Bérmunkás, 1953. július-december (40. évfolyam, 1788-1812. szám)
1953-11-28 / 1808. szám
1953. november 28. BÉRMUNKÁS 7 oldal KÍNAI FÖLDREFORM Irta: MARY AUSTIN ENDICOTT Visszatérve Kínába 1952 tavaszán első sorban is át akartuk látni, hogy mint vált be a földreform? Mit csinált az annyira elnyomott parasztságból? Azért Pekingbe érkezésünk után hamarosan meglátogattuk a “Sárga Földhát” nevű falut, ami Pekingtől körülbelül 20 mérföldnyira fekszik. Ebben a faluban 365 család (körülbelül 1,500 lélek) él, akik már befejezték a földreformot. Az ilyen látogatásokról előre értesítik a falut és igy már vártak bennünket. Rajtunk kívül ugyanis még számos tagja volt a látogató társaságnak, közöttük Jorge Amado, brazíliai iró és a felesége; Nicholas Guillen cubai költő és a felesége és mások, meg a tolmácsok, mert a látogatók csak spanyolul, portugálul, egy kicsit franciául, vagy angolul beszéltek, csupán a férjem beszélte jól nem csak a kínai, de az angol és a francia nyelveket is. Kiváncsi voltam, hogy azok, akik még eddig soha sem voltak Kínában, mit szólnak a kínai faluhoz? A zsuptetős kis sárkunyhókhoz, amelyeken picike lyukak képezték az ablakokat? Aki először látja ezeket, csak a végtelen nagy szegénységre gondol. Az első meglepetésünk az volt, hogy a házak sokkal csinosabbak, mint amikor legutoljára jártunk kinai faluban. Az udvarokból is rendesebben öltözött gyerekek integettek felénk. Minden háznál van egy kút, amelyből nagy kerék huzza fel a vizet, a kereket egy kis öszvér, vagy szamár huzza körös-körül. Bizony ez nagyon kezdetleges mechanikai felszerelés és a nyugati országok vízvezetéki rendszeréhez szokott emberre nem valami jó benyomást tesz. És mégis itt már ez is igen nagy haladást jelent. VENDÉGLÁTÁS Megérkezésünk után rövidesen a falu-szövetség székházába vittek, ahol előbb teát szolgáltak fel, ami után egy órán át “szónoklatokat“” hallgattunk s azután felszolgálták az ebédet. A terem fel volt díszítve frissen szedett, szagos virágokkal s az ételek is mind a falu termelvényeiből kerültek ki. Régi kinai szokás, hogy a vendégeknek messze földről hozott Ínyencségeket is szolgáljanak fel, itt azonban az hiányzott, szinte kérkedni akartak azzal, hogy ez a falu-szövetség (termelő csoportok szövetsége) mennyi mindenféle élelmiszert termel. És joggal büszkélkedhettek is a nagy Ízletes, változatos lakomával. Volt ott csirke, disznópecsenye, zöldbab és sok másféle főzelék, mindannyi igen Ízletesen elkészítve. És ha vendéglátó gazdáink nem is esznek minden nap ilyen dús ebédeket, jut nekik napi három étkezés elegendő és változatos élelmiszerekből, holott a földreform előtt, — mondotta a szövetkezet elnöke, — kétszer, ha evett naponta s akkor sem eleget, de azonkívül napról-napra ugyanazt, — egy kis kását, vagy rizst, hébe-hóba valami más főzeléket, húst nem többször, mint háromszor egy évben. A “szónoklatokat” a falu-tanács elnöke kezdte meg, akit sorra'követtek a “Közös-segély” a ‘‘Fogyasztók Cooperativa”, a nők és az ifjúsági szövetségek vezetői is. Mint mondották, nagyon szívesen látnak bennünket, mert tudják, hogy a béke barátai vagyunk és ott most a “béke” a jelszó. EMBEREKKÉ LETTEK Azon egyszerű parasztemberek, akik ezen szép és őszinte Beszédeket mondották, három évvel ezelőtt még félénk, írástudatlan, tehetetlen emberek voltak. Ezt ők maguk mondották. Egyre hangoztatják, hogy csak mióta a