Bérmunkás, 1953. január-június (40. évfolyam, 1763-1787. szám)
1953-01-17 / 1764. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1953. január 17. OSZTÁLYELLENTÉT AZ INDUSTRIAL, WOKKURS OF THE WORLD IPARI SZERVEZET ELVINYILATKOZATA A niimkasoMzUU)' és a munkáltató osztály között sommi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bírják, akikből a munkáltató osztály áU. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, míg a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozo másik csoport ellen uszitsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: "Tisztességes napibért,’ tisztességes napi munkáért” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZERREL:” A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az aj társadalom szer Sezeté* épItlUk a régi társadalom keretein belüli. A novemberi általános választásoknál millió és millió háziasszony, férjeikkel egyetemben végigvágtak a demokrata párton, amiért annak kormányzása alatt az életszükségletek árai eddig Amerika történetében a legmagasabb fokot érte el és 20 esztendi csalódás után republikánus kormányt választottak, abban a balga hiedelemben ringatják magukat, hogy a republikánusok kormányzása alatt sok pénzt fognak keresni és a szükséges árukat potom áron tudják majd megvenni. Amióta a novemberi választások eredménye nyilvánvalóvá vált, az árak napról-napra emelkednek. A vásárló közönség óriási része még mindig a demokraták utolsó vonaglásainak tudja be. Nem ismerik a gazdasági törvények alapját, nem ismerik a kizsákmányoló osztály haszon vágyát. Az árak emelkedését a Washingtonban ülésező politikusoknak tudják be. Az ország állattenyésztői a marha eladásánál ma 85 dollárral kevesebbet kapnak ezer fontonként, mint néhány hónappal ezelőtt. A nagykereskedők szintén lejebb szállították az árakat 12 százalékkal, a kiárusítok azonban csak másfél százalékkal adták a húst olcsóbban, de csak adták, mert a leszállítást nyomon követte az árak újbóli emelése és dacára annak, hogy a tenyésztők még mindig a leszállított árakat kapják, a nagykereskedők s a kiárusítok nap-nap után emelik. Úgy a marha, mint a sertésállomány ebben az esztendőben a legmagasabb fokot érte el, a második világmészárlás befejezte óta. A kizsákmányoló osztály eme profitéhsége hozta létre, hogy ebben a tejjel-mézzel folyó Kánaánban, évről-évre szaporodik azok száma, akik közsegélyre vannak kényszerülve. Az elmúlt esztendőben a szövetségi kormány kimutatása szerint, valamint az egyes államok, 2 billió 168 millió dollárt utaltak ki közsegélyekre. 1951 júliusától 1952 julius 1-ig 33 millió dollárral többet utaltak ki, mint az előző esztendőben. Szomorú bizonyitéka annak, hogy az ország munkásosztálya évről-évre szegényebb lesz és mind nagyobb azok száma, akik közsegélyre szorulnak. Ebben a társadalmi rendszerben, amelyben kizsákmányolás, elnyomatás van a kizsákmányoltak részére mind kevesebb jut a termelt javakból az életszükségletből. Azok az egyének, akik ennek az országnak szervezett munkáságának ügyeit intézik, behódolnak a kizsákmányoló osztály újabb szócsövének, a republikánus pártnak, amely párt kimondottan reakciós, és a szervezett munkásság legádázabb ellensége. A szakszervezeti basák és a kizsákmányoló osztály politikai szócsövei, minden pártra való tekintet nélkül, rokonlelkek és egymásra találtak. A piaci kofa, az utcalány, a társadalom eme kitagadottjai, sokkal becsületesebbek, őszintébbek, mint a mi szakszervezeti , vezéreink, politikusaink. Ezeknek a kufároknak a munkásosztály arcátlan becsapása teszi lehetővé a kizsákmányoló ősz-' tály kapzsiságát és az életszükségletek árainak a végetelnségbe való emelését. És ez nem is lesz másképpen, amig a munkásosztály osztálytudatra nem ébred, amig a munkásosztály saját kezébe nem veszi ügyének intézését. Sokan úgy gondolják, hogy amig a “szegény emberek pártja”, a demokraták voltak uralmon, hogy a munkásosztálynak jobb sorsa volt, mint annak előtte, amikor a republikánusok Hooverrel az élen uralkodtak. Az első világmészárlást 8-10 évi “prosperitás” követte és 1929- ben a techhika fejlődése, valamint a munkásosztály kizsákmányolása folytán az áruk felhalmozódtak, amely felhalmozódás következtében beütött a pangás, amely 1933-ig mind nagyobb és nagyobb mederben szedte áldozatait. Amerika szavazó polgárai pártot cseréltek. Az uj kormány első teendője volt, kiemelni a kátyúba került kizsákmányoló osztályt. Munkába állították a munkanélküliek millióit. A legnagyobb részben haszontalan munkát végeztettek velük, de néhány dollárhoz jutottak és igy lassan, fokozatosan szűnni kezdett a pangás. Európában a nácizmus alatt a német kapitalizmus rohamosan fejlődött, uj piacot kerestek, kiszorították az amerikai árukat az európai és ázsiai piacokról és az “uj osztás” pártjának nem volt más kivezető útja, mint hadatüzenni a német nácizmus, a “német barbarizmus” ellen. Hat