Bérmunkás, 1952. július-december (39. évfolyam, 1736-1761. szám)
1952-10-11 / 1750. szám
2 olda! BÉRMUNKÁS 1952. október 11. OSZTÁLYELLENTÉT Országszerte nagy a zsivajlárma. Szinte unalmassá válik már az ember idegeire a csepü- rágó politikusaink egymás elleni vádaskodása. A republikánusok vádolják a demokratákat, hogy elsikkasztják még a Krisztus köntösét is. Kérik, sőt követelik a szavazó polgároktól, hogy azt a szemetet segítsenek eltávolitani Washingtonból és majd ha ők jutnak a hatalomra, akkor egy olyan kormányt fognak létesíteni, amely a mai modern időknek megfelel, egy oly kormányt, amelyben nem lesznek panamázók, sikkasztok, csalók, csak még azt felejtették el megmondani, hogy honnan fogják venni ezeket a becsületes politikusokat. Ki fogja őket ellenőrizni, hiszen már annyiféleképpen sikkasztottak, loptak, csaltak és panamáztak, hogy ha minden egyes politikus mellé egy féltucat FBI fogdmeget állítanának, még akkor is megtalálnák a módját annak, hogy hogyan tüntessék el az adófizető polgárok utolsó garasát is. Nem azért Írtam, hogy az FBI vigyázzon a politikusokra, mintha ezt a kormány szervezetet megbizhatóbbnak tál á 1 n á m, mint a kormány bármelyik más hivatalát. Sokszor talán jobb volna, ha a politikusok vigyáznának az FBI hivatalnokaira. Úgy gondolom, hogy már eléggé tisztában vagyunk ezzel a zagyvalékkal. Tudjuk, hiszen napról-napra halljuk a rádión, a televízión, az újságokban, hogy milyen betyár világ uralkodik Washingtonban. A republikánusok mondják ezt, akik szintén Washingtonban vannak, akik szintén részesei ennek vagy annak a panamának. Úgy a republikánusok, mint a demokraták elnök jelöltjei arra kérik a szavazó polgárokat, hogy rájuk adja szavaztát. Úgy hangzik az egész komédia, mintha a szavazóknak valami köze is volna az elnökválasztáshoz. Még nagyon élénk emlékezetünkben van, amikor a két párt a chicagói marhavágóhid területén levő hatalmas vásárcsarnokban, ahol évenként töbszörö- sen tartanak, illetve kiállítanak fajbirkákat, teheneket, lovakat, birkákat és minden más állatokat, ezenkívül a vándor cirkuszokat is itt szokták tartani, ennélfogva nagyon beleillett mind a két párt konvenciója. Vissza- emlékszünk, hogy hogyan ment az egyik vagy másik párt elnökjelölése. Minden lelkiismeret furdalás nélkül megállapíthatjuk, hogy nekünk szavozó polgároknak, egyáltalán semmi beleszólásunk sem volt. Az ország különböző részeiből összesereglett politikusok még a konvenió előtt befutottak Chicagóba és a különböző államok küldötteivel megtárgyalták azt, hogy kit kívánnak az elnöki székbe ültetni Wall Street bankárai, Morgan, Aldrich, Ford, Rockefeller, Mellon és számtalan más többszörös milliomosok egyik-másika személyesen is résztvettek a kuliszák mögötti tárgyalásokban. Ők intézték el Eisenhower jelölését, aki demokrepublikánus, akit a demokrata párt emelt fel arra a pozícióra, ahol ma van. ők csináltak belőle nemzeti hőst. Mint szegény ember kezdte élete pályáját és a második világháború romjain ő is milliomossá lett. Úgy mondják, hogy irt, vagy Íratott egy könyvet, “Crusade for Democracy” címmel és ennek a könyvnek jövedelméből megvetette a feje alját. Lehet, hogy voltak , más bevételei is, de erről egyenlőre hallgatnak. Sem az egyik, sem a másik párt konveniójára összesereglett delegátusok küldetéséhez vagy megválasztásihoz az Egyesült Államok 32 államából a szavazóknak semmi köze sincsen. Ezen államokban a főkolompos politikusok kijelölik a megye vagy a kerület konvenciójára a küldötteket, akik aztán más küldötteket választanak az egyes államok konvenciójára. Ezen a konvenión résztvehetnek a szavazók is, mint vendégek, de az ügyek intézésébe sem beleszólásuk, sem szavazati jogaik nincsenek. Ezekben az államokban alig egy féltucat politikus mint kongressman, szenátor és az állam kormányzója, döntik el, hogy a küldöttek melyik elnökjelöltre szavazzanak. Az Egyesült Államok másik 16 államában a szavazók válaszszák az egyik vagy másik párt konvenciójára a küldötteket, de ezek a delegátusok sem kötelesek a szavazók utasítását követni, a jelölő konvención arra szavaznak, akire “kedvük” van. A szavazók, vagy jobban mondva a világ népe előtt úgy tűnik fel egyik vagy másik párt konvenciója, mintha az arra összesereglett küldöttek választanák meg, illetve jelölnék az Egyesült Államok elnök és alelnökét. Ha jól megfigyeltük mindkét párt konvencióját, akkor láthattuk, hogy a pártok vezetői kezében van a végső döntés és a küldötteknek aszerint kell szavazni, amint azt pártjuk vezérei diktálják. Ellenkező esetben elvesztik kegyeiket a párt vezérei előtt, ami sok, sok politikusnak egyenlővé válik a pártból való kibukásával. Amikor elérkezik a választások ideje, a szavazóknak semmi közük sincs az elnök vagy az al- elnökre való szavazáshoz. Minden állam népességéhez arányit- va kijelöli az elnök választó bizottságokat. Ezek az elektorok (elnök választók) aztán arra az elnökjelöltre adj ák szavazataikat, amelyikre ők azt jónak látják, tekintet nélkül arra, hogy a nép melyik pártra adott le több szavazatot. Az elnökjelöltnek 