Bérmunkás, 1953. július-december (40. évfolyam, 1788-1812. szám)
1953-11-07 / 1805. szám
\ 1953. november 7. BÉRMUNKÁS 5 oldal TOLLHEGYRŐL • mondja: F. MEZÖSÉGI MILLIÓ FONT VAJ Egy kis újsághír adta tudtunkra, hogy Uncle Sam, mint jó nagybácsihoz illik, egy millió font vajat adott teljesen ingyen Berlin 478 ezer segélyen élő lakosságának. Az ingyen vajat egy vallási szervezeten keresztül osztassa szét, amely szervezet fizeti a szállítási költségeket. Ezenkívül megírta azt is, hogy az első szétosztást nagy ünnepélyességgel hajtották végre. Voltak nagy szónoklatok, úgy amerikai, mint német részről, szidták a vörösöket, dicsérték az amerikai és német demokráciát és végül kiosztottak minden segélyezettnek fél font vajat. Az egyik német szónok kijelentette, hogy ők nem önzők, juttatni fognak az ajándék vajból az orosz elnyomatás alatt élő testvéreiknek is. Ezen a hirecskén érdemes elgondolkodni, mert ebben a hírben benne van a mai egész világrendszer tükörképe, éhező, munkanélkül tengődő tömegeivel, a mesterséges árdrágítással, rekord profitot csináló tőkéseivel, háború uszításaival, cinikus hazugságaival. Egyszóval az egész pusztulásra érett kapitalista rendszerével, amelv ily módon akarja meghosszabbítani az életét az emberiség nagy többségének a kárára, szenvedésére. A VAJ A szóbanforgó vaj az amerikai kormány raktáraiból került ki, ahol még sok millió font vaj és minden más élelmiszer van felhalmozva, amelyből most egy millió font vajat eljuttattak Berlin éhezőihez jutalmul azért, mert legutóbbi választásokon az amerikai demokráciára szavaztak, amikor a jobboldali szocialisták helyett fél és egész nácikat választottak a törvényhozásba. Ez az ajándék azért juthatott el Berlinbe, mert mi itt Amerikába nagyon drágán vásároljuk meg a vajat, mert a kormányunk összevásárolja a vajat, tojást, tejet, búzát, kukoricát, stb., hogy az árak magasan legyenek tartva, nehogy a piacra kerülő élelmiszerek leszorítsák a tulmagas árakat. Ezzel segítik a nagy farmerokat, no meg a margarin és egyéb mesterséges zsiradék gyárosokat is. Mert a dolgozók egy része nem tudja megfizetni a 80-90 centes vaj árát és kénytelen helyette az olcsóbb mesterséges zsiradékokat megvenni. Valójában az amerikai kormány is jól járt ezzel az ajándékozással, mert az évről évre összevásárolt élelmiszer tömegének az elraktározása nagyon költséges és azt gondozni is kell, mert még úgy is elromlik. Még szerencse, hogy nagyon gyakori, hogy az ilyen kormány raktárakat alaposan megszokják dézsmálni, mert különben uj raktár házak építésére lenne szükség a felvásárolt élelmiszer elraktározására. Persze nagyon kézenfekvő és természetes megoldás volna az is, hogy egyrészt az amerikai kórházaknak, aggrnenházr.knak, árvaotthonoknak, iskoláknak is juttassanak ezekből a feleslege.avkhJI. De megfizethető oleso áron eljuttathatnák a vi ag tényleg éhező tömegeinek is, azonban ehez egy emberséges és nem a profitot védő rendszerre volna szükségünk. HOL ÉHEZNEK Nagyon sok helyen a világon, például Indiában, Pakisztánban, vagy hü szövetségesünk Rhee vagy Franco Spanyolországáuralma alatt nyögő Koreában, ban, stb., de a mi kormányunk ezt csak a hideg háború szemüvegén vizsgálja és igy állandóan a szovjet és szövetséges népének az éhezését fájlalja. Még nem olyan régen volt, csak pár hónapja, hogy Keletnémetországba egy rosszul