Bérmunkás, 1954. január-június (41. évfolyam, 1813-1836. szám)

1954-05-01 / 1830. szám

MAGYAR NYELV ti LAP AZ IPARI UNIONIZMUS SZOLGÁLATÁBAN

Entered as second-class matter at the Post Office, at Cleveland. Ohio ander the Act af March S. 1879

VOL. XLI. ÉVFOLYAM

CLEVELAND, 1954 MAY 1.

NO. 1830 SZÁM

MÁJUS ELSEJE

Ez a harc lesz a végső, Csak összefogni hát,

És nemzetközivé lesz Holnapra a világ.

Mióta a politikai és gazdasági elnyomás alól szabadulni vágyó munkásság a világ minden részében tartott május elsei ünnepségein a fenti dalt lelkesen dalolva kezdte a világ minden modem nyelvén, annak soha sem volt olyan szóról-szóra vett értelme, mint ez év május elsején, amikor a világ népe két táborba oszolva készül a nagy és végső harc megvívására.

Valójában folyik ez a harc már évezredek óta; folyik azóta, hogy egyes emberek akár fizikai erővel, akár ravaszsággal képesek lettek elsajátítani embertársaik munkatermelvényének egy részét s igy azokat kizsákmányolhatták. A kizsákmányolás elleni harc egyidős az emberiség történetével, de sok-sok ezer érnek kellett elmúlni, mig az elnyomottak, a kizsákmányoltak azt telejesen felismerték.

A felismerést megnehezítette és igy elodázta az, HOGY A KIZSÁKMÁNYOLOK NEH CSAK FIZIKAI ERŐSZAKOT ALKALMAZTAK, HANEM A KIZSÄMÄNYOLTAK AGYÁT IS ELHÓDÍTOTTÁK ANNYIRA, HOGY AZOK “TÚLVILÁGI BÜNTETÉSTŐL” ÉS EGYÉB KITALÁLT MUMUSOKTÓL VALÓ FÉLELMÜKBEN RAGASZKODTAK JÁRMAIKHOZ. Ez a szellemi elnyomás, — amiben a vezető szerepet mindig az egyházak vitték, — volt az uralkodó osztály egyik leghatalmababb fegyvere.

A szellemi béklyó felnyitását a XIX. század két szellemóriásának köszönhetjük. Az egyik, — Darwin, — megtörte azt az évezredes balga felfogást, hogy az embereket valamilyen természetfeletti lény teremtette, méghozzá bizonyos célra. Ez a cél legtöbb esetben a gazdagok és a hatalmasok szolgálata volt. A másik nagy zseni, Marx Károly viszont azt mutatta ki, hogy a társadalmi termelő rendszerek is ki vannak téve a fejlődés örök törvényének s amint elmúltak a rabszolga és a feudális rendszerek, úgy el fog múlni a tőkés termelő rendszer is és helyet ad egy jobb, tökéletesebb rendszernek.

A mai igen gyorsan fejlődő termelőeszközöknek nem felel meg ez a rendszer, amelyben a közösség termelte javak felett csak a tulajdonos osztály rendelkezik, noha azt nem a tulajdonosok, hanem a munkások hozzák létre. Ez a kisebbség egyben kisajátította a természeti kincseket is s ezzel a nagy néptömegek élete flett uralmat szerzett, amit erőszakszervezetekkel tart fen.

A tudományos szocializmus megalkotói már egy évszázaddal azelőtt meglátták, hogy a tőkés termelő rendszerben a vagyon egyre kevesebb kezekbe fog összpontosulni s ezen kisszámú osztály nem képes felhasználni a munkások által termelt javak azon részét, amit a dolgozók képtelenek visszavásárolni munkabéreikkel, igy árufölösleg keletkezik, mire lezárják az ipartelepeket, a munkások az utcára kerülnek, beáll az ipari pangás.

A tőkés termelő rendszerben egyre gyorsabb ütemben követték egymást az ipari pangások, amelyekből az utóbbi fél évszázadban csak a háborúk, vagy háborús készülődések segélyével menekültek. A kollektiv termelő rendszer sikerének titka éppen abban áll, hogy végetvet az ipari pangásoknak háborúk nélkül is.

Darwin fokozatos fejlődési elméletét ma már egyetlen intelligens ember sem vonja kétségbe, a termelő rendszerek változásának elméletét pedig csak az Egyesült Államokban tagadják, — méghozzá igen erőszakos módon dacára annak, hogy a világ egyharmadán, körülbelül 800 millió ember részére már beszüntették a tőkés termelő rendszer és építik, méghozzá igen gyorsan az uj rendszerüket, amelynek alapja a magánvállalkozás helyett a kollektív módon való termelés.

