Bérmunkás, 1953. január-június (40. évfolyam, 1763-1787. szám)

1953-06-13 / 1785. szám

1953. jimius 13. BÉRMUNKÁS 3 oldal Ezek nem láttak “vasfüggönyt” LOS ANGELES FIGYELEM! Los Angeles és környéke hogy Lengyelország megmarad egy barátságos hatalomnak és nem egy báb államnak. “Bátorkodom a ház előtt fel­olvasni újból néhány szót, ame­lyet nyolc évvel ezelőtt (1945 április 29-én) táviratoztam Sztálin urnák, amelyben ezeket mondottam: “Nem nézhetünk nyugalommal a jövőbe akkor, amikor azok az országok, ame­lyeket ön ural és hozzávetve azokat az államokat is amelyek­nek kommunista pártjai az ön fegyelme alatt állanak, ezek együttesen egyik oldalon, mig az angol nyelvet beszélő nemze­tek , azok szövetségesei a má­sik oldalon. Midannyiünk előtt világos, hogy ezeknek a mara­kodása széttépheti darabokra az egész világot és mindazok a ve­zető elemek úgy az egyik olda­lon, mint a másikon, szégyelhet­­jük magunkat az emberiség tör­ténelme előtt. A hosszú időkön keresztüli kételkedés, vissza­élés úgy az egyik, mint a másik oldalon, csak kárára van az em­beriségnek és ennek a további folytatása a világ szerencsétlen­ségét hozhatja maga után, meg­akadályozza az emberiség ha­talmas fejlődését, jólétét, amely csak úgy hozható létre, ha va­lamennyi nemzet egyetértve, egy cél érdekében szövetkezik. Remélem, hogy szavaimban és mondataimban, amelyeket szív­ből tárok ön elé, nincsen ellen­szenv, ha van úgy tudasson, de én nem könyörgök önhöz Sztá­lin barátom. Remélhetőleg nem fogja lebecsülni ezt a nagy ügyet, amelyre ön azt mondhat­ja, hogy csekélység, de nekünk ez jelképezi, ahogyan ezt mi néz­zük, az angolul beszélő népek demokráciáját, életét.” “Ma is ugyan úgy érzek mint amikor a fenti sorokat Írtam. “Tisztán és világosan kell, hogy megértsék ebben az össze­zavart bizonytalanságban, mely­be a világ ügye belezuhant. Én úgy hiszem, hogy a legmaga­sabb fórumoknak, a vezető erők­nek haladéktalanul egy értekez­letre kell összejönniök (éljen­zés). Ezt az értekezletet nem szabad megterhelni súlyos, mel­lőzhető tárgyakkal, amelyek ré­mületbe ejthetnek mindenkit, megtömni mindenféle műszaki buzgósággal, amelyeket a szak­értők sokasága hozott létre és sorakoztatnak fel. Ez az érte­kezlet lehetőleg a legszűkebb körben, a lehető legkevesebb egyénekből toborzandó össze és a legnagyobb egyetértésben, jó­akarattal tartandó meg. Meg­történhet, hogy semmi különös határozatot nem fogunk elérni, de azok akik arra összeseregle­­nek, érezni fogják, hogy vala­mit tenniök kell, valami jobbat, magasztosabbat, mint hogy ar­ra készülődjenek, hogy ezt a vi­lágot velük egyetemben dara­bokra szaggassák (é,ljenzés). Például megtörténhet, hogy von­zalommal lesznek a béke megte­remtése érdekében, amint Eisen­hower elnök is bemutatta magát és a ‘Pravda’ sem dobta azt fél­re. Az az idea, hogy a testileg és szellemileg megőrölt munkás­tömegeket bevezessük egy jobb, szebb, magasztosabb életbe, ahol kényelemben, boldogságban él­hetnek, egy olyan boldogságban, amelyben még soha sem volt az (Vi.) Sok angol, francia és mostan amerikai pogári egyén, hittérítő, diplomata, üzletember jött keresztül egészen Koreától a hazájáig, sok úgynevezett “vasfüggöny”-ös országon és saját bevallásuk szerint, sehol sem láttak semmiféle titkolód­zást. Szabadon és nagyon is ba­rátságos környezetben mehet­tek még olyan területeken is, melyet az amerikai lapokban nagyon is titkos, misztikus te­rületeknek akarnak feltüntetni. Ez az uj Ural iparvidék. Angliába értek vissza elő­ször, úgy az ilyen felszabadított hadifoglyok, sebesültek. A hit­térítők, tehát papok között volt a koreai püspök, A. C. Cooper, aki az angliai Sunday Express­­ben leírja az utat melyet tettek. De beszéljen a püspök ur, an­nak már csak jobban hihetné­nek az amerikaiaiak is, mint Jo­seph McCarthynak, vagy magá­nak Churchillnek: “Bombázók zugnak a fejünk fölött, amikor az első szakaszát megkezdtük a hosszú utunknak mely 7,000 mérföld. Mi azt sem tudtuk, hogy ellenségesek ezek a bombázók vagy sem, azt sem tudtuk, hogy délre vagy észak­ra megyünk-e, csak azt tudtuk, hogy távolodunk a 38-as foktól. De mi nem is törődtünk vele, csak az volt a fontos, hogy ha­zafelé közeledünk. “Antungban — Manchuria — úgy az orosz, mint a kínai dip­lomaták faggattak bennünket nagyon szívélyesen, rendeltek egy nagy ebédet a részünkre. “Ök kértek bennünket, hogy fürödjünk meg, miután a szaba­dasunknak hivatalosan ér­vényt szereztek. Ez a fürdés emberiség, amiről még soha sem álmodott. “Én azt mondom, hogy ez megtörténhet és én nem látom, hogy bárki is féljen megpróbál­ni azt elősegíteni megteremteni (éljenzés). Ha nincsen meg az akarat az érdekelt nemzetek ré­széről, hogy a leghatalmasabb jutalmat elnyerjék, hogy a leg­nagyobb becsületet, amely vala­ha is fel lett ajánlva az emberi­ség boldogulására magukévá te­gyék, akkor a sors végzete ter­heli azokat, akikre hárul ennek az ügynek a sikeres elintézése. A legroszabb esetben az érte­kezleten résztvevők megterem­tették az egymással való érint­kezést, amelytől ma teljesen el vannak zárva. A legjobb eset­ben remélhetjük, hogy egy nem­zedékre, hosszú időkre békét te­remthetünk. “Befejeztem a világesemé­nyek folyamatának vizsgálatát, amint azt én látom, amint azt én érzem ma. Köszönetemet nyil­vánítom a háznak azért a nagy figyelemért, amelyben részesí­tettek. Remélem, hogy hozzájá­rultam kifejezett gondolataim­mal, ahoz, hogy békét teremt­hessünk (éljenzés), és hogy jobb szellők járják keresztül ezt az elfáradt világot. Még egy mondanivalóm van mielőtt vég­zek, ha ezt a reményünket nem leszünk elég bátrak teljes egé­szében keresztülvinni, akkor életemben a legnagyszerűbb volt, ámbár egy nagy közös für­dőben történt. “A fürdés után egy másik ét­kezés következett. Azután Muk­­denba vittek egy elsőosztályu vonaton, ahol másnap reggel ér­keztünk meg. “Evés előtt elvittek bennün­ket egy látogatási kőrútra Muk­­denben. De a mi legnagyobb meglepetésünk az volt, amikor a legnagyobb cooperativa (szö­vetkezeti) üzlet képviselője azt mondta vegyetek, amit csak kí­vántok. Ezen tárgyak között nyönyörü selyemruhák, zseb­kendők, stb. dolarok voltak. “Aznap este felraktak bennün­ket egy Pekingbe menő gyors­vonatra, mely a “Peace Ex­press’’ nevet viselte. Két éjsza­ka tartott az ut, de a kiszolgá­lás nagyszerű volt az egész utón. A negyedik napon megfogtuk a szibériai gyorsvonatot Manchu­­linál. Az orosz nagykövetségi kiküldött itt vált el tőlünk és át­adott bennünket az orosz utazó­ügynökségnek. “Ez a megbízott az udvarias­ság megszemélyesítője volt. Né­gyen egy fülkében, három egy másikban voltunk, rajtunk kivül még csak egy utas volt, akinek a kilétét nem ismertük. “Az utazóügynök küldött az angol minisztérium souli képvi­selőjének, Holt kapitánynak adott át egy ezer rubelos bank­­iegyet, angol pénzben 100 font. Ezenfelül megmondta, hogy na­ponta kapunk 60 rubelt étke­zésre. “Másnap reggel egy nagyon iókinézésü étkező kocsi intéző jött be hozzánk és kérdezte, hogy vagyunk. Mi megköszön­minden törekvésünk hiábavaló­nak bizonyult. Akármilyen