Bérmunkás, 1952. január-június (39. évfolyam, 1713-1735. szám)
1952-02-02 / 1717. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1952. február 2. A szudáni nép küzdelme a függetlenségért AZ INDUSTRIAL WORKERS OF THE WORLD IPARI SZERVEZET ELVIN YILATKOZATA A munkásoHztály és a munkáltató osztály között sí'mini közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bírják, akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, míg a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Lgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, bogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozo másik csoport ellen uszitsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú áUapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék d munkát bármikor, ha sztrájk vagy' kizárás van annak valamelyik osztályában. Így az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért, tisztességes napi munkáért” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZERREL!” A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadalom «w oi Vpppípín Az Angol-Egyiptomi Szudán néven ismert terület jövője jelentős helyet foglal el a brit és az egyiptomi kormány között folyó vitában. Szudán északi részét, amely Nubia néven volt ismeretes, az akkor török fennhatóság alatt álló Egyiptom 1821-ben hóditot- ta meg. Az egyiptomiak uralma egyre beljebb hatolt Szudánba, mig 1882-ben, a szudáni mahdi (vallás vezér) vezetése alatt lázadás nem tört ki. A lázadást megelőző években angol csapatok hatoltak be Szudánba azzal az ürüggyel, hogy megszüntetik a rabszolgakeresdelemet. A felkelt szudáni nép azonban több hadjáratban — igy 1883- ban és 1885-ben — sikeresen visszaverte a behatoló angol gyarmatositókat és Szudán még 13 éven keresztül megőrizte függetlenségét a mahdizmus emir- jei (fejedelmei) alatt. A brit imperialistáknak csak 1898-ban sikerült megdönteniök a mah- dista uralmat, amikor az angolegyiptomi hadsereg a hirhedt emlékezetű Kitchener angol tábornok vezetésével az omdurma- ni csatában leverte a (szudán) dervis-hadsereget. A'brit imperialisták a győzelem után arra törekedtek, hogy a legbrutálisabban megalázzák a szudáni népet. A gaztettekre jellemző, hogy még Churchill is aki mint a Morning Post cimü londoni lap munkatársa vett részt a hadjáratban, a következőket irta “A folyami háború” cimü könyvében: “A kalifa házából a mahdi síremlékéhez mentem . . . Több mint tiz éven át ez volt a legszentebb hely a szudáni nép számára ... Sir H. Kitcheher parancsára a síremléket megszentségtelenitették és a földdel tették egyenlővé. A mahdi tetemét kiásták. A fejét elválasztották a testtől és — a hivatalos magyarázatot idézve, — későbbi intézkedésig félretették. Ezt a kifejezést ez esetben úgy kell értelmezni, mint ami azt jelenti, hogy kézről kézre adták, amig csak el nem ért Kairóba ... A végtagokat és a törzset a Nilusba hajították. Ilyen volt a hódítók lovagiassága!” Churchill, aki ma tüzzel-vas- sal próbálja megakadályozni a birodalom széthullását, természetesen a hódítóknak ugyanezzel a “lovagiasságával” sőt még sokkal kegyetlenebből jár el Szudánban éppúgy, mint Malájföldön, vagy az Aranyparton. 1899-ben Szudánt Nagy-Bri- tánnia és Egyiptom “condomi- niumának” nyilvánították. Elméletben ez azt jelentette, hogy Nagy-Britannia és Egyiptom “egyenjogú társként” gyakorolja az ellenőrzást Szudán felett. Valójában azonban maga Egyiptom is brit függőségi terület volt. Az első világháború befe- jeztekor az egyiptomi nép küzdelmet indított azért, hogy megszabaduljon a brit függőségtől. Amikor 1924-ben Kairóban meggyilkolták Sir Lee Stack-et, Szudán angol kormányzóját, aki az angol-egyiptomi “társasviszony” alapján, egyben az egyiptomi hadsereg főparancsnoka is volt, ezt a merényletet Szudánban jeladásnak tekintették az angolok elleni felkelésre. És a Khartumban állomásozó szudáni ezred lázadásával a felkelés meg is kezdődött. A britek is-- mét a hódítók jellegzetes kegyetlenkedésével fojtották el a lázadást. Ettől az időtől kezdve Nagy Britannia még szorosabban markában tartotta Szudánt s még inkább az volt a célja, hogy Szudánt minél jobban különválassza Egyiptomtól s mint brit koronagyarmatot kormányozza. Szudán mai nemzeti mozgalma a főiskolai végzettségűek kongresszusának 1938 évi tanácskozásáig nyúlik vissza. E kongresszus politikai tanácskozásai folyamán születtek meg az “Umma” és az “Asigga” nevű politikai pártok. E két párt tag- iainak táborát eleinte vallási ellentétek különítették el egymástól: az Umma-párt a mahdista, az Assiga-párt pedig mirghista vallási szektával kapcsolódott össze. Ma az Umma-párt — angol párt. E pártnak, amely “függet- lenségi”-nek nevezi magát, az ország nyugati részén fekvő Dél-Darfurban és Kordofánban, az állattenyésztő Baggara-tör- zsek körében van befolyása. A párt mostani vezetője: Sir Rahman el Mahdi, Szudán egyik leghatalmasabb földesura, az angolok bábja. Az Assiga-pártnak, amely nagyobb, mint az Umma-párt, jelszava:'“Egy király, egy hadsereg, egy külpolitika”. Az As- igga-párt a brit imperialisták befolyásának kiküszöbölésé r e “A Nilus-völgy egyesítését” hirdeti, vagyis csatlakozást Egyiptomhoz. A britek, akik Szudán “függetlensége” híveinek hirdetik magukat, nagy támogatásban részesítik az Umma- pártot. Szudán “függetlensége” az ő szájú kban természetesen a gyarmatosítás fenntartását jelenti, méghozzá úgy, hogy Szudánból kiszorítják az egyiptomiakat, teljesen maguknak szerzik meg a Nüus vize feletti ellenőrzést, ami lehetővé tenné számukra Egyiptom gazdasági életének fenyegetését is. Ugyanakkor persze angol kézen maradnának a Szudánban kiépített támaszpontok. 