Bérmunkás, 1952. január-június (39. évfolyam, 1713-1735. szám)
1952-03-22 / 1724. szám
6 oldal BÉRMUNKÁS 1952. március 22. A forradalmi eszmék és Magyarország A Martinovics összeesküvés (1792-95) A TÖRTÉNELEM NYOMÁN ISMERTETI BISCHOF JÓZSEF be vetik. Joggal gondolták azt, hogy ez a legjobb alkalom egy nagyszabású érvágásra, amikor a bevándoroltak megvannak fé- lemlitve. így remélték, hogy ismét lehet “aranyat vasért’’, ‘‘pelenka mozgalom”, “hűség liga”, stb. ki tudná felsorolni azokat az érvágásokat, amelyeket a mi kitűnő vezéreink végeztek az amerikai magyarságon. Szerencséjükre még jó jelszó is akadt. Most száz éve, hogy Kossuth Lajos Amerikába érkezett. Igaz, hogy óriási ünnepléssel fogadták Kossuthot, ünnepelték benne a szabadságharcost, a reakció elleni harc vezetőjét. A nép ünnepelte. Kossuth nagy beszédeket mondott, de amiért jött, segítségért, azt nem kapta meg és igy nagy csalódással hagyta el Amerika földjét. Persze erről nem kell beszél- módra kell értelmezni, hanem az ni. A szabadságot se Kossuth uj nagy szabadságharcot kell példaképen odaállítani, Mr. Tru- mant, ki az egész világnak akar a maga módja szerint szabadságot biztosítani. A jó szaglásu vezér urak, már jó előre hosszú hónapokkal ezelőtt meg is kezdték a hadműveleteket a nagy Kossuth emlékünnepélyekre, ame 1 y e t, illetve a zsebvágás sikerét úgy óhajtották biztosítani, hogy az amerikai magyarokból egy ezres bizottságot alakítanak. Minden bizottsági tag 25 dollárt kell, hogy befizessen, de hajlandók többet is elfogadni. Megindult a nagy kampány, a Magyar Szövetség titkára bejárta az egész országot, toborozni a tagokat, illetve a 25 és több dollárokat. Ez a körút igen tekintélyes összeget emésztett fel és a napi és heti lapok hirdetései is. A nägy egyletek vezetői, a papok szintén lelkesen biztatták az amerikai magyarokat a hazafias 25 dollárocskák lefizetésére. A nagy kampány már bevégződött, elérkezett az ünnepségek ideje, tehát be kellene számolni az eredményről, le kellene közölni az ézres bizottság névsorát, mint beígérték, de a Magyar Szövetség urai jobbnak találják ezt elfelejteni. Hogy is ne, jól kiszámították, 1000 magyar koponyánként 25 dollár az kerek 25 ezer dollár, ha minden a számítás szerint sikerül, még meg is tetézik. De ha a jó urak számolni tudnak is, de viszont nem ismerik az amerikai magyarokat. És itt van a baj, mert a végeredmény az, hogy a több százezer amerikai magyarból össze-vissza csak 209, mond két- százkilenc volt hajlandó megígérni a 25-öt, de befizetni és ígérni, az két különböző dolog. A 209 tagú ezres bizottság jórésze azokból a vezér urakból került kL-akik a jelentkezésükkel példát akartak mutatni a bodiknak, de ez nem vonzó, hanem elriasztó volt. Mert az amerikai magyarság jól ismeri ezeket az urakat és nem óhajt velük egy tálból cseresznyézni. Persze joggal lehetne feltenni azt a kérdést, hogy mi jogon beszélnek ezek az urak az amerikai magyarság nevében, mikor ez a kampányuk minden" nél jobban igazolta, hogy semmi joguk nincs ' erre. Mert az (Befejező közlemény) AZ ÍTÉLET VÉGREHAJTÁSA Az ügyészt arra akarta kérni, hogy a hátramaradt vagyonát juttassa nővére tulajdonába. Az elvetemedett ember példátlan durvasággal rámordult: — Te csak a lelkedről gondoskodjál, ne a nővéredről! Nem méltatta mégegyszer szóra Hajnóczy, hanem ő maga vetve le ruháit, nagy lelki megnyugvással ült le a székre. Egy csapással az ő feje is a porba hűlt. Kazinczy szerint Sokrateshez illő nyugalommal halt meg. Most következett Martinovics, aki azalatt mig társaival a hóhér végzett, a földön zsugorodva imádkozott. Hogy a kivégzés iszanyaitól megkímélje, egy kapitány elébe állott és testével takarta el az előtte végbemenő kínos látványokat. Az ítélet felolvasása után a hóhérlegények székre ültették és szemeit bekötözték. Mikor a hóhér lecsapni készült fejéré, a zsebkendő félrecsuszott szemeiről s ő meglátta a hatalmas pallóst, mely életét kioltani készült. Újra megigazították a zsebkendőt s most már az ő feje is aláhullt. Nyolc óra után vége volt a kivégzéseknek. A hóhérok ezután elégették az összeesküvők írásait és közszemlére tették a lefejezett hullákat. Később koporsóba helyezték el azokat s egyik verzió szerint a budai temetőn kívül, másik szerint a “Duna mellett emelkedett halmokon” temették el. Senki sem tudjon sírjukról, mondja Kazinczy. A kivégzés utáni reggelen csodálatos jelenséget tapasztaltak. Azon a helyen, ahol a demokrácia első vértanúit az önamerikai magyarság soha meg nem bízta őket, csak önkinevezte vezérek és csak azért ágálhatnak a fórumon, mert a hatóságok védelme alatt tehetik. Ha az amerikai magyarság szabadon, kedve szerint cselekedhetne, úgy a 25-öket leolvasná az uraknak, de nem dollárokba, hanem jó hajlós mogyorófa pálcával, oda, ahol az ember ülni szokott. ÜZENET Levelét megkaptam, megérdemelné azt, hogy azzal szégye- nitsem meg tisztességes emberek előtt, hogy szószerint leközöljem önhöz méltó denunciáló, piszkoskodó levelét, ezzel felhívjam a figyelmüket arra, hogy kerüljék önt, mint veszedelmes spiont. Hogy nem teszem ezt, annak az az oka, hogy én még jól emlékszem arra az időre, amikor maga úgy viselkedett és cselekedett, mint öntudatos munkás. Nagyon szomorú az, hogy kény és a kor durva erkölcse vérpadra juttatta, gyönyörű rózsák virultak. Ki ültette el ? senki sem tudta. És nem tudták még később sem, hiába mozgósította az államügyész a kémeit. Ezek a rózsák azonban jelképei voltak annak az érzésnek, mely néhány felvilágosodott és a szó nemes értelmében vett igazi hazafi lelkében élt. Ötven év múlva a magyar nép hálája szállt ama hely felé, ahol 1795-ben a szabadság, egyenlőség és testvérisék hirdetőinek vére festette a vesztőhelyet. Még kilenc halálraítélt kivégzése volt hátra, de ezekből csak kettőn hajtották végre az ítéletet, a többinek, ezek között volt Kazinczy, Verseghy és Szenyobi irók, Ferencz császár megkegyelmezett és büntetésüket börtönre változtatta át. Őz Pál és Szolárcsik Sándor volt a két halálraítélt s az ő kivégzésüket is a Németh ügyész alávaló árulkodásainak tudták be. Őz Pál egyike volt a legkiválóbb képzettségű magyar ifjaknak, kiről Kazinczy is úgy vélekedett, hogy “egyike az országban a legjobb fejeknek”. Mikor az elnöklő Ürményi igy jellemezte, — Ismerem ezt az embert. Tudomány szerint méltó volna, hogy székemben üljön. Védőiratban ész jogi és magasabb politikai szempontból fejtegette a mozgalmat s a maga részvételét helyesnek iparkodott feltüntetni. Az ügyész ezt is ellene használta ki. Szolárcsik Sándort gyermek- ifjú kora sem tudja megvédeni a kivégzéstől. Az ügyész szemé- bén nagy volt a bűne, amelyért még három halál se lett volna sok. Börtönének falára ugyanis szénnel egy képet rajzolt, amely a szabadság fáját ábrázolja. A fatörzs Martinovics volt, a törzsből kihajtott ágak az összeesez az öntudat csak felszínes volt, mert magának