Bérmunkás, 1952. július-december (39. évfolyam, 1736-1761. szám)
1952-08-09 / 1741. szám
t oldal BÉRMUNKÁS 1952. augusztus 9. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN PUBLICATION OF INDUSTRIAL UNIONISM Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre ..........................$3.00 One Tear ...........................$3 00 Félévre ............................... 1.50 Six Months ...................... 1.50 Egyes szám ára ____ 5c Single Copy ......—....... 5c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders _______ 3c Előfizetés Kanadába egész évre ................................................ $3.50 “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta., Cleveland 20, Ohio Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még nem jelenti azt. hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás hivatalos felfogásával. Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE Az acélsztrájk győztesei Philip Murray, a CIO ése gyben az acélipari munkások union- jának az elnöke nagy diadallal jelentette, hogy az acélsztrájk a munkások győzelmével nyert befejezést. A dicsekvésben még Truman elnök is segített neki, amennyiben kérkedve mondotta, hogy ime el lehetett intézni az acélsztrájkot a hírhedt Taft-Hart- ley törvények igénybevétele nélkül is. Mi, amikor meghallottuk, hogy a sztrájk csak azért nyert befejezést, mert Truman megadta az acél bárók által kért azon áremelést, amely busásan fedezi a munkások követeléseit, mondottuk, hogy ennek a sztrájknak az igazi győztesei az acélbárók, akiknek a profitját emelni fogja ez a sztrájk-kiegyezés. Ez nyilvánvaló volt, hiszen Ellis Árnál, áradminisztrátor többször meg- isételte azon állítását, hogy a munkások által követelt összes béremelések és egyéb engedmények nem tesznek ki többet, mint 3 dollárt a termelt acél tonnájánként. Természetes, hogy az acélbárók készséggel Írták alá azt a szerződést, amely 3 dollárral emeli ugyan az acél tonnájának költségeit, de ennek fedezésére 5 dollár és 65 centet kaptak áremelésben. Lapunkban többször foglalkoztunk már az acélbárók kapzsiságával és álhazafiságával. Most is ezen sztrájk folyamata alatt 50 millió dollár ára nagy hirdetéseket helyeztek el a lapokban. Égre-földre magasztalták, dicsérték saját magukat és önzetlen hazafiságukat. Ezen hirdetésekben természetesen a sztrájkolókra, mint hazaárulókra mutattak, akik abbahagyták a muníciót szol- gátató acéltermelést s igy ők lesznek az okai annak, Jia a koreai fronton muníció hiányában halomra lövik majd az amerikai katonákat. A halálkereskedők ily álhazafiságáról már mi sok esetben rántottuk le a leplet, hogy most újra rámutatunk, annak oka az hog ez esetben az acélbárók oly nyíltan, oly erőszakosan követelték profitjuk felemelését, hogy Árnál áradminisztrátoron kívül már a nála is magasabb tisztséget betöltő Roger L. Putman, gazdasági stabilizáló direktor is kifakadt. A nagy hírszolgáltató vállalatoknak adott nyilatkozatában Putman ilyesmiket mondott: Miután átnéztem az egyezség pontjait, nyugodt lelkiismerettel mondhatom, hogy semmi okuk sem volt (az acélbáróknak) arra, hogy 52 napon át megtagadták a szerződés aláírását. Teljesen szükségtelen volt az országot és a háborús erőkifejtést ilyen krízis elé vinni. Az egyetlen ok csak az lehetett, hogy ezt a sztrájkot, mint fegyvert szögezzék nekünk, hogy megadjuk az áremelést, amit végre el is értek. Az acélipar tulajdonosai oldalas hirdetéseikben az önzetlenül karoló Sir Galahad, középkori lovaghoz hasonlították magukat, akik csak a legnemesebb elvekért harcolnak. Én azonban hiába kutatok ezen “elvek” után, sehol sem találom azokat. Ezek helyett csak azt látom, hogy az áremelésért nyújtották ki a sztrájkot s igy a sztrájknak ez a befejezése teljesen megmutatta jellemüket. Hát bizony ez nem valami szép erkölcsi bizonyítvány az acélbáróktól, de mit törődnek azok azzal, hogy mások miként vélekednek róluk, ha a profit emelkedik. Márpedig az 5 dollár és 65 centes áremeléssel a profit alapos emelkedést fog mutatni. De az acélárának emelkedése automatikusan maga után vonja az ösz- szes olyan árucikkek árainak emelkedését, amelyek az élethez okvetlenül szükségesek. Ezeken kívül természetesen emelni fogja az ugyancsak közpénzeken vásárolt muníciót és mindenféle hadi felszerelést is. így az acélmunkások az emelkedő drágasággal elveszítik a nyert béremelés egy részét és velük együtt vészit az ösz- szes munkásosztály. Ennek a sztrájknak tehát az igazi győztesei az acélbárók maradnak, akiknek profitja a sztrájk dacára is hatalmas emelkedést fog mutatni. A politikai pártok urai A két nagy politikai pártnak julius hóban lezajlott konvenciói, amelyek egyikén a republikánusok Eisenhower generálist, a másikon pedig a demokraták Stevenson kormányzót választották meg elnök jelöl tjeiknek, mutatta azt is, hogy ezen pártok milyen irányú korteskodást fognak folytatni szavazatfogásra, illetőleg a szavazók elbolonditására. Mert valóban durva népámitásnak kell mondanunk a republikánusok azon vádját a demokratákról, hogy a Truman