Bérmunkás, 1953. január-június (40. évfolyam, 1763-1787. szám)

1953-01-10 / 1763. szám

í oldal BÉRMUNKÁS 1953. január 10. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN PUBLICATION OF INDUSTRIAL UNIONISM Előfizetési árak: Egy évre ..........................$3.00 Félévre ........................... 1.50 Egyes szám ára ....... 5c Csomagos rendelésnél 3c Előfizetés Kanadába egész évre Subscription Rates: One Year ___________• S3.00 Six Months .... ........... 1.50 Single Copy ... ............ 5c Bundle Orders ............ 3c ............. 53.50 “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta., Cleveland 20, Ohio Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még nem jelenti azt. hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás hivatalos felfogásával. Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE A “Red-Tape” függöny Az amerikai kereskedelmi újságok nem hozták kiabáló cím­sorokkal azon kijelentéseket, amelyeket az Egyesült Államok leg­kiválóbb tudósai tettek az “American Association for the Advan­­ement of Science” (AAAS) nevű egyesületük évzáró kongresszu­sán, amelyet St. Louis városban tartottak december 28-án. Mint a fenti név is mutatja, az AAAS egyesület magában foglalja azon amerikai tudósokat, akiknek célja a tudomány előbbvitele. És mintahogyan az egyesület elnöke, Dr. Kirtley F. Mather és mások is kimutatták, az amerikai kormány jelenlegi magatartása, — amelyhez simán kapcsolódik most a McCarran- Walter hírhedt bevándorlási uj törvény, — akadályozza a tudo­mányok fejlesztését és az amerikai tudósok működését “rep-tape” függönnyel veszi körül. “Red-tape” alatt a hivatalos közegeknek azon szükségtelen intézkedéseit értik, amelyek akadályozzák, sok esetben teljesen lehetetlenné teszik az ügyek sima és sikeres el­intézését. Dr. Mather, aki a Harvard Egyetem tanára, többek kö­zött ezeket mondotta: Az 1950-es “Internal Security Act”, amelyet népszerű nevén a McCarran-Walter bevándorlási törvénynek neveznek, az Egyesült Államokat olyan “red-tape” függönnyel veszi kö­rül, amely a szabadságunkra nézve éppen olyan veszélyes, mint a vasfüggöny. Minden szabadság alapját a szellemi szabadság képezi; intellektuális szabadság nélkül a tudomány továbbvitele el nem képzelhető. Lehet, hogy vannak esetek, amikor a maihoz hasonló időkben az ország biztonsága megkívánja bizonyos dolgok titokban tartását, de azt korlátozni kell a katonai tit­kok területére. Az ország nagy szerencsétlenségére azonban ezt úgy kezelik, hogy a politikusok saját szerepük nagyfon­tosságát akarják demonstrálni és a tudóst, aki figyelemmel kiséri és megérti a mai ideológiai konfliktus mindkét oldalát, gyanúsítják és “politikai kockázatnak” mondják, amivel le­hetetlenné teszik számára a további tudományos munkát. Lesújtó vád ez az Egyesült Államok kormánya ellen, hogy engedve a túlzóan reakiós McCarranok nyomásának béklyóba rak­ta a gondolatszabadságot s most áttörhetetlen “red-tape” füg­gönnyel akadályozza még a tudományos kutatás szabadságát is. A liberális gondolkozásunk már régebben rámutattak erre a je­lenségre, de McCarranék mindjárt rájuksütötték a “kommunista” bélyeget, most azonban Dr. Matherre meg az AAAS tudósaira csak nem fogják azt mondani, hogy ti is kommunisták vagytok! Dr. Mather és társainak beszédei