sikerült lázadást' idéztek elő, amelynek a lecsendesitése után, az elnökünk nagylelkűen a Keletnémetország éhező népeinek 15 mülió dollár értékű élelmiszert ajánlott fel azzal a feltétellel, hogy azt az egyházak, amerikai és nyugatnémet ellenőrzés alatt oszthassák szét, jól tudva, hogy ebbe a német kormány nem menne bele. Akkor megkezdték a határon keresztül osztogatni az amerikai ajándék csomagokat, amelyeket a baloldali újságok abraknak neveztek el részben a tartalma miatt is, mert kéféle száraz főzeléket, tojás és tejport tartalmazott. A lapjaink hozták a fényképeket, amint a jótékony angvalok osztották az “abrakot” a kiéhezett keletberlinieknek, akik nem is néztek ki olyan nagyon éhesnek, de nem hozták a nyugatberlini munkanélküli segélyen élő tömegek tüntetését, akik követelték, hogy nekik is juttassanak az abrakból, mert legalább annyira ők is éhesek, mint a keleti rész lakói, kiket azért részesítik “kedvezményben”, mert ezzel a hideg háborút élesztik. Arról sem Írtak, hogy a szovjetekből az amerikai ajándék többszörösét szállították, a tényleg élelmiszer nehézségekkel küzdő németeknek. De épen ilyen vagy még nagyobb nehézségek voltak nem csak a nyugat németeknél, de Olasz, Franciaországokba és még Angliába is. Egy bizonyos, hogy a most kiosztott fél font vajjal nem sokáig vajazhatják a munkanélküli tömegek a szűkös kenyerüket és nem oldja meg a nyugati zónában élő német tömegek legsúlyosabb problémáját, a munkanélküliséget. MUNKANÉLKÜLISÉG Nagyon gyakran olvashatjuk, hogy a nyugati zónába levő ipar és kereskedelem teljesen helyreállt amerikai segítséggel. Ez a segítés kétirányú volt. Egyrészt az amerikai kormány nagyon súlyos összegeket juttatott a német kormánynak a szétrombolt ipar újjáépítésére, másrészt az amerikai tőke betársult a legtöbb német iparba. Összevásárolták a német ipari részvényeket, amelyek akkor a német kormány tulajdonába voltak, mig a régi gazdáik mint háborús bűnösök börtönökben ültek. Ma már itt egészen más a helyzet, az amerikai tőkések által értéktelennek látszó részvények ma ismét profitot hozó értékek, mert a kormány amerikai-angol-francia jóváhagyással nem csak szabadon bocsájtották az elitéit német tőkéseket, hanem visszaadták nekik az elkobzott gyáraikat, bankjaikat úgy, hogy ma a német ipar és ezzel az egész nyugati német rész urai a Stinesek, a Krupok és társaik. A gazdagok gazdagabbak, de a dolgozók tömegeit az uj, modern gépek kiszorították az iparobkól és a fél font vajért jelentkező 478 ezer segélyes azt jelenti, hogy a nyugatberlini dolgozók több mint egyharmada munkanélkül van és a tömeg egy nagy része csak részidőt dolgozik, ami szintén nyomort jelent, de nem jogosult a fél font vajra, mert hisz ők keresnek. Ami Berlinben van, az vonatkozik az egész nyugati országrészre, amelynek egyharmadánál nagyobb része munkanélkül van. Akik még dolgoznak, azoknak jó része a hadi iparban talál alkalmazást és ugyanez ál Olaszországra, valamint Franciaországra is. Ezért kell a háborús .uszítás, a hideg háború, de ezt a nyugati tömegek kezdik már megunni és mind nagyobb tömegek követelik, hogy ágyú helyett vajat — nem amerikai ajándék vajat — akarnak. Látják és tudják, hogy a nem tőkés országokban sem fenékig tejfel, hogy ott is nehéz még az élet, de látják és tudják hogy ott épül a jövő és ott megszabadultak a munkanélküliség