Bérmunkás, 1954. január-június (41. évfolyam, 1813-1836. szám)

1954-02-06 / 1818. szám

4 oldal BÉRMUNKÁS 1954. február 6. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN PUBLICATION OF INDUSTRIAL UNIONISM Előfizetési ink: Subscription Rates: Egy évre ..........................J3.00 One Year ...........................$3 00 Félévre ................................ 1.50 Six Months ................... 1.50 Egyes szám ára _____ 5c Single Copy ____________ 5c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders __________ 3c Előfizetés Kanadába egész évre ............................................... $3.50 “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta., Cleveland 20, Ohio Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még nem jelenti azt hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás hivatalos felfogásával. Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE Félelmetes propaganda Ezidőszerint minden jel arra mutat, hogy az Egyesült Álla­mokban a reakciós propagandát a közeljövőben még fokozni fog­ják. Szinte látjuk, hogy a Bérmunkás olvasói milyen kétkedve fo­gadják ezt az állítást. Nem azért, mintha az amerikai sajtót, a po­litikusokat és általában véve a közvélemény irányitóit nem tarta­nák képeseknek az ilyesmire, hanem egyszerűen csak azért, mert ezt kérdezik: “Hát hogyan lehet még ennél is magasabbfoku a reakciós propaganda, mint amilyenben most részesítenek bennün­ket?” Mert az már igaz, hogy mindjárt reggel, amikor bekapcsol­juk a rádiót, csak úgy ömlik belőle a “kommunizmus, a vörösek, a vasfüggöny, szubverziv, diszlojál” és egyéb hasonló kifejezések. Amint kinyitjuk az újságot, azonnal az Uyen szavakat tartalmazó címsorokon akad meg a szemünk. A mozikban csupa Uyen tárgyú filmeket látunk és most már kapunk belőle eleget a televízión is. És aki az isten dicséretére megy a templomokba, ott is csak a kommunista Sátánt mutogatják neki. Hát hogyan lehet ezt még fokozni is. Az amerikai kommunikáció felett a Federal Communication Commission (FCC) rendelkezik. Ennek a hatáskörébe tartoznak a rádió és a televízió, amelyek az újságokon kívül egyre nagyobb szerepet játszanak az amerikai nép informálásában, avagy félre­vezetésében, — már ki mint veszi azt, amit ezen forrásokból nyer. Az FCC három tagból áll. Az Eisenhower adminisztráció ter­mészetesen a saját embereit akarja elhelyezni ezen fontos bizott­ságban, ahol két hely került üresedésbe a választások óta. Az gyik helyre Eisenhower pár hónappal ezelőtt egy wisconsini po­litikust, John Dorfert nevezte ki a két wisconsini szenátor ajánla­tára és követelésére. Ezen szenátorok egyike Joe McCarthy, a másik pedig, ha nem is olyan hírhedt, de az ugyancsak nagyon reakciós Alexander Wiley. Jogosan lehet tehát azt mondani, hogy ez a John Dörfer a demagóg Joe McCarthy embere, — ennél töb­bet aztán már nem is kell mondani róla. A másik megüresedett áUásra Eisenhower most bizonyos Ro­bert E. Lee nevű egyént nevezett ki. Ez az FCC olyan fontos bi­zottság, hogy tagjait a szenátusnak jóvá kell hagyni. így tehát egyes szenátorok kutatni kezdték, hogy valójában ki is ez a Ro­bert E. Lee? És akkor szinte riasztó adatok kerültek nyilvános­ságra, mert kiderült, hogy az az ember régi fizetett alkalmazottja a texasi és egyéb délnyugati szenzációsan hírhedt reakciós olaj­mágnásoknak. Lee