266 szavazatot kell kapnia, hogy elnök lehessen. Ezeknek az elektoroknak a szavazataikat is az egyes államok politikai vezérei irányítják, elejétől végig. Ha az elnökválasztók nem tudnak dűlőre jutni és sem az egyik, sem a másik jelölt nem kapja meg a kívánt 266 szavazatot, akkor az elnökválasztást a kongresszus végzi el. A fenti sorok csak nagyon hézagos rávilágitása annak, AZ INDUSTRIAL WORKERS OF THE WORLD IPARI SZERVEZET ELVINYILATKOZATA A munkásosztály és a munkáltató osztály kozott s**inmj közösség nincsen. Nem leket béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés találliató a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bírják, akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, míg a világ munkásai mint osztály Szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekben! összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozo másik csoport ellen uszitsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vágj' ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor, ha sztrájk \agy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért, tisztességes napi munkáért" ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZER- KEL!” A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nem« sak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadalom szer őezetét építjük a régi társadalom keretein belül. hogy milyen demokratikus a' mi választási rendszerünk. Ezzel a választási rendszerrel kérkedik Amerika a világ népe előtt. Ezt a választási rendszert nevezik betyár nyelven szabad választási rendszernek. Azzal kérkednek a világ előtt, hogy Amerikában a NÉP választja meg az állam ügyeinek intézőit. Amint az elnökjelöléseknél, választásoknál többé-kevésbé ugyan úgy van a városi, megyei, állami választásoknál is. Sem város, sem megyei vagy állami politikai állásra nem pályázhat magán egyén. Minden pályázót a demokrata, republikánus, vagy bármily más néven nevezendő politikai párt jelöli és a jelöltek közül választanak a szavazó polgárok, akiknek meg van az a joguk, hogy arra a jelöltre szavazhatnak, amelyiket a párt főkolomposai jóváhagynak. Az 1948-as elnökválasztásnál Amerika 46 millió polgára járult a szavazó urnák elé. Ebből körülbelül 24 millió a Demokrata pártra adta le szavazatát és a többi 22 millió republikánus adminisztrációt óhajtott. Csekély két millió szavazattal a demokraták uralták négy esztendeig az országot. Több mint 40 millió polgára az Egyesült Államoknak tartózkodott a szavazástól. A munkás politikai pártok, mert ilyenek is vannak az Egyesült Államokban, (egy külön cikkben ezeket is a szőnyegre veszem) a Progresszív pártái egyetemben, szégyenletes kudarcot vallottak. Már jónéhány esztendeje, Woodrow Wilson, az Egyesült Államok akkori elnöke, beszédében sűrűn hangoztatta, hogy az elnök jelöltjét ne az elektorok, hanem a “nép” válassza éppen úgy, mint minden más képviselőjét. Még ez sem volna “szabad választási rendszer”, de még ezt sem kívánják a mi honatyáink és szakszervezeti basáink sem. De a mi szakszervezeti basáink még az elnök jogainál is tovább mennek, mert a legújabb törvények szerint az Egyesült Államok elnöke csak nyolc esztendeig lehet egyhuzamban az állam szolgálatában, addig a mi szakszervezeti basáink 30-40 éven, vagyis egész életükön át elnökei lehetnek szakszervezeteiknek, sőt mi több, utódjaikat saját maguk nevezhetik ki, mint azt a carpenterek szervezeténél Hutchinson tette, saját fiát nevezte ki utódjául. Ő maga pedig évi harmincezer dollárért fia mellett mint tanácsadó helyezkedett el. Amint az Egyesült Államok elnökére nem szavazhatnak az állampolgárok, úgy Hutchinson intézkedéseire sem szavazhattak a szervezet tagjai. Amilyen demokratikus az állam kormányának szervezetei, ugyan olyan demokratikusak az államban az egyéb intézmények. Az Egyesült Államok, illetve Nyugat-Európa kizsákmányoló osztályának nagyon mellékes az, hogy demokrata vagy republikánus elnök és kongresszus érdemelte ki a választó polgárok többségének szavazatát, mert gazdasági hatalmuknál fogva azt teszik, amit érdekeik megkívánnak. Kell, hogy felidézzük újból és újból a közel múltban lezajlott acélsztrájkot, ahol a világ “leghatalmasabb” ura, az Egyesült Államok elnöke, csúfos kudarcot vallott, pedig nem is az egész kizsákmányoló osztály, csak annak egyik töredéke, a 8 billió dolláros acéltársaság koppantott a körmére. Ebben a kifejlett gazdasági rendszerben, amelyben mi itt Amerikában élünk, a politikai kormányzatok nem képviselhetik többé a köznép érdekeit, de még kevésbé a bérért dolgozók millióinak sorsát. Ma egy modern kapitalista társadalmi rendszerben élünk és ebben a rendszerben nem az elavult, régi harci eszközöket kell a munkásosztálynak felszabadítása érdekében használni. Melyek ezek az eszközök? A Bérmunkás negvenéves fennállása óta millió és milliószor irtuk le, hogy a forradalmi ipari unnion- izmus, az IWW. Ez a szervezet az egyetlen modern fegyvere a munkásosztálynak, a modern kizsákmányoló osztállyal és annak elavult politikai gépezetével szemben. Nem mi szabjuk meg, hogy
