Bérmunkás, 1952. január-június (39. évfolyam, 1713-1735. szám)
1952-05-17 / 1729. szám
6 oldal BÉRMUNKÁS 1952. május 17. A tőkés rendszer válsága A FEGYVERES BÉKE GAZDASÁGÁNAK JELLEMZŐ VONÁSAI. Irta: GERÉB JÓZSEF III szolgáló iparok nyersanyag használatát, megszorította hitelbe vásárlás lehetőségét. De az őrült hadi költekezés itt sem tudta eltüntetni a mindjobban jelentkező gazdasági válságot, sőt a dolgozók vásárlási képessége a fokozódó drágaság, a nagy adók miatt folyton csökken, úgy, hogy a ruházati, bútor iparban nagyon komoly munkanélküliség van. Az autó, a háztartási cikkek, mosógép, villany jégszekrény, televíziós stb. ipar még a korlátozott nyersanyagot sem tudja felhasználni piac hiányában. Nemrégiben a kormány megszüntette a nyersanyag korlátozást, most pedig a hitel korlátozást magára a tőkére bízta, hogy milyen feltételek mellett adja el hitelbe az árut. De ezek az intézkedések sem tudják meggátolni a túltermelést és úgy Amerikába, mint Európába a háborús politikai megváltoztatására van szükség, hogy az államok csődjét, a nagy gazdasági válságot elkerüljék. A MOSZKVAI ÉRTEKEZLET Már az első napokban kitűnt, hogy minden ellen intézkedés és tilalom dacára, teljes sikerrel járt s ma, 4-5 hét után, ez még jobban nyilvánossá lesz. A tőkések is megállapították, hogy az egyetlen komoly piac, ahol a tőkések elhelyezhetik a felhalmozott áruikat, a Szovjet Union, Kina és a Népi Demokráciák, kik fizetni is tudnak arannyal, vagy nyersanyaggal, éppen úgy, mint ipari cikkekkel. Már magában Moszkvában is komoly üzletkötések jöttek létre, az angol, francia, amerikai üzletemberek több száz millió dollár értékű árut adtak el és azóta is folynak tárgyalások az ipari államok tőkéseivel, további üzletkötésre. De folynak tárgyalások és pedig eredményesen India, Pakisztán, Egyiptom, Iran, és a latin amerikai országokkal is, amelyektől nyersanyagot, ipar cikkekért, nyersanyagot vásáról a Szovjet és a Népi Demokráciák, még a kis Magyarország is vagy egy tucat tőkés rendszerű állammal kötött kereskedelmi megegyezést, amelyeknek iparcikkeket szállit gyapotért, kávéért, teáért, gumiért s különböző gyarmatáruért. A' Szovjet az amerikai tőkéseknek ezer millió dollár értékű rendelést ajánlott fel a következő három évre. A moszkvai gazdasági értekezleten megjelent tőkések nem csak arról győződtek meg, hogy a szocializmus útjára lépett országok vásárlóképesek, de arról is, hogy a gazdasági bojkot lassíthatja, de megakadályozni nem tudja ezeknek az országoknak a fejlődését és véget akarnak vetni, csak a hadi ipar urainak kedvező háborús őrületnek, nem hadakozni, de kereskedni akarnak a békés célú szocialista országokkal. Ezek és még sok más jelenség azt mutatja, hogy a béke hívei mindenütt túlsúlyba jutnak. Ez és a tőkés országok fokozódó gazdasági válsága kikényszeríti a békés megyegyezést és elkeAz amerikai szakszervezeti vezérek csak három évvel ezelőtt kezdték hangoztatni, hogy a szerződésekbe bizonyos mennyiségű évi garantált munkát kell bevenni, mert az életbiztonságot nyújt a munkásoknak. Nem véletlen, hogy a biztonságra való törekvés itt is felszínre került, mert azon európai országokban, amelyek áttértek a kollektiv termelésre és bevezették a tervezett gazdaságot, a munkások ezt a biztonságot már elérték. A háborús romokat eltakarító keleteurópai országok, beleértve a Szovjet Uniont is, a kollektiv tervgazdasággal oly rohamosan építették ki iparaikat, hogy munkásfölösleg helyett munkáshiány állt be náluk. De azonkívül nem csak egyre több ipari munkást tudnak alkalmazni, de egyben, miután az iparokban elért nyereséget állandóan újabb befektetésekre használhatják, méghozzá előre megállapított tervszerűen, nyilvánvaló hogy biztosíthatják az évi munkát is. Sőt, a panaszra inkább az ad okot, hogy túl sok munkát kérnek a munkásoktól és nem az, hogy kizárják őket a munkából. Az amerikai szakszervezeti vezérek hiába gyalázták és gya- lázzák ma is a tervezett kollektiv gazdaságot, jól tudják, hogy a modern munkás előtt a biztosított munka az élet biztonságát jelenti és előbb-utóbb az amerikai munkások számon fogják kérni, hogy miért lehet biztosított munka a “vasfüggönyön” túl s miért nem lehet itt is ? Ezt a biztonságot az átlagos munkás nem hagyja “kibeszélni” a fejéből, hiába ócsárolják bármilyen jelszavak alatt is. A RABSZOLGA BIZTONSÁGA így például Eisenhower generális, aki az amerikai elnökségre pályázik, nagyon elitéli ezt a biztonságot. “Aki biztonságot akar, az adja el magát rabszolgának”, — mondotta igen szellemesen a nagy hadvezér. Persze, Eisenhower soha sem érezte az élet bizonytalanságát, hiszen mint egészen fiatal fiú katonaiskolába került, azt elvégezve tiszt lett és egész mostanáig húzta az életét biztositó nagy fizetést. Mit tudja ő, hogy micsoda kínszenvedésen megy át a 2-3 gyermeket eltartó munkásember, ha elveszti munkáját, ha rülhetővé teszi a harmadik világháború kitörését. Ez nem azt jelenti, hogy ma már biztosítva van a háború elkerülése, korántsem. A halálkereskedők még nagyon erősek, a hatalom a kezükben van, csak a béke, az élet harcosainak soha meg nem szűnő munkája lehet képes arra, hogy a mérleg nyelvét véglegesen a béke oldalára hajlítsák át. a munkanélküliség rémével küz- ködik. Bizony az ilyen munkás sokszor eladná magát akár rabszolgának is, csak betevő falatot tudjon szerezni gyermekeinek, de sokszor még azt sem teheti. Másrészről viszont a katona valójában rabszolga, hiszen rendelkeznek vele úgy, hogy még élete feladására is parancsot kaphat. És mégis sok munkanélküli felcsapott katonának akkor is, amikor nem volt kötelező a sorozás. És végre, amikor a gyereket beadja a katonatiszti iskolába, valójában ily rabszolgának adják az életbiztonságért. Persze a tiszteknek valamivel jobb dolguk van, mint a legénységnek, de a rabszolgák között is jobb dolguk volt a hajcsároknak, sőt még a Hitler rabszolga táboraiban is a “kapók”-nak (Ra jól tudom igy nevezték a foglyokból kinevezett felügyelőket) jobb dolguk volt mint az elégetésre vitt szerencsétlen foglyok millióinak. És minél fejlettebb valamely ország ipara, annál kívánatosabb a munkásoknak az életbiztonság, mert az iparok fejlődése megfosztja a munkásokat attól, hogy az élethez szükséges dolgokat egyedül, avagy családon belül, esetleg kisebb csoportok keretében is elő tudják állítani. Egy évszázaddal ezelőtt a nagy városokat leszámítva, ha keservesen is, de valahogy elő tudta állítani egy-egy család a megélhetési szükségletét. Ma nagy városok telitik a földszinét s az emberiség 90 százaléka rá van utalva a már kifejlődött ipari és kereskedelmi forrásokra, hogy életét folytathassa. A VILLANY PÉLDA Egy igen egyszerű példával jobban megvilágíthatom ez*: az állítást. Éppen most száz éve, hogy Michael Faraday (1791- 1867), a kiváló angol fizikus nagy feltűnést keltett az akkor még egészen ismeretlen villamosságot bemutató kísérletével. A Leyden