foglalkozására nézve “public accountant”, de nem sokáig maradt ezen tisztességes foglalkozásnál,'felcsapott FBI ügynök­nek, majd pedig a képviselőház költségvetési bizottságának “in­­vesztigátora” lett. Itt ismerkedett meg szenátor Joe McCarthy­­val. Ettől az embertől kapta McCarthy azt az állítólag 200 nevet tartalmazó listát, amely felsorolta a kormányhivatalokban dolgo­zó kommunistákat, amely számot később a demagóg szenátor 57- re szállított le, de később egyet sem tudott produkálni. Ezzel a fék váddal azonban McCarthy megalapozta a jövőjét, egyszerre “nagy ember” lett. Amikor McCarthy csalásait Millard Tydings, (D. Md.) sze­nátor leleplezte, Joe ezzel a Leevel szövetkezve megtámadták Ty­­dinget, hogy “fehérre akarja mosni a kommunista hivatalnoko­kat” és ezen propaganda hatása alatt Tydings elbukott. Ezzel szemben Joe igazán “nagy tekintély lett”, akitől még a többi sze­nátorok is félnek, akik nem merték többé vizsgálat tárgyává ten­ni a Wisconsinban elkövetett csalásait, amelyet két jónevü újság­író könyvben is megirt s amit jóhirü kiadócég adott ki, de azért Joe nem mert becsületsértési port indítani ellenük, hanem csak azt hangoztatja, hogy minden ilyen vád csak “kommunista rága­lom”, amivel az ő “jó hírnevét” akarják bepiszkolni. De maradjunk csak ennél a Lee uj FCC commission-nál. A kinevezés előtt alkalmazottja volt a texasi mUliomos, H. L. Hunt által finanszírozott “Facts Forum” rádió-televizió programnak. Noha ez a fórum “facts” (tények) helyett a hazugságok tárházát zúdítja hallgatói felé, Hunt az összes költségeit levonja az adójá­ból, azt állítva, hogy ez a program a nevelést szolgálja. Egy lelkiismeretes újságíró, Ben Bagdikian (Rhode Island Journal, Providence R.I.) tanulmány tárgyává tette ezt a “Fact Forum” programot és úgy találta, hogy az “a megfélemlítést, a gyanukeltést, a népcsoportok egymás elleni uszítását és a faj­gyűlölet hidetését szolgálja.” A Fact forum vezetői azelőtt ismert fasiszta szervezetek szolgálatában álltak. Bagdikian szerint, a “Fact Forum egyrészről a butítást, másrészről pedig a mccarthy­­izmust szolgálja”. íme ezt az embert nevezte ki Eisenhower az FCC harmadik tagjává, noha ezen bizottság egyik tagja máris a McCarthy em­bere volt. Ezt a kinevezést a szenátus helybenhagyta, igy a köz­vélemény irányításában legfontosabb szerepet játszó háromtagú bizottságban két tag a McCarthy parancsaira hallgat. Kell, hogy még többet is mondjunk? Jogos-e tehát az a jóslatunk, hogy a már amúgy is félelmetes amerikai reakciós propaganda még fokozódni fog? Amerikai tudás Mostanában gyakran halljuk dicsekedve említeni az ameri­kai életformát, az amerikai módszereket és amerikai tudást. Ez utóbbival azt akarják mondani, hogy az amerikaiak sok mindent tudnak, amit más országok népei még nem ismernek, ezért itt igen büszkék erre az “American know-how” képességre. Ennek az amerikai ”know-how”-nak (tudásnak) se szeri, se száma. Jó ideig csak Amerika tudta, hogy miként lehet atomlö­­veget ágyukból kilőnni, vagy hogyan lehet az irányított lövegekbe befoglalni az atombombát. Nem akarunk vitatkozni ezen tudás értéke felett. Azt sem akarjuk vita tárgyává tenni, hogy ezen “know-how” révén mi­lyen borzalmas fegyvereket tudnak készíteni Amerikában. De az­ért joggal kérdezhetjük, hogy miért kellett éppen most küldeni mutatókat