Bérmunkás, 1952. január-június (39. évfolyam, 1713-1735. szám)

1952-05-31 / 1731. szám

1952. május 31. BÉRMUNKÁS 3 oldal A VÉRVÁD érdekében, az a tröszt ellenes törvényekkel jön ellentétbe, ugyancsak tilos országos mére­tekben sztrájkolni. Ez a javas­lat magában foglalja a telepek szerinti kötelező egyezményi tárgyalásokat. Virginia állam egyik hona- tyája a Taft-Hartley törvényt kivánja oda módosítani, hogy a 30 napos várakozási idő, amely alatt a munkások lehűlnének és csak azután sztrájkolhatnak, de az Egyesült Államok elnökének joga van a Taft-Hartley törvé­nyek szerint tiltóparancsot ki­venni s a munkások újabb 80 napig el vannak tiltva a sztrájk jogától és ha ezen 80 nap alatt sem egyeznének meg, akkor a gyárat vagy ipartelepet törvé- . nyesen CSŐDBE vihetik és amig ezen ügyet törvényesen el nem intézik, addig sem bérjavitást, sem munkaviszonyok változta­tását, sem sztrájkolni nem sza­bad és a csőd csak akkor szűnik meg, ha az érdekelt felek meg­egyeznek. Ezt a javaslatot a védelemügyi miniszter, Robert Lovett is magáévá tette. Egy másik javaslat szerint, amikor az Egyesült Államok el­nöke valamely ipar lefoglalását kénytelen eszközölni, ugyan ak­kor köteles lesz a szervezeteket is állami kezelésbe venni. 1917- ben az Egyesült Államok legma­gasabb bírósága kimondotta, hogy a munkásoknak joguk van sztrájkolni, ha azon sztrájk a közérdekeket nem veszélyezte­ti. Ezt a határozatot az szülte, hogy 1919-ben Calvin Coolidge mint Massachussetts állam kor­mányzója Boston város rendőr­ségének sztrájkját törvényte­lennek nyilvánította. Kimondot­ta, hogy “Senkinek sehol és se- milyen körülmények között nin­csen joga sztrájkolni, ha az a köznép jogait, biztonságát ve­szélyezteti”. Coolidget eme cse­lekvéséért a Wall Street az el­nöki székkel jutalmazta meg. A Wall Street urai és annak washingtoni és minden más ál­lami vagy városi csahosai, az el­múlt néhány évtizedben megcsi­nálták a diktatúra alapját,^ ame­lyen keresztül, mint a kártya­várat törhetik össze a bérrab­szolgák szakszervezeteit, vagy pedig amint azt Hitler-Mussoli­ni, állami felügyelet alá vették és azt csináltak velük, ami az ő érdekeiket vitte előre. A mi szakszervezeti munkás­hadnagyaink éppen úgy nem fognak a jövendő munkás elle­nes törvények ellen védekezni, mint ahogyan nem védekeztek annak idején a Taft-Hartley törvén^ ellen sem. Ha akarták volna, huszonnégy órás általá­nos sztrájkkal megakadályoz­hatták volna a Taft-Hartley tör­vény beiktatását. A Világ Ipari Munkásai szer­vezetének harci eszközei, mód­szerei alkalmasak arra, hogy az minden időkben sakkban tartsa a panamázó politikusainkat. Ha ennek a szervezetnek csak fele annyi tagsága volna, mint a szakszervezeteinknek van, nem akadna politikus, akinek eszébe jutna, hogy Taft-Hartley rab­szolga törvényeket terjesszen a kongresszus elé, mert ez a szer­vezet a közvetlen cselekvésre ne­veli tagságát, amelyben kimond­ja, hogy “Egynek a sérelme, valamennyiünk sérelmét-jelen­A világtörténelmen, mint egy elrémitő fekete vonal vonul vé­gig az a bűnös cselekmény, ami­kor a mindenkori uralkodó osz­tály, a megoldatlan társadalmi elégedetlenség levezetésére, em­bereket,'fajokat, vallásokat, po­litikai csoportokat dobtak az ál­dozat oltárára. Kenyeret nem, de cirkuszt igen, volt a római jelszó. Oroszlánok elé dobták a lázadókat, vagy a “gladiátorok”- kal ölették egymást a tömeg he­lyeslő üvöltésére. Ez váltotta ki a “Spartacus” lázadást, melyet a hadvezérek szörnyű vérontással tudtak le­verni. Ezernyi hasonló eset volt a történelem folyamán. Boszorkány égetések. Az