Bérmunkás, 1953. július-december (40. évfolyam, 1788-1812. szám)
1953-11-14 / 1806. szám
8 oldal BÉRMUNKÁS 1953. november 14. Megszállottságtól az elmebetegségig Talán az orvostudomány egy területén sem uralkodik annyi tévhit és babona, mint az elmebetegekkel kapcsolatban. Az emberek túlnyomó többsége még mindig azt hiszi, hogy aki egyszer elmegyógyintézetbe kerül, élete végéig sem szabadul ki, örökre elveszett családja és a társadalom számára. Akadnak, akik úgy gondolják, hogy az elmegyógyintézetek orvosai voltaképpen nem is végeznek orvosi munkát, a betegeket csak “fegyelmezik” és “adminisztrálják”. A betegségek egyidősek az emberrel. Elmebetegségekről is évszázadok, sőt évezredek óta tudnak. Az ősi időkben a betegségeket általában, igy az elmebetegségeket is, a rossz szellemek, démonok ártó tevékenységének tulajdonították. Alacsony kulturfokon élő népek még ma is igy képzelik el az elmebetegségek okát. Ütésekkel, füstöléssel, ősi vallásos szertartásokkal próbálják a beteg testéből “kiűzni” a “gonosz” szellemet. A Biblia és az ógörög-római mondakör egyes alakjairól ma már nem nehéz megállapítani, hogy különböző ideg- és elmebetegségekben szenvedtek. A középkor, melyet az egyházi feudális elnyomás és a szellemi élet elnyomorodása következtében joggal illettek “sötét” jelzővel, borzalmasan bánt az elmebetegekkel. Legjobb esetben börtönbe zárták őket. De nagyrészüket, mint az “ördögtől megszállottakat”, máglyán égettek el. A “boszorkányok” jelentékeny része ideg- és elmebeteg volt. Még a XVI. században is, hiteles feljegyzések szerint, az elmebetegeket a városok kapui mellett elhelyezett ketrecekben tartották. Akkoriban egy hírnevesnek hirdetett “professzor”, Felix Plater, fenyítésekkel, hajtépéssel, veréssel, megláncolással “gyógykezelte” a betegeket. De még a XVIII. század elején is különböző német városokban istállók sarkaiban elhelyezett ketrecekbe zárták a szerencsétleneket.,, ' “BOLOND TORONY” Hogy az elmebetegekkel kapcsolatos nézetek mennyire elmaradottak voltak, s milyen sokáig tartotta magát a középkori elképzelés, mutatja az a tény is, hogy a XVIII. század végén építettek Bécsben egy úgynevezett “Bolond-tornyot” (Narrentum). Részben még ma is fennáll. 139 egyes cellája volt, teljesen ablak- és világosság nélküli, falai állandóan nedvesek, nyirkosak. Az elmebetegek gondozása a XIX. század elején sem volt sokkal emberségesebb. Még akkor sem, ha a kegyetlenségeket “gyógykezelés“ cimén követték el. Azt tartották, hogy a “szenvedélyek és bűnök” okozzák az elmebetegségeket. Noha Pinel, a felvilágosodott francia orvos megszabadatitotta az elmebetegeket láncaiktól, honfitársa Esquirol még 1818-ban felháborodva ir arról, milyen kegyetlenül bánnak velük. Nedves, egészségtelen helyiségekben helyezik el őket, pár csomó szalmával védekeznek a kőpadló nedvessége ellen, valósággal harcolni kell egy kis levegőért, vízért vagy kenyérért. A XIX. század első évtizedeiben az orvosok még a botütést, az éheztetést és a bikacsököt tartották az elmebetegségek leghatásosabb gyógyszerének. Valóságos kinzóeszközöket alkalmaztak a betegek “ártalmatlanná” tételére. E korból származik a kényszerzubbony is. De ennél sokkal kegyetlenebb eszközöket is használtak. Használták a kényszerszekrényt. A betegnek csak a feje és a két keze látszott ki belőle. Használták a kényszerszéket és a