Bérmunkás, 1952. július-december (39. évfolyam, 1736-1761. szám)
1952-07-19 / 1738. szám
I oldal BÉRMUNKÁS 1952. julius 19. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN PUBLICATION OF INDUSTRIAL UNIONISM Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre .........................$3.00 One Year ........................'..$3 00 Félévre .............................. 1.50 Six Months ......................... 1.50 Egyes szám ára .......... 5c Single Copy .—................... 5c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders —.............. 3c Előfizetés Kanadába egésjz évre ................................................ $3.50 “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta., Cleveland 20, Ohio Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még nem jelenti azt. hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás hivatalos felfogásával. Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE Ti két a vérszomjas böglyöket elzavarom rólad”, — mondotta a jószívű szamaritánus. “Ostoba ember vagy jószivüséged dacára is”, — mondotta "a szenvedő ember, — “hát nem látod, hogy ezek a böglyök már valamennyire teleszivták magukat és nem csípnek teljes erővel? De ha te most elzavarod ezeket, frissek, teljesen kiéhezettek jönnek majd helyettük s borzadok még a gondolattól is, hogy menynyire fogják majd azok szívni a véremet!” A republikánusok meg a demokraták közötti nagy dülekedés valahogyan erre a kis történetre emlékeztet. Felviradt a nácikra Választási hü-hó A négyévenként megismétlődő amerikai elnökválasztások az amerikai demokráciát, hogy úgy mondjuk, pőrére vetköztetve- mutatják be. Mert elméletileg ugyan az elnökválasztás célja a “nép akaratának” megnyilvánulása; kiválasztása annak az egyénnek, aki az ország ügyeit intézi a következő négy éven át azon program alapján, amelyet a konvenciókra küldött delegátusok alapos vita után elfogadnak. A gyakorlat, — vagyis az elnöki tisztségért folyó korteskodás azonban egészen másféle természetű, mint azt az elméletből következtetni lehetne. A gyakorlat ugyanis azt mutatja, hogy az elnöki tisztségre pályázó egyéneket nem a nép választja ki, hanem egy csoport politikus, akik a kiválasztott jelöltükkel egyetemben kormányhivatalokba kerülnek, vagyis őrzői lesznek az itt “pork-barrel” néven említett husosfazéknak. De azonkívül ezen befolyásos politikusok már jóelőre számításba veszik azt is, hogy az általuk kiválasztott jelölt olyan ember legyen, aki megkapja a megfelelő financiális támogatást a gazdag emberektől; bankároktól, nagy- kereskedőktől, iparmágnásoktól, telektulajdonosoktól, stb. Szóval az igy kiválasztott jelöltekre mindent el lehet mondani, csak éppen azt nem, hogy a “nép jelöltjei”. A husosfazék őrzésére vágyó politikusoknak azonban éppen az a nagyon fontos, hogy ezt a tényt eltakarják; hogy valami módon elhitessék az átlagos szavazóval, hogy ez, vagy az a jelölt “a nép embere”, a “nép barátja”, aki alatt majd tej jel-mézzel folyó jóvilág lesz. Lesz mindenkinek jólfizető munkája, az üzletek fel- virágzanak és nagy hasznot hajtanak, a külföldi államok népei habár irigykedve, de egyben szerető bámulattal tekintenek majd felénk. Az a cirkuszi látványosságnak is beülő hü-hó, amit a két nagy párt az elnök jelölő konvencióival elénk tár, a népbolonditásnak művészi tökélyre fejlesztett formáját mutatja. Hiszen amint a két párt szóvirágos programját nézzük, semmi lényeges kiilömb- séget nem mutatnak. Mindkét párt egyformán a háborús uszításra fekteti a fősulyt a külpolitika terén. A belpolitikai kérdésekben is teljesen azonos irányt mutatnak, noha külömböző frázisokat használnak úgy, hogy azokból bármit is ki lehessen olvasni. A két párt között annyira hiányzik minden lényeges külömb- ség, hogy a republikánus aspiránsokra már maga a tőkés sajtó is kimondotta a “me too” jelzőt, vagyis a korteskodásnak azt a módját, hogy ő is ugyanazt akarja, mint az ellenfele, de saját, nem egészen szerény véleménye szerint, ő hivatottabb az elnöki tisztség elvégzésére. De ezen kívül az idén a republikánusok már szinte dühödten vágynak a husosfazék után. De hogyisne, hiszen már 20 éve kezelik a demokraták, övék a konc, a sáp. Szinte elkékültek már a dühtől, hogy ennyi idő óta nem tudtak kormányra kerülni és azért az idén egyik legfontosabb argumentumuk az, hogy a demokraták már nagyon régen ülnek a kormányhivatalokban és azért korruptokká lettek. Ki akarják tehát kergetni őket, hogy helyeiket ők, a republikánusok, foglalják el. Amikor ezt az erőszakos, dühös korteskodást szemléljük, szünkbe jut egy régi mese, amit elmondunk itt anélkül, hogy azzal a demokratákat védeni akarnánk. Mert mint már többször is kifejeztük, a mi szemünkben az egyik csak 19, ha a másik egy hijján húsz is. Valamikor régen, amikor már a szégyenoszlophoz kötözték az ily büntetésre elitéit vádlottakat, történt, hogy a bűnöző, akiről leszaggatták a ruhát s úgy kötözték ki a piactéren felállított szégyenoszlophoz, nagyon sokat szenvedett a testét ellepő legyek csípéseitől. A vészivó nagy böglyök