ki, melyet az ellenfelek a leghatározottabban visszautasítottak. Nem volt annak más célja, minthogy meggátolja a megegyezést. Úgy viselkedtek, mintha ők verték volna meg a forradalmi csapatokat, nem pedig a franciákat porolták volna el. A leghatározottabban visszautasítottak minden olyan tervet, hogy népszavazás döntse el, hogy milyen államformát és társadalmi berendezést óhajtanak, azzal a cinikus megokolással, hogy a nép túlnyomó többsége a forradalmárokra szavazna. Követelték, hogy a győztes forradalmárok ürítsék ki az elfoglalt területeket, vonuljanak vissza Vietnam hegyei közé, amely teljesen terméketlen terület. Miután ezt a tervet a győztes forradlmái’ok nem fogdták, nem fogdhatták el, végül a külügyi államtitkárunk otthagyta a tárgyalásokat és csak a helyettesét hagyta ott. Jellemző Mr. Dulles és a helyettes viselkedésére, amelyhez csatlakozott a francia külügyminiszter Mr. Bi- dault is, hogy egyáltalán nem voltak hajlandók szóbaállni a 600 milliós Kínai Köztársaság miniszterelnökével, ugyanigy az észak-koreai és vietnami miniszterelnökökkel, illetve külügymi- nesztereivel sem. Ugyan akkor amikor az angol külgyminiszter Mr. Eden naponta órák hosszat tárgyalt velük. így természetes, hogy Mr. Dulles helyettese Mr. Smith és a francia külügyminiszter, otthagyták az értekezletet és csak tessék-lássék folytatták a megbízottaik a tárgyalásokat úgy, hogy az orosz, angol és a kinai külügyminiszterek is elhagyták Genfet. FRONT ÁTTÖRÉSEK A francia nemzetgyűlés végül megunta azt, hogy a francia nép akarata ellenére tovább folytassák ezt a szennyes háborút, idegen parancsra és megbuktatta a kormányt és ezzel nem csak megnyitotta az utat a megegyezéshez, hanem áttörte a hidegháború frontját is, amely évek óta állandó háborús veszélyt jelentett az emberiségre. Az uj francia miniszterelnök, Mendes-France, legfőbb programja az volt, hogy záros határidőn belül, julius 20-ig békét köt, vagy pedig lémond. A tárgyalások rögtön megindultak, amelyben teljes odaadással vettek részt a francia miniszterelnökön kívül az angol külügyminiszter Eden, a szovjet külügyminiszter Molotov és a kinai miniszterelnök Csou En-laj és Vietnam külügyminisztere Fám Van Dong. Miután az utóbbiak nagy engedékenységet tanúsítottak, igy a megegyezést még az sem tudta megakadályozni, hogy Mr. Dulles hirtelen Páriba repült és ott tárgyalt a francia és az angol miniszterelnökkel, illetve külügyminiszterrel. Végül Mr. Dulles kijelentette, hogy nem hajlandó a megyezést aláírni, de nem fogja azt Amerika erőszakos eszközökkel megakadályozni. A megegyezés minden pontját ellenezte Mr. Dulles, igy hogy a fegyeverszünet együtt lépjen életbe a békeszerződéssl, hogy Vietnam Demokratikus Köztársaság megkapja a Red River Delta gazdag területét, beleértve a Hanoi várost és Haipong tengeri kikötőt. A megegyezés szerint legkésőbb két éven belül népszavazást kell tartani egész Indokínában az államforma tekintetében. Végül a megegyezést ellenőrző bizottságba, India, Canada és Lengyelország megbízottai lesznek, amelyet szintén ellenezett Mr. Dulles. így érthető, hogy Mr. Dulles, kinek az egész politikája cső- dött mondott és az indokina háborúba fektetett billiók kárba- vesztek, az odaszállított hadianyagok tekintélyes része az ellenfél kezébe került, megtagadta ennek az elismerését s vad uszításba kezdett, amelynek a visszhangja az egész amerikai sajtóban, rádióban hangzik, de ez nem változtat azon, hogy az egész világon melegen üdvözlik a megegyezést és elismerik azt, hogy csak a szocialista országok nagy békeszeretete, engedékenysége tette lehetővé. A különböző országok polgári lapjai egyöntetűen elismerik, hogy a “vörösök” mérséklete tette lehetővé azt, hogy közel 20 év óta tartó nyilt háborúskodás megszűnjön. INDIA SZEREPE India a világ második legnépesebb államának a miniszterelnöke Nehru, igen nagy és figyelemre méltó szerepet játszott az egész tárgyalások alatt. Bár India nem vett hivatalosan részt a tárgyalásokban, de mint közvetítő nagyban hozzájárult ahoz, hogy a béke létejöjjön. Minden egyes esetben, amikor a tárgyalások megakadtak, Nehru megbízottja volt az, amely közbelépett és közvetítő javaslataival áthidalta a nehézségeket. Nehru nem hagy kétséget abban, hogy India nem csak nem hajlandó résztvenni a hidegháborúban, hanem a legmélyebben el is Ítéli azt és anyugati hatalmakat, főleg Amerikát okolja a mai helyzetért. Persze az amerikai sajtó erősen kritizálja Nehru ezen állásfoglalását, ami azonban nem zavarja Nehrut abban, hogy a harcát a békéért tovább folytassa. CSOU EN-LAJ Az egyik legtöbbet szereplő egyén a tárgyalások folyamán, a nagy Kinai Köztársaság mi- neszterelnöke és egyben külügyminisztere szerepelt. Dacára annak, hogy Amerika képvselői gyerekes makacssággal levegőnek nézték Csou En-lajt és nem álltak vele szóba, a francia, angol, ausztráliai, new zealandi delegátusok állandóan tárgyaltak vele, elismerve azt, hogy az ázsiai kérdéseket nem lehet letárgyalni a legnagyobb és legerősebb ország, Kina nélkül. Amerika és Dél-Korea delegátusain kívül, egyetlen ország kép- (Folytatás a 8-ik oldalon) lóban örömmel tölti el keblünket. Hiszen nyilvánvaló, hogy olyan esettel altunk szemben, mint mikor a rablásra készülő vallásos ember imádkozik istenéhez, hgy segítse a vállalkozásában. Ezt az egész dolgot megzavarta Jacobs gyenge keresztény hite, amennyiben a vállalkozó szellemű, de másképpen hithü keresztény gyilkosokat feljelentette és azok az eredeti felbujtóval egyetemben a dutyiba kerültek. A tanulság az, hogy hej, mégis csak müyen lelldemelőek azok a keresztény erkölcsök?! És ha nem az, megint csak az olvasóra bizzuk, hogy vonja le a helyes konkzluziót. Túlságos meleg van arra, hogy tovább is törjük rajta a fejünket.