Bérmunkás, 1952. január-június (39. évfolyam, 1713-1735. szám)
1952-05-24 / 1730. szám
2 olda] BÉRMUNKÁS 1952. május 24. OSZTÁLYELLENTÉT Végzetes bomlásnak indult ez a züllött társadalmi rendszer, amelynek lejtőjén nincsen megállás. Lázadnak a börtönök rabjai a végtelen elnyomatás, kizsákmányolás s az élet szükségleteinek ronda, piszkos, élvezhetetlensé- gei ellen. Ezek a szerencsétlen páriák, 'a mai társadalom legki- tagadottabb tagjai, áldozatai, lázadnak helyzetük türhetetlen- sége ellen. A hadsereg repülőosztagának tisztjei lázadnak, ülősztrájkba mennek, mert nem hajlandók életüket, testi épségüket a kizsákmányoló osztály érdekeinek védelmére feláldozni. A fellázadt tisztek nem' tacskók, akik a zászló lobogtatására, a hazára való hivatkozásra eszeveszetten rohanjanak más “idegen” országok embereinek lemészárlására. Az elmúlt háború idején, amikor újoncok voltak, felültek a kizsákmányoló osztály közegei azon maszlagainak, hogy a német, japán, olasz hadseregek leverésével a mi “demokráciánkat” mentik meg. Amikor a kizsákmányoló osztály szerint jó munkát végeztek, legyilkoltak és legyilkoltattak 15 vagy 20 millió férfit, nőt és gyermeket, amikor tönkretették Európa és Ázsia területeinek hatalmas részét, amikor milliók elképzelhetetlen nyomorban tengették életüket, vissza “haza” -jöttek, leszereltek mint akik jól végezték munkájukat. Munka után láttak, mert szomorúan tapasztalták, hogy hátramaradt családtagjaik a legnagyobb nélkülözésben szenvednek. Amikor túlnyomó részük hetekig, hónapokig járták a munkanélküliség kálváriáját, munkát kaptak, lakás után néztek s azt tapasztalták, hogy azt még keservesebb szerezni, mint munkaerejüket eladni. De kaptak lakást is. Az állam jó részüket, ha volt jó protekciójuk, havi harminc, negyven dollárért odúkba, istálók- nak is szégyenletes viskókba terelte őket. Ma ezek a tacskók emberek lettek, valamennyire gondolkodni tudnak, látnak. Igaz, hogy még mindig rózsaszinü szemüvegen keresztül nézik ezt a züllött társadalmi rendszert s csak azt látják, hogy saját családtagjaik nélkülöznek, hogy a serdületlen gyermekek mellől munkába kell járni az anyának is és a szűkös beosztás mellett is nélkülöznek. Látják azt, hogy a mi honatyáink, akik lelkesitő szavak kíséretében rázzák a lobogót, könyökig vájkálnak az adófizető polgárok, munkások keserves kerestükből levont pénzekből és itt is, ott is milliók tűnnek el. Látják azt, hogy a mi kizsák- - mányoló osztályunk mily kegyetlen módon emeli az élet- szükségletek árait és minden eszközzel megakadályozza a bérrabszolgák életviszony a i n a k emelését. Egy ilyen társadalmi rendszerért nem hajlandók életüket, testi épségüket feláldoz- 1 za. Az ország területén millió és 1 millió bérrabszolga kényszer- ) (munkára van kárhoztatva. Arra kényszeríti őket a megélhetés súlyos korbácsa, amely nap-nap után mind súlyosabban osztja csapásait. Százezrek megunták a hónapokon keresztüli Ígérgetéseket, sztrájkba mentek, de mert a kormány érdekeit sértették, politikusaink cselhez folyamodtak és állami kezelésbe vették az acéltelepeket és a mi kó- tyagos fejű szakszervezeti vezetőségeink hasravágódva leszerelték a sztrájkot. Az aélipari | munkások még annyit sem tanultak meg, mint a repülőosztag tisztjei, nem tagadták meg a Judást is megszégyenitő szak- szervezeti basák parancsát. Mint a birkák újból felvették a munkát és ma hamis, hangzatos jelszavak mellett továbbra is húzzák az igát, ugyanazon nyomorúságos viszonyok és bérek mellett. Az ország egyik részétől a másikig, több mint 200 ezer olajmunkás sztrájkol a hatalmas olajtársaságok ellen. E sorok írásakor a harmadik hetébe lép a sztrájk és a kiárusító helyek alkalmazottai és tulajdonosai azt mondják, hogy nincsen olaj vagy gazolin hiány, de vásárló hiá^y az van. Most, három hét elteltével azon törik a fejüket a szakszervezeti vezérek, hogy hogyan kellene azt a lyukat bedugni, ahonnan az olaj és gazolin folyik,*de ezt nem tehetik, mert az olajtermékeket kihordó munkások más szakszervezeti csoporthoz tartoznak, más időszakban jár le a “szent és sérthetetlen szerződéseik” és igy a szakszervezeti tisztviselők, szabályok jóvoltából, testvér árulókká válnak. Egyes olajtársaságok, még olyan hatalmasak is, mint a Saacon-Vacum olajtársaság más időben, ez év júliusában jár le a szerződésük. Ezek a társaságok munkásai ma éjjel-nappal minden megállás nélkül termelik az olajat, gazolint és elárasszák vele a piacot. Amig ez igy tart, addig a kormány érdekei nincsenek veszélyeztetve. Az olajtársaságok jövedelmi adója nem szenved csorbát, folyik a kincstár pénztárába minden akadály nélkül. A munkások kereseti adójával rövidül csak meg, de ezt abban a reményben ,hogy gazdáiknak tesznek némi szolgálatot, valahogyan kifogja nyögni. AZ INDUSTRIAL, WORKERS OF THE WORLD IPARI