1948 júniusában az angolok látszólagos “önkormányzatot” adtak Szudánnak és'választásokat írtak ki. Az angolok adta szudáni önkormányzatra jellemző, hogy a törvényhozó gyűlés 63 tagjából csak tizet választhatnak a városok^ a többit az angolok zsoldjábari álló törzsfőnökök nevezik ki. A végrehajtó tanács tagjainak fele angol. Az Asigga-párt idejében felismerte a csalást és bojkottálta a választásokat. Az Umma-párt igy ellenfél nélkül vett részt a választásokon és “győzelme” után megalakította a “kormányt”. Az Asigga-párt soraiban az utóbbi években szakadás következett be, mert a párt főtitkára, Izmáéi el Azhari — az USA-ban tett látogatása után — amerikai politikába kezdett. A párt Mohammed Nur el Din vezetése alatt álló másik csoportja egyaránt szembehelyezkedik az amerikai és angol imperializmussal és követeli a szudán kormány szüntessen be minden részvételt az amerikai imperialisták háborús terveiben. 1951 szeptemberben mindkét csoport értekezletet tartott. Határozataikban amellett foglaltak állást, hogy az egyiptomi és szudáni népnek össze kell fognia a külföldi imperializmus ellen vívott harcban. A szudáni munkásosztály, bár létszámát tekintve kicsiny, a küzdelem élén halad. A Szudáni Szakszervezeti Szövetség és a hozzá tartozó 43 szakszervezet strájkba lépett, hogy kierőszakolja a munkások követeléseinek teljesítését. Tavaly januárban, amikor a hatóságok rágalmazás ürügyén börtönbe vetették a vasutasszakszervezet titkárát, a szakszervezet 20,000 tagja három napig sztrájkolt. A vasúti forgalom teljesen leállt és szünetelt a munka a vasúti szállókban és az utas-élelmezési szolgálatban is. A kormány a sztrájkra azzal válaszolt, hogy egy sor kommunistaellenes rendeletet hozott és harcot indított minden haladó mozgalom ellen. A szudáni kormány üldözni kezdte a szudáni békebizottságot is. A kormány azonban terrorintézkedéseivel sem tudja elnyomni a népmozgalmak erejét. Júniusban saját rendőrségük lépett tíznapos sztrájkba, béremelést követelve. Omudurman- Khartumban 750, Észak-Khar- tumban pedig 1058 volt a sztrájkolok száma. A hatóságok rémületére a sztrájkoló rendőrök felkérték a Szudáni Szak- szervezeti Szövetséget, hogy se- getsen nekik szakszerveztük megalakításában. Azzal a fondorlattal, hogy a sztrájk részvevőinek nem lesz bántódásuk és nem fogják őket hátrányos helyzetbe hozni, a kormánynak sikerült rávenni a rendőröket arra, hogy ismét munkába álljanak. A kormány Ígérete ellenére azonban a sztrájkoló rendőrök közül hatszázat elbocsátottak és a sztrájk 14 vezetőiét hat hónaptól három évig terjedő börtönre Ítélték. Azzal az indokkal, hogy a rendőrök sztrájkját támogatták. Mohamed Szaid Szallamot, a Szakszervezeti Szövetség elnökét és Safet, a Szakszervezeti Szövetség főtitkárát két-két évi börtönbüntetésre Ítélték. A kormány intézkedésére válaszul a Szakszervezeti Szövetség háromnapos általános tiltakozó sztrájkot rendelt el. A szakszervezeti vezetők kiszabadításáért szakadatlan küzdelem folyik. A két munkásvezető bebörtönzésével a kormány nem tudta megtörni a munkások küzdelmét. Szeptember 8-án Omdur- man-Khartum és Észak-Kar- tumban a dolgozók a megélhetési költségek szüntelen emelkedése ellen tüntettek. A tüntetők a többi között ezt a jelszót kiáltották: “Le a szegénység, a betegség és az írástudatlanság kormányával!” A britek azt állítják, hogy ők a szudániak megmentői az egyiptomi királyi udvar és a kormány romlott, megvesztegethető tisztviselőivel szemben. De természetesen sem ők, sem az Umma-párt nem emelték fel szavukat akkor, amikor sok Egyiptomba élő haladó szudá- nit az El Torban lévő hirhedt egyiptomi gyüjtőtáborba zártak. Ebben a táborban siiwlődik a többi között Abd el Ghajum Mohamed Szaad nevű neves demokrata ifjúsági vezető, akit azért ítéltek el hét évre, mert résztvett az egyiptomi munkás- osztály haladó tevékenységében. A szudáni népnek nincsenek illúziói Egyiptom uralkodó osztályáról. De a szudániak közül egyre többen felismerik, hogy a külföldi imperializmus az, mely a Nilus-völgy összes népeinek fő ellensége. Éppen ezért irányítja ma mind a szudáni, mind az egyiptomi nép legfőbb erőfeszítéseit a brit és az amerikai imperializmus ellen. Desmond Buckle, az afrikai szakszervezetek képviselője,
