Bérmunkás, 1952. július-december (39. évfolyam, 1736-1761. szám)
1952-08-09 / 1741. szám
2 olda! BÉRMUNKÁS 1952. augusztus 9. OSZTÁLYELLENTÉT Chiagoban a politikai bohózat második felvonása is lezajlott. Talán sokan csalódtak, mert a szerep etíFen a felvonásban is ugyanaz volt mint az első ben, csak a szereplők voltak mások. Az első bohózatnak a Republikánus, a másodiknak a Demokrata nevet adták. A mi szempontúkból nézve az egyik kutya a másik eb. Az egyik is, a másik is, Amerika népéhez, mind a két osztályhoz, a kizsákmányoló és kizsákmányoltak osztályához apellálnak, Ígérnek eget-földet, hogy őket válasszák meg az ország, illetve a kapitalista világ ügyeinek intézésére. A Demokrata párt, amelynek bohócai túllicitálták a Republikánus párt bohócait, nagyon sűrűn hangoztatták, hogy ők a “munkásosztály barátai”, hogy a “Demokrata párt a szegény emberek pártja”. Az egyik chicagói polgári lap kimutatta, hogy a Demokrata párt konvencióján több mint 250 milliomos volt jelen, mint delegátus. A Demokrata párt elnökjelöltje Stevenson, nem csak ő hanem papája, sőt a nagypapája is milliomosok voltak. Kennely Chicago polgármestere is többszörös milliomos. Avery az illinoisi Demokrata párt feje, akinek sokkal több szava volt Stevpnson jelölésében, mint az egész demokrata konveniónak együttvéve, szintén milliomos. Avery több mint egy esztendővel ezelőtt meglátogatta Truman elnököt. Eme látogatás után Truman elnök rövidesen meghívta Illinois állam kormányzóját Stevensont. Ettől az időtől kezdve neve állandóan köznyelven forgott és mint az Egyesült Államok demokrata elnökjelöltjét emlegették. Ha tőle kérdezték, hogy hajlandó-e azt elfogadni, egészen a konvenció elnökjelölő időszakáig kitérő választ adott. Talán a Republikánus párt Taftja sem lett volna jobban elkeseredve, mint aho- gyorf Stevenson és Avery lettek politikai manőverezéseik, volna, ha balul ütött volna ki Az a bohózat, amely Chicago vágóhidjának arénájában folyt le, nem volt más, mint szemfényvesztés. Egy teljes héten át elejétől a végéig mindenki tudatában volt annak, hogy ott nem jelölhetnek mást, mint Stevensont, de mert a “munkásbarát” honatyáink a “szegény emberek pártján” keresztül a television- on kívánták magukat fitogtatni, igy egy teljes hétig tartott a hü-hó. A konvenció ideje alatt naponta tucatjával voltak a paza- rabnál pazarabb banketok. Perle Mesta, Amerika luxemburgi nagykövete tett ki legjobban magáért a lapok szerint 500 vendége volt és pezsgőben úsztak, kaviárban vájkáltak és az egész csak 100.000 dollárjába került. Ennek a szegény asszonynak Oklahoma államban milliókat érő olajkutai vannak. Könnyű sze’rrel dobálja azt a pénzt, amelyet az olajkutak és finomítók bérrabszolgái kiizzadnak. Mellékesen aztán a nagysága nagykövetségi tisztséget is tölt be a “szegény emberek pártjában”. Ezen a partyn sok, sok szegény ember vett részt. Olyan szegény emberek, mint Jim Farley, a Coca-Cola érdekeltség feje, tulajdonosa, többszörös milliomos. Harriman egyike a kibukott jelölteknek, vasúti mágnás, még a dédapja is milliomos volt. Ott voltak Dever és Kerr, akik szintén kibukott jelöltek, vagyis , aspiránsok voltak. Az első a texasi olajmezőkön és a new yorki Wall streeten csinálta millióit. A második “sikeres” real estate vállalkozással tömte meg zsebeit. Hivatalos volt oda Herman Heep is, aki a másik texasi olaj milliomos “munkásbarát’’, saját repülőgépével jött a szegényemberek konvenciójára és két air-conditioned limusint küldött előre, hogy itt Chicagóban egyik partyról a másikra kényelmesen utazhasson. Ott volt szenátor Herbert Lehman, akinek egyik legkényelmesebb fülkéje van a new yorki borzén, nem kevesebb mint 10 millió dollár felett rendelkezik. Ott volt Prentis Brown, a Detroiti Edison Társaság elnöke. W. H. Lovett sem hiányzott. Ez a szegény ember Georgia állam legnagyobb bankjának a feje, tulajdonosa. Nem hiányzott Texas állam kormányzója, Allan Shivers sem, akinek ősei real estate spekulálással szereztek milliókat, amelyből neki is jutott jó néhány millió. Egy másik oíaj milliomos Texas, Rockdale nevű városból. Még másik teljes egy tucat* milliomost sorol fel az egyik chicagói újság. Természetesen ezek az urak magukkal vitték őnagyságáékat is és igy szépen elmulattak Perle Mesta banketjén. Voltak ott munkások is, de ezek a zabálnivalót hordták fel és a piszkos edényeket takarították el a “szegény emberek pártjának” konvenciójára összesereglett paraziták után. A “munkásbarát” konvencióra összesereglett milliomosk közül még megemlítik California állam egyik küldöttjét, Ed. Pau- leyt, aki olajból sajtolta ki millióit. Georgiából J. V. Carmichel repülőgép és ceruza gyárost, Jack Arvey, aki mint ügyvéd és ügyes politikus és ezen utón szerezte millióit. J. B. McCahey, aki bankár és politikus, S. Peabody a szénbányászok keserves verejtékéből sajtolta, ki millióit, C. H. Veber, telekspekuláns. Louisia- naból ott volt Dudley Le Blanc, aki patent medicina