Bérmunkás, 1952. július-december (39. évfolyam, 1736-1761. szám)

1952-10-11 / 1750. szám

4 oldal BÉRMUNKÁS 1952. október 11. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN PUBLICATION OF INDUSTRIAL UNIONISM Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre ..........................$3.00 One Year .............................$3-00 Félévre .....................1....... 1.50 Six Months ...................... 1.50 Egyes szám ára .......... 5c Single Copy ............ 5c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders _________ 3c Előfizetés Kanadába egész évre ................................................ $3.50 “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta., Cleveland 20, Ohio Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még nem jelenti azt. hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás hivatalos felfogásával. Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE ■*@*>42 zönség között foglal helyet s az utasításnak megfelelőleg vezetik az éljenzést, a tapsokat. Miután Eisenhower vagy Nixon beszé­deinek szövegét előre magkapják, előre kijelölt helyeken megin- inditják a tapsot, amit a gyanútlan tömeg vakon követ. A demok­raták is követik ezt a módszert, de nem oly mértékben, mint a republikánusok. Először azért, mert nincs annyi pénzük s a de­mokrata gyűléseket csak 5-6 ügynök készíti elő, — vagyis csak egy tizede a republikánus ügynököknek, — másodszor pedig azért nem, mert Stevenson igen sokszor eltér az előre elkészített be­szédszövegtől. Ha hozzávesszük még ezekhez a túlságosan partizán sajtó oldalas híreit és hirdetéseit, akkor be kell ismernünk, hogy a po­litikai cirkusz is lépést tart a technikai fejlődéssel; — a népámi- tás ma sokkal nagyobbszabásu, mint bármikor ezelőtt. Örvendetes dolog A Nixon botrány A republikánusok úgy vélik, hogy azzal a durva színjátékkal, amit szenátor Nixon rendezett, amikor a televízión könnyes sze­mekkel igazolni törekedett a 18,000 dollár elfogadását a kalifor­niai gazdag emberek égjük csoportjától, nem csak elintézték ezt a nekik nagyon is kellemetlennek látszó ügyet, hanem még igazi “nemzeti hőst” is csináltak az alelnökjelöltből, aki ilyen bátran, “hősiesen” vallotta be a vesztegetést. A gyászos képmutatás be­tetőzéséül maga Eisenhower generális is kitárt karokkal fogadta Nixont. “Dick, you are my boy!” — mondotta a graftelést állandósí­tani akaró fiatal politikai fékernek, akinek az volt a legfőbb érve, hogy a 18,000 dollárt “a vörösek elleni akiójának költségeire ad­ták” és hogy azért semmi ellenszolgáltatást sem nyújtott. Még ha valóban igaza lenne is, akkor is a demokrácia legdur­vább arculcsapása az, hogj7 a megválasztott törvényhozó nagj7 pénzeket fogad el a népesség egyik csoportjától kimondottan azon célra* hogy azzal akciót fejtsen ki a polgárok égj7 másik csoport­ja ellen. Ezzel nyilvánvalóvá teszi, hogy az ő erkölcsi felfogása szerint az amerikai törvényhozó nem az össznépet, hanem annak csak egyik osztályát, — a fizetésre képes gazdag osztályt — szol­gálja. Talán erre célzott Ike, amikor ezt mondotta: “Dick, you are my boy!” Mint látszik ugyanezt mondják a gazdag emberek ezrei is, akik táviratokat küldtek Nixon dicséretére és akik újabb ezreket akarnak összehozni a szegény szenátor kiadásának fedezésére. Természetesen ezen gazdag emberek mind rendkívül önzetlenek, csupa tiszta hazafiságból adják ezt a támogatást Nixonnak meg a hozzá hasonló többi törvényhozóknak. Egészen véletlen dolog, hogy az igy pénzelt szenátorok egy­szer olyan törvényeket hoznak, amelyek ezen gazdag emberek ér­dekeit védik, máskor meg nagyon sokat érő kijárásokat végez­nek az érdekükben. így például az az ügyvédi iroda, amelynek Nixon a társtulajdonosa s amely irodának a vezetője kezelte a Nixon alapot, sikeresen járt el a Western Tube Corporation ügyé­ben, amikor az a National Production Authority hatóságtól több mint 10 millió dollár adóelengedést kért, illetőleg azt, hogy a nye­reségből ily összeget az adóból beépítésre leírhassanak. Ezt a ké­relmét az említett hatósági iroda addig nem teljesítette, amíg Nixon szenátor közbe nem lépett. Vagy talán ezen közbenjárásért külön jutalmat kapott s az nincs benne a közhírré adott 18,000 dollárban?! A független szavazókat nem bolondította el Nixon kérkedő, krakéler magatartása, még az sem, amikor a demokrata elnök­jelölt felé mutogatott, hogy annak is van “titkos alapja”. A Nixon botrány hatása alatt Stevenson nyilvánosságra hozta nem csak a “titkos alapot”, hanem 10 évre visszamenőleg minden jövedelmét, amiből csak azt látjuk, hogy gazdag ember, igen sok jól jövedelme­ző részvény tulajdonosa, igy egészen természetes, hogy védelme­zője annak a termelési rendszernek, amely a tőke ily hozadékán alapszik. És azt is láttuk, hogy ezt a rendszert annak az elfoga­dott törvényei és ethikai felfogása szerint védi, Nixon ellenben a legarcátlanabbul rúgta fel még az átáluk alkotott erkölcsi felfo­gást is. Politikai svindli Noha évtizedek óta tudjuk és mondottuk, hogy az amerikai elnökválasztásokkal járó korteskodás nem egyéb nagyszabású cirkusznál, mégis oly tisztán soha nem lehetett látni, mint most, amikor a rádió és a televízió, a repülőgép és egyéb csodáit a mo­dern technikának mind szolgálatba vették a néző s hallgató kö­zönség elbolonditására. Már a konvenciók idején megírtuk, hogy miként kell kifesteni a kopaszfejü politikusokat a televízió részére, nehogy valami torz­képet mutassanak. De ez csak a külsőség. Most azt halljuk, hogy a “nagy lelkesedést” is ilyen mesterségesen készítik elő. így például a kommentátorok egyike, Stewart Aslop megírta, hogy az Eisenhower “repülő” gyűléseit legalább 50-60 ügynök készíti elő. Ezeknek egy része a nagy garral összeverbuvált kö­A választási hadjárat felduzzasztására munkaügyi miniszter Maurice J. Tobin is tartott már egy beszédet, amelyben, mint hi­vatalától elvárható, — munkáskérdésekkel foglalkozott. Termé­szetesen dicsérte a Truman adminisztrációt, amely annyira fel­virágoztatta az iparokat, hogy ma sokkal több ember van mun­kában mint bármikor ezelőtt és a munkanélküliek száma “örven­detesen” leesett. Tobin természetesen elfelejtette megmondani, hogy a sok munkaalkalmat a vagyon pusztítására és az emberélet kiirtására szánt hadirendelések szolgáltatják, amit már igazán nem lehet “örvendetes” dolognak venni, de azonkívül még más baj is van azzal az “örvendetesen” alacsony munkanélküliséggel. Tobin ugyanis abban a helyzetben van, hogy a Bureau of Labor Statistics iroda adatai alapján pontosan tudja a munka- nélküliek számát. Ezen iroda szeptember 20-án kiadott jelentése szerint, — mondotta Tobin, — az Egj7esült Államokban “csak” 697,280 egyén vette fel a munkanélküli segétyt. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a munkanélküliek száma ilyen alacsonyra esett, amennj iben a munkanélküli biztosítás alá a bérmunkások­nak csak körülbelül két-harmada esik, vagyis egyharmada nem kap munkanélküli segélyt, ha mindjárt munkanélkül van is. Ezt maga Tobin is igy mondotta, tehát elismerte, hogy a munkanélküliek száma jóval nagyobb a számontartott 700,000-nél. De azt is meg kellett volna jegj7eznie, hogy sok munkanélkülit levesznek a listáról, amikor már kivették a maximális időre sza­bott segélyeket, amikor tehát még mindig munkanélkül vannak, de a Labor Bureau statisztikai irodája már mitsem törődik velük. Figyelembe véve ezt a két tényezőt egészen bátran mondhat­juk, hogy a munkanélküliek száma legalább is kétszer akkora, mint akik segélyt húznak, vagyis legalább is 1,400,000 körül van. És ezt Secretary Tobin “örvendetes” állapotnak tartja. Hogy miért tartja örvendetes állapotnak? Azért mert való­ban a szokott “normális” viszonyokon alul esik. Eddig itt “nor­málisnak”, tehát megszokott dolognak tartották azt, amikor az amerikai munkapiacon két vagy két és fél millió munkás kínálta munkaerejét. Most tehát jóval kevesebb a munkanélküliek száma. így hála a háborúnak, elérkeztünk azon “örvendetes” állapot­hoz, amelynél a munkanélküliséget leszorították a nomális alá. Ebből is láthatjuk, hogy mégis csak szép és jó az a termelési rendszer, amelyben egy ilyen “háboru is,-nem-is” koreai rendőr­akcióval ilyen “örvendetes” állapotot lehet elérni! Hát még ha jön az igazi nagy háború! Minden munkásnak két “dzsábja” is lesz, kereshet, amennyi csak belefér, mindaddig, amíg az atom­bomba fel nem robbantja. Attól kezdve meg már ugj7is mindegy! Szakszervezeti taktika Az amerikai szakszervezeti mozgalom osztályellenes jellegére mutat rá az a végzés, amit most a National Labor Relation Board hozott a Boss Overall Cleaners ,Anaheim, Cal.) munkásainak bér- mozgalmával kapcsolatban. Ennek a cégnek az alkalmazottai részben az AFL-hez tarto­zó Cleaners and Drycleaners Workers Unionhoz, részben pedig a CIO-hoz tartozó Amalgamated Clothing Workers Unionhoz csat­lakoztak. Megindult tehát a harc a CIO és az AFL frakciók kö­zött s miután a cég tulajdonosa a CIO csoporthoz húzott, megkö­tötte azzal az egyezséget és az AFL munkásokat elküldte. Ezek a National Labor Relation Boardhoz fordultak, amely elismerte a panaszosok jogait, a céltulajdonost és a CIO uniont kötelezte ar­ra, hogy az elbocsájtott hét alkalmazott elmaradt fizetését közö­sen fizessek meg. Ezen kis műhely esete magában véve jelentéktelen esemény lenne, fontossá csak az teszi, hogy ez csak egy a sok eset közül, *“f.íy®knel a ket szakszervezet egymásnak uszítja a munkásokat. Különösen az AFL szervezetnél régi gyakorlat, hogy ahol alka­lom kínálkozik, kitúrnak más szakszervezeteket, csakhogy a mun­kaalkalmakra szerződést kapjanak. Az AFL figyelmen kívül hagyja a többi szervezetek szervez­ni!®81 mozgalmait, sot meg a bérharcait is és nagyon sokszor már njrlt sztrajktoressel kaparitotta meg a munkaalkalmat. Ugylát- szik, hogy a fenti esetben a CIO csoporttól visszakapta a kölcsönt. Ezzel természetesen nem akarjuk igazolni egjik szervezet ak­cióját sem. Mindkettő egyformán a munkásosztáiy ellen vét ami- kor a munkások egy-egy csoportját egymásnak uszítja a szolida­ritás tamtasa es demonstralasa helyett. Az Industrial Workers

Next

/
Oldalképek
Tartalom