Bérmunkás, 1954. január-június (41. évfolyam, 1813-1836. szám)
1954-02-06 / 1818. szám
4 oldal BÉRMUNKÁS 1954. február 6. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN PUBLICATION OF INDUSTRIAL UNIONISM Előfizetési ink: Subscription Rates: Egy évre ..........................J3.00 One Year ...........................$3 00 Félévre ................................ 1.50 Six Months ................... 1.50 Egyes szám ára _____ 5c Single Copy ____________ 5c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders __________ 3c Előfizetés Kanadába egész évre ............................................... $3.50 “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta., Cleveland 20, Ohio Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még nem jelenti azt hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás hivatalos felfogásával. Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE Félelmetes propaganda Ezidőszerint minden jel arra mutat, hogy az Egyesült Államokban a reakciós propagandát a közeljövőben még fokozni fogják. Szinte látjuk, hogy a Bérmunkás olvasói milyen kétkedve fogadják ezt az állítást. Nem azért, mintha az amerikai sajtót, a politikusokat és általában véve a közvélemény irányitóit nem tartanák képeseknek az ilyesmire, hanem egyszerűen csak azért, mert ezt kérdezik: “Hát hogyan lehet még ennél is magasabbfoku a reakciós propaganda, mint amilyenben most részesítenek bennünket?” Mert az már igaz, hogy mindjárt reggel, amikor bekapcsoljuk a rádiót, csak úgy ömlik belőle a “kommunizmus, a vörösek, a vasfüggöny, szubverziv, diszlojál” és egyéb hasonló kifejezések. Amint kinyitjuk az újságot, azonnal az Uyen szavakat tartalmazó címsorokon akad meg a szemünk. A mozikban csupa Uyen tárgyú filmeket látunk és most már kapunk belőle eleget a televízión is. És aki az isten dicséretére megy a templomokba, ott is csak a kommunista Sátánt mutogatják neki. Hát hogyan lehet ezt még fokozni is. Az amerikai kommunikáció felett a Federal Communication Commission (FCC) rendelkezik. Ennek a hatáskörébe tartoznak a rádió és a televízió, amelyek az újságokon kívül egyre nagyobb szerepet játszanak az amerikai nép informálásában, avagy félrevezetésében, — már ki mint veszi azt, amit ezen forrásokból nyer. Az FCC három tagból áll. Az Eisenhower adminisztráció természetesen a saját embereit akarja elhelyezni ezen fontos bizottságban, ahol két hely került üresedésbe a választások óta. Az gyik helyre Eisenhower pár hónappal ezelőtt egy wisconsini politikust, John Dorfert nevezte ki a két wisconsini szenátor ajánlatára és követelésére. Ezen szenátorok egyike Joe McCarthy, a másik pedig, ha nem is olyan hírhedt, de az ugyancsak nagyon reakciós Alexander Wiley. Jogosan lehet tehát azt mondani, hogy ez a John Dörfer a demagóg Joe McCarthy embere, — ennél többet aztán már nem is kell mondani róla. A másik megüresedett áUásra Eisenhower most bizonyos Robert E. Lee nevű egyént nevezett ki. Ez az FCC olyan fontos bizottság, hogy tagjait a szenátusnak jóvá kell hagyni. így tehát egyes szenátorok kutatni kezdték, hogy valójában ki is ez a Robert E. Lee? És akkor szinte riasztó adatok kerültek nyilvánosságra, mert kiderült, hogy az az ember régi fizetett alkalmazottja a texasi és egyéb délnyugati szenzációsan hírhedt reakciós olajmágnásoknak. Lee foglalkozására nézve “public accountant”, de nem sokáig maradt ezen tisztességes foglalkozásnál,'felcsapott FBI ügynöknek, majd pedig a képviselőház költségvetési bizottságának “invesztigátora” lett. Itt ismerkedett meg szenátor Joe McCarthyval. Ettől az embertől kapta McCarthy azt az állítólag 200 nevet tartalmazó listát, amely felsorolta a kormányhivatalokban dolgozó kommunistákat, amely számot később a demagóg szenátor 57- re szállított le, de később egyet sem tudott produkálni. Ezzel a fék váddal azonban McCarthy megalapozta a jövőjét, egyszerre “nagy ember” lett. Amikor McCarthy csalásait Millard Tydings, (D. Md.) szenátor leleplezte, Joe ezzel a Leevel szövetkezve megtámadták Tydinget, hogy “fehérre akarja mosni a kommunista hivatalnokokat” és ezen propaganda hatása alatt Tydings elbukott. Ezzel szemben Joe igazán “nagy tekintély lett”, akitől még a többi szenátorok is félnek, akik nem merték többé vizsgálat tárgyává tenni a Wisconsinban elkövetett csalásait, amelyet két jónevü újságíró könyvben is megirt s amit jóhirü kiadócég adott ki, de azért Joe nem mert becsületsértési port indítani ellenük, hanem csak azt hangoztatja, hogy minden ilyen vád csak “kommunista rágalom”, amivel az ő “jó hírnevét” akarják bepiszkolni. De maradjunk csak ennél a Lee uj FCC commission-nál. A kinevezés előtt alkalmazottja volt a texasi mUliomos, H. L. Hunt által finanszírozott “Facts Forum” rádió-televizió programnak. Noha ez a fórum “facts” (tények) helyett a hazugságok tárházát zúdítja hallgatói felé, Hunt az összes költségeit levonja az adójából, azt állítva, hogy ez a program a nevelést szolgálja. Egy