figyelmeztetik Amerika né­pét, hogy hová jut, ha még sokáig szó nélkül tűri a túlzó hazafi­­ság alatt uralomra törő amerikai fasizmust. McCarran szenátor pőre Kétségtelen, hogy Eisenhower győzelmével a túlzóan reak­ciós, vagy túlzó soviniszta amerikai politikusok kerültek a nyereg­be. Kitűnt már a választást megelőzőleg, hogy a demokrata párt­ban éppen úgy voltak ilyen túlzó soviniszták, mint a republikánu­soknál, de most a demokraták némileg liberális jelszavakkal in­dultak a választási harcba, a túlzó reakciós politikusok, — akiket egész bátran nevezhetünk az amerikai fasizmus képviselőinek, — mind a generális mellé álltak. így például Pat McCarran, aki demokrata szenátor Nevada államból, úgy tartja, hogy az Eisenhower adminisztráció alatt még erélyesebben rakhat béklyót mindenféle szabadságjogokra. Ezt a szenátort, aki a hazárdirozás védnöke, állását, hírnevét a hazárdjátékosoknak tett szolgálatainak köszönheti, most pörli a “Las Vegas Sun” nevű újság kiadója. Megtudjuk a vádiratból, hogy ezen újság tulajdonosa, bizo­nyos Hank M. Greenspun, valami oknál fogva összeveszett a las­­vegasi politikusokkal, közöttük McCarrannal is. Ezek aztán rá­vették a las-vegasi kereskedőket, hogy ne hirdessenek Greenspun újságjában, ami persze halálos csapás egy kereskedelmi újságnak. Ezért a laptulajdonos kártérítési port indított McCarran és 50 társa ellen. A vádirat állítása szerint McCarran szenátornak Las Vegas szállodáiban (amelyeknek rendesen hazárdjáték termeik is vannak), ingyen adnak lakást, élelmet s mindenféle elsőrendű szolgálatot, valahányszor Las Vegasban tartózkodik. McCarran a tőle már ismert vehemességgel válaszolt a vádra. Elismerte ugyan, hogy soha sem fizet Las Vegasban a szállodák­ban, de ő arról nem tehet, ő mindig kéri a számlát és mit csinál­jon, ha olyankor mindig azt válaszolják, hogy NINCS SZÁMLA. Micsoda szemtelenség, hogy ebben bárki is rosszat lát! Nyilvánvaló, hogy a túlzóan vallásos, már 74 éves McCar­­rantól még Nixon alelnök is tanulhat. Mert ő is elfogadta ugyan a 18,000 dollárt, de esküdözött, hogy azt nem saját céljaira hasz­nálta fel; McCarran ellenben úgy tartja, hogy a törvényhozó el­fogadhat bármilyen nagy összeget érő szolgálatot — és akkor talán magát az összeget is, — HA KÉRÉS NÉLKÜL ADJÁK. És üyen ethikai felfogású ember nevezte ki önmagát 160 mil­lió ember erkölcsbirájává és ilyen ember politikai pressziójának engedelmeskedett és engedelmeskedik a kormány. Szakképzett miniszterek Amikor Eisenhower generális “földcsuszamló” győzelemmel az elnöki tisztségre jutott, azt lehetett várni, hogy a McCarran, MacCarthy és egyéb túlzóan reakciós középosztálybeli politikusok kerülnek majd a miniszteri bársonyszékekbe. Ehelyett azonban minisztereit, sőt még a miniszter-helyetteseket is a nagy banká­rok, iparbárók és nagykereskedők soraiból válogatta ki. A leg­többje olyan ember, aki valamely üzlet, vagy valamilyen nagy iparvállalat vezetésével jutott hírnévre. Még a munkaügyi minisz­ter is, az egyetlen, akit “munkás” gyanánt szerepeltetnek, azzal hívta magára azok figyelmét, akik a miniszterek névsorát össze­állították, hogy a munkásmozgalomban a bankok, kooperatív üz­letek, stb. bevonását javasolta, — szóval inkább üzletember, mint szakszervezeti vezér volt. Nagy vita tárgyát képezi, hogy vájjon a