Bérmunkás, 1953. január-június (40. évfolyam, 1763-1787. szám)

1953-02-28 / 1770. szám

2 oldal

BÉRMUNKÁS

1953. február 28.

OSZTÁLYELLENTÉT

AZ INDUSTRIAL WORKERS OF THE WORLD IPARI SZERVEZET

ELVIN Y1L ATKOZ ATA

A munkásosztály és a munkáltató osztály kózütt Storni közösség nincsen. Nem lehet béke nun eladdig, amíg éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói kozott s az élet összes javait ama kevesek birják, akikből a munkáltató osztály áli.

E két osztály között küzdelemnek kell (olynia mindaddig, míg a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert.

Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb Kezekben! összpontosuiása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozo másik csoport eüen uszitsák^és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak.

E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vágj' ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai^ beszüntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vágy kizárás van annak valamelyik osztályában, így az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti.

E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért, tisztességes napi munkáért’’ ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: "LE A BÉRRENDSZERKEL.’”

A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az aj társadalom szeró«>7,«>ré* épitiük a 'éfirí társadalom keretein heitti

Jó néhány1 százada annak, hogy Columbus Kristóf felfedezte Amerikát, ahová az első évszázadokban a vén Európa gonosztevőit, számüzötteit és rabszolgáit szállították és amikor azok már lakhatóvá varázsolták a franciák, a spanyolok, a dánok és az angolok által elfoglalt területeket, elindult Európából a Mayflower nevű hajó, amelyen Európa kikopott arisztokratái jöttek, hogy megmutassák miként kell ezt az országot tovább építeni, miként kell a már letelepült népeket kormányozni. A franciák, spanyolok, hollandok, angolok és minden más számottevő nemzetiségű csoport külön-külön kolóniákat alakítottak amelynek élére a kikopott arisztokraták ültek, akik busás jövedelmeikből adót fizettek saját országaiknak, melynek ellenében rabszolgákat kaptak és minél nagyobb tömegekben érkeztek, annál veszedelmesebb lett a már elfoglalt és megművelt területekért a harc. A spanyolok és franciák jobbára az állam nyugati részében telepedtek le és állandó harcban álltak egymással szemben. Ugyan ez volt a keleti államok kolóniái között is, mig végre George Washington, aki dúsgazdag ember lévén, ültetvényesein ezrével dolgoztak a rabszolgák és azok munkájának gyümölcsét nem volt hajlandó megosztani az angol királyi család és az azok köré csoportosult lordokkal, fellázította a többi nemzetiségi kolóniák vezetőit, akikkel való egyesülés folytán kineveztette magát az Egyesült Nemzetek hadseregének vezérévé és hadat üzent az angol lordok által uralt kolóniák ellen. Sikeres hadjárata után kinevztette magát a 13 egyesült kolónia elnökévé. “Szabad” lett Amerika és Európából megindult a tömeges bevándorlás. A rabszolgák továbbra is rabszolgák maradtak, akiknek lázadásait Washington elnök a legdurvább eszközökkel törette le. így ment ez egészen Lincoln elnökké választásának idejéig, akinek elnöksége alatt a már hatalmassá fejlődött nyugati államok ültetvényesei a rabszolga rendszer helyett bérrabszolgaságot kivántak és a déli államok rabszolga tartó ültetvényesei fellázadtak és polgárháborúba kergették az országot. Lincoln seregei győzedelmeskedtek. Eltörölték a rabszolgaságot és helyébe a bérrabszolga rendszert hozták be. A déli államok rabszolga tartó ültetvényes urai még ma is gyűlölik Lincolnt és még ma is csak szórványosan ünnepük a szabadságharc győzelmének napját, julius 4-ikét.