elté­rés is van barátok és szövetsé­gesek között valamilyen feladat teljesítése körül, mindig szem előtt kell tartani a célt, a békét, az emberiség boldogságát, ha ezt megteremtjük, akkor az embe­riség jövője, jóléte biztosítva van, ha nem, hát akkor minden reményünk összedőlt. “Ez volna a legszerencsétle­nebb pillanat a szabad nemze­tekre, ha ma, amikor alkalom kínálkozik elhallgatnának, elo­dáznák a békéért való sürgős összejövetelüket. Az is kárunk­ra lenne, ha önvédelmünk érde­kében elhalasztanánk a további lépéseket ez is megakasztaná a béke mielőbbi eljövetelét úgy Európában, mint Ázsiában és az egész világon. Mi magunk is szét vagyunk tagolva úgy ebben, mint minden más kérdésben. Nemzeti vagy helyi érdekek las­sítják le az egyesitett erőket, amely egyszer és mindenkorra véget vethetne azoknak az uj reményeknek, amelyek ma me­rültek fel, amely az emberisé­get egy szebb, egy jobb jövőbe vezetheti, ez a széttagoltság hozhatja meg az általános rom­bolást és az emberiség leigázá­sát. Egyesült erő, hűség és éber­ség az egyedüli remény, amely­nek alapján élhetünk (hosszan tartó taps és éljenzés.” (Folytatjuk) Bérmunkás olvasók junius 14- én d.e. 9 órai kezdettel az Ely­­sian Park gyönyörű 3-as szá­mú helyiségében NYÁRI KI­RÁNDULÁST rendeznek. Er­re a kirándulásra Los Angeles és környéke osztálytudatos magyarságát szeretettel meg­hívjuk. Ételekről és italokról gondoskodva van. ÚTIRÁNY: A város felől jövők vegyék a Sunset Blvd.-t az Elysian Park Ave.-ig, azon haladva néhány perc a 3-as számú hely. Hollywood felől jövők ve­gyék a Sunset Blvd.-ot az Echo Park Ave.-ig s azt a Morton Park Ave.-ig amelyen haladva egyenesen beleszalad a 3-as számú helyiségbe. Bér­munkás jelzés várja az érke­zőket. tűk az érdeklődést és mondtuk, hogy jól vagyunk. De mondja az intéző, ti alig esztek valamit, olyan rossz a mi szakácsunk, nem szeretitek a mi ételeinket? “Megmondtuk, hogy az éte­lek nem igen lehetnének job­bak. De a tervezet azt Írja elő, hogy nektek 60 rubel értékben kell ételeket fogyasztani napon­ta. Mi úgy elégítettük ki az igaz­gatóságot, hogy amit nem tud­tunk megenni, azt pálinkában és nagyon jó pezsgőben fogyasztot­tunk el. “Nekünk teljes szabadságunk volt, bárkihez beszélni. Nem csak a vonaton, hanem ahol megáll­tunk, néhol órák hosszát az ál­lomásokon, sőt néhol még a vá­rosba is kimehettünk körülnéz­ni. “Az állomásokon fehér ken­dős nők árulták a tojásokat, ép­pen úgy, mint a cárista Orosz­országban, amelyre emlékszem. “Amint jobban nyugatnak ér­keztünk, a láthatár nagyon meg­változott. Traktorok mindenfe­lé, amerre csak a szem ellátha­tott. Nagy. uj, modern épülete­ket, gyárakat építenek minden nagyobb városban. Végre elér­tünk Moszkvába, soha nem fe­lejtem el az angol nagykövetség Rolls-Royce autójában a ké­nyelmes utazást.” Éhez hasonló leírásokat ad­tak a többi nem pap foglyok, úgy a katonák, mint a polgári egyének, diplomaták. Washington — Az amerikai Bureau of Labor Statistics je­lentése szerint április hóban sok sztrájk volt, amely következté­ben két és fél millió munka-nap veszett el. Ez az előző hónappal szemben több mint száz százalé­kos emelkedést mutat. London — Amig az Anglican Egyház feje az 5 fontos, drága­kövekkel kirakott aranykoro­nát II. Erzsébet fejére tette a koronázásnál, a királynő mellett álló Charles, a 4 éves trónörö­kös, nagyuját szájába dugta és vigan szopogatta azt a nézők nagy gyönyörűségére. (Ez volt a koronázás egyik legfontosabb eseménye.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom