Bérmunkás, 1952. január-június (39. évfolyam, 1713-1735. szám)
1952-01-19 / 1715. szám
4 oldal BÉRMUNKÁS 1952. január 19. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN PUBLICATION OF INDUSTRIAL UNIONISM Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre ........ _...$2.00 One Year ........... $2.00 Félévre .—..................... 1.00 Six Months __________ 1.00 Egyes szám ára ------ 5c Single Copy _________ 5c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders ..._.......... 3c Előfizetés külföldre vagy Kanadába egész évre ............. $2.50 “Bérmunkás” P. Q. Box 3912 S. S. Sta., Cleveland 20, Ohio Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki közlésük még nem jelenti azt, hogy az ily vélemények egyben ázom'- ,k a Bérmunkás hivatalos felfogásával. Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE ^.42 Figyelik a hadifoglyokat A Tokyo városban időző living R. Levine NBC riporter je- lenti, hogy az amerikai katonai hatóságok nagyon gondosan átnézték azon leveleket, amelyeket az amerikai hadifoglyok Írtak hozzátartozóiknak. A koreai tárgyalások ugyanis lehetővé tették, hogy a hadifoglyok mindkét oldalról leveleket Írhattak haza. Levine állítása szerint az amerikai hatóságok azt kutatták a levelekben, hogy az Írójuk nem-e szívott már magába kommunista eszméket a fogság alatt? A vörösök nem-e képezték ki őket kommunistáknak? Amely levélben találtak valami “gyanús” kifejezést, azt nem húzták ki, hanem lemásolták és az íróját a “gyanúsak” listájása vették. Ezeket tehát ha majd kicserélik a hadifoglyokat, alapos vizsgálat alá veszik, mielőtt visszaszállítsák. Ez a hir valóban meglepő. Hát lehetséges az, hogy azok a tudatlan kínaiak és észak-koreaiak, akik olyan rettenetes atrocitásokat vittek véghez, hogy Acheson külügyminiszter, sőt maga Truman elnök is többször kijelentették, hogy a középkori barbároknál is alább sülyedtek, pár havi fogság után képesek voltak megnyerni saját politikai és gazdasági felfogásuknak a sokkal műveltebb “magasabbrendü” amerikai katonákat?! Ezt igazán nem tudjuk megérteni. Mégha fordítva mondanák, hogy a kínaiaknak tetszett meg az amerikai életfelfogás, azt csak megértenénk valahogy. Mert ha igaz az, hogy az amerikai hadifoglyok között akad sok, aki szimpatizál a “vörösökkel”, akkor az atrocitásokról szóló jelentés volt merő hazugság, mert egyetlen ember sem szimpatizál azokkal, akik kegyetlenül bánnak velük. És tegyük fel, hogy akad egy csomó olyan amerikai hadifogoly, aki az atrocitás hazugságok dacára is látja a háború borzalmait és háborús propaganda helyett éppen az általa átélt szenvedések hatása alatt a béke hive lett, mit fognak azokkal csinálni? Valahogy úgy néz ki ez a dolog, mintha az Uyen hadifoglyok hazaérkezését akarnák megakadályozni, nehogy a békemozgalom szószólóivá váljanak. I A fegyveres béke A washingtoni újságírók állítása szerint a karácsonyi vakációjáról visszatért Truman elnököt valóságosan megijesztette a katonai költségtervezet, amelyet jóvá kellett volna hagynia, hogy a kongresszus elé terjesszék. Az amerikai militaristák olyan rettenetesen nagy összeget kértek, hogy az még a billiókkal könnyen dobálózó elnököt is megijesztette és azért visszaküldte a hadügyminisztérium épületébe, a Pentagonba, hogy faragjanak le belőle valamit, mert félt, hogy ekkora nagy összeget a honatyák nem szavaztak volna meg. Hogy mekkora volt az eredetileg kért összeg, nem árulták el. Ahelyett azt az információt hozták a közönség tudtára, hogy a katonai költségtervezet leszállítása egyenlőre nem fog bajt okozni, mert az előző két évben olyan nagy összeget szavazta^ meg, hogy a Pentagon nem tudta azt elkölteni, bármint akarta is. Nem tudta elkölteni azért, mert a hadüparokon dolgozó gyárak nem voltak még kellően felszerelve s a haditermelés még csak mostanában indult meg valójában. így még ha lefaragnak is valamit a jövő évi költségvetésből, lesz mit költeni a militaristáknak. A katonai kiadások ily gyors emelkedése nemcsak Truman elnököt, hanem minden józaneszü embert megijeszthet. Mert mikor lesz ennek vége? És ha nem lesz vége, akkor hová fog ez vezetni? — kérdezhetik jogosan. Mert addig, amig a külügyi politikát az a vezérelv irányítja, hogy a békét csak állig felfegyverkezve lehet fentartani, nem látjuk a végét ennek a fegyverkezési mániának. Amig az Egyesült Államok ily rendkívül nagy összegeket költ nemcsak az önmaga, hanem a félvilág felfegyverzésére; amig nyíltan hirdeti, hogy ezen fegyverkezés a Szovjet Union ellen irányul; amig a Szovjet uniont minden oldalról katonai bázisokkal építteti körül, addig az oroszok részéről öngyilkosság lenne a saját fegyverkezésük elhanyagolása. Viszont az amerikai miltaris- ták az oroszok fegyverkezésére mutatva követelik, hogy itt meg kell duplázni a légierőt, újabb meg újabb divíziókat kell felszerelni, újabb bázisokat kell építeni, újabb “elmaradt” országokat kel felfegyverezni, hogy Amerika és szövetségesei sokkal nagyobb katonai hatalommal bírjanak, mint a népi köztársaságok blokkja. Ez a fegyverkezési verseny igy vett fel egyre növekvő iramot. Miután ezen fegyvereket a nép termeli ki, nyilvánvaló, hogy a fegyverkezési verseny következtében úgy a nyers anyagnak, mint a munkának mind nagyobb hányada megy Mars isten táskájába. Mert nem igaz ám az, hogy ez csak egy-két évig fog menni, mert akkor már olyan erősek leszünk, hogy nem kell támadástól tartanunk. Két-három év múlva azzal jönnek majd a militaristák, * hogy a mai fegyverek már elavultak, mert az ellenségnek jobbak is vannak, meg kell tehát adni gyorsan az újabb meg újabb billiókat, mert máskép nagy baj lesz. A megijesztett honatyák természetesen meg fogják szavazni az újabb billiókat, jóval többet, mint az előző években, mert a hadigépek egyre komplikáltabbak, tehát drágábbak is lesznek. De azonkívül a dollár értéke is állandóan esik, mert a termelő munkát hasznot nem hajtó dolgok építésére pazarolják el. De ugyanakkor egyre kevesebb munkaerő és nyersanyag jut az élethez szükséges cikkek gyártására. És ha ez igy folytatódik, akkor egyszer csak elérünk azon időponthoz, amelynél már nem leszünk képesek elegendő használati tárgyát gyártani, amikor tehát kezdetét veszi az aktuális nélkülözés. Jól látják ezt a militaristák is, hiszen nem kell hozzá semmi különös tehetség, de abban reménykednek, hogy mielőtt annyira elfogynak a használati tárgyak, hogy a népből kitör az elégedetlenség, megindul a tényleges háború, amelynek örve alatt elfojtanak minden panaszt. A jövő aztán a háború kimenetelétől függ. És a józaneszü embereket éppen ez ijeszti meg nagyon, mert jól látják, azon rettenetes pusztításokat és szenvedéseket, amit a mai fegyverek hoznak még a győző országok részére is. Ezt kellene meggondolni azoknak, akik a fegyveres béke eszméjét hirdetik és támogatják. A drága krumpli Árstabilizáló direktor, Michael V. DiSalle elrendelte, hogy a krumpli maximális árát 5-10 százalékkal lejebb kell szállítani. Krumpli az amerikai nép egyik legfontosabb tápszere, többet fogyasztanak belőle, mint bármi más élelmiszerből. Miután itt rendkívül nagy mennyiségben termelték, nemcsak jó, de egyben olcsó tápanyagot is adott. Az utóbbi pár hónap alatt azonban hihetetlen módon felszökött az ára, 8-10 centért adták ionját, ami a régi árhoz hasonlítva még a mai inflációs pénznél is igen magas. Jó pár évtizeddel ezelőtt csaknem minden farmon termeltek burgonyát, olcsón is árulták, másfél dollárért már lehetett kapni egy zsák (100 lbs.) jobb fajtajú krumplit. Volt idő, amikor az ára annyire leesett, hogy a farmernak nem fizetődött ki a termelése. Hogy mégis legyen elegendő, a kormány ezt is bevette azon termelvények soraiba, amelyeknél garantált bizonyos maximális árat. Közben a krumplitermelés is nagy fejlődésen ment át. Először is leválasztották az ily célra legalkalmasabb földeket, amiket gépekkel müveinek; gépekkel ültetnek, kapálnak és ássák ki a termést. Ily gépekkel két ember nagyobb darab földet képes bedolgozni, mint 50-60 ember állati igákkal. De azonkívül rájöttek a műtrágyázás legjobb módjára, a magkrumpli helyes kiválasztására, stb. Mindezek révén elérték, hogy amig a régi módszerrel 300 bushel acrenként igen nagy termés volt, ma nem ritka a 600 bushelos termés sem. • Igen ám, de ez a tudományos, gépesített termelés csak nagy táblákon eszközölhető. így a krumpli termelés specializált lett, a kis farmer legfeljebb csak magánakvalót termel, — ha ugyan terme, — a városi lakosságot a nagy krumpli farmerok látják el. És amig ezek pár évvel ezelőtt annyit termeltek, hogy az állam igen nagy összegeket fizetett nekik csak azért, hogy pusztítsák el a feles termelvényt, ma úgy szabályozzák, hogy a piacon hiány legyen és igy olyan magas árakat kérnek, hogy már az állam is megsokalta. A iarmerok a krumplit nem a fogyasztóknak, hanem a nagykereskedőknek, úgynevezett ”jober”-eknek adják el, akik aztán szétosztják a kiskereskedők között. A joberek leginkább trucko- kon szállítják a termelvényeket s ezzel a truck-flottával uralják az üzletet. Ez persze igy van nemcsak a krumplinál, hanem csaknem minden agrár termelvénynél. Ezek a joberek éppen olyan urai lettek aZ agrártermékeknek, mint az iparbárók az automobil, jégszekrények s más ipartermel- vényeknek; vagy mint a bankárok a villany, a gáz és egyéb közszolgálati dolgoknak. Sőt még a vízért is meg kell fizetni, habár a legtöbb esetben ezt a város veszi és adja. Szóval a modern tőkés termelő rendszerben mindenféle dolgot, amire a közönségnek szüksége van, néhány ember kisajátít és a többieket megadóztatja az áruk szétosztásánál. Igaz, itt-ott még láthatjuk azt a kiírást, amely hirdeti, hogy ingyen adnak levegőt, de csak annyit, amennyi az automobil gumibak ell, a többiért meg kell fizetni a házbérrel, az adóval, vagy valami más utón. A krumpli árának a szabályozása az amerikai tőkés termelő rendszer fejlődési fokának egyik állomását jelzi.
