Bérmunkás, 1954. január-június (41. évfolyam, 1813-1836. szám)
1954-03-20 / 1824. szám
1954. március 20. BÉRMUNKÁS 5 oldal TOLLHEGYRŐL mondja: F. MEZŐSÉGI A WASHINGTONI MERÉNYLET A parlamentárizmus történetében először fordult elő, hogy egy külföldi, illetve gyarmati csoport, az elnyomó ország parlamentjébe fegyverrel akarja kivívni hazája függetlenségét, szabadságát. A modern munkásmozgalom, amely a kapitalista rendszer megváltoztatását tűzte ki célul, soha nem alkalmazta, mint teljesen céltalan, elvetette az egyének, —bármily magas hivatalt is töltötte be — elleni merényletet, annál is inkább, mert ezek a mozgalmak nem az egyének, az egyes vezetők, hanem a rendszer ellen küzdenek. A célt elérni nem egyes bombadobással, revolver lövéssel, hanem csak az érdekelt tömegek megszervezésével és annak az adott körülmények által megszabott módszerekkel való harcával lehet elérni. Az egyéni és egyének elleni terror, amelynek az igénybevétele “az elnyomók megijesztését”, “az egyesek, vagy tömegek elleni terror megtorlását”, említik indokokul. Ezen indokok teljesen hamisak, mert ezek a merényletek eredménytelenek voltak, soha senkit vissza nem tartottak attól, hogy a merénylet áldozatának helyét el ne foglalják, csak ürügyet szolgáltattak a munkásmozgalom — melynek semmi köze sem volt a merénylethez — üldözéséhez, elnyomásához. De főleg ez lebecsülése volt a munkásosztálynak, a munkásosztály harci képességének. Feleslegesnek tartotta a munkásságnak mint osztálynak a megszervezését és harcba vitelét, azt egy Pár bátor, áldozatkész egyénnel akarta helyettesíteni. Ilyen egyéni terroral, a munkásmozgalom soha nem élt. Még soha nem is sikerült az ily terrort a burzsáziának a munkásosztály nyakába várni, bárhogy is igyekezett ezt minden alkalommal elérni. Az egyéni terror nagyon sokszor a hatóságok müve volt a múltban. Különösen a cári uralom idején, egyrészt, hogy a veszély felnagyításával, a saját fontosságukat igazolják. (Ezt teszi az FBI Hooverje is a kommunista veszély felnagyításával.) Minél nagyobb hatalom megszerzését akarják elérni és ezzel a hatalommal, ha ürügyet kapnak a munkásosztály tömegszerevezetét üldözik. Az egyéni terror eseteit legtöbbször a titkosrendőrség provokátoréi, felbérelt spiclijei hirdetik, készítik elő. Ezt. nem csak a cári időből, de az amerikai munkásmozgalom történetéből is jól ismerjük, amely a múltban és főleg a jelen időben, provokatőrökkel igyekszik a munkásmozgalmat elnyomni. Az egyéni terror, a szervezetien lázadások ugyanígy nem voltak célravezetők, a gyarmati felszabadító mozgalmakban sem és csak ott értek el eredményeket, ahol a nagy néptömegekre támaszkodva, az egész népet, vagy annak többségét megtudták nyerni az elnyomók elleni küzdelmekre. Ma különben az egyéni terrort, gyilkosságokat, gyújtogatást, rombolást, a Népi Demokráciák ellen követik el az amerikaiak által pénzelt terror alakulatok, amelyeket az elmenekült, züllött alakokból szerveznek meg. Portoricoban hosszú küzdelmet folytatnak az ország függetlenségéért, de az a küzdelem soha sem támaszkodott a portoricoi nép többségének a megszervezésére és annak a gyarmati vagy félgyarmati állapota elleni harcba vitelére. Nem bíztak abban, hogy a kis portoricoi nép eredményes harcot vívhatna a kegyetlen, hatalmas elnyomó ellen. Ezért van az, hogy ott az elkeseredés, szervezetlen lázadásokba tört ki, amelyet az elnyomóikkal szövetkezett benszülött uralkodó osztály könnyűszerrel, de irgalmatlanul lever és megtorol. Ezek a hatósági megtorlások azután a tehetetlen, zavartfejü egyénekből kiváltsák az egyéni terrort, amelynek egy nagyon szomorú és nagyon haszontalan megnyilvánulása volt az a merénylet, amelyet március elsején a washingtoni képviselő házban elkövettek, amelynek 5 sebesültje lett. Nincs egyetlen józaneszü ember, aki feltételezné, hogy ennek az ostoba akciónak bármilyen hatása lenne a potroicoi nép függetlenségi harcára. Ez csak arra lesz jó, hogy a protoricoi hatóságok még kegyetlenebb erőszakkal nyomják el nenj csak azt a kis csoportot, amelyhez a merénylők tartoztak, hanem az egész függetlenségi mozgalmat. Sőt a merénylet után egy pár napra, már McCarthyék is akcióba léptek és összefüggést akarnak és ha akarnak, ismerve a rendszerüket, fognak is találni, hogy elhitessék az amerikai néppel, hogy a merényletet a kommunisták, tehát Moszkva szervezte meg. Majd jelentkezik az agent provokátor, fizetett spicli társaság, amely elmondja, hogy1 ők látták, hallották, hogy a merénylőkkel a kommunisták szoros kapcsolatban voltak. Ez megerősíti a McCarthyék, az FBI és a sisere haduk pozícióját. Igazolja, hogy ezekre az intézményekre milyen nagy szükség van, hogy megmentsék a veszélyben levő hazát, amelyet 4 zavaros fejű portugál négy revolverrel akart ime megsemmisíteni. “AMERIKAI INVÁZIÓ’ ANGLIÁBAN LONDON — Az amerikaiak elfoglalták Angliát. 38,000 amerikai pilóta és 22,000 kiképzőtiszt, tisztviselők, a légibázisok alkalmazottai, gépészei, szerelői élnek itt a lehető legszivélyesebb viszonyban az angolokkal. Ez a kis amerikai közösség évente 120 millió dollárt költ, aminek mondani sem kell tán, különösen örülnek a valuta szűkében levő angolok.” A* fenti kis tudósítás majd minden amerikai magyar lapban megjelent, nem véletlen folytán, mert az angliai lapok is erősen foglalkoztak ezzel a kérdéssel kapcsolatban azzal, hogy a múlt hónapba volt három éve annak, hogy Angliába megkezdték az amerikai légi bázisok építését, illetve Anglia átengedett egy csomó repülőteret az amerikai légierő részére. A lapok, amelyek helyeslik a légi bázisok átengedését, a “jubileummal” foglalkozva, egészen mást állapítanak meg a lakosság és a “megszálló” amerikai katonák közötti viszonyról. Kivétel nélkül megállapítják azt, hogy ez a viszony nagyon sok kívánni valót hagy maga után. Legtöbb lap ezt nem barátságosnak, hanem ellenségesnek nevezi és nem csak a lapok, hanem a hivatalos körök is arról tanácskoznak, hogy miként lehetne ezt a helyzetet megjavítani. Általában az amerikai katonákat okolják az ellenségeskedésért, igy a Daily Herald hoszszu, fényképpel tarkított cikkben foglalkozik az invázióval és nem macska körmök között, hanem komolyan használva az invázió szót. Azt Írja, hogy a 19 amerikai támpont körül a lakosság élete bizonytalan és tele van rettegéssel az amerikai katonák viselkedése folytán. A Daily Herald egy csomó esetet sorol fel, igy egy amerikai pilóta 10 betörést követett el Essexben, mig Great Yazbouthban egyik pilóta a bajtárást ölte meg. Ayr skót városban egy bírósági tárgyalás állapította meg, hogy “az amerikai katonák serdületlen lányokat csábítanak el, a város valóságos büntanyává vált.” Kings Lyn-ben a szállodatulajdonosk megtagadták az amerikai katonáktól a szobákat, mire azok taxi cabeket használnak szerelmi tálálkozóul. Lord Goddart igazságügyi miniszter kijelentette, hogy a Kings Lyn-i siralmas helyzet oka, hogy közeibe amerikai támaszpont van. Még egy csomó támaszpont körüli életet ir le a Daily Herald fényképekkel díszítve, hogy azután megállapítsa, hogy a bajok oka és hogy a helyzet mindig rosszabb lesz, azért van Tnert az “ostoba lányok minden amerikai katonába milliomost, vagy legalább is hollywoodi stárt látnak.” Hogy “a garázdálkodás miatt a lakosság barátságtalan, legtöbb helyen ellenséges érzületű az amerikai katonákkal szemben.” Az a javaslata a Daily Herald írójának, hogy ‘‘az angolok mutassanak szeretetet az amerikai katonák iránt, hívják meg őket a családi asztalukhoz, ezzel talán leszoktassák őket a durvaságaikról, a vásottságaikról.” Kimutatja a lap, hogy ez szeretet anyagilag is kifizetődik, tekintve, hogy a katonák ott sokat költenek. A cikkek megjelenése után, nagyon sok levelet kapott a Daily Herald, amelyekben az olvasók felháborodva tiltakoznak az ajánlat ellen, hogy még a családi asztalhoz is beengedjék a garázdálkodókat. Ez egy kissé másként mutatja be a Daily Herald minden szépítése mellett is az ügyet, mint a fenti híradás. BIZTOSRA VETTÜK. WASHINGTON — Porto Rico figyelő képviselője az amerikai kongresszusban, Atonio Fernos-Isern azt mondja, hogy azon porto ricoiakat, akik lövöldözést rendeztek a washingtoni képviselőházban, “a kommunisták bérelték fel”, illetőleg azok csak a kommunisták “elbolonditottjai”. Előre lehetett látni, hogy akad olyan száj hős, aki még ezt a merényletet is majd rá karja fogni a kommunistákra, mert már úgyis régen várnak itt valami olyasmit, mint a Hitlerék Reichstag tüze volt. AZOK A RÉGI JÓ IDŐK Az angol parlament a férfiak védelmére 1770-ben a következő törvényt hozta: “Mindazon nők, bárhány évesek legyenek és bármily rangjuk, foglalkozásuk vagy címük legyen is, bűnt követnek el, ha ‘His Majesty’ bármely alattvalóját házasságra csábítják úgy, hogy magukat kifestik, szagositó szereket, müfogakat, hamis hajat, spanyol gyapjút, kitömött csípőket és magas sarkú cipőket használnak. Az ily nő a boszorkányság bűnét követi el, amiért megbüntetendő és a házasság megsemmisitendő.” Rabat, Morocco — A francia támogatással trónra ültetett Sidi Mohammed Ben Moulay Arafa szultán a mozlem istenhez, Allahoz imádkozott a Marrakech mosque (imaház) épületben, midőn valaki bombát vetett feléje és a 76 éves szultán súlyos fejsebet kapott. — Ez az Allah nagyon különös módon válaszol az imára, reméljük, hogy a többi istenek nem követik a példáját, mert manapság az államfők igen gyakran járnak imádkozni a különböző istenekhez, a különböző templomokba. küliség. Olyan helyen nem látják szívesen a bevándorlókat és nem is mennek oda olyanok, akik munkával számítják fentartani magukat és családjukat. Most megint egy másik hirt is találtunk a lapokban, amely arról számol be, hogy Nyugat-Németországban az utóbbi időkben rendkívül magasra emelkedett az öngyilkosságok száma. Az Assaciated Press hire szerint az olcsó rovarirtó szereket használják fel öngyilkosságra. Miután ezen szereket a földművelésben használják, számos üzletben árulják minden ellenőrzés nélkül. Az öngyilkosságok nagy számára való tekintettel, — mondja a hir — a Bonn kormány most elrendelte, hogy ezen rovarirtó mérgeket ezentúl csak bizonyos korlátozás mellett lehet árulni. Az öngyilkosságok ily nagy száma nem látszik igazolni azt az állítólagos nagy jólétet, amiben Nyugat-Németország népének része van, amint az amerikai sajtó azt feltünteti.