kényszerágyat. Különleges forgatógépekkel és forgatószékekkel “kezelték” a betegeket és ettől várták gyógyulását. Különböző kegyetlen eljárásokkal akarták a betegek figyelmét elvonni kóros gondolataiktól. Csalánnal verték és rühatkával kenték be testüket, hogy a viszketés lekösse figyelmüket. Damerov orosz orvos már a XIX. század harmincas éveiben a sötét és elhanyagolt tébolydák helyett világos és egészséges elmekórházak építését tartotta szükségesnek. Azt a véleményét hangoztatta, hogy eljön az idő, amikor az elmebetegek nagyrésze rövid idő alatt és tökéletesen meggyógyul, ha megfelelő környezetet teremtenek számukra és megtalálják a legcélszerűbb gyógymódokat. NEM “BÜNTETÉS” HANEM BETEGSÉG Az elmebetegek gondozása csak a XIX. század közepén változott. A klerikális hatás alatt kialakult teológiai irányzatú orvoslást — mely az elmebetegségek okát az egyén “bűneiben” kereste — felváltotta a felvilágosodás korának — a természettudományos gondolkozáson alapuló — orvostudománya. Az “őrültségben” most már betegséget láttak. Lassanként már el is különítették egymástól az egyes elmekórképeket, az elmebetegségek több fajtáját különböztették meg. Kraepelin rendszerbe foglalta a különbzöző elmebetegségeket. Az ő osztályozása nagyjából még ma is irányadó az elmegyógyászatban. Ez időtől kezdve már nem “bűneikért bünhődőket” láttak az elmebetegekben, hanem valódi betegeket, az idegrendszer különböző betegségeiben szenvedő embereket. E fölismerés nyomán gyorsan és gyökeresen megváltoztatták a betegek kezelését is. Az “őrültek” képzelt bűneiért való büntetés helyébe az elmebetetegek kezelése és gyógyítása lépett előtérbe. A múlt század közepén egy Conolly nevű elmeorvos merész lépéssel elhatározta, hogy az elmebetegeket megszabadítja mindenfajta kényszereszköztől. Akkor még sokan azt hitték, hogy ez az intézkedés zavarokat idéz elő. Csodálkozással tapasztalhatták a régi módszerek hívei, hogy a betegek sokkal nyugodtabbak és engedelmesebbek lettek. Pedig akkoriban még nem ismerték azokat a hatásos gyógyeszközöket, amelyeket manapság világszerte mindenütt alkalmaznak az elmebetegségek gyógyításában. A kényszereszközöket akkoriban csak a legegyszerűbb gyógyító módokkal (elkülönítés, vizkurák) helyettesítették. De a legjobb hatást gyöngéd, szeretetteljes egyéni gyógykezeléssel értek el. A MUNKATHERÁPIA EREDMÉNYE Ekkor vetették meg alapját annak a gyógyeljárásnak, mely a betegek rendszeres és szervezett foglalkoztatásban, az úgynevezett “foglalkoztatási” vagy “munkatherápiában” nyilvánul meg. A betegeket a legkülönbözőbb munkaterületekre állítják be. A munka nevelő hatására az addig magukra hagyott betegek ismét megtalálják életük értelmét. Gyakran olyan súlyos betegek is meggógyulnak, akikről már mindenki lemondott. A munkatherápiát a legszélesebben s a legnagyobb eredménnyel a Szovjetunióban alkalmazzák. Az elmebetegek korszerű kezelése azonban nem merül ki a munkatherápiával. Forradalmat jelentett a húszas-harmincas években bevezetett úgynevezett “aktív therápia”. Segítségével ez elmebetegek jelentős része meggyógyul, kivált, ha időben kerül kezelésre. Nem célunk a kezelési eljárásokat bővebben ismertetni. Aminthogy éhelyütt nem szólunk a különböző elmebetegségek megnyilvánulási formáiról és tüneteiről sem. Az elmegyógyintézetek ma már világos, tiszta gyógyító intézmények, elmekórházak. Ott a betegeket nem fenyitik és büntetik, hanem igazán kezelik, valóban gyógyítják. A legkorszerűbben felszerelt kórházakat a Szovjetunióban építették. A szovjet elmegyógyászok kiváló gonddal foglalkoznak betegeikkel, hogy minél hamarabb viszszaadják őket családjuknak és a termelő munkának. A szovjet elmeorvosok döntötték meg az eddig uralkodó ideálista nézeteket e betegségek gyógyithatatlanságáról, a átöröklés korszerűségéről. Kimutatták, hcfgy az elmebetegségek túlnyomó része nem öröklődik. Rámutattak a környezeti hatások és a szociális viszonyok hatására az ideg- és elmebetegségek keletkezésében. A kapitalista kizsákmányolás, a nyomor, a megélhetési bizonytalanság, a munkanélküliség, az elégtelen táplálkozás, nem utolsósorban a magárahagyottság, a közösségi szellem hiánya, vagyis a. kapitalista környezet elősegíti az ideg- és elmebetegségek kifejlődését. Bizonyítja ezt az a tény, hogy amig a Szovjetunióban egyre csökken az elmebetegek száma, addig a kapitalista országokban egyre nő. Legújabb számadatok szerint az Egyesült Államokban 8 millió elme- és idegbeteget tartanak nyilván és számuk oly mértékben emelkedik, hogy az összes kórházi ágyak felét elmebetegek foglalják el. A Szovjetunióban ma már nem a gyógyítás, hanem a megelőzés a legfőbb feladat. A gondozói szolgálat széles kiépítésével ezt a feladatot is megoldják. A Szovjet ideg- és elmegyógyászat nagyszerű eredményeit Pavlov tanainak alkalmazásával érte el. Pavlov kísérleti utón dolgozta ki a legmagasabb idegtevékenységről szóló tanait. Maga is érdeklődést mutatott az akkor még gyermekcipőben járó gyakorlati elmegyógyászat iránt és nagy szeretettel foglalkozott az elmebetegek gyógyításával. Az ő elméleti és gyakorlati útmutatásával tették lehetővé a szovjet elmeorvosok számára, hogy kimagasló eredményeket érjenek el az elmebetegségek meglőzésében és gyógyításában. Mária Béla (Élet és Tudomány folyiratból) Épül az ország UJ KULTUROTTHONOK Tizenhárom uj kulturotthonnal gazdagodik Békés megye, amelynek területén már eddig is 51 kulturotthoit' működött. A kisdombhegyeháza, a református kovácsházi, biharugari és a muronyi kulturotthonok már elkészültek és a többit is még ebben az évben átadják a rendeltetésnek. A község lakói az építkezéseket társadalmi munkával segítik. BÉLYEGKIÁLLITÁS NYÍREGYHÁZÁN A szabolcs-szatmármegyei bélyeggyűjtő kör nagysikerű bélyegkiállitást rendezett Nyíregyházán. A kiállítás a Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetségének, a Filatélia Vállalatnak és a helyi bélyeggyűjtőknek anyagát mutatja be. Külön érdekességként szerepelnek az állatképes, tájképes, sport, gyermek történeimi és művészeti motívum gyűjtemények. ADY ENDRE SZOBRA A napokban döntöttek a budapesti Ady-szobor elhelyezéséről. Az emlékművet a Margitszigeten a Casino-étterem mögötti területen állítják fel. Az emlékmüpályázat eredményeképpen Váradi Sándor szobrászművészt bízták meg az Ady-szobor elkészítésével. HARMINC SZOBRÁSZ Csepelen épülő 750 személyes korszerű munkásszálló képzőművészeti díszítésén harminc szobrász dolgozik. A két főbejárat fölött két 21 alakos szalagdombormü húzódik, melyek a munkásság mai életéből jeleneteket ábrázolnak. Ugyancsak a homlokzati részen nyolc emblémát helyeznek el. A kőszobrászok vállalták, hogy az október végére elkészülő szálló képzőművészeti díszítését október 20-ra befejezik.