Európába ezen rettenetes fegyverekből? Éppen most, midőn összehívták a négyhatalmi konferenciát állítólag azon cél­ból, hogy enyhítsenek valamit a nagy politikai feszültségen? A béke után őszintén vágyódó minden embert gondolkozóba ejtett az a nagy publicitás, amit a múlt héten adtak annak, hogy két skvadron irányított lövegű tüzérséget küldenek Európába a NATO hadsereg megerősítésére mintegy kiegészítésül az előző hetekben már átküldött azon nagy ágyukhoz, amelyeket atomlö­­vegekre is lehet használni. Semmi kétség sem fér ahoz, hogy ezen fegyvereknek az átküldése MOST, a négyhatalmi konferencia idején és az annak adott nagy publicitás a Szovjetunión felé irá­nyított fenyegetés volt. Szinte köztudomású, hogy a Szovjetuniont fenyegetésekkel nem lehet megijeszteni. Lehetséges az, hogy ezt az amerikai State Department ne tudná? Avagy talán éppen azért csinálták ezt a fegyver átküldését olyan nagy publicitással, mert NAGYON JÓL TUDTÁK, HOGY AZZAL MEGTORPEDÓZZÁK A BERLINI KONFERENCIÁT? így az amerikai “know-how” eggyel megszaporodott; tudják azt is, hogy lehet a béketárgyalásokat megnehezíteni. Az uj költségvetés Mióta Eisenhower a kongresszus elé terjesztette a kormány költségvetési tervezetét az 1954-55 pénzügy évre, ami julius 1-től a következő junius 30-ig szól, a republikánus honatyák nem győV zik eléggé dicsérni az Eisenhower adminisztrációt, hogy a kiadá­sokat olyan nagy összeggel leszállították. A költségvetési javaslattal egy grafikai képet is mutattak. A kép az ezüst dollárt ábrázolja, amelyet a középpontból induló sugarak cikkelyekre osztanak. Minden cikkelyre rá van Írva, hogy mit ábrázol. E szerint az amerikai kormány kiadásában minden dollárból 68 (mond hatvan-nyolc) cent megy direkt katonai célok­ra. Kamatokra és a veterán katonákra megy 22 cent. És minden más kiadásokra összesen csak tíz cent jut. Igen ám, de a veteránok kiadása szintén csak katonai kiadás, legfeljebb annyit mondhatunk róla, hogy nem a jövő, hanem csak a múlt háborúk költségeit fizetjük vele. És miután háborús célok­ra kellett felvenni a kölcsönök legnagyobb részét is, igy egész bátran mondhatjuk, hogy ebből a 22 centből legalább is 18 cent a háborús célt szolgálja. így az Eisenhower költségvetése valójá­ban ezt mondja: Minden dollárból 86 cent megy Mars isten oltá­rára és csak 14 cent az amerikai kormány fentartásának minden­féle más költségeire. Valami baj van annak a gondolkozásával, aki az ilyen költ­ségvetésért még dicséretet is vár. Tőkés rendszerjellemzőié A délkaliforniai újságok képekkel illusztrált cikkekben mu­tatják be, hogy a mexikói határállomásokon miként kergetik, lök­­dösik, cibálják, ütik és verik azon vándor munkásokat, akik az­ért jönnek ide, hogy California és a szomszédos államok nehéz napszámos munkáit végezzék; olyan munkákat, amelyeken az amerikai munkás már nem akar dolgozni, de amiket azért mégis sokkal rosszabbul fizetnek, mint bármilyen más foglalkozást. America és Mexico között a szerződés január 22-én lejárt, mire a mexicoi kormány újságok és hangszórók utján tudatta a mexicói néppel, hogy az Egyesült államokban most már még any­­nyit sem kereshetnek, mint eddig. De azért a mexicói kormány nem nyújt semmiféle munkaalkalmat az éhező munkásoknak, akik tehát tízezer számra jönnek Mexicali, Tijuanna és egyéb ha-

Next

/
Oldalképek
Tartalom