esztendei vüágmészárlás alatt, amelyben több mint 22 millió férfi, nő és ártatlan gyermek vesztette életét, hallatlan prosperitásban fürdött Amerika kizsákmányoló osztálya. Az a borzalmas rombolás, amelyet a megvadult hadseregek vittek véghez Európa és Ázsia területén, sőt még Afrikában is, újabb 5-6 esztendei prosperitást hozott a kizsákmányoló osztály részére. Az 1950. esztendőben újból a pangás szélén állottunk, milliók váltak újra munkanélkülivé. A “szegények pártja” keresett kivezető utat. Japánban tartott mészáros inasait, MacArthur vezetésével Korea szabadságra törekvő népére uszitotta. Két és fél esztendeje, hogy a világ kizsákmányoló osztálya álig felfegyverezve gyilkolják s gyilkoltatják az emberiség legszebb virágait. Ez a gyilkoltatás újabb s még az eddiginél is hatalmasabb prosperitást idézett fel. Eme prosperitás következtében a mi kizsákmányoló osztályunk a “szegények pártjának” jóakaratából, hatalmasan kiépítették az ipar és kereskedelem minden ágát. Eme fejlett ipari rendszerrel ma Amerika egy maga képes ellátni az összes kapitalista országok népét. Az elmúlt húsz esztendőben, vagy mondjuk az első világháború kezdetétől, a technika fejlődése bámulatos haladást ért el. A társadalmi fejlődés a világ leghatalmasabb iparilag fejlett országaiban nem tartott lépést a technika fejlődésével, sőt szégyenletesen hátra maradt azon országok, vagy államok mögött, amelyek iparilag fejlődtek. De nem csak a technika fejlődött ki ebben az országban, hanem a kizsákmányoló osztály szócsöveinek minden intézménye. Vegyük csak élőiről. A szakszervezetek amelyek 20 évvel ezelőtt alig 4 millió tagsággal rendelkeztek, ma több mint a háromszorosára fejlődtek. De ennek a szervezkedési formának abszolút semmi ereje nincsen a rohamosan fejlődő kizsákmányoló osztállyal szemben. Nézzük csak meg. Elsőnek vesszük a baloldali szakszervezeteket Fitzge raid központi elnök vezetése mellett. A United Electrical Workers szervezete Rome, N.Y. a General Cable Corporáció ellen 171 napos sztrájkot adott fel ugyan azon bér javításért, amelyet a társaság a sztrájk előtt felajánlott. A United Electrical Workers CIO szervezete Carey központi elnök vezetése mellett 88 napig sztrájkolt az International Harvester Company ellen és feladták a sztrájkot ugyan azon bérjavitásért, amelyet a társaság a sztrájk előtt felajánlott és a scabelő munkásainak fizetett. Ugyancsak ennek a szervezetnek 43 napig tartó sztrájkját fújta le Carey a Sylvania Electric Product társaság ellen 5 centes órabér javításért, amelyet a társaság a sztrájk előtt felajánlott. Az International Association of Machinists, Albert Hayes elnök vezetésével, Burbank, Californiában a Lockheed Aircraft társaság ellen teljes négy hétig sztrájkoltatta a több mint 32 ezer bérrabszolgát és leszerelt ugyanazon összegért, 9 cent bérjavitásért, amelyet a szervezet a sztrájk előtt visszautasított. A CIO Steel Workers szervezete Dunkirk, N. Y. az American Locomotive Company ellen 12 hétig sztrájkolt, amig a kormány közbelépésére David J. Mac Donald, Phillip Murray helyébe lépett központi elnök, minden előnyök elérése nélkül lefújta a sztrájkot. A CIO United Automobil Workers szervezete a Borg- Wamer társaság ellen teljes 8 hétig sztrájkolt és megegyeztek a társaság által a sztrájk előtt felajánlott javításban. Folytathatnám hasábokon keresztül, mert én magam is nyolc hétig sztrájkoltam sikertelenül, de hiszen a Bérmunkás olvasói -jól tudják a szakszervezetek sikertelenségét és annak okait. Csak azt igyekeztem kimutatni, hogy a hatalmasan megnövekedett szakszervezetek nap-nap után gyengébbek lesznek a még hatalmasabban kiterjeszkedett kizsákmányoló osztállyal szeriben. A szakszervezetek mint mindannyian tudjuk, idejét múlták és helyét át kell, hogy vegye az EGY NAGY SZERVEZET, ha a munkásosztály nem akar éppen úgy járni, mint ahogyan politikusaival jár, hogy csöbörből-vödörbe esik. Amint a kizsákmányoló osztály terjeszkedett, éppen olyan mederben épült ki annak politikai gépezete. Amig 1932-ben, amikor Roosevelt átvette a republikánus párt által hátrahagyott roncsokat, a Fehér Háznak 95 alkalmazottja volt évi 378.498 dollár költséggel. Húsz esztendő leforgása után, ugyan ennek a Fehér Háznak, 1940 alkalmazottja van, 10 millió 600 ezer dolláros kiadással. De nem csak a Fehér Ház, hanem az egész kormányrendszerünk gyökeres változáson esett keresztül. Roosevelt elnökségének első éveiben az ABC-vel jelölték az uj kormány intézmények alakulatait, amig rövidesen kifogytak az ÁBC-ből és ma már csak számokat vagy titkos jelzéseket használnak. Ma már a mi kormányunk nem csak ebben az országban kormányoz, épiti ki a kizsákmányoló osztály közvetítő intézményeit, hanem a kapitalista vüág minden részében. Egyedül Párisban, amelyet ma Európa Washingtonjának titulálnak, több mint 3200 alkalmazottja van az amerikai kormánynak. Tizenhét féle intéz-
