Bérmunkás, 1952. július-december (39. évfolyam, 1736-1761. szám)
1952-07-05 / 1736. szám
1952. julius 5. BÉRMUNKÁS 7 oldal GIORDANO BRUNO A római Virágok-terén 352 évvel ezelőtt, 1600 február 17- én lobogott fel a máglya, amelyen az u. n. “legszentebb” pápai inkvizíció halálba küldte a (nyugateurópai renaissance egyik leghaladóbb gondolkodóját, Giordano Brúnót. Róma utcáin messze földről érkezett zarándokok megszámlálhatatlan tömege feketéllett. Nem kevesebb, mint ötven bibornok volt jelen és a katolikus egyház legfőbb méltóságai, fejedelmi küldöttek, egyháznagyok sorakoztak a pápa körül. Valamennyien tanúi voltak a borzalmas gonosztettnek. A tömeg némán, nem titkolt részvéttel, vagy színlelt közönynyel nézte a lángok közt vergődő filozófust, a tudomány szabadságának vértanúját. Föl jegyezték, hogy a rettenetes haláltusában Bruno ajkára nem jött egyetlen jajkiáltás, egyetlen sóhaj sem és midőn szemei elé tartották a feszületet, némán fordította el fejét. “így sült meg lassan, és most már hirdetheti ama világoknak, melyeket elképzelt, hogy miként bánnak el Rómában az eretnekekkel” — írja gúnyolódva a szemtanú, a német Shoppe Gáspár. Bizonyára nem sejtette, hogy Bruno gondolata keresz- tultör a máglya lángjain s hosz- szu századok múltán is hirdeti majd, hogy tudomány és vallás kibékíthetetlen ellenfelek, hogy a pápaság és az egyház semmilyen eszköztől sem riad vissza tekintélyének és uralmának fen- tartása érdekében. Giordano Bruno mátrihalála következetes, hősies befejezése volt harcos életének, amely a vaskalapos egyházi tudósokkal való folytonos és elkeseredett összeütközések sorozata volt. KOPERNIKUS ÉS ERASMUS NYOMÁBAN A népből számazik: apja, Giovanni Bruno, zsoldos katona volt, anyja parasztasszony. Kivételes tehetségével már fiatal gyermekkorában nagy feltűnést keltett. Hogy tanulmányait folytathasd, kénytelen volt a nápolyi Domonkos-szerzet csuháját magára ölteni. A kolostorban titokban Kopernikus uj, forradalmi elméletét és Erasmus könyveit tanulmányozta. Sokat tanult a nagy görög materialistáktól is. Hamarosan kételyek támadtak benne egyes vallási dogmák igazsága iránt. Ugyanekkor megtámadta az egyháziak által elferdítve értelmezett Aristoteles tekintélyét is. Mindez természetesen nagyon is elég volt arra, hogy egyházi elöljárói, “eretnekség” címén pert indítsanak ellene és kíméletlenül üldözzék. Hogy az inkvizíció kinzókamrái elől meneküljön, Bruno levetette szerzetesi ruháját. Megkezdte menekülését, bolyongásait. Először Észak-Itáliába ment, majd a svájci Genfben, a kálvinizmus fővárosába próbált menedéket találni. Innen is távoznia kellett, mivel nem volt hajlandó felvenni a város vallását és vitába bocsátkozott egy protestáns teológussal. Alig több mint egy évtized alatt bejárta Francia- és Németországot. Mindenütt tani- tptt, eladott és számos könyvet adott ki. Járt Angliában is, de nyugta sehol sem volt. Mindenütt összeütközésbe került a teológusokkal, a hivatalos tudományok képviselőivel. Ha egyik országban üldözőbe vették, egy másikba menekült, és mindenütt a lázadás csiráit hintette el, mindenütt a teológia és a skolasztika hatalmát, tekintélyét ingatta meg. A “SZENT” INKVIZÍCIÓ FOGSÁGÁBAN 1592-ben Macenigo velencei patrícius Velencébe csalta Ma- cegiko — gyóntatóatyjának parancsára —, az inkvizíció kezére adta. Megkezdődtek a kínvallatások. A ránkmaradt hiteles jegyzőkönyvekből tudjuk, hogy Bruno nem tagadta meg egyetlen haladó eszméjét sem. Egy év múlva a velencei ólomkamrákból a római inkvizíció börtöneibe került. Hét éven keresztül igyekeztek minden eszközzel rávenni, hogy tanait visszavonja, Bruno azonban a kínzások közepette is hü maradt elveihez. Midőn a pápa pribékei belátták, hogy sem érveik, sem fenyegetésük nem fog rajta, tehetetlen dühükben átadták a világi hatalomnak azzal a képmutató határozattal, hogy ‘‘bánjon vele olyan szelíden, amint lehet és vérontás nélkül”. Az inkvizíció ugyanis maga nem hozott halálos ítéletet (hogy az egyház ne tűnjék fel vérontónak), hanem ezzel a határozattal — kiközösítés terhe alatt — a fejedelmeknek kellett az átadottakat elevenen máglyára vetni (hogy “vérét ne ontsák”). Bruno magatartása az egész eljárás alatt nyugodt és méltóságteljes volt. Az ítélet kihirdetésekor büszkén emelte fel fejét és szemébe vágta kínzóinak: “Nagyobb félelemmel hoztátok ti az ítéletet, mint ahogyan én fogadom azt!” Az egyház egyik legharcosabb ellenfelét pusztította el Bruno megégetésével. A máglya tüze fényt vet arra a kiegyen- lithetetlen ellentétre is, amely az egyház misztikus, reakciós világnézete és a kialakuló természettudományos materialista világkép között fenn áll. BRUNO FILOZÓFIÁJA Bruno filozófiája hűen tükrözi a hűbéri viszonyok bomlását és az uj, polgári formák keletkezését. A régi feudális világ nyomait is magánviseli, de ugyanakkor az uj természettudományos eredményeket általánosítva harcol a vallásos — “skolasztikus szamarak” ellen. Engels a “Természet dialektikája” cimü müvében vüágosan jellemezte ama társadalmi viszonyokat, amelyek Bruno filozófiáját létrehozták. “Az újabb természetkutatás — írja Engels — azzal a hatalmas korszakkal indul meg, amelyben a polgárság széttörte a feudalizmus hatalmát, amelyben a városlakóknak a feudális nemességgel vívott harca hátterében feltűnt a lázadó parasztság, s mögötte már ott voltak a modem proletariátus forradalmi előhírnökei, kezükben vörös zászlóval és ajkukon a kommunizmus jelszavával. Ez a korszak, amely Európában erős monarchiákat hozott létre, megtörte a pápa és az egyház diktatúráját, feltámasztotta a görög ókort, s vele együtt elősegítette az újkor művészetének kifejlődését, szétszaggatta a régi világ határait és tulajdonképpen először fedezte fel a Földet. Ez volt a legnagyobb haladó- irányú forradalom, amelyet az emberiség addig átélt. S a természettudomány is, amely ennek a forradalomnak légkörébe fejlődött, keresztül-kasul forradalmi volt és kéz a kézben haladt a nagy olaszok uj filozófiájával, amelynek mártírjai máglyákon és börtönökben végezték életüket. Jellemző, hogy a protestánsok és katolikusok egymással vetélkedve üldözték őket. Azok Servetet, emezek meg Brúnót égették meg. Olyan kor volt ez, amelynek óriásokra volt szüksége és óriásokat is nemzett; a gondolkodás, szenvedély és jellem, a sokoldalúság és tudás óriásait. Olyan kor volt ez, amelyet a franciák találóan neveztek el “röneszánsznak”, azaz újjászületésnek. A TUDOMÁNY ÉS AZ EGYHÁZ G. Bruno valóban korának óriásai közé tartozik: minden történeti korlátozottsága ellenére is jelentős mértékben fejlesztette a materializmust. Tanítása szorosan kapcsolódik az olasz természetfilozófiához és Kopernikus uj, úgynevezett heliocentrikus emléletéhez. Mint ismeretes, a nagy lengyel tudós, Kopernikus rendszere megdöntötte a középkor: ban uralkodó vallásos világfelfogást, amely szerint a Világmindenség központjában mozdulatlanul álló Föld körül kristálygömbökre erősítve forognak a Nap, a Hold és a csillagok. Utóbbiakat a biblia szerint maga az atyaisten tartja állandóan mozgásban. Kopernikus ész-érvekkel és számításokkal bebizonyította, hogy a Föld nem a “világ mozdulatlan közepe”, hanem a többi bolygó módján a Nap körül kering. Tételében ma már egyetlen épeszű ember sem kételkedik. Bruno korában azonban ez a tanítás a papok és “hittudósok” makacs ellenállásába ütközött. Ezeknek bizony Kopernikus elmélete már csak azért sem -tetszett “mivelhogy döntően ellentmond a szentirásnak”. Ezen az alapon a római pápa 1616-ban nyilvánosan elitélte Kopernikus tanítását. Bruno az első között ismerte fel Kopernikus elméletének tudományos jelentőségét, s alkotómódon továbbfejlesztette. AZ ÖRÖK ANYAG ÉS ENERGIA Bruno lángelméje igen sok olyan igazságot is megsejtett, amelyeket a természettudomány csak évszázadokkal később igazolt. így többi között állítja, hogy a Földnek csak megközelítőleg van gömbalakja, hogy a Nap is forog a tengelye körül, hogy az úgynevezett “állócsillagok” tulajdonképpen napok, amelyek körül igen sok, számunkra nagyobbrészt láthatatlan bolygó kering. Hangsúlyozza, hogy a világok, sőt maguk a világrendszerek is folyton váltakoznak, keletkeznek és elmúlnak: de örök marad szülőjük: az anyag és energia. (De im- menso.) Élesen megcáfolja a lélek halhatatlanságáról szóló vallásos hiedelmet is. Az emberi szellem — Bruno szerint — nem halhatatlan, olyan értelemben, mely szerint a testen kívüli, egyéni fennmaradása lenne. De hogy milyen értelemben halhatatlan az emberi szellem, arra Bruno sem tud helyes választ adni. Történeti korlátozottsága különösen erkölcstanában jelentkezik szembetűnően. GIORDANO BRUNO TANÍTÁSA A nyugati polgári történetírók természetesen nagy buzgalommal emelik ki Bruno tanításából azokat a részeket, amelyekben valláselleni harcának következetlensége nyilvánul meg és minden módon igyekeznek eltussolni filozófiájának materialista irányelvét. Másrészt a papok és az egyházi tudósok rágalmak áradatát zúdítják Brúnóra, hogy a nagy gondolkodó hitelét rontsák. Hosszú ideig még az elégetés tényét is megmegpróbálták kétségbevonni. Az imperializmus mai ideológusai egyértelműen Bruno ellenségeinek oldalára állottak. Szövetséget kötöttek a Vatikánnal, a sötétség, a papi uralom és a kizsákmányolás védelmében. Bruno lényegében a burzsoázia képviselője volt. De abban az időben, amikor az haladó, feltörekvő osztály volt. Ennek a burzsoáziának még voltak s lehettek nagy gondolkodói és mártírjai. Ma már a hanyatló burzsoázia ideológusai csupán a történelmi tények durva elferdítésével, áltudományos elméletek zajos népszerűsítésével s a létbizonytalanság érzésének mesterséges fokazásával tudják a kizsákmányolt tömegeket ideig- óráig kordában tartani. Bruno élete és tanítása iránt napjainkban egyre nagyobb az érdeklődés. A római Virágok terén, ahol a máglya égett, ma szobor emelkedik. Az olasz nép az ő nevével is harcol a kizsákmányolás, az amerikai tőkével szövetkezett pápai és papi nép- buttás ellen. Szilágyi Vilmos (“Élet és Tudomány” hetilapból) Washington — Kimball ten- gerészetügyi miniszter állítása szerint az amerikai Navy a vüág egyik legnagyobb “üzlete”, amelynek értéke meghaladja az 50 billió dollárt.
