Bérmunkás, 1953. január-június (40. évfolyam, 1763-1787. szám)
1953-02-14 / 1768. szám
1953. február 14. BÉRMUNKÁS 3 oldal Félelmes napok várhatók (Vi.) A világ legerősebb, legnagyobb ipari országának az elnöke beszélt, még pedig hivatalosan. Ennek a beszédnek hallatára, a hatalmas Kina, a világ legnépesebb országa — 450 millió — feljajdult, tiltakozott és mozgósított. De még a világ tengereinek az úrnője, Anglia is tiltakozott, félelmesen sóhajtozott. Az egész világ népe szivszorongva fejtegeti, hogy miket várhatunk ezen HIVATALOS bejelentések által. A világ népe, taián ezt a tőkések által uralt fő védőbástyát kivéve, mindenfelé békét akar, békét óhajt, békéért harcol, de most már kevesebb reménnyel. Igen, a világtrösztök kormányának az elnöke beszélt, ezeket mondta: “Ezideig az Egyesült Államok haditengerészete arra volt kötelezve, hogy védje a kommunista Kínát, igy elrendelem, hogy a hetedik hadiflotta, ezután ne védje kommunista Kínát a hatalmas ChiangKaishek támadásai ellen.” Hogy milyen nyilvánvaló hazugság volt ezen állítás, szándékosan téves beállítás, ugyan azon az oldalon, melyen a detroiti News-ban közölték az elnök ezen állítását, James Marlow név alatt Washnigtonból jelentik, hogy a múlt évben is. számtalan támadást intéztek a kínai partok ellen. Chiang jelentése szerint 41,727 veszteséget okoztak a kommunista Kínának valamint 3,025 foglyot ejtettek. Ugyancsak ez a Marlow Írja, a válasz nélküli kérdés, melyet senki nem tud bejósolni, hogy értem, a los angelesi kommentátor jelenti, hogy a Taft-Hartley törvény tervezett módosítása többek között magában foglalja. hogy “amikor a munkás munkát vállal, a felvevő ivén ki kell töltenie, meg kell esküdnie. hogy nem tagja a KOMMUNISTA pártnak vagy más rendzavaró szervezetnek”. Idejutott az az Amerika, amelynek alig egy évszázaddal ezelőtt az elnyomott, kizsákmányolt, szabadságszerető francia nép abban a tudatban, hogy ebben az országban örök szabadságra találnak az elnyomott és szabadságért áhítozó üldözött harcosok, egy a szabadság Istennője szobrát ajándékozták ennek az országnak, amely mellett haladnak el azok is, akik ebben az országban kívánják szolgálni a szabadság eszméjét. Ez a szobor New York mellett a Bedlow Islandon van. Talán azok, akik tervezték ennek a szobornak a feállitását sejtették, hogy ebben az országban is el fog jönni az az idő, amikor meggyalázzák a szabadságot, az emberi jogok legszentebb kincsét és a szabadság Istennőjét HÁTTAL fordították Amerika felé. KELETRE néz a szobor, ahonnan a szabadság hajnalhasadása biztat bennünket, ahol egy szebb és jobb, egy magasztosabb társadalmi rendszer van kialakulóban, amelyben SZABADSÁG, TESTVÉRISÉG, EGYENLŐSÉG lesz a világ kitagadott osztályának számára. Köhler milyen mélyen keveri magát bele Chiang a kommunistákkal való harcba anélkül, hogy Amerikát is magával mélyebben belevigye ? Ilyen hamis megállapításokból, hogy az Egyesült Államok haditengerészetének hetedik flottájának az volt a hivatása, hogy megvédje a kommunista Kínát — indul ki az uj támadások sorozata. Ez egészen kapitalista elmélkedés, tervezgetés. Ilyen hamis alapzaton van az egész rendszerük, ők akarják megszabni, hogy mit lehet fehérnek, feketének, vörösnek nevezni. Ezek. között Chiang és bankár, földesúri barátai, az igazi szabad nemzet Kínában. Valamint, a félisten Hirohito és bankár tőkés társai