lelkiismeretes újságíró, Ben Bagdikian (Rhode Island Journal, Providence R.I.) tanulmány tárgyává tette ezt a “Fact Forum” programot és úgy találta, hogy az “a megfélemlítést, a gyanukeltést, a népcsoportok egymás elleni uszítását és a fajgyűlölet hidetését szolgálja.” A Fact forum vezetői azelőtt ismert fasiszta szervezetek szolgálatában álltak. Bagdikian szerint, a “Fact Forum egyrészről a butítást, másrészről pedig a mccarthyizmust szolgálja”. íme ezt az embert nevezte ki Eisenhower az FCC harmadik tagjává, noha ezen bizottság egyik tagja máris a McCarthy embere volt. Ezt a kinevezést a szenátus helybenhagyta, igy a közvélemény irányításában legfontosabb szerepet játszó háromtagú bizottságban két tag a McCarthy parancsaira hallgat. Kell, hogy még többet is mondjunk? Jogos-e tehát az a jóslatunk, hogy a már amúgy is félelmetes amerikai reakciós propaganda még fokozódni fog? Amerikai tudás Mostanában gyakran halljuk dicsekedve említeni az amerikai életformát, az amerikai módszereket és amerikai tudást. Ez utóbbival azt akarják mondani, hogy az amerikaiak sok mindent tudnak, amit más országok népei még nem ismernek, ezért itt igen büszkék erre az “American know-how” képességre. Ennek az amerikai ”know-how”-nak (tudásnak) se szeri, se száma. Jó ideig csak Amerika tudta, hogy miként lehet atomlöveget ágyukból kilőnni, vagy hogyan lehet az irányított lövegekbe befoglalni az atombombát. Nem akarunk vitatkozni ezen tudás értéke felett. Azt sem akarjuk vita tárgyává tenni, hogy ezen “know-how” révén milyen borzalmas fegyvereket tudnak készíteni Amerikában. De azért joggal kérdezhetjük, hogy miért kellett éppen most küldeni mutatókat Európába ezen rettenetes fegyverekből? Éppen most, midőn összehívták a négyhatalmi konferenciát állítólag azon célból, hogy enyhítsenek valamit a nagy politikai feszültségen? A béke után őszintén vágyódó minden embert gondolkozóba ejtett az a nagy publicitás, amit a múlt héten adtak annak, hogy két skvadron irányított lövegű tüzérséget küldenek Európába a NATO hadsereg megerősítésére mintegy kiegészítésül az előző hetekben már átküldött azon nagy ágyukhoz, amelyeket atomlövegekre is lehet használni. Semmi kétség sem fér ahoz, hogy ezen fegyvereknek az átküldése MOST, a négyhatalmi konferencia idején és az annak adott nagy publicitás a Szovjetunión felé irányított fenyegetés volt. Szinte köztudomású, hogy a Szovjetuniont fenyegetésekkel nem lehet megijeszteni. Lehetséges az, hogy ezt az amerikai State Department ne tudná? Avagy talán éppen azért csinálták ezt a fegyver átküldését olyan nagy publicitással, mert NAGYON JÓL TUDTÁK, HOGY AZZAL MEGTORPEDÓZZÁK A BERLINI KONFERENCIÁT? így az amerikai “know-how” eggyel megszaporodott; tudják azt is, hogy lehet a béketárgyalásokat megnehezíteni. Az uj költségvetés Mióta Eisenhower a kongresszus elé terjesztette a kormány költségvetési tervezetét az 1954-55 pénzügy évre, ami julius 1-től a következő junius 30-ig szól, a republikánus honatyák nem győV zik eléggé dicsérni az Eisenhower adminisztrációt, hogy a kiadásokat olyan nagy összeggel leszállították. A költségvetési javaslattal egy grafikai képet is mutattak. A kép az ezüst dollárt ábrázolja, amelyet a középpontból induló sugarak cikkelyekre osztanak. Minden cikkelyre rá van Írva, hogy mit ábrázol. E szerint az amerikai kormány kiadásában minden dollárból 68 (mond hatvan-nyolc) cent megy direkt katonai célokra. Kamatokra és a veterán katonákra megy 22 cent. És minden más kiadásokra összesen csak tíz cent jut. Igen ám, de a veteránok kiadása szintén csak katonai kiadás, legfeljebb annyit mondhatunk róla, hogy nem a jövő, hanem csak a múlt háborúk költségeit fizetjük vele. És miután háborús célokra kellett felvenni a kölcsönök legnagyobb részét is, igy egész bátran mondhatjuk, hogy ebből a 22 centből legalább is 18 cent a háborús célt szolgálja. így az Eisenhower költségvetése valójában ezt mondja: Minden dollárból 86 cent megy Mars isten oltárára és csak 14 cent az amerikai kormány fentartásának mindenféle más költségeire. Valami baj van annak a gondolkozásával, aki az ilyen költségvetésért még dicséretet is vár. Tőkés rendszerjellemzőié A délkaliforniai újságok képekkel illusztrált cikkekben mutatják be, hogy a mexikói határállomásokon miként kergetik, lökdösik, cibálják, ütik és verik azon vándor munkásokat, akik azért jönnek ide, hogy California és a szomszédos államok nehéz napszámos munkáit végezzék; olyan munkákat, amelyeken az amerikai munkás már nem akar dolgozni, de amiket azért mégis sokkal rosszabbul fizetnek, mint bármilyen más foglalkozást. America és Mexico között a szerződés január 22-én lejárt, mire a mexicoi kormány újságok és hangszórók utján tudatta a mexicói néppel, hogy az Egyesült államokban most már még anynyit sem kereshetnek, mint eddig. De azért a mexicói kormány nem nyújt semmiféle munkaalkalmat az éhező munkásoknak, akik tehát tízezer számra jönnek Mexicali, Tijuanna és egyéb ha-