rémétől. Nem csak mi olvassuk, hanem a tőkés országok sok milliós tömegei is meglátják a fontieket a fél font avas vaj ajándék kiosztásánál. Ezeket az európaiázsiai milliókat már nem lehet se abrakkal, se vajjal megvesztegetni. Ők békét, munkát, biztonságot akarnak, ágyú, atombomba és hideg háború helyett és ezt az akaratukat mind hangosabban és mind erélyesebben demonstrálják úgy, hogy azt a kormányaik is kénytelenek meghallani. LOYÁLIS SZÖVETSÉGES A francia parlamentben nagy vita folyt le a vietnami háború kérdésében. A francia nép találóan “szennyes háborúnak” nevezte el, a már nyolcadik éve folyó hadjáratot, amely ezideig a francia hadsereg csúfos vereségével járt. Ezen vereségen aztán nem segít azt sem, hogy Amerika a legmodernebb hadi eszközökkel, hadihajókkal, repülőgépekkel szerelte fel a francia hadsereget. Amerika pénzén zsoldos hadsereget szerelt fel, csak ebben az évben több mint 800 milliót folyósítottak Amerikából erre a célra. Szennyes háborúnak tartja a francia nép, mert egy szabadságra törekvő népet akar elnyomni a francia és amerikai tőkés érdekeltségek profitjáért. A francia dolgozók komoly segítséget nyújtottak az ellenségnek azzal, hogy sztrájkba mentek a katonák és a hadianyag behajózásának a megtagadásával, segítették a vietnami szabadság harcosokat. Ezek a harcos fellépések felnyitották a francia nép szemét ugyannyira, hogy ma már általánossá vált az utálat ezzel a háborúval szemben, amelyet olyan néppel folytatnak, amely a szabadságáért keményen, bátran és kitartóan küzd. Ez a nagy népakarat nem marad hatás nélkül a parlamenti képviselőkre sem. A tömegek nyomására mind többen követelték a megegyezést, illetve a Vietnamból való kivonulást, mig a most lefolyt parlamenti vitában a miniszterelnök nagy könyörgésére enyhítették úgy a követelésüket, hogy a kormány mindent kövessen el a vietnami kérdés békés megoldására. Ennél a vitánál a legérdekesebb az volt, hogy a miniszterelnök azzal érvelt az azonnali békekötés és a teljes függetlenség megadása ellen, hogy “loyálisak kell, hogy legyünk a szövetségesünk Amerika iránt, amely ellenzi a békés megoldást és azért nagy anyagi áldozatokat is hoz és hajlandó a jövőben is hozni, csak Franciaország folytassa a háborút.” Bizonyosnak látszik az, hogy ez az érv nagyon szerencsétlen volt, mert most már kivétel nélkül minden franciát felháborít, hogy Amerika pénzel akarja megvásárolni a francia fiatalság életét. Ma még szenyesebbnek tartják a háborút mint a múltban és ha a kormány nem kezd komoly tárgyalásokat Vietnam tényleges kormányával, a nép haragja el fogja söpörni ezt a kormányt, amely előbbre valónak tekinti egy pár bel- és külföldi tőkés érdekeit, mint a francia nép egységes akaratát a szennyes háború megszüntetésére. A francia dolgozók keményen készülnek nem csak, hogy a francia katonaságot kivonják Vietnamból, hanem, hogy meggátolják azt, hogy egy olyan támadó szövetségben vegyen részt, amelynek a létezése előbb-utóbb háborúhoz vezetné nem csak a francia, hanem az egész világ népét. Ezért a francia nép nagy harca, minden békeszerető nép harca és azt nagy odaadással nézi és ahogy módja van rá segíti is. akik anyagilag érdekelve vannak a hadi felszerelést készítő iparvállalatokban nem a nemzeti védelem, hanem éppen ez a nagy NEMZETI PAZARLÁS a legfontosabb, hiszen az szolgáltatja a nagy profitot.