felszabadító hadsereg levette róluk a jármot, érzik magukat igazán embereknek. Elmondják, hogy a kommunisták tanították meg őket hogyan védekezzenek a földesurak ellen, hogyan szabadítsák meg magukat a nagy adósságoktól. Mint a rémlátományokról, úgy beszélnek a múltról. Rövidesen megtudtuk azt is, hogy az összes felelős tisztviselők között csupán egy van, aki tagja a Kommunista Pártnak. A kommunista káderok csak addig maradtak velük, amig megszervezték a falut, aztán mentek tovább más falvakba. Nekem és a férjemnek különösen érdekes volt ez a látogatás, mert láthattuk, hogy rövid pár esztendő milyen gyökeres változást hozott Amint a falu-tanács elnökének magyarázatából kivettük, a faluban még mindig van elég paraszt, aki egyéni gazdálkodást folytat. Az évezredes szokást nem lehet könnyen elhagyni s itt semmiféle erőszakot sem alkalmaznak. Vannak aztán csoportok, amelyeknél individuális parasztok csak a munkára fognak össze, ezek Kölcsönös Segítő Csoportot alkotnak, ( a szerző a “Nfutual Aid Team” kifejezést használja, — Ford.) de vannak már termelő szövetkezetek is, ahol közösen termelnek és a termelvényen a munkaegységek irányában osztoznak meg. A VAS-EKE Áz első Kölcsönös Segítő Csoport mindjárt a japánok uralma alól való felszabadulás után alakult azon nincstelen parasztokból, akik egy darabka földet kaptak. Miután egyiknek sem volt elegendő szerszáma, csoportot alakítottak, hogy a meglévő szerszámokat és huzó állatot kihasználhassák. ' Aztán rájöttek arra, hogy a sok kisgyerekre egy-két asszony is vigyázhat, amig a többi dolgozik a földeken. És végre, — mint az egyikük mondotta, — olyan szegények voltunk, hogy csak egy ily csoportnak volt elegendő pénze arra, hogy egy vas-ekét vásároljunk, mert a fa-ekével nagyon lassan ment a szántás. A vasekével mélyebben tudtunk szántani, a füvet jobban alászántjuk, könnyebb utána a boronálás és kevesebb munkával nagyobb termést érünk el. “Ezzel a kölcsönös segítéssel” — mondotta az egyikük, — “elértük, hogy a múlt évben vehettünk egy uj ruhát s az idén is vehetünk majd nemcsak magunknak, de a család minden tagjának. Nagy dolog ez, mert mi, szegény kinai parasztok addig hordtuk a ruhánkat, amig csupa foltból állott, hogy már a foltokat sem lehetett összefoltozni”. Ebéd után a falu terére mentünk, ahol a fiatalok vártak ránk. Tisztán öltözött lányok és fiuk — a pioneerek (úttörők) — dallal és néptáncokkal fogadtak bennünket. Hamarosan mi is belemelegedtünk, dudoltuk a melódiákat, tenyerünkkel tapsoltuk az ütemet és egyszer csak azon vettük észre magunkat, hogy már mi is ott járjuk a táncot a fiatalokkal. Mikor elfáradtunk, kiálltunk a kör szélére és nagy élvezettel szemléltük 8 leány “dob-táncát”. Igazán gyönyörű látványt nyújtottak a perfekt formákat mutató lányok, — kinai lánypk, akik ezelőtt csak rabszolgáknak számítottak. Ez a tánc, s általában az önérzetes viselkedésük mutatta, hogy a nők alsóbbrendűsége már Kínában is csak a múlté. A lányok mutatványa után újra néptáncok következtek, amelyekben mi is résztvettünk. A táncolókat nagy gyűrű alakban vette körül a falu népe. Megkíséreltem, hogy magamkoru, éltesebb kinai nőt is behúzzak a táncba, de akármelyikhez fordultam, csak mosolygó, de azért tagadó fej rázást kaptam. Annyira még nem haladtak, hogy az idősebb népek ily gyökeresen szakítanának a múlt szokásaival. A FELSZABADULT NŐ Az az, talán még sem