gyártásából szerezte azt a néhány milliót, ami felett rendelkezik. Marylandból James Gill ügyvéd és telekspekuláns, S. H. Hoffberger, ügyvéd, bankár és sörfőzde tulajdonos. Michigan állam kormányzója G. Mennen Williams, aki borotvaszappan gyártásából gazdagodott meg, úgy mellesleg politikus is, mert az is jól fizet. James P. Danni- gan olajból millomosodott meg, R. C. Stoval milliomos bankár és vasúti mágnás. Nebraskából Mrs. Essie Davis, marhatenyésztésből lett milliomos, Ohio államból Ray T. Miller ügyvéd és telek spekuláns. Az Egyesült AZ INDUSTRIAL. WORKERS OF THE WORLD IPARI SZERVEZET ELV1NYILATKOZATA A niuukasosztály és a munkáltató osztály között sommi közösség nincsen. Nem lehet béke nnndaddig, amíg éhség és nélkülözés taláUialó a dolgozó emberek milliói kozott s az élet összes javait ama kevesek bírják, akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozo másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egy en esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért, tisztességes napi munkáért” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZER- KEL!” A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadalom szer öezetét építjük a régi társadalom keretein belül. Államok kereskedelmi államtitkára Charles Sawyer, úgy melleslegesen szappan, újságválla- lat és rádió állomásokon keresztül kuporgatja össze millióit. Pennsyvaniából is voltak milliomosok a “szegény emberek” konvención. Ott volt többek között Joe Guffey, aki szén és olaj vállalkozásaival szerzett jó néhány milliót. Rihardson Dil- worth, vasutmágnás is sok millió felett rendelkezik. Voltak ott még sok mások is, akik 5 és 10 percentes járadékok után képesek hűtőszekrények, sáőrmeka- bátok és nagyszerű párták adására. A milliomos Stevensonra rásütötte a CIO és az AFL és a többi szakszervezetek vezetősége, hogy “munkásbarát”. Most aztán kardoskodni fognak annak megválasztása mellett is. Ez a “munkásbarát” Stevenson alelnök jelöltül társának választatta Alabama állam . reakciós szenátorát Sparkmarit. így aztán biztosítják a reakciós déli államok szavazatát a “szegény emberek” pártjának jelöltjeire. A politika “úri huncutság” mondja a magyar paraszt közmondás és az úgy is van. Elpirul az embernek az arca, amikor a televízión keresztül látja, hallja, hogy hogyan csapják be, vezetik félre egyik párt úgy* mint a másik, Amerika népét. De még csak ezután jön a java. “Prosperitás és béke” fogják hangoztatni a demokraták. “Minek pártot cserélni, a republikánusok csak bizonytalan időket, nyomort, szenvedést, pangást zúdítanak a nép nyakára” mondják a mi “munkásbarát”, demokrata politikusaink, akik ma a húsos fazék mellett ülnek, akiknek a kezében van az ország pénztára, két marékkai szórják a pénzt, nem csak a szavazatok fogdo- sására, hanem a gyilkoló és romboló eszközök gyártására is. Megfogják mutatni Amerika népének, hogy a Demokrata párt a prosperitás pártja. A koreai mészárlásról hallgatni fognak, mint a tök a fűben, amig a novemberi választások len em zajlanak, hogy a nép bizalmát megnyerjék. A republikánusok Amerika legnagyobb ütőkártyáját állították fel elnökjelöltül, úgy gondolják, hogy Eisenhower lesz az, aki kiüti a demokratákat a nye- rekből. Sok, sok mások is ezt hiszik. Nem számolnak azzal, hogy Amerika gazdasági helyze-' te, gazdasági szervezeteinek harcai megváltoztak és ezzel egyidő- ben a politikai helyzetek is változtak. Ma a Demokrata pártnak elképzelhetetlenül nagyobb hatalma van, mint a Republikánus pártnak volt, amikor utoljára a zsiros fazék mellett ültek. Húsz esztendővel ezelőtt az Egyesült Államok kormányának alkalmazásában alig hatszázezer ember volt, ma több mint két és félmillió. A hadsereg száma nem haladta meg a 250 ezret és ma csaknem négy millió. Abban az időben a kormány által kifizetett nyugdij és egyéb segélyekre jogosultak száma alul volt a 2 million, ma jóval felülhaladja a 24 milliót. Akkor a kormány költségvetése 4 billió dollár volt egy esztendőre, ma 85 billió dollár. A kormány adósság 17 billió dollárt tett ki, ma 262 billió. Az elmúlt 20 esztendő hatalmas változásokat hozott Amerika politikai és gazdasági életében. A Demokrata párt a husosfazék mellett ülve, hatalmat képvisel. Több mint 30 millió egyén kapja fizetését, nyugdiját a demokrata kormánytól. Hatalmas iparvállalatokat, akik háborús vagy békebeli árukat szállítanak a kormánynak, karmaik között tartják. Mindennek dacára egy szégyenletes politikai cselhez folyamodtak. Minden körülmények között biztosítani kívánják a következő négy esztendőre is a a pénztárt. Sutba vágták Amerika polgárainak egyen jogosítására tervezett törvényjavaslatot és megalkudtak a déli államok úgynevezett demokratáival. A tesék-lássék kedvéért elfogadták a “Civil Rights” programot, hogy szembeköpjék a szines- bőrü szavazó polgárokat. A déli államok demokratái reakciósab- bak a republikánusoknál, de mert a Demokrata pártnak szüksége van a déli államok el-