Japánban, a többszörös milliomos és örömfiú Bao Dai Indokínában, Sygman Rhee Koreában, stb. Hogy a kínai, koreai, indokínai népnek nem kell olyan szabadság, olyan banda a nyakán, az nem lényeges Eisenhoweréknek. Sőt még az olyan becsületes embernek, mint a Supreme Court tagjának, Douglasnak a szavait sem veszik figyelembe, aki megmondta, azáltal hogy ezeket a zsarnokokat, árulókat, bélyegzik szabad embereknek, az amerikai demokrácia bajnokainak, elfordítja még a volt amerikai barátokat is magától. Ugyancsak a detroiti News másnapi, azaz február 3-iki számában idézik az illionisi szenátor, Douglas azon kijelentését, hogy Eisenhower intézkedésével csak törvényesítették azt, ami eddig is történt. Illetve ha Chiangnak szabadkezet adnak a kínai partok elleni támadásra, az egy közismert dolog, hogy a Chiang hadsereg eddig is végzett támadásokat a kommunista Kina ellen. EGYEZMÉNYEK MEGSEMMISÍTÉSE De ezek, — amint szenátor Douglas mondta — nem újságok, nem váratlan dolgoké hogy Chiangnak még nagyobb segítséget fognak adni, de az kevésbé lehetséges, hogy Chiang egyedül nagyobb támadásokat intézzen Kina ellen. Ez esetleg az európai népet nem közvetlen érintette, de azon kijelentés, hogy “Én megfogom kérni a kongresszust, hogy társuljanak egy olyan indítványban, mely kinyilvánítja, hogy ezen kormány nem ismer el olyan szerződéseket, kötelezettsége két, melyeket a múltban titokban kötöttek külföldi kormányokkal, amely megengedi az ilyen rabszolgaságokat.” Ez u§y hangzik mint egy hadüzenet, leginkább az oroszoknak, lengyeleknek, de minden olyan országnak, ahol nem adnak teljes szabadságot a bankároknak, nemzetközi tőkéseknek. De még lényegesebb, hogy a japánoknak, németeknek viszsza ígérik azon területeket, melyeket a yaltai, potsdami értekezleteken elvettek tőlük és részben az oroszoknak, részben a lengyeleknek adtak. Minden egyezmény, amelynek a segítségével eddig kitudták kerülni a háborút, az elnök kérelmére az amerikai kongreszszus megfogja semmisíteni. Ez azt is jelenti, hogy úgy Németország Ausztria az oroszok által való megszállása, egyszerűen semmisé, illetve egyezmény kívülivé válik. Ez azt is jelentheti, hogy azon kormányokat, melyeket a múlt egyezmények alapján elismertek, mint Lengyelország is, ezen újabb alakulat szerint nem lesznek elismerve. Vagy még roszszabb, az amerikai trösztök kormánya által felállított bábkormányok lesznek elismerve, mint a Chiang kormány is. BLOKÁDOK Leginkább háborúkban használt, de nagyon romboló hatású tengeri blokádok sorozata is esedékes. Biztosra veszik, hogy a hetedik hadiflotta, melyről azt állították, hogy a kínai vörösöket védte, most arra lesz felhasználva, ,hogy egész Kínát blokálja. Ez viszont azt is jelentheti, hogy ezen blokádon keresztül tömi akaró orosz hajókat is elfogják süllyeszteni. De viszont azt is, hogy az egész szocialista tervgazdaságra tért országok ellen is kiterjesztik. Mert a Wall Street urai előtt azok éppen olyan veszedelmesek mint a kínaiak. De biztosra vehetjük, hogy Oroszország ellen, ha nem is nyíltan, de nagyon erős blokádot fognak szervezni, sokkal erősebbet, mint a múlt években volt, pedig . az is elég erős volt. “Ez a harc lesz a végső’’ még napjainkban lejátszódhat. ELÍTÉLTÉK A 13 KOMMUNISTÁT. A new yorki kommunisták nagy bátorságot mutattak az Ítélet kihirdetésénél. NEW YORK — A Kommunista Pártnak azon 13 