Ebben az esztendőben is, mint minden eddigi években, a szövetségi kormány hivatalosan ünnepli a republikánus párt első nagy elnökének születésnapját. Ünnepelnek, banketoznak, szónokok méltatják Lincoln cselekedetét, ma még jobban mint valaha. Ha Lincoln ma visszajönne és körültekintene nem csak Washington városában, hanem az egész országban és beletekintene úgy a republikánusok, mint a demokraták politikai üzérkedéseibe, újból elmondhatná az 1861-ben, a kongresszus előtt tartott beszédének azt a részét, hogy “Mindazon intézkedések, amelyek a munkások érdekeit veszélyeztetik, árulás Amerika ellen.”

“A munka a tőkétől kell, hogy független és szabad legyen. A tőke a munka gyümölcse és sohasem jött volna létre, ha azt előbb a munka nem előzte volna meg. A munka magasan felette áll a tőkének és ennélfogva kell, hogy sokkal nagyobb elismerésben részesüljön. Mindazok, akik azt hangoztatják, hogy szivükön viselik Amerika sorsát és gyűlölik a munkást, hazugok, mert Amerika nemlétezhet munkások nélkül.”

Ha a mi “demokratikus” törvényhozásunkban kívánná ezt újból elmondani, bajosan hiszszük, hogy a mi demokrata és republikánus honatyáink nem-e lincselnék meg őt, mint felforgató elemet. Kimondanák rá, hogy Moszkva ügynöke, Sztálin bérence és ha ép bőrrel menekülne kezeik közül, akkor a szövetségi kormány által a felforgatok részére feállitott kényszer táborok valamelyikébe terelnék őt.

Ma Lincoln helyét a tőke hatalmas és többszörös milliomos urai foglalták el, akik milliókat áldoznak fel arra, hogy 22.500 dolláros évi fizetésért szolgálhassák a saját Is pénzügyi mágnás társaik érdekeit.

Wilson, a General Motors volt feje, akinek minden igyekezete abban rejlik, hogy Amerika ipari munkásait minél jobban guzsbakösseé s ez a Wilson, Linóin születés napján ünnepelni fog, beszélni fog Lincoln magasztos munkájáról, de cselekedete Lincoln vágyának, a munka hatalmának a gúzsbakötését fogja szorgalmazni. Ebben a munkában segítőtársai lesznek nemcsak Amerika tőkései, hanem az egész világé.. Egyik segítsége

V. D. Dillon, aki évtizeden át egy hatalmas pénzintézetnek a feje, tulajdonosa, párisi nagykövetté nevezték ki. W. W. Aidrich, aki a világ legnagyobb pénzintézetének, a Chase National Bank-nak az elmúlt 20 éve feje, Angolország nagykövete lett. Dr. J. B. Conant, scientist és Amerika egyik legnagyobb kapitalista intézményének, a Harvard egyetemnek az igazgatója, kinevezték Nyugat-Németország teljhatalmú urának. Ennek a szentháromságnak lesz a hivatása, hogy azt a zavart, amelyet Eisenhower magaután hagyott, kiseperjék.

J. F. Dulles, az Egyesült Államok külügyminisztere, szakértők és szenátorok kíséretében kilincsel az európai háborús uszítok között. Elsőnek kereste fel Anglia háborús uszítój át, Churchillt, aki néhány héttel ezelőtt itt volt az Egyesült Államokban. Sem Churchill, sem az amerikai dollároknak még ezideig nem sikerült Anglia népét eltávolítani a háború gyűlöletétől és ennélfogva az angol parlament nem tűzte napirendre,

hogy kötélnek álljon Amerika ama kívánságának, hogy álljon be az európai hadseregek megszervezésébe. Hogy mennyi lesz az a judás pénz, amiért majd az angoi politikusok beleerőszakolják Anglia népét egy újabb mészárlásba, majd csak az elkövetkező hónapokban tudjuk meg.