Korunk egyik legszembeötlőbb fonáksága az a makacsság, amivel az amerikai uralkodó osztály szószólói letagadni igyekszenek a társadalmi rendszerváltozást dacára annak, hogy az 1917- es győzelmes orosz forradalom óta annak gyakorlati eredményeit eléggé láthatják. És látják is, mert kénytelenek elismerni, hogy a termelőeszközök felszabadítása révén a két világháború és az első világháború utáni polgárháború, majd külső intervenció által gazdaságilag teljesen tönkretett Szovjetunión 25-30 év alatt a világ második ipari államává lett, amely képes fentartani olyan katonai hatalmat, hogy megvédte uj rendszerét.

Midőn a kizsákmányolás rendszerének eltörlését követelő munkások 1889-ben első ízben ünnepelték Május Elsejét, mint a munkásság nemzetközi ünnepét, aligha remélték, hogy egy em< beröltőn át annyira haladnak, hogy a gyűlölt kizsákmányoló rendszer megváltoztatását megérik, méghozza ily óriási területen. Mert igen sokáig a május elsején tartott seregszemlék csak igen gyér szaporulatot mutattak és a beszámolókban több volt a remény, mint a ténylegesen elért eredmények.

A május elsei ünnepségekkel az osztályharc nagy lökést kapott dacára annak, hogy csaknem mindenütt rendőri erőszakkal igyekeztek elfojtani. Május elseje valóban mutatja azt az igazságot, hogy a történelmi fejlődést erőszakkal nem lehet elfojtani; lehet pillanatnyi időre megállítani, de a mártírok vére uj erőt kölcsönöz az eszmének és az áttöri úgy az ideológiai gátat, mint a rendőr erőszakot.

Ez év május elsején amig a világ egyharmadán magasra emelt vörös zászlók lobogtatásával ünnepük a munkások nemzetközi ünnepét, másütt, de leginkább az Egyesült Államokban kegyetlen üldözés alá vették azokat, akik a tőkés termelő rendszer megdöntését hirdetik. De ez a kegyetlen üldöztetés egyben elárulja ijedelmüket és gyengeségüket.

Ez a nagy ijedelem hozta létre azt az állapotot, hogy ma már még a nemzeti elnyomottság, a gyarmati állapotból való felszabadulási harcok is osztályharcá változnak. Korea, Indokína, Tunisz, vagy bármely más gyarmat szabadságmozgalma egyben társadalmi rendszer változást is követel. És követelik oly eltökéltséggel, hogy csak az Egyesült Államok óriási katonai és financiális hatalma képes megtörni az ily szabadságharcokat.

És folyik ez a harc úgy az ideológiai, mint a tényleges harctereken. Midőn a jelen május elsei ünnepségeken beszámolunk az elmúlt év eredményeiről, bátran elmondhatjuk, hogy az ideológiai harctéren a tőkés termelő rendszer jelentős vereséget szenvedett. Ma már nagyon kevés ember ad hitelt a tőkés rendszer gazdaságtudósainak és propagandistáinak.

De a tényleges harctéren sem dicsekedhetik valami fényes győzelmekkel a tőkés rendszer. Korában elakadtak, Indokínában pedig most készül valami nagy fordulat. De sokkal fontosabb ezen kisebb harctereken elért eredményeknél, hogy vájjon a végső esetben használni merik-e az atom-, vagy hidrogénbombát, amivel állandóan fenyegetőznek, noha beismerik, hogy a Szovjetunión is rendelkezik ezen borzalmasan pusztító fegyverekkel.

Mert nem lehetetlen, hogy a hatalom utáni őrület, vagy az őrületes profit vagy esetleg a vallási őrület, avagy mind a három együttvéve nem-e indítja meg a végzetes atomháborút? És ha az megindul — komoly tudósok állítása szerint — belepusztulhat az emberi civilizáció is. Meg van az esehetőség tehát arra, hogy a haldokló tőkés rendszer magával rántja az egész civilizációt. Mert annyi bizonyos, hogy a mérges-gázok, a baktériumok, az uránium, a hidrogén, a kobalt és nitrogénbombák háborújából egyik fél sem kerül ki győztesen. Mintha csak ilyesmire vonatkoznának a nagy magyar költőnek, Ady Endrének ezen szavai:

Ágyú, gyilok, úri bitangság Nem fog a mi dús ereinken:

Ha meghalunk, hát meghalunk S ha meghalunk, meghalt itt minden!