adminisztráció a szocializmus, sőt mi több, a kommunizmus felé viszi az országot. A republikánusok szerint a legégetőbb népjóléti intézkedések már szocializmust jelentenek, tönkreteszik a “szabadvállalkozást” s ezzel egyetemben csődbe viszik az országot is. Ezzel szemben a megcáfolhatatlan tény az, hogy Amerika tőkései soha sem arattak még olyan hallatlan nagy profitot, mint éppen a “szocializmus felé törekvő” Truman adminisztráció alatt. A Securities Exchange Commission éppen most adta ki az 1950-es évre vonatkozó végleges, valamint az 1952 első felére vonatkozó ideiglenes jelentéseit. Megtudjuk ezen jelentésből, hogy azon 1354 korporáció, amelyek vagyoni állapotát 1942 óta számontartják, 32 billió dollárról 56 billióra emelte összvagyonát. Ezen társulatok 1942-ben 3.1 billió tiszta hasznot (az adók levonása után) ér,tek el, vagyis minden dollárjuk után 4.7 centet juk után 4.7 centet kaptak; 1950-ben a profit 9.3 billiót tett ki, kaptak; 1950-ben a profit 9.3 billiót tett ki, vagyis minden dollár- vagyis minden dollárjuk 7.5 cent profitot hajtott. — Ezt eredményezte a Truman adminisztráció “szocializmusa”. Ugyancsak ezen jelentés szerint 977 iparvállalat bevétele 1942-ben 54 billió dollár volt, amiből az iparbárók 2.6 billió tiszta profitot húztak. Ugyanezen vállalatok 1950-ben már 101 billió forgalmat jelentettek be, amiből a tulajdonosoknak 8.2 billió tiszta haszno jutott. Ezen iparvállalatoknál is az 1942-es 9.6 százalék tiszta haszon a Truman adminisztráció szocializmusa vagy kommunizmusa következtében felszökött 18.3 százalékra. Ugyanezen jelentés szerint a nagy korporációk átlagos 6 százalékkal nagyobb osztalékot fizettek 1952 első felében, mint az előző év hat hónapjában. Különösen az olajtársulatok jövedelme ugrott igen nagyot, körülbelül 28 százalékkal magasabbra, mint az előző évben, -ennek következtében az osztalékokat is arányosan emelték. Május hónapban a nagy korporációk 234 millió osztalékot utaltak ki részvényeikre. Ezen tényeket figyelembe véve valóban népámitásnak kell mondani a republikánusok azon állítását, hogy a Truman adimi- nisztráció az amerikai tőke “gúzsbakötésére” törekszik, vagy törekedett. A republikánusok csaknem nyíltan mondják, hogy a “veszélybe került tőke” védelmére akarják átvenni a kormányzatot a demokratáktól. Nem is tagadják, hogy az iparbárók nagy többsége Eisenhower mögött sorakozott fel. De a fent kimutatott eredmények után s akkor, ha meggondoljuk, hogy a demokrata párt elnökaspiránsai között olyan embereket találtunk, mint szenátor Kerr, a többszörös olajmágnás, Harriman, az ugyancsak sokszoros milliomos, a végrehajtó bizottságukban pedig Jacob Arvey, Ed. Pauley, Lehman, a Wallstreet bankár és sok más milliomos foglal helyet, nyilvánvaló, hogy mindkét párt egyformán csak a tőkésosztályt képviseli. Ezt bizonyítja az a tény" is, hogy midkét pártot csak a gazdagok pénzelik. A Gallup közvéleménykutató iroda azon kérdésére, hogy hajlandó-e legalább öt dollárral támogatni a két nagy politikai párt valamelyikét, minden száz megkérdezett közül csak 34 hajlandó ilyen csekély áldozatra is. Vagyis mionden 3 ember közül kettő nem tartja magáénak ezen pártok egyikét sem any- nyira, hogy választási célokra öt dollárt hajlandó lenne adni. Ez a válasz is mutatja, hogy ezen politikai pártok egyformán csak a gazdagok tartják fenn s igy természetes, hogy egyformán csak azoknak az érdekeit szolgálják; Háborús uszitás A Washingtonból kiadott külügyi hírek szerint az amerikai kormány moszkvai követe, George F. Kennan, nem ment el megnézni a moszkvai légierő kiállítását, amit a szovjet repülők ünneplésére rendeztek, sőt az amerikai kormány utasítására tiltakozását jelentette be a kiállításon mutatott egyes plakátok ellen. Ezen plakátok, mint a washingtoni jelentés mondja, olyan jeleneteket mutatnak, amelyekben szovjet harcoló gépek amerikai bombázókat üldöznek. Ezen plakátok tehát azt szugerálják, mintha amerikai bombázók támadnák a szovjet területeket, de a hősi szovjet repülők készen állnak a védelemre, illetőleg a bombázók szétrombolására. Az amerikai kormány ezen plakátokat háborús uszításnak bélyegezte és azért az amerikai nagykövet utián tiltakozott ellenük. Nem láttuk a szóbanforgó plakátokat, de elfogadjuk az amerikai kormány azon állítását, hogy azok célja a háborús szellem apolasa, tehát háborús uszitás s igy elítélendők, mint ahogyan minden háborús uszitás elítélendő. De ugyanakkor joggal vethetjük fel azt a kérdést, hogy miért eppen csak a szovjet háborús uszitás ellen kell tiltakozni? Miért nem kell tiltakozni a háborús uszítások azon mindenféle válfajai ellen, aminek itt, az Egyesült Államokban vagyunk tanúi napról napra? Nem akarjuk mi védeni a háborús uszítást, bárhonnan származik is, de mégis, meg kell jegyeznünk, hogy a légierő ünneplésével kapcsolatban aligha várhatnánk mást, mint a potenciális ellenségre való utalást. Ezzel szemben itt, az Egyesült Államokban nem csak a haderő fejlesztésével kapcsolatban, de az ipar, a kereskedelem, a tudomány és a művészetek minden ágú mégnyil-