SZERVEZET ELVDíYILATKOZATá A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bírják, akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbenl összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozo másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért, tisztességes napi munkáért” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZERREL!" A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az Ipari szervezkedéssel az uj társadalom szer kereté* épitjiik a régi társadalom keretein helttlAz Egyesült Államok külöm- böző iparaiban tiz és százezrek várják, hogy a mi “szabad” iparunk és kereskedelmünk urai, irgalmas szamaritánus módjára megsajnáljanak bennünket és néhány cent bérjavitással alátámasszák a megélhetés lehetőségeit. A koreai háború kitörésével a náci és fasizmust leverető kormányunk befagyasztotta a bérrabszolgák fizetését. Kinevezett egy bizottságot, melynek tagjai az iparok urai, a publikum és a szakszervezeti képviselők lettek. Ez a bizottság hivatott volna arra, hogy megvizsgálja, hogy képes-e azon ipar tulajdonosa, vagy tulajdonosai munkásainak bérét emelni anélkül, hogy az kárára lenne. Amikor megállapítják, mint.az acél és sok más iparban, hogy igen is képesek, sőt a béremelés ellenére is túlságos magas haszonra tesznek szert, az iparok tulajdonosai nem kötelesek tudomásul venni, ha a munkások követelései ellen határoznak a szakszervezetek nem kötelesek tudomásul venni. Az egész komédia csak arra jó, hogy minél tovább leigázásban tartsák, a kormány segítségével a bérrabszolgákat. Az acéliparban hetek, hónapok fognak elmúlni és előre megjósolva éppen oda fognak jutni, ahová a fémáru ipar munkásai jutottak. 1951 derekán a fizetéseket szabályozó bizottság megállapította, hogy a fémipar munkásai jogosak 17 és fél cent órabér emelésre, mindazok részére, akik 15 évet töltöttek el a társaság szolgálatában háromheti üdülést kapnak fizetéssel, az egészségügyi biztosítást a társaság fizeti és még néhány jelentéktelen előnyöket szabtak meg. A társaságok azt mondottak, hogy coki, mi rendelkezünk ipartelepeink felett és kilenc cent javításon kivül semmit sem vagyunk hajlandók adni. Egy év leforgása után újból felvették az ügyet és ugyan az a bizottság felülvizsgálta a fémipari telepek gazdáinak lehetőségeit és megállapították, hogy nem képesek többet mint 11 cent órabér javítást adni. Két éve folyik eme herce-hurca a bérrabszolgák és a telepek tulajdonosai között. A tulajdonosok már három Ízben kaptak engedélyt az árak emelésére a kormánytól, soha ezen ipar történetében any- nyi hasznot nem vágtak zsebre, de a bérrabszolgáiknak csak kilenc cent órabér javítást hajlandók adni és semmi többet. Ezen iparok munkásai is, mint az acélipari munkások, nem tanultak, nem értették meg a hadsereg és repülőosztag tisztjeinek elhatározását, hogy inkább a börtönbe mennek, mint a halál torkába. Börtönbe mennek azért, mert még mindig kevesen vannak, akik megértették, hogy az a háború, melyet a kizsákmányoló osztály Koreában egy uj társadalmi rendszerre törekvő népek ellen folytat, nem az ő harcuk, nem a nép érdekeiért, nem az ország biztonságáért harolnak és inkább börtönbe mennek. De ha a repülők sokasága is erre a tudatra ébredne, akkor nem volna a mi kormányunknak, vagy a hadsereg rög- tönitélő bíróságának bátorsága elitélni őket. Ugyan igy vagyunk a mi szak- szervezeti mozgalmunkkal is. Ebben a szervezetben a tagságnak nincsen önálló joga, cselekvése, mindenkor azt kell tennie amit a szakszervezeti vezetőség vagy elnökség határoz. Ha valamely csoport tagsága, vezetősége azt megszegi, kommunizmus vádja alatt kizárják vagy elkobozzák a csoportot vagy a szervezetet. A mi kormányunk ennek tudatában a Wall Street rendeletére, az elégedetlenkedő bérrabszolgák számára az ország különböző részeiben hat koncentrációs tábort állítottak fel. Munkások állították azokat fel, a saját maguk részére. Ezek a táborok közül kettő Arizonában, Florence és Wickensburg városok közelében, Californiában Tulela- ke közelében, Floridában Avon Parkban, Allen wood Pennsylvaniában és El Reno Oklahomá- ban vannak. Ezekben a táborokba fogják bezárni Amerika szólás, gyülekezés és sajtószabadságát. Milyen buta, elfogult a magántulajdon rendszerének hj- vei, fentartói, amikor azt hiszik, hogy az emberiség feltörekvését, szabadságra vágyódását drótsö- vényes barakokba lehet zárni. Ideig-óráig sikere lesz, de minél nagyobb lesz az elnyomatás, a kizsákmányolás, a közelgő pangás által okozott nyomor, annál nagyobb erővel ujul meg a szabadságra törekvő népek akarata. A technika rohamos fejlődése, i termés folyton-folyvást való gyorsítása válaszút elé fogja íllitani a kifejlett kapitalista álamok bérrabszolgáit. A múlt borszakok bizonyítják, hogy Imikor keresztül törtek azon a /asgyürün, amelyet a fennálló
