Bérmunkás, 1953. július-december (40. évfolyam, 1788-1812. szám)
1953-07-11 / 1789. szám
6 oldal BÉRMUNKÁS 1953. julius 11. Miért olyan nagy legény Sygman Rhee? próbálják egymást elmarni a moslékos táltól. Volt egy pár liberális magyar uj ságiró, kik a Roosevelt éra idején a második világháború alatt és utána is, nagyon feszelegtek a liberális köpönyegbe. Sok odáig ment a népszerűség, no meg a pénz utáni hajszában, hogy gyakran a halvány rózsaszínük már majdnem halvány pirosba játszott. A szocializmussal kacérkodtak, orosz barátok voltak, szidták Horthyt, Ottót, nem is beszélve a háborús magyar kormányokról. Lelkesen helyeselték azoknak az amerikaiak által való elfogatását és hazaszállítását és az amerikai misszió jóváhagyásával való kivégzésüket. Leleplezték Mindszenty bíboros ellenforradalmiságát, elismerték a Szovjetnek ahoz való jogát, hogy irányitólag beleszóljon a körülötte levő országok formájának kialakulásába. Ezek mind olyan tények, amely ma súlyos bűnnek számit. Tagadhatatlan, hogy ezek az újságírók, a polgári újságíró elvtelensége alapján, nagyon gyorsan alkalmazkodtak az uj kurzushoz, a tegnap liberálisai, ma leghangosabb reakciósok. Nincs az az ős reakciós, horthyista vagy nyilas tolfogrgató, aki feltudná velük venni a versenyt a mai magyar rendszer elleni gyűlölet hirdetésébe és képtelenebb hazugságokat találna ki ellenük, mint a tegnap liberálisai. De minden elvtelen, megalázkodó buzgólkodásuk ellenére se hagyják békén őket. A reakciósok minduntalan a fejükre idézik a múltat, megkeserítik az életüket úgy, hogy az ember szive megesik rajtuk és kénytelen a segítségükre sietni. Higyjék el az illetékesek, hogy ők nem voltak se liberálisok, se szocialisták, se rózsaszínűek, se vörösek, mint ahogy ma nem reakciósok. Nekük a múltba se volt meggyőződésük és ma sincsen, ők csak élni, pénzt keresni akarnak tagnap is, ma is és holnap is azt fogják Írni, amit a gazdájuk megrendel náluk. Nem gondolkodó, elvek alapján iró emberek ők, mint ahogy az ellenfeleik sem azok, hanem szegény tintakulik, kik robotba végzik a “szellemi” munkájukat. Azért mi azt javasoljuk a Szálasi tollbrigantiknak, kik mind hangosabbá válnak ebben az országban, hagyják abba ezt a tülekedést, hagyják elfelejteni a kollegáiknak az “ifjúkori botlásaikat” hiszen ők magukról tudják, hogy nincs olyan aljas elv, amelynek írásba való hirdetésére pénzért egy polgári újságíró kapható ne volna, ha nem fogják piszkálni őket, akkor talán értelmesebb dolgokat írnak le mint ma. A sokat hirdetett “keresztényi szeretet” nevében bocsássanak meg nekik, vegyék figyelembe, hogy amit Írtak azt puszta megélhetési kísérletből tették. Már sokszor megírtuk, hogy ez a kenyér csúnya kenyér, hogy a polgári újságírásnál még a lopás is külömb. (Vi.) Már hetek óta azzal vannak tele az amerikai nagy lapok, hogy milyen törhetetlen nagy hazafi ez a Sygman Rhee, akit az amerikai lapokban előzőleg éppen olyan nagy garral, szervezettel felépítettek, mint valami primadonnát Hollywoodban. Még most is majdnem minden tintakuli, ha el is Ítéli ezt a vén zsarnokot, hozzáteszi, hogy még is nagy hazafi. Persze minden amerikai újságíró, de leginkább az okosabbak tudják, hogy ezt a Rheet, mi minden ígéretekkel halmoztak el. MacArthur Dulles, Van Fleet, Ridgeway, Joseph Dodge és más amerikai vezérek, mielőtt még meg is kezdték a koreai polgárháborút. Összehasonlítás végett, csak nézzünk vissza bármelyik délamerikai