Bérmunkás, 1953. január-június (40. évfolyam, 1763-1787. szám)

1953-02-14 / 1768. szám

1953. február 14.

BÉRMUNKÁS

7 oldal

Amit el kell mondanom

(E cikk szerzője, Ruth Elizabeth Crawford, öt éven keresztül dolgozott az Egyesült Nemzetek szolgálatában. Azt megelőzőleg a United States Children Bureau tisztviselője volt 11 éven át. A McCarran bizottság október havában maga elé idézte és január 7-én a United Nations titkára elbocsájtotta állásából. Miss Crawford megfellebbezte az elbocsájtását és azt állítja, hogy az nemcsak az Egyesült Államok alkotmányát sérti, amennyiben büntetést szab ki valakinek a politikai nézeteiért, de egyben sérti az Egyesült Nemzetek alapszabályainak 19. pontját is, amely az emberi jogokra vonatkozó szakaszban kimondja: “Mindenkinek joga van a vélemény szabad nyilvánítására.” — Szerk.)

A múlt október 14-én a UN több alkalmazottjával együtt én is táviratot kaptam, hogy jelenjek meg kihallgatásra a McCarran bizottság előtt. Másnap dél tájban került rám a sor, amikor elmondottam, vagy beismertem, (ki mint értelmezni akarja), hogy 17 évvel ezelőtt egy éven át tagja voltam az Egyesült Államok kommunista pártjának, most a Progressive Party tagja vagyok és hogy hét külömböző szervezet lapjai, kiadványai jönnek a Címemre és hogy ezen egyesületek céljaival többé-kevésbé egyetértek. Elmondottam még azt is, hogy 11 éven át voltam az Egyesült Államok szolgálatában és öt éve dolgozom az Egyesült Nemzeteknek.

Mindaz, ami eddig velem történt akkor jutott eszembe, amikor ezt a kérdést intézték hozzám: “Tagja-e, vagy volt-e tagja a Kommunista Pártnak?” Abban a pillanatban úgy éreztem, hogy én is csatlakoztam azon amerikai polgárok növekvő számához, akiknek számot kellett adni politikai felfogásukról. Erről akarok egyet-mást elmondani.

Úgy határoztam, hogy bátran és nyíltan felelek a kérdésre. Tudom, hogy hivatkozhattam volna a Bill of Rights 5-ik pontjára; úgy vélem, hogy akik azt tették, védték ezt az ötödik Módositványt; tudtam azt is, hogy alkotmányos jogaink eltiprásásának csak ez a módositvány állja útját.

BÁTOR FELELET

Lehet, hogy fáradt voltam, lehet, hogy bántott, hogy olyasmit kérdeztek tőlem, amihez semmi joguk sem volt. Mert nekem, mint amerikai polgárnak miért ne lenne jogom bármely TÖRVÉNYES politikai párthoz is tartozni? így ezt feleltem: “Igen.”

‘‘Soha sem éreztem magam annyira AMERIKAINAK, mint a bizottság előtt”, — mondottam később a barátaimnak. Magamnak pedig ezt mondottam: “Nem kell, hogy ők szégyenkezzenek miattam”. Az “ők” alatt értettem mindazon élő és holtakat, akik valami módon befolyásolták az életemet, akik olyanná alakították egyéniségemet, hogy most igy feleltem ezen bizottság kérdéseire.

Közöttük van az apám, most már öreg ember, akinek ősei itt voltak már akkor, amikor ez az ország még nem is volt ország. Őseinek egyike, akinek a neve “Stowe” vagy “Stow” volt, öntötte a Liberty Bell-t (Szabadság Harang Philadelphiaban, — Szerk.) “Dicsérlek, amiért nem árulkodtál, nem mondtál neveket”, — irta az apám. Aztán ott

van az anyám, aki arra tanított, hogy “cselekedjél az igazság szerint.” Aztán ott vannak a tanítók, akik az amerikai jogokra tanítottak; a methodista Sunday School tanító, aki hitt és tanította az “arany szabályt”. Aztán ott vannak azok, akik könyvekből tanítottak, — Longfellow, Whittier, Emerson, Alfred Kreymborg és Carl Sandburg.

Úgy véltem, hogy abban a bizottsági teremben ott voltak velem azon férfiak és nők, akiket még akkor ismertem meg, amikor fiatal ujságriporter voltam Terre Haute, Ind. városban; közöttük Eugene Debs, aki csak akkor szabadult ki a börtönből; barátaim egy része neki is barátai voltak. Egyikük ezt irta nekem: “Sok minden elkerült engem, ami másoknak osztályrészül jutott, de azzal dicsekedhetem, hogy én is ismertem Eugene Debset.” Terre Haute városban abban az időben a Ku Klux Klan ellen harcoltunk és még mindig emlékszem, hogy egyesek mily bátorságot mutattak annál a harcnál.

BELÉP A PÁRTBA

Minket a liberális és humanista elvek alapján neveltek fel. Figyelemmel kisértük a szocialista, pacifista, anarchista, IWW, single-tax és a kommunista mozgalmakat. Roger Baldwin járt a városunkban és a polgárjogokról beszélt. Ismertük és nagyra becsültük Clarence Darrowt. Ismertük s bámultuk azokat, akik oly erélyesen harcoltak, hogy megmentsék a “jó cipészt és a szegény hal-árust” (Sacco és Vanzetti), akinek az ügye megtanított arra, hogy a bíróság milyen tragikus tévedést is csinálhat.

Aztán jött a depresszió. Indiana gazdag szántófödj ei alatt vastag szénrétegek vannak; de a bányák leálltak és a bányászok gyermekei éheztek, mialatt a farmerok kukoricával tüzeltek. New Yorkban lovasrendőrök verték az éhség tüntetőket, amely után úgy nézett ki az utca, mint a csatatér.

A McCarran bizottság azt kérdezte tőlem, hogy ki invitált engem a Kommunista Pártba? Az igazság az, hogy én invitáltam magamat, beléptem az események hatása alatt, mert segíteni akartam. Segíteni akartam azoknak, akik valamit tenni akartak ezen gyalázatosságok ellen. Azon a napon, amikor a járdáról lelépve, a tüntető munkanélküliek közé léptem, már el is határoztam, hogy belépek a pártba. Nem titkoltam ezt a belépést, hiszen a párt rajta volt New York államban a listán és én regisztráltam a párthoz.

Amit az Egyesült Államok

szolgálatában vagy az Egyesült Nemzeteknek végeztem, nem titok, arról feletteseim rekordot vezettek, amely megmutatja, hogy munkámat hogyan végeztem. Ez azonban most már nem számit, az nem kérdés, hogy jó vagy rossz munkát végeztem-e? Most úgy tartják, hogy bármily jó munkát is végeztem, “alá aknáztam a kormányunkat”, mert egy évig tagja voltam a Kommunista Pártnak.

SZÜLŐK ÉS BARÁTOK

Mindig tudtam, hogy egyszer csak majd én is sorra kerülök, mint kerültek már azok, akik tagjai voltak a kommunista pártnak, — sőt olyanok is, akik nem voltak a tagjai, — de mást sem tehettem, mint vártam. Leginkább az ijesztett meg, hogy az én egyszeri párttagságomat az Egyesült Nemzetek elleni támadásra használják fel. A kihallgatás, amellyel kapcsolatban a United Nations egyik főtanácsosa öngyilkosságot követett el, ma már közismert.

Nálam az azonnali legfontosabb kérdés az volt, hogy milyen hatással lesz az állásomból való kivetés a szüléimre. A rádión hallották a hirt és az apám vigasztalt: “Ne törődj a dologgal, csak politikusok zavarkeltése az egész.” Aztán gondoltam azokra, akik révén a munkámat kaptam az Egyesült Nemzeteknél, A U.S. kormánynál, — nem-e lesz bajuk miattam?

Még aznap este megkaptam az első táviratot: “Vigasztalódjál, veled vagyunk!” Talán nem is cselekedtem olyan rosszul! Mások segítséget Ígértek. Egy Quaker barátom ezt irta: “Kérlek, mond, mit tehetek az érdekedben? mert akkor nem érzem magam olyan bűnösnek, hiszen mindenkinek úgy kellene tenni, mint te tettél, mert ha nem, akkor mi, liberálisok mindannyian a Foley Square-re (a bírósági épület, ahol a kommunistákat elitélték, — Szerk.) jutunk”. Csupán egyetlen “baráttól” kaptam üzenetet, hogy jobb lesz, ha elkerülöm.

És most már gondolkoznom kell, hogy keresem meg az életet magam és gyermekeim számára. Talán uj életet kezdjek álnév alatt? De tudom, hogy figyelni fogják minden lépésemet, íme, nekem, a szabad amerikai polgárnak az élete merő félelemmé lett azért, mert egyszer egy törvényes politikai párthoz csatlakoztam.

SZÜLETÉSI JOGOK

De leküzdöm ezt a félelmet, hiszen nekem vannak születéssel nyert jogaim. Igenis, tagja voltam a Kommunista Pártnak! Most meg a Progresszív Párthoz tartozom és a jövőben is saját magam választom ki, hogy melyik politikai pártot kövessem. Igenis, nekem járnak olyan kiadványok is, amelyek valakinek a véleménye szerint szubverzivok, de nem adom senkinek se azt a jogot, hogy nekem meghatározza, melyik kiadvány szubverziv vagy sem. Az alkotmány ötödik Módosítása ad nekem erre jogot, amikor kimondja, hogy a kongresszus nem hozhat olyan törvényeket,

amelyek a szabadsajtot korlátozzák . . .

Nem kérek bocsánatot senkitől, legfeljebb csak azért, mert eddig is hallgattam, mert nem gyakoroltam elég bátran az alkotmány biztosította jogaimat, — nem volt elég bátorságom a nyílt kiállásra, mint tették már többen. Csak tőlük kérek bocsánatot, hogy nem tartottam velük, hogy féltem. De most már látom, hogy Amerika csak akkor marad szabad, ha bátran követjük az igazságot, akár a kormányzatban, akár a tudományokban, a nevelésben vagy a művészetek mezején.

Az Egyesült Államoknak és az Egyesült Nemzeteknek az érdekei, — ami azonosak, — a bátor kiállást követelik!

(The Nation)

A Veszprémi Vegyipari Egyetem, amelynek négy évfolyamán az idén csaknem 700 hallgató tanul, a rohamosan fejlődő vegyipar számára képez szakembereket.

Az egyetemen alaposan elmélyült munka folyik. A hallgatók heti 36-40 órán elméleti ismereteket sajátítanak el. A Vegyipari Egyetemen igen nagy gondot fordítanak a gyakorlati képzésre is. A laboratóriumokban a gyári termeléshez hasonló körülmények között folynak a kísérletek. A Szovjetunión kívül Európában csak a veszprémi egyetemen vannak ilyen laboratóriumok. A hallgatók hetenkint háromszor vesznek részt az úgynevezett üzemkisérleti gyakorlatokon. A szilikát-kémiai tagozaton például a negyedéves hallgatók üvegolvasztó kemencét építenek, üveget olvasztanak, porcelánt égetnek tüzállótéglát állítanak elő. A szervetlen kémiai szak hallgatói most a pirít pörkölésének uj módszerével kísérleteznek. Az uj módszerrel az eddiginél sokkal nagyobb százalékban lehet a piritből a vasat és a ként kivonni. Erre a célra már 1951- ben elkészült négy hatalmas, mintegy 15 méter magas és 20 méter hosszú kísérleti csarnok.

Az állam hatalmas összegeket fordít az egyetem munkájának segítésére. Most készült el többmillió forintos beruházással egy uj, korszerű laboratórium.

Komló bányászváros nagyteljesítményű gépek munkabeállitásával a télen át is tovább épül. Az 1400 napfényes, szép lakás mellett üzemi épületek egész sora létesül. A 4800 személyes nagy bányászfürdőn kívül Bétaakna mellett 1000, a III. számú akna mellett pedig több mint 1000 személy részére létesítenek fürdőt. Épül már a Főtéren a posta, a tanácsház és a bányaigazgatóság épülete is. A téli építkezéshez gőzkazánok melegítik a vizet és a kavicsot. Gépesítették a szállítást is, a távolfekvő munkahelyek anyagellátását siklópályán csillékkel bonyolítják le.

A Pécsiek is megünnepelték Kodály Zoltán 70. születésnapját. Január 11-én és 12-én a pécsi Állami Zeneművészeti Szakiskola három hangversenyt rendezett a legnaprobb élő magyar zeneszerző müveiből. Előadták a többi között a Psalmus Hungaricust, a Mátrai képeket és a Marosszéki táncokat.