autokrata cári rendszer a zsidó­ság tömegét dobta a tudatlanná- fanatizált tömegnek. A nemzeti­ségeket “atyuskáék” külön gyü- löltették egymástól, a koronás apostoli hóhérok nagyon értet­ték az ilyesmit. Átugorva sok gyalázatot, a magyar jobbágy elégedetlenség leveztésére “Szent Földért” hir­dettek háborút, mondván: Sem­mi egyéb bajunk nincs, mint­hogy a “szent föld” a törökök kezében van. Ezért gyülekezett Rákos mezején százezernyi job­bágy, keresztes vitéz indulásra fölszabadítani a Szent Földet. Közben megjött az eszük és a kiszemelt -hadvezér Dózsa György vezetésével lecsaptak az úri gonosztevőkre. A francia Dreyfus pör, vagy a magyar Tiszaeszlári vérvád, a sokmillió zsidó, hadifogoly, ha­ladó ember elégetése, kínzása, mind a gonoszságra, uralkodás­ra épült “kereszténynek” hazu- dot társadalom lelkiségére vall. Az antiszemitizmust kissé pi­hentetik, vagy óvatosan csinál­ják, ez kisség megégette a ma­gas ’’klérus” és szolgái körmét. De a szellemi karvalyok szórják rágalmaikat, melyben előljár a magyar zsandár irodalom, a ha­ladó munkásságra és a német nácizmust leverő orosz hadse­regre. Hogy a bűneiket feledtes­sék, bedobták a mindent elhinni kész tömegnek azt a hazug vá­dat, hogy egyedül az orosz ka­tonáknál fordul elő háborúban “kilengés” a nőkkel szemben. Ez a kieszelt vádaknak leggo­noszabb koronája. Ha röviden akarnánk napi­rendre térni a dolgok felett, azt ti”. Kimondja, hogy a “Munkás- osztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrend­szert. A termelő hadsereget nem csak a tőkésekkel való minden­napi harcra kell szervezni, ha­nem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bér­rendszer már elpusztult. Az ipa­ri szervezkedéssel az uj társa­dalom szerkezetét építjük, a ré­gi társadalom keretein belül.” Egy ilyen szervezkedési formá­val lehetetlenség volna a vüág bármely részében a DIKTATÚ­RA felállítása. De mert nincsen, ennélfogva az osztálytudatos munkásság súlyos árakat fizet érte. Köhler. mondanánk, nevezzük meg azt a nemzetet, melynek katonái nem követnek el hábora esetén “at­rocitást”, sőt háborún kívül is, hiszen maga az a szó, hogy há­ború, egy szörnyű atrocitás. A háború, erkölcsöt őrlő malom, a a fronton is, mögötte is. Ször­nyű tapasztalatok birtokában vagyunk, kik az utóbbi évtize­dekben voltunk katonák, vagy háborúban szenvedtünk. A nyakonragadt igazságért szótemelni napjainkban bűnnek számit és rögtön orosz, vasfüg­göny bérencnek lesz bélyegezve. A bérelt lelkiismeret tulkiabálá- sával akarja feledtetni a múlt­ban gonosz cselekedeteit. A tar­kón lövők, a nőknek bordély- házbá sorozóinak van mit elhall­gatni. Akik hordtuk az “apostoli” király mundérját, láttuk, láttuk, éltük a háborúk, a kaszárnyák gyalázatát. Ismerjük, éreztük a saját testünkön a hazudozók rendszerét. Szégyen arra emlé­kezni, ahogy züllesztették pros­titúcióba a katonáink a városok lányait. A saját véreinket. A városokba menekült zsellér lá­nyok, a katonák martalékai vol­tak. A lakosság ahol megfordul­tunk martalócokként látott bennünket, különösen a lovassá­got. Az első világháború alatt a “megszállt” Romániában a né­met hadvezetőség, a kiürített és visszairányitott vagonokat meg­rakta minden, a megmozgatha­tó tárgyal ha más nem volt, jó termőfölddel, vagy trágyával. A jobb háztetőt is leszedték. Ne­künk csak ,a maradék jutott. Ez volt a helyzet Szerbiában és máshol is. A nemi erőszak eltör­pült az egyéb gazságok mellett. Hitler-Horthy hadserege vé­gig pusztította, égette Oroszor­szágot. A nők, gyerekek tízezre­it gyilkolták meg, a nemi erő­szak náluk eltörpülő semmiség. A rablott zsákmányt vagón- számra szállították vissza föl­szabadulás után. Sokan emiatt “távoztak” nyugatra. Mindezek a gazságok váltják ki a megszálló hadseregből a re­torziót. Erkölcsi reputációnkkal ellenkezik a káröröm. De az erő­szak tételben eltolódás történt. Amig az első háborúban csak a kitagadottakat, lányokat érte a lelket gyalázó nemi erőszak, mert a jómódúak védelmet kap­tak a gavallér tisztektől. Most a grófi konteszokat is elérte a “nemezis”. Amerika polgári lakossága nem ismeri közvetlen a háború természetét. Eddig inkább anya­gi élvezője volt a háborúnak. Nem láttak égő falvakat, nyárs- rahuzott gyerekeket, megbecste- lenitett anyákat, cafattá lőtt emberhullákat, stb. De láthat­ták azokat az “atrocitásokat” amik Amerikában a katonai tá­borok körül folynak. Ezekről a a jelenetekről halgassunk, eset­leg elfogultsággal lennénk vá­dolva. Nagyjelentőségű a Bérmun­kásban megjelent azon cikk, amely a Japánban folyamatos “fajszaporitást” ismerteti. Mrs. NEW YORK ÉS KÖRNYÉKI MUNKÁSTÁRSAK FIGYEL­MÉBE! Ahogyan a zord tél után jön a tavasz és a nyár és ahogyan minden évszaknak megvannak a természetes jelenségei, a nyári időszaknak jelenségei a new yor- ki munkások részére, az Eden- wald erdői kirándulások, melye­ket a Bérmunkás olvasói és tá­mogatói rendeznek le. Az első ilyen jelenség a nyár folvamán JUNIUS 22-én VASÁRNAP lesz, amikor ott az erdőben a szokott helyen TÁRSAS KIRÁNDULÁSON találkozunk. Mondanunk sem kell, hogy az ilyen kirándulások anyagi bevételének minden cent­je a Bérmunkás javára megy, de ez csak a mellékes cél, a fő­cél az, hogy a régi és uj mun­kástársaink egy kis testvéri ta­lálkozóra jönnek össze. Az egész napi szórakozás közben itt cse­rélik ki véleményeiket azokról a társadalmi eseményekről, me­lyek a világ munkásságára dön­tő kihatással vannak. Ennivalót mindenki hozzon magával, a többi dolgokról a rendezőség gondoskodik. Ha esős idő lenne, úgy a rákövetke­ző vasárnap lesz megtartva. Útirány: A Lexington Ave. “White Plains Rd.” feliratú sub­way a 180-ik utcáig és ott át- szállni a Dyre Ave. magas va­sútra a végállomásig. Innét egy rövid séta be az erdőbe. Uyemura, ez a nagytekintélyű hölgy, hívja segítségül Mrs. Rid- gewayt. Segítségül hívja meg­menteni Japánt az erkölcsi sü- lyedéstől, amelybe az amerikai megszálló katonaság taszítja. Kétszázezer törvénytelen gye­rek, 80 ezer prostituált, gyerme­kekkel vegyesen. Helyettünk a számok beszélnek. Beszéljen helyettünk a törté­nelem is. A lelki béklyóba vert ember a realitásokban hinni nem tud, csak a rablás misztikumá­ban. A történelem minden idő­szakában háborúk dúltak. A ke­resztes háború idején a Szent­föld felé meneteltek a szent ide­álok lovagjai. Romboltak, gyúj­togattak, gyilkoltak. Felkoncolt tetemek, meggyalázott, leöldö- sött nők, hörgő, haldokló hulla­hegyek felett kifosztott, égő vá­rosok lángjánál valahol egy dombtetőn a földbe szúrták jel­vényüket, a szeretet szimbóliu- mát, a keresztet. Nem lehet célunk valamely nemzetet pellengére állítani a háborúban elkövetett “atrocitá­sokért”. A háború megszüli a maga becstelenségét. Ez mindig igy lesz, amig háborúk lesznek. A lecsúszott hitvány vádas- kodók, kik minden bűnt a há­borúért az oroszokra kennek, újból a háborúra kacsingatnak, hogy visszaállítsák gyilkos ural­mukat. Vészkiáltás a háború el­len! Égigérő fáklyákkal lecsap­ni a háborucsinálók hitvány ha­dára. Szentebb ügyért nem emelhetjük szavunkat, mint bé­két akarunk. Csak azután szűn­nek meg az atrocitások. Vass Károly

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom