Bérmunkás, 1953. január-június (40. évfolyam, 1763-1787. szám)
1953-02-14 / 1768. szám
1953. február 14. BÉRMUNKÁS 5 oldal TOLLHEGYRŐL mondja: F. MEZŐSÉGI “A TERMELÉS TELJES ÉRTÉKE” Az úgynevezett liberális széplelkek sokat simák, még többet gúnyolódnak a mai magyar irodalmon. Sírnak, mert szerintük meghalt a magyar irodalom. A régi Írók ma hallgatásra vannak ítélve, régi művészek eltűntek, igy a magyar olvasó közönség ha olvasni akar, úgy kénytelen a “párt vonalán” iró költők és Írók verseit és regényeit olvasni, amelyek a gyárról, a traktorról, a munkaversenyről, stb. szólnak. Mint már megírtuk, hazugság az, hogy a régi magyar irodalom nem létezik Magyarországon. Először is a még élő “régi” magyar irók közül is többen ma is imák és nagy megbecsülésben részesülnek, Heltai Jenő, Gellért Oszkár, Veres Péter, Ilyés Gyula, stb. müvei nem csak megjelennek, de soha olyan hatalmas olvasó táboruk nem volt mint ma. Soha olyan megbecsülésben nem volt részük, mint éppen ma. A régi magyar irók, kik már nem élnek, de müveik érték állók, óriási példányszámba jelenik meg. Móricz Zsigmond, Móra Ferenc, Tömörkényi István, Ady Endre, Jézsef Atilla, Eötvös Károly, Gárdonyi Géza. A klasszikusok közül Zrínyi Miklós, Kölcsey Ferenc, Jókai Mór, Mikszáth Kálmán, Petőfi Sándor és sok sok más magyar iró müvei először jutnak el a nagy magyar tömegek közé. A városokban, falvakban tízezer számra olvassák azok müveit, akiknek az életükben csak egy nagyon szűk olvasó táboruk volt. Az igaz, hogy a burzsoázia házi irói, kik az arisztokrácia és a gentry felmagasztalói, ma már nem juthatnak szóhoz, Herceg Ferenc, Szomaházy István, Benicky Bajza Lenke, vagy akár Molnár Ferenc szerelmi háromszögének ma nincs piaca magyar földön. Magyarországon temetik a régit és építik az újat minden vonalon, igy az irodalomban, a művészetben is. Az uj világ eberének a kultúrája is uj, egészen más mint a letűnt korszak beteges szerelmi nyavalygása, malacságai és hiába gúnyolódnak a liberális és szoc. dem. Siratok, ez nem csak uj, hanem érdekesség és művészi szempontból is felettp áll a réginek, az elavultnak. AZ UJ REGÉNY Nem, a világért sem akarok se ismertetést, se kritikát Írni, csak egy most olvasott, több száz oldalas regénnyel kapcsolatban kellett elmondani a fentieket és az alanti okát is. A hazai lapok nem egyformán hatnak az amerikai olvasóra, értve alatta nem az átlag olvasót, hanem az öntudatos, munkásmozgalmi embere két. ezek között is többen vannak, akiknek nem tetszik a hangja, a tartalma, amely nagyon elüt a burzsoázia lapjainak a tartalmától. Száraznak, érdektelennek tartják. Mások meg nagyon érdekesnek, tanulságosnak, építőnek látják és valóban az. Dacára, vagy éppen azért, mert nincsennek benne színes leírások, gyilkosságokról, rablásokról, szerelmi tragédiákról, ezek helyett a fontos nevelő cikkeken kívül, a lap jórészét az ország, a szocializmus építése foglalja le. Hogy mi történik a gyárakban, termelőszövetkezetekben, a bányákban, az építkezéseknél. Melyik üzem teljesítette, túlteljesítette a tervezett termelését, vagy éppen elmaradt, hanyagul-végzi a ráeső részét a tervnek. Dicséret éppen úgy meg van, mint a legkeményebb kritika. Akik nem értik meg ennek a fontosságát, azok az itteni társadalmi rendszer szemüvegén keresztül nézik a magyarországi termelési rendszert. Természetesen a detroiti autógyári munkásnak teljesen közömbös, hogy miként és mennyit termel az akroni gumigyári munkás, az csak a gyárost, a részvényest érdekli, azt is csak a profit növekedése szempontjából. Ellenben ha! Magyarországon a tatai szénbányában teljesitik a tervet, akkor a csepeli gyárnak van elég szene és zavartalanul folyik a termelés. Az is nagyon érdekli, hogy miként növekedik a termelés, mert annak a haszna nem egy tőkés, sőt nem csak a tatai bányászt érdekli, de minden dolgozót, mert minden több tonna szén, vagy acél, az egész népgazdaságot emeli. Tehát minden dolgozót érdekel az. hogy mit, hogyan termel a saját üzeme és minden üzem az országban. Ezért minden öntudatos dolgozó nagyon érdekesnek találja a magyarországi lapokat. Soha nagyobb érdeklődéssel nem olvastam egy regényt, mint a fent emlitettet, amely egy gyár, a gyár dolgozóinak az életét, harcát, küzdelmeit mutatja be a gyárba, a termelésnél, az otthonokban. Igenis izgalommal, feszült várakozással kisértem végig a gyár dolgozóinak a fejlődését, a termeléssel szembe nem közömbös, szervezett munkás, miként érti meg, hogy megváltozott a munkához való viszonya, hogy ma már a munka nem egy gyücsalásokat és a “befolyásos árulást” (influance pedling) fogja kivizsgálni. Tekintettel arra, hogy éppen ő ellen emelt ilyen vádat 3 szenátor társa, a kérdés tehát az, hogy a kivizsgálókat ki fogja kivizsgálni? Mert habár egy régi közmondás szerint zsiványból lesz a legjobb pandúr, a mi véleményünk szerint Joe McCarthyra inkább I csak a “kutyából nem lesz szalonna” mondás marad érvényben. lölt kényszerűség, hanem eszköz egy szebb, boldogabb élet, a szocialista termelési rendszer felépítésére. Izgalmas volt a termelést hátráltató, szabotáló ellenségek leleplezése és a termelés diadalra vivése. Nagyon érdekes az, hogy a szabotáló, romboló elemek nem ellenforradalmi jelsza v a k a t használtak, sőt, hogy úgy mondjam pápábbak voltak a pápánál. Mindenkit túllicitáltak a ‘ baloldaliságban, zavaros “bal” oldali elméleteket állítottak fel a termelés, a vezetés és főleg a részesedést illetőleg. Ott olvastam egy ilyen ‘‘elméletet”, amellyel ismételten találkoztam itt is olyanoknál, kiknek nem elég balodali, nem eléggé forradalmi a mai magyar rendszer: “A termelés teljes eredménye a dolgozókat illeti meg”, más formában, “A munkás jogos az általa termelt áru teljes értékére“. “Miért termeljenek többet, mikor a termelt javaknak csak egy részét kapják meg”. MARADI, TÁRSADALOM ELLENES Ezek a jelszavak bármily radikálisnak is tetszenek, a legreakciósabbak. Ostoba képtelenségek, amelyek csak arra jók, hogy tudatosan, vagy tudatlanul gátolják a szocialista társadalom építését. Soha semmiféle termelési rendszerbe nem jutunk, nem juthatunk el oda, hogy a fenti jelszavak valóra váljanak, sőt mennél fejlettebb lesz a termelési rendszer, annál kevésbé. A kapitalista termelési rendszerbe a dolgozó a termelt javaknak csak egy hányadát kapja meg, a többlet a tőkés zsebébe vándorol. Ezt a többletet, amelyet a tőkés kap anélkül, hogy résztvenne a termelésbe, értéktöbbletnek nevezzük. Amikor egy pár centel nagyobb órabérért harcolunk, tudatosán, vagy tudatlanul, de azért harcolunk, hogy a dolgozó részesedése nagyobb legyen a termelt értékből, ami az értéktöbbletet csökkenti. Ezért ellenez a tőkés minden bérjavitást vagy bármit, ami a dolgozók javát szolgálja. Nem csak a Népi Demokráciákba, amelyek építik a szocializmust, hanem a legtökéletesebb szocialista termelési rendszerben is lesz “értéktöbblet”, az az ott sem kapja meg a dolgozó az általa termelt áru teljes értékét. Csakhogy amig a tőkés termelési rendszerben az értéktöbblet kizárólag a tőkésé, - addig a szocializmusban, mint a Népi Demokráciákban, ez az összeség, az egész társadalom céljait szolgálja, azét is aki termel, azét is aki még nem vesz részt, vagy aki már nem vesz részt a termelésben. A gyermekek, az öregek, a betegek, az orvos, a tanár, a tudós, a művész, stb., stb. Vagyis ebből az értéktöbbletből épülnek az uj házak, gyárak, iskolák, kórházak, üdülők, utak, közlekedési eszközök, egészségügy, oktatás, szórakozás, stb. Ma, amikor a Népi Demokráciáknak mindezekből sokkal több kell, mert vagy egyáltalán nem voltak, vagy szétrombolták, több értéktöbbletre van szüksége, hogy építhesse az uj társadalmi rendszert és mennél több gyárat épit, amellyel fokozza és moderná teszi a termelést, annál többet nyújthat ebből az értéktöbbletből az egyénnek és a társadalomnak. • Ha az elképzelt rendszerünk tetejére érünk el, amikor “mindenki résztvesz a termelésben a képessége szerint és részesül a javakban a szükséglete szerint”, akkor is messze leszünk a fenti “baloldali” jelszavaktól, mert a magános vagy gyermektelen termelő által előállított érték ott használódik fel, ahol egy csomó gyermek van. Meg kell értenünk a két termelési rendszerbe a dolgozóknak a munkához éppen úgy mint az értéktöbblethez való viszonyának a megváltoztatását és nem szabad felülnünk tudománytalan frázisoknak, amelyek csak úgy valósulhatnának meg, ha a termelési módszerünk visszamenne oda, amikor az egyén kézzel, maga állította elő az értéket, amelyet maga adott vagy cserélt el az általa vélt érték arányába. Miután mi előre és nem hátra akarunk menni, nem szabad felülni ilyen és hasonló “bal”-odali jelszavaknak, amelyet a szocialista társadalom ellenségei agyainak ki, hogy zavart és ellentéteket szítsanak a dolgozók között. Én ezt a tanulságot vontam le a “Házastársak” cimü magyar regényből. GÁBOR ANDOR Budapesten meghalt Gábor Andor iró, újságíró és költő. A magyar forradalmak egy nagy csomó polgári irót, újságírót, kik azideig az uralkodó osztály kiszolgálói voltak, sodortak a győztes forradalmi proletráriátus táborába. Emlékszem még jól, hogy ezek az irók, újságírók, hogyan igyekeztek igazolni, hogy ők mindég a munkásosztállyal éreztek, csak a körülmények kényszerite tt é k őket a burzsoázia szolgálatába. Sokan közülök a múltjukat azzal igyekeztek elfelejtetni, hogy vadul támadták a tegnapi gazdáikat, mindenkit akasztófára akartak juttatni, a régi rend híveiből és nekik senki sem volt elég radikális. Érezték, hogy szükségük van erre az igazolásra, mert a múltjuk folytán a munkásosztály nagyon bizalmatlanul nézte a hirtelen pálfordulásukat. Ez a bizalmatlanság teljesen jogos volt, ami bebizonyosodott a forradalom bukása után, amikor a burzsoázia íródeákjainak túlnyomó többsége sietett vissza a régi rend szolgálatába, a munkásosztály elleni vad uszítással. Igyekeztek elfelejtetni a rövid életű forradalmiságukat. Még azok is, akik emigrációba kényszerültek, nagy részben a proíetáriátus ellenségeivé váltak. Csak nagyon kevés volt közöttük, akik a vereség után is kitartottak a munkásosztály oldalán és meggyőződéssel harcoltak tovább a proíetáriátus győzelméért. Ezek közül is kimagaslott Gábor Andor, aki az 1918-19-es forradalmak előtt a legnépszerűbb, legtermékenyebb és igy a legjobban kereső Írója volt Magyarországnak. Cikkei, könyvei, versei állandóan jelentek meg. Színdarabjait 2-3 színházban is