palackból nagy szikrákat csalt ki, a bodzabél golyókat szétlökte az egyszerű galvanométerben s számos olyasmit csinált, amit akkor nagyon megcsodáltak s amiknek igen sok bámulója akadt. Többek között William Ewart Gladston (1809- 1898) miniszterelnök is meglátogatta Faraday laboratóriumát. Faraday életét tárgyaló munkákban olvassuk, hogy amikor az igen praktikus Gladston 1863- ban végignézte Faraday kísérleteit, mosolyogva kérdezte: “És mondja csak professzor, micsoda haszna van az ilyen játékszernek?” Faraday állítólag ezt felelte rá: “Eljön az idő, amikor ezen játékszerek igen nagy adót fognak önnek hajtani”. Igaz-e ez a történet vagy sem, — most nem fontos. A fontos csak az, hogy még egy évszázaddal ezelőtt korának egyik legélesebb eszü embere csak haszontalan játéknak vélte a villamosságot. De hogyisne, hiszen az emberek sok, sok ezer éven át megéltek nélküle, több igen magas civilizációt is képesek voltak alkotni, ki gondolta volna, hogy az a játék ily rövid idő alatt ilyeh óriási fontosságúvá lehet. Mert tegyük fel, hogy a villamosság most hirtelen eltűnne a földről, gondoljuk csak meg, milyen következményekkel járna. Persze nehéz elképzelni, hogy a villamosság eltűnik, de tegyük fel, hogy ez az energia csak a világűr bizonyos szakaszában van s a Föld éppen most átment azon a szakaszon és elvesztette a villamosságot. ELPUSZTULNA A CIVILIZÁCIÓ Tegyük fel, hogy holnap délelőtt 11 órakor veszíti el a Föld a villamosságot. A gyárak természetesen azonnal megállnak, mert ma már majdnem minden gyárban villanyáram hajtja a gépeket. De megállnak a vasutak is, nem csak a villamos vasutak, hanem a gőzzel hajtottak is, mert a biztonsági készülékeket villany irányítja. És megszűnik a táviró, a telefon, a rádió és a televízió. De nem lehet elindítani az automobilokat sem. Misoda kavarodás lenne egyetlen óra alatt!! Mindenki igyekezne haza s csak akkor vennék észre, hogy a városokban milyen messze vannak az otthonaiktól, ha gyalog kellene hazamenni. Rendőrség, katonaság feladná a szolgálatot, hiszen telefon, táviró meg automobil nélkül nem is lehetne őket összeszedni. A villany eltűnésének csupán Sing-Sing siralomházának az a lakója örülne, akit éppen aznap akartak a villamos székbe ültetni. De ennek se sokáig tartana az öröme, mert hamar észrevennék hogy a villany eltűnésével a városokban eltűnt a viz is, mert megálltak a pumpák. És éppen igy eltűnt a gáz is. A jégszekrények is leálltak. A kórházakat is le kell zárni, a halottakat sem lehet eltemetni és végre pár nap alatt elfogy a városokban az összes élelmiszer. Menekülnek tehát az emberek a vidékre, közben rakás számra hulnak el. Az el nem temetett holttestek dögvészt okoznak; minden rend felbomlik, elvész a civilizáció s magával viszi az emberiség kilenctized részét. (íme itt van egy nagyszerű regénytéma: “Ha eltűnik a villany!” — írja meg, aki jobban ért hozzá.) A lényege ennek a fantasztikus rémtörténetnek az, hogy a tehnikai fejlődés kevesebb mint egy évszázad alatt egy addig teljesen ismeretlen dolgot any- nyira fejlesztett, hogy ha az eltűnne, akkor csaknem belepusztulna az emberiség. Csak a vidék, csak a legprimitívebb nép maradna meg, ahol nem életkérdés a villany, de még ott is igen megéreznék. De igy van ez más dologgal is, habár nem ilyen nagy mértékben is. Az olaj hirtelen eltűnése, a kőszén hirtelen elfogyása is hasonló nagy bajokat okozna. És természetesen egészen igy van az acéllal is. Mármost ha az