is mint any- nyi másnak, fejébe szállt annak idején Hitler dicsősége és arra a következtetésre jutott, hogy maga elsősorban is német és igy “uralkodó faj”. Persze ez a dicsőség nagyon rövid életű volt, mert az “alancsonyrendü” oroszok alaposan kiporolták a ma- gasabbrendü faj nadrágját. Ez a sikeres porolás sok társából kiverte a náci bogarat, de ugylátszik a maga agyában mélyebben volt a fertőzés és gyógyíthatatlan nyomokat hagytak az agyán. Különben is ezt a levelet nem hozzám kellett volna küldenie, hogy az oly hőn óhajtott felakasztásomat élvezhesse. Az illetékes helyet megtudhatta volna a testvéröccsétől, ki mint a három mákvirág egyik díszes tagja vett részt ellenem denun- cilásában. Szeretném remélni, hogy a múltjából még annyi megmaradt, hogy elpirul, ha a szégyenletes levelére gondol. küvésben részvett tagokat jelképezte, amit Szolárcsik nem tagadott le és ez éppen elég volt az ügyésznek, hogy fejét követelje. A magyar bíróságnak és a császári abszolutizmusnak szégyenletes bélyege ez a bünpör. Anélkül, hogy a trón ellen irányuló összeesküvésnek legcsekélyebb pozitív alapot találtak volna, önkényes minősítés alapján meghozták a halálos Ítéleteket. Az egész mozgalom és a titkos társaságokba való belépés inkább tudományos és politikai iskolára vall, melytől mindvégig távolmaradtak azok az elemek, kikre forradalom esetén a legnagyobb szükség van: a nép, a polgárság és a katonaság. A magyar bíróságok — a királyi és a hétszemélyes táblának — ítéletét azonban nagyon is megértjük abból az eszmekörből, mely tökéletesen áthatotta akkor a kiváltságos osztályokat. Azok az osztályok, melyek József császárban a hazaárulót látták, mihelyt a kiváltságokhoz nyúlt. (József császár reformokkal próbálta megnyirbálni a kiváltságos osztály hatalmát, ami nem sikerült neki) semmi esetre sem lelkesededhettek oly politikai tanokért, melyeknek legfőbb tétele a kiváltságos osztályok ellen való hadüzenet. Hazaárulás volt persze az ő felfogásukban az olyan mozgalom, melyt azt hirdette, hogy jogegyenlőség nélkül nincs jogélet és reformók nélkül nincs haladás. Abban az időben, amikor Franciaországban az emberi jogokért óriási küzdelem folyt, nálunk a kormány, udvar, bíróságok és intézmények, mind azon vannak, hogy a fejlődés erejét legalább még száz évre visszavessék. Semmi egyéb, ez az egyetlen biztosan megállapítható szándék a magyar nemesi osztályok magatartásában a Martinovics pörben. Az udvarnak és a nemzetnek közös érdeke találkozott a mozgalom elfojtásában. El is fojtották tehát úgy, hogy az egész demokrata mozgalom a rettenetes vérfürdő hatása alatt évtizedekre elnémult. Az Írókat és literátus, férfiakat, akik szóvivői voltak a francia demokrácia eszméinek, pallós által, börtönnel, vagy megfélemlítéssel bírták hallgatásra. Az uj igének nem akadtak apostolai, a szabad véleménynyilvánítás az iskolákban és a sajtóban elnyomás alá került. A nyers hatalom lett úrrá a nemzet, vagy a rendi Magyorország felett. A szabadelvű irány megfeneklett, a tehetetlen ország kóros álomba merült. Ebben a különös korszakba most belépett a magyar NÉP és alig néhány esztendőben nem csak a 48-as martyrok eszményeit valósította meg, de nagy léptekkel halad a szocializmus maradéknélküli megteremtéséhez. A Kiskunfélegyházi Középnehéz Vasszerkezetek Gyárát idén 11 mülió forintos újabb beruházással bővítik. A gyár mellett 29 lakásos munkásházat, üzemi konyhát és éttermet is építenek.