valószínűleg azt gondolták, hogy a szégyenoszlop intézményt egyenest az ő érdekükben találták ki és mohón estek a lekötözött kezű, tehát védekezni nem tudó szerencsétlen ember testének. A csípéseket nagy sóhajokkal és felszisszenéssel kisérő párián a délutáni órákban végre megesett a szive az egyik szemlélőnek és kendőjével zavarni kezdte a legyeket. Nagy meglepetésére azonban az elitéit gorombán rákiáltott, hogy ne hajtsa el a legyeket. “De jóember, hiszen csak segíteni akarok rajtad, amikor ezeNyugatnémetországból jövő hírek szerint ott a nácik, Hitler volt tisztjei és a “gauleiter”-jei egyre erélyesebben követelik, hogy az uj Nyugatnémetország kormányzásában nekik is adjanak szerepet. Az Associated Press jelentése szerint legutóbb három ezer olyan volt náci, akiket a háború után internáltak, feliratot intézett a bonni kormányhoz, amelyben kifejtették, hogy a változott viszonyok következtében készen állnak arra, hogy résztve- gyenek az ország rekonstrukciójában és ezzel biztosítsák a köz- , társaság jövőjét. Ezt a csoportot George Keller, egy volt náci ’’gauleiter” vezeti és a feliratot Adenauer kancellárhoz és Nyugatnémetország parlamentjéhez nyújtották be. A volt náciknak ily merész, nyüt fellépése mutatja legjobban, hogy milyen hatással van az amerikai pártfogás a levert fasiszta országokra. Mint Görög- és más országokban is történt, előbb a liberális elemek kezébe kerül a kormány, akik a kommunizmus elleni védekezés örve alatt beveszik magukhoz a volt fa- siztákat. A következő lépés aztán az, hogy mindenütt a legreak- ciósabb elemek kerülnek hatalomra. Újabb háborús lépés Még a háborús uszításban elöljáró amerikai sajtót is meglepte az amerikai kormánynak a dán kormányhoz intézett szigorú jegyzéke, amelyben megfenyegette az Észak Atlanti Szövetséghez csatlakozott kis országot, hogy elvágja minden további segélytől, ha átadják a Szovjet Unionnak azt az olajszállító (tanker) hajót, amit egy dániai hajógyár még 3 évvel ezelőtt leadott rendelésre készített és most lett kész. A Szovjet Union és a vele szövetkezett népi köztársaságok gazdasági bojkottja valójában olyan ellenséges cselekedet, amit joggal vehetnének háborús üzenetnek is. A Szovjet Union azonban nem vette háborús üzenetnek, dacára az amerikai háborús uszítok azon állításának, hogy az oroszok meg akarják támadni az Egyesült Államokat. A tények azt mutatják, hogy ez az állítás légből kapott, mert máskülönben az ilyen gazdasági blokád elég okot adna a támadásra. De az orosz támadás elmaradása egyben azt a látszatot kelti, mintha az oroszok azt várnák, hogy Amerika jól felfegyverezze úgy önmagát, mint a szövetségeseit s csak majd akkor fognak támadni. Sok mindent állítanak itt az oroszokról, de az ilyen naivságot még sem lehet komolyan venni. Szóval az oroszok nem vették tulszigoruan a North Atlanti Treaty Organization (NATO) hadseregének felállítását, hiába hangsúlyozzák ki olyan élesen, hogy az a Szovjet Union és a népi köztársaságok ellen irányul. A háború kierőszakolására tehát újabb inzultálásokat kellett kitalálni. Ezeknek egyike az a határozat, hogy megvonják a segélyt azon országoktól, amelyek a szovjet blokknak háborús célra is használható árukat szállítanak. A modern háborúkban persze olyan sok mindent használnak, hogy az igy eltiltott és indexre vett tárgyak csaknem mindenféle dolgokra vonatkoznak. Az amerikai segélyt kapó kis országok, habár kelletlenül is, mégis engedelmeskedtek az amerikai parancsnak és megszakították, vagy csak a minimumra szállították le a szovjet blokkali gazdasági összeköttetéseiket. De arra már egyik sem gondolt, hogy egy ilyen rendeletnek még visszamenő hatóereje is legyen. A dániai kormány tehát nem is gondolt arra, hogy megakadályozza annak a tanker hajónak a szállítását, amire egy dán hajógyár még 1948-ban kapott rendelést a szovjet kormánytól. De midőn a 13,009 tonnás hajó elkészült, az amerikai kormány szigorú jegyzékben követelte, hogy azt ne szolgáltassák át a tulajdonosnak, — vagyis a Szovjet Unionnak. Ez a túlzó követelés felháborította a dán kormány tagjait és a miniszteri gyűlés állítólag egyhangú szavazattal utasította vissza az amerikai jegyzéket és vállalta még azt az eshetőséget is, hogy levágják az amerikai segélyből Dániát, mégis kiadták a hajót az oroszoknak, sőt azt is kijelentették, hogy egy másik hajót, amely most munka alatt van és amelyre az oroszok szintén még 1948 előtt adták a rendelést, szintén szállítani fognakr Vájjon mi lesz az amerikai kormány válasza, most még nem ismeretes. De bármi legyen is, nyilvánvaló, hogy Dánia magánügyeibe való ily beavatkozás ezen orosz rendelés szállítására nem volt egyéb, mint újabb próbálkozás arra, hogy valamilyen drasztikusabb lépésre ingereljék a Szovjet Uniont. Az amerikai kormánynak ezt az akcióját még a kereskedelmi sajtó is háborús lépésnek minősítette. Persze a háborút váró, a háborút kívánó sajtó nem Ítélte el érte a kormányt, hanem csupán csak a formát kifogásolták A háborús uszítás azonban mindenféle formában az emberiség nagy tragédiájához vezethet.