középosztályból szár­mazó Eisenhower miért helyezte a kormányhatalmat teljesen az üzletvilág, — mint képletesen mondják, — a Wall Street kezébe? Hiszen nyilvánvaló, hogy a 160 milliót kitevő amerikai népnek csak igen piciny része tartozik a milliomosok osztályához, amely­ből ezt a kormányt kiválogatták. Az egyik magyarázat az, hogy a mai feszült viszonyok kö­zött, amikor a tőkés termelő rendszer élet-halál harcát vívja, a tőkés termelés TÉNYLEGES urai teljesen a kezükbe akarják tartani az államhatalmat. Erre különösen szükség lesz akkor, ha TÁMADÁSBA akarnak menni a már elvesztett területek vissza­szerzésére. A nagy iparbárók úgy látták, hogy a középosztályból kikerült politikusok hajlandók engedményekre, nekik nincs annyi veszteni valójuk, mint a milliomosoknak és i’gy a döntő pillanat­ban esetleg meghátrálnak és nem merik elrendelni a nagy táma­dást, félnek, hogy esetleg veszíthetnek is és akkor esetleg a fe­jeiket is elvesztik, — nem képletesen, hanem ténylegesen. Egy másik feltevés szerint Eisenhower csak eleget tett a technikai fejlődésnek. A modern ipari országokban a politikai kér­dések mellett mind nagyobb fontosságra tesznek szert a gazda­sági problémák; hogy mennyi acélt, lakóházat, gépeket, könnyű árut, élelmiszert, stb., stb. kell termelni. Lám a kollektív termelő országokban ezt már régen felismerték s ennek megfelelőleg a mi­nisztériumokban ott látjuk a nehéz ipar, a könnyű ipar, a bányá­szat, a transzportáció és egyéb fontos iparágak minisztereit. Eisenhower ugyanezt csinálta, csak éppen a “private enterprise” keretein belül és azért látjuk, hogy a kabinetjében Dulles, Wilson, Humphrey, Weeks, McKay, Benson, Tevens és egyéb iparbárók kaptak bársonyszékeket. Nem csoda/ hogy az ilyen iparbárók és üzletemberek nagy ellenszenvvel fogadták Sztálin békeajánlatát. Hiszen a Sztálin által tervezett megegyezés után szinte kötelező lenne a fegyver­kezés megállítása s az katasztrófát jelentene a tőkés termelésre. Vájjon melyik feltevés a helyes? Csak majd a jövő fogja megmutatni és nem érdemes felette vitázni. Annyi tény, hogy amig Washingtonban a tőkés termelő rendszer ügyeit a generá­lisok olyan vezérkara intézi, amelynek tagjai: General Eisen­hower, Genral Mac Arthur, Gneral Motors, General Electric, General Food és General Banking, — a szent profitot biztosítani fogja a müliomosok által, a millomosok részére és a milliomosok­ért szolgáló kormány. Dőzsölő gazdagok New York, Chicago, Los Angeles és egyéb nagyvárosok lap­jaiban egész oldalakat foglaltak le a mulatóhelyek hirdetései, amelyekben az ujévesti dáridóra csalogatták a mulatni vágyókat. Egy (AP) újságíró átnézvén ezen hirdetéseket úgy találta, hogy 20-25 dollárért nem csak tele ehette magát a vendég, hanem egy­ben holtrészegre is ihatta magát a legtöbb mulatóban. Az árak a '“jobb” mulatókban 20-35 dollár között változtak, amelyért a vendég (csak egy személy) kapott annyi enni és inni­valót (csak nem pezsgőt, azt külön kellett rendelni) amennyi be­lefért és nézhette a “nagyon csípős” programot, sőt ha annyira berúgott, hogy már asztal alá esett, még a hazaszállításáról is gondoskodtak. Ezen cikk olvasása után a római birodalom urainak a dőzsö­lése jut eszünkbe. Azok is hatalmuk magaslatán már nem tudták,

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom