Bérmunkás, 1952. július-december (39. évfolyam, 1736-1761. szám)
1952-10-04 / 1749. szám
1952. October 4. BÉRMUNKÁS 3 oldal autó, a bányász szervezetek haladnak az osztályhárc megvalósulása felé, akkor ezer év múlva, ha nem lesz újra egy vízözön, elfogjuk érni a jövő társadalmát. A U.S. Chamber of Commerce (az amerikai kutyaszövetség), Wall Street-i központja, hetekkel, hónapokkal a republikánus konvenció előtt egy Churchillt keresett, hogy megmentse az amerikai demokráciát, hogy útját állja annak a nagy “társadalmi változásnak”, annak a “szocializmus” felé való haladásnak, amelyhez a mi demokrata kormányzatunk vezet bennünket. A Wall Street egy része úgy gondolta, hogy felfedezett egy ilyen Churchillt Taft ohioi állam szenátorában és csaknem egy teljes esztendőn keresztül a szélrózsa minden irányában utaztatta Taft szenátort, hogy vegye rá Amerika szavazó polgárait, hogy őt válasszák meg Truman után az elnöki székbe. Látszólagosan jó sikerrel végezte útjait és már úgy gondolta, hogy minden rendjén van, amikorra elérkezett a republikánus bohócok konveniója és az megsemmisítette minden vágyát, törekvését. A Wall Street úgy gondolta, hogy Taft szenátor az “Old Guard” (maradi szellemű) republikánusok közé tartozik és nekik pedig egy haladottabb szellemű bohócra van szükségük és találtak is Eisenhower személyében. Ez az úriember azzal kérkedik, hogy ő tudja, hogy hogyan kell a szabad ipart, a szabad kereskedelmet megvédelmezni. ő tudja, hogy hogyan, kell Washingtonból az országot a szocializmus romlásába vezető politikusokat kiűzni, megsemmisíteni és az országot visszaterelni a régi jó időkre, hogy az harmóniába legyen a világ minden más kapitalista országával. Úgy mondja, hogy neki ebben nagy gyakorlata van, mert ő volt az, aki legyőzte a náci hadsereget Afrikában, tönkreverte őket Németországban. Úgy henceg őkelme, mintha az oroszoknak semmi közük sem lett volna az ő “győzelméhez’’. Mielőtt a Wall Street bankára, iparmágnásai felfedezték őkéimét és tudtára adták, hogy a republikánus párt égisze alatt jelölésre szánták őt, csak akkor adta tudtára a világnak, hogy ő is republikánus. Hogy ehre még idejekorán rájött, köszönheti annak, hogy a Wall Street éber bankárai megelőzték a demokrata párt mögé bujt bankárokat, mert ha nem előzték volna meg, ma demokrata volna a mi mészáros legényünk és annak égisze alatt védelmezné a demokráciát, a szabad ipar és kereskedelmet. Eisenhower is Amerika leggazdagabb bankárai, Wintrop Aldrich, a Chase National Bank igazgatója, Rockefeller érdekeltségek kezelője. Thomas Watson Morgan üzlettársa, Phillip Reed, a General Electric igazgatója, szóval a Wall Street hatalmasainak a legerősebb csoportja. Taft szenátor kibukása nem elvi ellentétből, hanem személyi okokból történt. A Wall Street hatalmas ipari mágnásai úgy gondolják, hogy a hős Eisenhower alkalmasabb lesz megA koreai probléma A KÉT NAGY POLITIKAI PART EGYFORMÁN FELELŐS A KOREAI HÁBORÚ ELNYUJTASÁÉRT. — A KORTESKODÓ ELNÖKJELÖLTEK NEM MERIK MEGMONDANI AZ IGAZAT Az amerikai politikai irók között igen nagy tekintélynek örvendő Walter Lippman neves kolumnista, legutóbbi rovatainek egyikében az alábbi adatokra támasztott véleményének adott kifejezést. A választási kampány figyelőinek feltűnt, hogy a kortes beszédekben nem sok helyet adnak a