Bérmunkás, 1954. január-június (41. évfolyam, 1813-1836. szám)
1954-03-20 / 1824. szám
8 oldal BÉRMUNKÁS 1954. március 20. HÍREK MAGYARORSZÁGBÓL ŐZ A HORTOBÁGYON Irta: VARGA DOMOKOS — János bátyám! János Bátyám ! — Mi az, mi baj van ? — Hallotta mi történt? Özet láttak a pásztorok! — Csak nem? — De bizony! Borzas felől futott a malomházi uj erdősítések felé. Erre már az öreg László János is összecsapta a kezét. — Biztos, hogy jól látták ? — Egész biztos, még két traktoros is látta. Igazi őz volt, mind azt mondják ... őz a Hortobágyon! Csönd. De ebben a pillanatnyi nagy némaságban László Jánosnak könny fut a szemére. Harag* szik érte, de nem tehet róla. Tán akkor hatódott igy meg, amikor sok évvel ezelőt első fia születését hozták neki hírül. Őz a Hortobágyon! Nagyobb jutalom ez neki, mintha arany csillagokkal raknák teli a mellét. Az erdőbe, amit ő ültetett a puszta közepére, ide kívánkozott az őz! Kibújt a bozótból valahol a Hortobágy szélén, körülszimatolt és könnyű, karcsú lábaival nekivágott a végtelen mezőnek. Futott, futott egyenesen az uj erdők 'csábitó süreje felé. Odaért és máris rejtette, magába fogadta a fiatal vadon. Négy éve kezdték ültetni azokat a fiatal fákat, 1948-ben. Akkor jött László János is ide ki a pusztára, hogy 64 éves fejjel fogjon bele élete legnehezebb munkájába: a Hortobágy fásításába. S most, 1952-ben ilyen öröm érte! 68 éves, csoda-e, ha jól esik neki? Úgyis mindig érzi : ő már csak a jövő nemzedéknek dolgozik. Most is, mikor arról beszél, hogy a tölgyek, ha áttörték a sziket, 15-20 méter magasra is megnőnek, közbeszól a felesége: — Azt mi már nemigen nézzük meg. — Hát nekünk jutott kezdeni, — feleli. Ezért is örült meg rettenetesen annak is, amikor a 3-4 éve elültetett gyümölcsfák egyikénmásikán már termés mutatkozott. Néhány szilvafán és körtefán: hat szem. Mikor csak arra járt figyelte. Különösen a körtéket leste. S azok nőttek is, értek is szépen. Egy nap megint kimegy arra, Óhát felé, nézi a kisfát -v és csak áll ott, mint akit fejbevertek. Ellopták a körtéit. Még most is fáj neki, nagyot sóhajt: “Roppant szerettem volna megkóstolni.” Felesége megint közbeszól: — Maga elültette, más megkóstolta. De azért olyan igazán szívből egyikük sem haragszik. Úgy vannak ők is, mint az egyszeri falusi rektor, aki elsőként telepített gyümölcsöst a falujában, valahol az Alföldön. Egy éjszaka felzörgeti a bakter: — Rektor ur, rektor ur, kelljen fel! Tolvajok járnak a kertben, lopják á gyümölcsöt! Erre csak felsóhajtott a derék férfiú: — Hál’istennek, csakhogy már lopják! László Jánostól is már sokan kértek azóta gyümölcsfacsemetét, lehet hogy köztük volt a körtetolvaj is. Néhány év múlva talán ő is a sajátját eszi majd. Ma már 2000 fiatal gyümölcsfácska van a Hortobágyon; szilva, körte, birsalma, — ezek állják legjobban a sziket. És sokasodnak egyéb fák is; az erdőfoltok, az erdősávok. 1952 tavaszán 60 kilométer erdősávot ültettek el s ez csak a kezdet kezdete. Minden öntözött táblát tizméteres erdősáv fog majd körül. Az öntözött földek egy-egy öszszefüggő nagyobb darabját 20 méter széles sáv választja el a száraz földektől. A lassan faluvá növő uj települések köré — a Nagycsárda környékére, Borsos, Szásztelek, Máta, Árkus, Kónya s a többi köré — 40 méter szélességben fonnak fákból eleven koszorút. Fák szegélyeznek majd minden csatornát, minden utat, kis és nagy vasutat. Fák árnyas liget jei nőnek a hodályok mellett is. A szárazon maradó legelőket lesz a legnehezebb erdőkkel behálózni, ezek nagyjából a legrongyabb szikesek, amelyek még gyepként sem érdemlik meg a drága öntözővizet, de a fásítás viszont sokat segítene rajtuk. Csakhogy itt nehéz lesz egyenlő távolságba futó, nyílegyenes erdősávokkal szabdalni szét a sziket szép négyszögletű darabokra, mert még az öntözött területek mentén is nehéz életre kapatni a fákat, a száraz részeken meg csaknem reménytelen lenne belevágni. Foltokat kell tehát ültetni, nem sávokat. Elszórtan, rendetlenül, girbéngőrbén, mindig a talaj szeszélyei szerint s aztán ezeket fűzni lassan együvé, mint a gyöngyszemeket, a vadabb szikeken is átfutó sávok fonalával. Hanem ezt a munkát az öreg László János már aligha fogja befejezni. De ha kidől is, az erdők egyre nőnek s a hajdani végtelen pusztának csak az emléke marad. Már a délibáb sem találja meg a helyét, előbbutóbb megszökik róla. Igaz, nem is lesz itt már szükség szemfényvesztésre. A délibáb csalóka tengere helyett valódi vizek hullámzanak a pusztán. Házakat, fákat mutogatna? Igazi házakkal, eleven fákkal lesz teli az egész Hortobágy. Nem állnak ugyan majd fejjel lefelé, dehát üsse a kő, ebbe még belenyugszunk. Bizony nehéz lesz ráismerni a tagnapi szikes sivatagra, Magyarország fő idegenforgalmi büszkeségére. Kivirul a rossz szikes puszta s olyan szép lesz, mint valaha. Mert a Hortobágy szép volt a régi századokban. Fazekas Mihály, neves költő, a múlt század elején még “áldott Kanahám”-nak (Kanaán) nevezte. Mátyás király korában az apró falvak egész tucatja volt rajta, ma már csak a nevük maFejögépek üzemben az állami gazdaságban radt ránk: Papegyháza, Derzs, Árkusd, Bodajcs, Csécs Szabolcs, Mizséte, Zádor. Mátyáskorabeli oklevelek tanúsága szerint szép erdőségek, tölgyesek födték a Hortobágyot, ezeknek maradványai a mai óháti tölgyes. De kiirtották a fákat, elvitték a vizeket, a falvakat meg a török pusztította el. így maradt csupaszon és szárazon hazánk földjének majdnem százezer holdja. Száz ember ha élt rajta; akkora földön, amely másütt sok tízezret táplált és éltetett. A jószágnak sem volt gyöngy élete, pedig két és fél hold jutott minden marhára. De még igy is tiz év közül átlag csak háromban ehettek eleget. Bizony megesett, hogy forró nyárban szekéren hordták haza a legyöngült jószágot, mert a maga lábán már nem bírt hazavánszorogni. Ezt a pusztát Fazekas Mihály sem mondotta volna már ‘‘áldott Kanahámnak”. Debreceni poéta utóda, Oláh Gábor, egy századdal később már “tengő, halott kincs”-nek látja a Hortobágyot. Felburjánzott ős-telek, Gazdátlan ház, ablakán át Hull a zápor, besüvitnek a szelek. De a legjobb vágya, reménye már akkor, századunk elején is az uj Hortobágy volt. Oláh Gábor igy végzi a versét: Fehér falvak táborából, Munkásnépről álmodom . . . Virágzó fák, szőllővesszők Andalognak a felhajló dombokon, A kopárság asztalára Dús kalászt hint fürge kéz. Estharangszó' jár a réten, Kis kapumban egy szerelmes fütyörész. Mosolyogni való képzelődés volt ez akkor. Ma — a szöllővesszők hijján — szinvalóság. De tán egyszer még hortobágyi bort is kortyolgatunk, ahogy már ma is hortobágyi lisztből sült szép fehér kenyérrel esszük a Hortobágyon hízott disznó szalonnáját. És ehetünk Hortobágyon nevelt baromfi gyenge húsát, tojását; itt termett rizst, itt tenyésztett halat, itt érett gyümölcsöt s szívhatunk utána, — ha tetszik, — itt leveledzett méregerős hortobágyi dohányt is. (Megujhódó magyar tájak) Épül az ország A Karcagi termelőszövetkezeti parasztok jó munkát végeztek az idén is. Kamrájukban és padlásukon bőven van gabona és egyéb termény. A háztáji gazdálkodásban legtöbben kéthárom sertést hizlaltak. Az elmúlt napokban egymást érték a vidám, hangulatos disznótorok. A szövetkezeti parasztok karácsony előtt 1942 hízott sertést vágtak le Karcagon. A földalatti vasút építése ismét uj, jelentős állomásához érkezett: a Rákóezi-uti baloldali alagutban a furó-pajzsal elérték a Baross-téri földalatti állomás homlokfalát, s ezzel elsőizben kötöttek össze furópajzzsal két munkahelyet. A hatalmas furópajzsok már eddig óriás segítséget jelentettek az építőknek s a továbbiakban az emberi munka még nagyobb kímélését teszik lehetővé. Paris — A francia kommunista újság, L’Humanite, 1 millió frank ($2857) becsületsértésért járó kártérítési port indított a L’Aurora kereskedelmi újság ellen, mert az azt irta, hogy a L’Humanite a Szovjetuniontól financiális segítséget kap. Noha a L’Arora nem tudta bizonyítani a vádat, a biró felmentette a kártérítés fizetése alól azon indokolással, hogy a vádat a lap szerkesztője “jóhiszemüleg” irta. — Miután a vád a háborús uszitás körébe tartozik, nyilvánvaló, hogy a biró mindent “jóhiszemünek” talált, ami a háborús felszültséget emeli. London — Herbert Morrison képviselő, aki a labor-party kormányban külügyminiszter volt, élesen támadta Joseph McCarthy, amerikai demagóg szenátort. Morrison azt mondotta, hogy Angliában nem tűrnének meg ilyen törvényhozót. A volt külügyminiszteren kívül több más képviselő is súlyosan kritizálta McCarthyt, valamint a Daily Herald és a Daily Express újságok is hasonló módon foglalkoztak vele, noha igen ritka eset, hogy angol törvényhozók vagy angol napilapok amerikai politikusokat ilyen nyíltan kritizálnak.