tisztviselője, akiket az esküdtszék bűnösnek mondott az ország kormányának erőszakos megdöntését célzó összeesküvésben, nagyon bátran viselkedett, amikor Edward J. Dimock szövetségi biró kihirdette az ítéletet. Mindannyian visszautasították a biró azon ajánlatát, hogy a börtön büntetés helyett menjenek Oroszországba. Egyébiránt a védőügyvédek a biró ezen ajánlatát “felháborítónak” mondották. A vádlottak kijelentették, hogy nem tartják magukat bűnösnek és nem bánják azt, amit cselekedtek. Maga Dimock biró is elismerte, hogy a vádlottak nem csináltak tényleges törvényszegést (overtact), csupán csak “ajánlottak, tanítottak, vagy összeesküdtek” arra a célra és éppen azért nem szabta ki a maximális büntetést, hanem 3, 2, illetőleg 1 év börtönt szabott ki arányos pénzbírsággal súlyosbítva. A biró kijelentette, hogy véleménye szerint a Smith törvény a maxmális büntetést csak azok részére szabta meg, akik tényleges “overtact”et követtek el. A vádlottak a következő büntetést kapták: Egyenként 3 évi börtönt és 6000 dollár pénzbii ságot kaptak Elizabeth Curly Flynn, Pettis Perry, Alexander Trachtenberg, Alexander Bittelman, Victor J. Jerome, Louis Weinstock és Arnold S. Johnson. Két évet és 4000 dollár büntetést kaptak Albert F. Lannon, Betty Gannett, Jacob Mindéi, William W. Weinstone és George B. Chamey, Claudia Jones pedig 1 évet és 2000 dollár büntetést kapott. M AG Y AR-IZRAEL ELLENTÉT BUDAPEST — Associated Press híradása szerint a magyar kormány az Izrael konzulátus Welter József nevű attaséját “persona non grata” (nem kívánatos) személynek nyilvánította és azonnali visszahívását követelte. A magyar kormány állítása szerint a magyar származású Welter kémszolgálatokat végzett és igy visszaélt diplomáiai jogaival. Welter még az nap estéjén elhagyta Magyarországot. VINCE SÁNDOR Mélyen elszomorító szívvel vettük a rövid hirt, hogy Vince Sándor aki az első vüágháborut megelőző időkben nagyon jelentékeny szerepet töltött be a magyarországi szociálista mozgalomban, részint mint iró, mint kiváló szónok, majd párttitkár és az országos munkásbiztositó titkára is és aki a Horthy terror uralom elől menekülve Amerikába került, Chicagóban meghalt 67 éves korában. Vince Sándor, habár büszkén viselte a szociáldemokrata nevet, magát baloldali szociálistának tartotta és élesen elitélte a jobboldali szociáldemokratákat. Gyakran hangoztatta, hogy azokkal semmi eszmei közösségben nem állt. Igen élesen elitélte a Norman Thomas által vezetett amerikai szociálistákat is, noha a kommunisták befolyása alá sem került. Éppen azért a mi mozgalmunkat tartotta magához legközelebb, noha a politikai akicó szükségességét hirdette. Ily körülmények között valójában nem csatlakozott egyetlen amerikai munkásmozgalmi frakcióhoz sem, de a Bérmunkásban és a Bérmunkás Naptáraiban időközönként megjelentek a nem mindennapi tehetséget mutató gyönyörű Írásai, amiből a Bérmunkás olvasói nem csak tanultak, de amiket igen nagy élvezettel is olvastak. A búcsúztatót a barátok és tisztelők nevében Rácz» Samu dr. Clevelandból mondotta. Vince Sándor halála nagy vesztesége az egész munkásmozgalomnak, de különösen a Bérmunkás olvasó táborának. Éppen azért ezúton adunk kifejezést gyászunknak és küldjük részvét nyilatkozatunkat özvegyének. Egyébiránt az elhunytról legközelebbi számaink egyikében érdemeinek megfelelő méltatást fogunk hozni.