lehet ezt sem igy állítani. A tánc után elmentem a házhoz, ahová szállásolva voltunk. A ház előtt szóba elegyedtem két asszonnyal és a gyermekekkel. Elég jól beszélek kínaiul arra, hogy ily egyszerű beszélgetést folytassak velük. Különösen tetszett nekem és dicsértem is a gyermekeket, akik sok mindent kérdeztek tőlem. Egyszer csak kijött a házból egy igen öreg, nagyon ráncosképü, fogatlan a sszony. Köszöntött, kezet fogott velem, majd a kezeit az enyém mellé téve mondotta, hogy az övé milyen kiaszott, ráncos s az enyém meg milyen húsos és sima. Gondoltam, valami szépet kellene mondani ennek az öreg munkásasszonynak : — A maga unokái ezek az okos gyerekek — kérdeztem tőle. i — Dehogy is azok, — mondotta széles mosollyal, — hiszen én csak a szakácsnő vagyok. Nos, azelőtt ez meg nem történhetett volna. Hogy egy “cseléd”, még hozzá nő-cseléd, ki merjen menni és szóbaálljon, sőt kezetfogjon a ház vendégével! Hogy ez e régi társadalmi rend mekkora felrúgását jelenti, azt a Kínát nem ismerő embernek nehéz megmagyarázni. (Folytatjuk) MEGMONDTA AZ IGAZAT A minap a hírhedt munkás és vörösfaló Fulton Lewis Jr. rádió kommentátor a WWDC állomásról leadott beszédében a Németországban elpusztít ott templomok felépítésére indított gyűjtési mozgalmat. Ezt a hírhedt amerikai nácit soha sem bántották az Angliában vagy Franciaországban a németek által lerombolt templomok, de most a németeket ért veszteségekért nagyon fáj a szive. Anynyira sopánkodott, hogy a leadó teremben időző egy másik kommentátor, aki egy olyan mikrofon előtt állott, amiről azt hitte, hogy nincs bekapcsolva, Lewis Jr. beszédétől meghatva, elámulva mondotta: “Öh bullshit!” (Óh bikatrágya). Nagy volt a meglepetés, amikor a rádióállomás másnap közel 200 levelet kapott, amelyekben gratuláltak a bátor közbeszólónak. A rádió állomás csak akkor tudta meg, hogy a másik mikrofon is be volt kapcsolva és a közönség hallotta a közbeszólást, sőt mi több, még tetszett is nekik, hogy Lewis Jr. beszédét a bika trágyához hasonlította valaki. Az állomás azonban bocsánatot kért a hallgatóktól és úgy a bátor közbeszólót, mint az ügyeletes szerelőt, aki elfelejtette kikapcsolni a mikrofont, elmozdították állásaikból. Nos, nem lehet mondani, hogy a rádión soha sem lehet hallani az igazat! Pasadena, Cal. — Frank Klock, pasadenai lakost már kora ifjúságától kezdve nagyon érdekelte a bűvészet. Meg is tanult mindenféle mutatványt, kivéve a nagyhírű indiai “kötél” trükköt, amelynél állítólag az indiai bűvész kötelének egyik végét feldobja a levegőbe s az ott megragad úgy, hogy a bűvész felmászik a kötélre. Miután Amerikában nem talált olyan bűvész “mesterre”, aki ezt a trükköt ismerte volna, Klock Indiába utazott a hires mutatvány megtanulására. Pár havi kutatás után Klock Indiából ezt a kis hirdetést küldte a passadeniai újságnak: ‘‘Keresünk olyan bűvészt, aki be tudja mutatni a hires indiai kötéltrükköt, Indiában, óriási pénzt kereshet, mert itt még soha senki sem látta”. Moszkva — A szovjet lapok jelentik, hogy Lenin és Sztálin sírjait újból látogathatja a közönség. A sírboltban úgy Lenin, mint Sztálin bebalzsamozott testeit látni lehet az üveg koporsóban. London — Az angol kormány jelentése szerint Angliában 82,- 000 korcsma van, amelyekben a múlt évben körülbelül 500 millió gallon sört mértek ki, miszerint átlagban minden britton 10 gallon sört iszik meg évente.