Churchill után a francia René Mayert kereste fel Dulles és

több mint valószínű, hogy újabb judás pénzért Mayer is eget-földet Ígért, hogy Amerika teteme» hozzájárulásával kifogják építeni a francia hadsereget. Talán meg is tudnák tenni, ha a francia uralkodó osztály végvonaglásában nem zsebelné el az állam költségvetését és a U.S. által kifizetett összegedet. Hogy miben állapodtak meg, hogy milyen eszközöket használnak, hogy Franciaország népét felfegyverkezve belevonják az Európát védelmező hadseregbe, amelynek kiegészítésére a franciáknak 12 tényleges és 12 tartalékos divíziót kell felsorakoztatni, nem tudjuk mennyire sikerült Dulles tárgyalása, de azt tudjuk, hogy a francia munkásság figyelemmel fogja kisérni a fejleményeket.

Franciaországból Dulles és kísérete Nyugat-Németország keresztény szocialista háborús uszítój át Adenauert kereste fel, hogy megállapodjanak a kizsákmányoló osztály védelmére felállítandó hadsM-eg mikénti keresztülvitelében. Nyugatnémetország sorsa még jobban, mint bármely más országé, véglegesen meg van pecsételve. Németország egyharmada az uj társadalmi rendszer építésének alapján rendezkedik be. Keletnémetország, amely az amerikai fegyvereken nyugszik, a kizsákmányoló rendszerét, a magántulajdont kívánja fentartani. Adenauer két tűz közé van szorítva. Nyugatról a régi rendszer gazdáinak szekerét kívánja tolni, hogy a keletről jövő újabb társadalmi rendszert ha kell a keresztény szocialista szeretettel vérbefojtsák.

Kétségbevonjuk azt, hogy Dulles és társainak, vagy az őket követő nagyköveti szentháromságnak sikerülni fog Európa két borzalmas világháborút végigszenvedő népét falnak állítani a régi rendszer védelmére.

»Amerika borzalmasan nagy öszsegeket szállított EurÓDa tőkés politikusainak rendelkezésére, hogy azon keresztül megvásárolják Eprópa népének hangulatát egy újabb “demokráciát” védelmező vérontás érdekében, háborús uszitói hajlandók Nvu- Eme sok billión kívül, Amerika gat-Európa népét fegyverrel, lőszerrel és a gyilkoló eszközök minden ‘‘modern” faitájával ellátni, csak ők állítsák elő azokat az alanyokat, akik hajlandók a felszerelést használni. Amerika és a világ kizsákmányoló osztálya nem tanult a múltak történőiméből. Nem tanulták meg, hogy egy újabb társadalmi rendszert sem pénzel, sem fegyverekkel megakadályozni ' nem lehet. Európa uralkodó osztálya sejti azt, hogy egy újabb világmészárlás végzetes lehet számára még akkor is, ha az amerikai és az általa felszerelt seregek “győzedelmeskednének” az uj társadalmi rendszerért harcoló tömegek felett. Az elmúlt két világmészárlás szomorúan igazolta, hogy a hadakozó felek lerombolnak mindent ami útjukban áll és ennélfogva egyik mint a másik nyomornak, szenvedésnek, nélkülözésnek van kitéve s ez a hármas szövetség a jövő társadalmának az alapköve.

Európa lassan, hömpölyögve bár, de a nép kezd kiábrándulni a kizsákmányoló osztály érdekeit védelmező háborukból és nem hajlandó még azt a nyomorúságos életét sem feláldozni. Az uralkodó osztályok tudatában vannak annak is, hogy sem az olasz, sem a francia, angol vagy német népnek túlnyomó része nem megbízható, hogy életüket áldozzák fel az uralkodó osztály érdekeiért és az kérdés az, hogy azok a fegyverek, amelyeket kezeikbe kényszerítenek, nem-e visszafelé sül el, mint ahogyan a kínaiak kezébe erőszakolt amerikai fegyverekkel „történt.

De nem is muszáj nekünk a háború és a kizsákmányoló ősz-