koreai háborúnak, holott kétségtelen, hogy ez egyike a jelen ®-----------------------------------------legfontosabb problémáinak és nyilvánvaló, hogy mindkét párt és mindkét elnökj elölt csak mint “árnyékbokszoló” hadakozik, ha erre a kérdésre kerül a sor. Mi lehet az oka, hogy ezt a rendkívül kritikus kérdést ily egyformán csak kerülgetik. Bizonyára csak az, hogy a komű háborúval kapcsolatos hibákban a két párt egyformán osztozott, azokért tehát egyformán felelősek. Nézzük csak például mindjárt a konfliktus kezdeti idejét. Ma már általánosan elfogadott tény, hogy túlságosan hamar kivontuk az amerikai hadsereget Koreából, mielőtt még a south- koreai hadsereget felállították volna. Ez a két párt közös határozata alapján történt. És ugyancsak a közös politika alapján mondotta Acheson külügyminiszter, hogy Korea nem esik bele az amerikai védelmi körzetbe. Nos, amikor ezen határozatokat hozták Eisenhower volt a vezérkari főnök, utána pedig Bradley generális, tehát ezek voltak az elnök legfőbb katonai tanácsadói. Marsha1! volt a külügyi, majd honvédelmi miniszter és MacArthur volt a Távol-Kelet haderejének főparanc s n o k a. Ami történt Koreában, vagy Koreával kapcsolatosan, ezen embereknek a tanácsára történt. A háború megkezdése után 1950 szeptember havában követtük el a legnagyobb, többé helyre nem hozható s később igen sokba kerülő hibát. MacArthur brilliáns hadjárata után, Duktatni a szocializmushoz vesető kormányunkat, mint Taft szenátor. A kettő között a kü- ömbség az volt, hogy Taft sze- íátorról nyilvánvaló volt, hogy -eakciós republikánus, mig Sisenhowerról még a legköze- ebbi hozzátartozói sem tudták, logy republikánus vagy de- nokrata. Egyszerűen két kula- 'sos volt és ma úgy árulja a -epublikánusok elvét, akaratát Amerika népének, mint a piaci sofa portékáját. Az amerikai munkásosztály semmit sem vészit, semmit sem lyer, akár Eisenhower, akár Stevenson kerül az Egyesült Álamok elnöki székébe. Az egyik mtya a másik eb. Amerika gazdasági helyzete íz, amely sakkba tartja az jgész világot, amelynek jobbra, /agy balra való állását nem Washingtonban, hanem a Cham- Der of Commerce gyűlésein inté- ;ik. Tekintet nélkül arra, hogy nelyik politikai párt ül a húsos :azék mellett, gazdasági hatal- nuknál fogva ők intézik a világ rolyását. Köhler. amikor a betörő északiakat messze a 30-as parallel vonalon felül hajtottuk meg lehetett volna kötni a fegyverszünetet a 38- as vonalnál, de a két párt vezetőinek egyforma nyomására elhatároztuk, hogy elfoglaljuk az; egész Északkoreát. CÉLTALAN HÁBORÚ Akkor ugyanazt a fegyverszüneti határt és eredményeket kaphattuk volna, amit ma kérünk annyi sok áldozat után. De akkor elhatároztuk, hogy tovább megyünk. Ez nagy tévedés volt és ezt a tévedést Truman és Acheson leginkább MacArthur tanácsára követték el. Ez a tévedés további két évi nagyon véres és költséges háborúba került, amelynek még mindig nem látjuk a végét, csak azt lát7 juk, hogy már semmi célja sincsen. Szenátor Douglas, aki az adminisztráció mentegetője volt a chicagói konvención egy szót sem szólt ezekről és eddig még Stevenson kormányzó sem említette, sem Eisenhower, sem pedig Mr. Dulles. Miért? Hiszen ez a koreai probléma magja. Köztudomású, hogy 1950 szeptember havában dacára az előző hibáknak, megnyertük a koreai háborút, az Egyesült Nemzetek hatalmát biztosítottuk. Ekkor meg lehetett volna kötni a becsületet megőrző (honorable) békét s megmutattuk volna a világ, — de különösen Ázsia népének, hogy valóban a békét akarjuk. És ennek dacára most, 1952-ben még mindig folytatunk egy olyan véres háborút, amelyet nem tudunk befejezni. A korteskodó vezérek közül miért nem foglalkozik már valaki ezzel a kérdéssel? Miért nem magyarázza meg, hogy a két párt együttes hibája folytán tettük meg azt a lépést, amely a Vörös Kínát bevonta a háborúba? Nekem az a véleményem, hogyha a jelöltek közül valamelyik megemberelné magát és pártokra való tekintet nélkül elmondaná ezeket, tudva azt, hogy az amérikai nép már nagykorú lett, jó hatást váltana ki és elősegítené a békét. A baj az, hogy még mindig keresni kell azt a jelöltet, aki elismerné, hogy nem csak az ellenfelének a pártja, hanem a saját pártja is követett el hibákat. Vallásszabadság a szabadnak csúfolt országban (Vi.) Ezen kettéosztott világban, az egyik odalt elnevezték* “Szabad országoknak” a másikat “Rabszolga országoknak”, hogy ki melyiket minek tartja, az rendesen az osztályharcban való állásfoglalástól függ. De ezen szabad országoknak nevezettek közé tartozik Spanyol és Olaszország is. Amig Spanyolországban a protestáns egyházak elleni hadjáratot már nem emlegetik, valószínűleg már nem létezik többé olyan eretnek megmozdulás mert — kiirtották. Olaszországban leginkább az amerikaiak által vezetett, ilyen eretneknek nevezett egyházakat igyekeztek megszervezni, hogy azokat, akik a katolikus egyházzal már meg- hasonlottak, más cégér alatt tovább is megtarthassák a babonák világrendszerében. De ez nem tetszik a pápának, meg a kisebb-nagyobb katolikus papságnak és meghúzták a madzagot. De Gasperi, a szabad kormány, szabad miniszterelnöke megmozdult, lecsukatta ezen “eretnek” templomokat. Megtiltotta a konkurenciát. Ezzel szemben az úgynevezett “Rabszolga országokban” még eddig nem ismert, de az olasz-spanyol vallásszabadságtól sokkal nagyobb, tökéletesebb vallásszabadság van. Ugyanis azon országokban még akkor sem tiltják más vallásu csoportok működését, ha esetleg egy a domináló egyház, mint például Lengyel és Oroszországokban. Amig a múltban, amikor az amerikai, illetve a nemzetközi bankároknak tetsző kormányok voltak az országokban, a domináló egyházak minden esetben tiltották, üldözték azokat, akik másképen akarták imádni az istent, mint azt az uralkodó egyház előírta. Az egyeduralom nem csak a királyságra, hanem az egyházra is ki volt terjesztve. Mégis, milyen csalást követnek el ma, az úgynevezett vallásszabadság jellege alatt Spanyol, Olasz és sok más országokban az ilyen működést lenyelik minden nagyobb zaj nélkül, de azon országokban, ahol igazán meg van a vallás szabadság, elnevezik vallásüldözésnek. Dehát, “kinek a pap, kinek a papné” tetszik. NÁCI TANÁCSADÓ Cairo — Abdel Guelil el Ama- ry, Egyiptom pénzügyminisztere jelenti, hogy Egyiptom pénzügyeinek rendezésére felkérte Hitler volt pénzügyminiszterét, Dr. Hjalmar Schachtot, aki rövidesen Egyiptomba fog utazni. Dr. Hjalmar Schachtnak nagyon nagy szerepe volt Hitler kormányában s azért a háború végeztével mint háborús bűnöst el is Ítélték. Az ítéletet később lejebb szállították és a volt náci pénzügyi szakértőt szabadon bocsájtották.