állam történetére, ahol máról-holnapra kicserélték a nekik nem engedelmeskedő államfőket. így tudjuk, hogy félmilliós amerikai csapat jelenlétében, de leginkább azon okból, hogy még a délkoreai csapatok fölött is Clark rendelkezik, ezt a csökönyös Rheet is éppen úgy eltudnák csapni, mint Urugway vagy Paragway kis diktátorait, amikor az amerikai nagytőkéseknek nem megfelelők. így nem tudjuk azt elhinni, hogy nem amerikai közreműködéssel, előzetes beleegyezéssel, vagy legalább is bűnös elnézéssel engedte ki Rhee azt a 27,000 hadifoglyot, akikről ők tudják legjobban, hogy legnagyobb része visszamenne családjához, ha Rheek által gyártott hazugságokat a vörösök ellensúlyozhatnák egy néhány beszéddel, röplapokkal, amint az egyezményben benne van. KÉSZ A TERV MANCHURIA MEGTÁMADÁSÁRA Az alábbi hirt Washingtonból DRAGASAGI PÓTLÉKKAL JÁRULTAK A BÉRMUNKÁS FENTARTASAHOZ Julius 4-ig: J. Fraytak, Trenton .... 2.00 J. Horváth, Chicago ____, 2.00 J. Kish, New Brusnwick .... 2.00 G. Deme, Akron .................. 1.00 B. Farkas, Cleveland ___ 1.00 Lapolvasók, Los. Ang .... 141.29 Lapolvasók, Cleveland .. 118.68 Nick Sándor, So. Bend .... 2.00 A. Hadnagy, Linden ....... 2.00 St. Stranz, So. Bend ......... 6.00 A. Schöpf, PhUa..............„.. 2.00 J. Németh, Phila _______ 2.00 Julia Bécsi, Phila_______ 2.00 Mrs. S. Sibler, Phila ......... 2.00 'rén Kunst, Chicago ....... 2.00 J. Világos, New York___ 1.00 Mary Kovács, Cleveland .... 5.00 M. Bakos, Cleveland ____ 2.00 Lapolvasók, New York .... 60.60 J. Munczy, Cleveland ...... 2.00 Eleanor Kohn, Dunedin .... 1.00 C. K. Dutzman, Windber .. 1.00 J. Kollár, Cleveland____ 25.00 E. Kovách, Cleveland __ 25.00 J. Schubert, Elsinore ....... 3.00 a “North American Newspaper Alliance” irta meg, mely szerint egy nagyon titkos és döntően fontos tervezet van készen, mely megfogja nyerni a koreai háborút, ha a fegyverszünet nem sikerül. Most ezen tervezőknek, akik között Van Fleet, MacArthur, Dullesék a főtervezők, csak oda kell hatni, hogy a fegyverszünet ne sikerüljön, azért biztatják a társukat Rheet, hogy hasson oda, hogy ne sikerüljön és akkor: “Ezen tervezet szerint fegyvereket, muníciót, tengerészeti és más erőket szállítanának Koreába, egy nagyon gyors győzelemre.” “Várhatunk figyelmeztetést az Egyesült Államoktól, hogy ha meg is lesz a fegyverszünet, sokkal nagyobb háború jönne. A figyelmeztetés egy rövid, de velős formában jöhetne, hogy ha a vörösek megszegnék a fegyverszünet szabályait, akkor azonnal várhatják Manchuria bombázását és Kina blokádolását.” Még alá sem lett Írva a fegyverszünti egyezmény, már is megszegték nem csak Rhee, hanem az amerikaiak is. Mennyivel biztosabb lenne, hogy ilyen előre elkészített és bejelentett tervezet szerint, azon lesznek az amerikai, mint a délkoreai vezérek, akik nagyon is akarják a háborút kiterjeszteni, hogy azt vagy egyik vagy másik fél megtörje. Persze azzal is a vörösöket vádolnák, ha például Rhee csapatai megtámadnának, legyilkolnának valami békés küldötteket, például az indiaiakat, amint azt előre bejelentették, azonnal kitörhetne az előre bejelentett nagy háború, Kinamegtámadása is, ami ezen tervezet szerint már nem lenne “rendőrségi akció’’, hanem a generálisok, nagytőkések szive vágyai szerinti, rendes háború. Nem csoda, hogy Generális Eisenhowertől, az elnök Eisenhowerig, mindenki azzal vigasztalja az amerikaiakat, hogy a fegyverszünet még nem jelenti, hogy béke lesz. Van Fleetől, le a “formosai szenátorig”, Knowlandig, mindenki, meg van elégedve azzal a magyarázattal, melyet az elnök generális adott nekik a koreai-kinai ügyeket illetőleg. Amint a cikk jelenti: “Az egyik legjobban ellenőrzött titkoknak egyike, de a republikánus parlamenti vezetik sejtetik, hogy a nagy offenziva megkezdődne, mihelyt a fegyverszünet sikertelenné válna.” Ezt nem csak a republikánus vezetők, generálisok, hanem Mr. Rhee is jól tudja, azért olyan nagy legény — biztatva van. Nyomdahiba folytán újból közöljük a junius 14-ikén Los Angelesben tartott kiránduláson a felülfizetéseket adottak névsosorát: J. Simon 6.00, Regina Haban 2.00, J. Schubert 2.00, F. Pusztay 2.00, N. N. 1.00, A. Alakszay 10.00, Monrovia Mama 3.00 és A. Patchy 10.00. Washington — A szenátusban az árviz-kontról és folyószabályozások költségvetésének tárgyalásánál a liberális szenátorok egy csoportja azzal vádolta az Eisenhower adminisztrációt, hogy a sok billiót érő erőmüveket magánkézre akarja juttatni. Az adminiszt ráció ugyanis árviz-kontrólra és folyók szabályozására csak 455,-140,000 dollárt irányzott elő, amiben nincs egyetlen erőmű építése sem, mert az ilyesminek építését a kormány magántársulatokra bízza. Magnuson szenátor szerint az uj adminisztráció félredobta mindazon terveket, amiket az előző adminisztrációk igen nagy költséggel dolgoztak ki. Lehman (D. N.Y.) szenátor azt mondotta, hogy az Eisenhower adminisztráció készen áll arra, hogy Amerika népétől elrabolja a “természetes örökségét”. És végre szenátor Sparkman (D. Alá.) idézte a republikánus szenátorok jelenlegi vezérének Knowlandnak (Cal.) azt a kijelentését, hogy erőmüvek és más hasonló közmunkák végzése csak a depressziós időkre valók. Sparkman szerint a republikánus adminisztráció tehát számit arra, hogy depresszióba viszi az országot és majd csak akkor végeztet közmunkákat. Hendaye, Franciaország — A francia katolikus egyház végre vissza adta azt a két zsidó gyermeket, akiket a Hitler haramiái elől meneküli» szülők katolikus barátaikra bíztak, akik aztán “megkeresztelték” a gyerekeket és a háború után nem akarták visszaadni őket rokonaiknak. A 12 éves Robert és a 10 éves Gerald Finaly esete igen nagy hírlapi szenzációt keltett Franciaországban. A két gyereket a nácik elől menekülő szülők a katolikus Antoninette Brun nevű nőre bízták, maguk a szülők azonban mégis a nácik kezeibe kerültek, akik elpusztították őket. A háború után a gyerekek nagybátyja követelte a gyerekeket, de Mrs. Brun nem adta viszsza őket azon kifogással, hogy a gyerekeket adoptálta és megiereszteltette. Midőn a bíróság a gyermekek visszaadását rendelte el, a katolikusok kiszöktették őket Spanyolországba. Most egyezség jött létre ebben a dologban. A két gyereket visszahozták és egy gazdag emberre, bizonvos Andrew Weill nevűre bízták, aki vállalkozott arra, hogy a gyermekeket vallásos befolyás nélkül nevelik egész 21 éves korukig s akkor aztán majd saját maguk választhatnak, hogv melyik vallást akarják követni, avagy akarnak-e egáltalán valamely vallást. London — Néhány angol képviselő, nem is a Labor Party tagjai, hanem konzervatívok, azt “üzenték” a demagóg Joe McCarthy szenátornak, hogy menjen látogatóba Angliába, ahol láthatja a demokráciát és igy az amerikai szenátornak legalább fogalma lesz róla, hogy mi is az tulajdonképpen. — Ez nem csak McCarthyra, hanem az egész szenátusnak elég erős poflbnt jelent.