Bérmunkás, 1952. január-június (39. évfolyam, 1713-1735. szám)
1952-05-10 / 1728. szám
4 oldal BÉRMUNKÁS 1952. május 10. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN PUBLICATION OF INDUSTRIAL UNIONISM Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre ..........................$3.00 One Year ..........................$3 00 Félévre ................................ 1.50 Six Months .......................... 1.50 Egyes szám ára _____ 5c Single Copy -------------------- 5c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders .................... 3c Előfizetés Kanadába egész évre ................................................ $3.50 “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta., Cleveland 20, Ohio Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még nem jelenti azt. hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás hivatalos felfogásával. Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE Tulajdonjog szentsége Mint a hangyabolyba dobott kődarab, olyan zavart és forrongást okozott Truman elnök az acélgyárak névleges lefoglalásával a legvehemensebben tiltakoztak a lefoglalás ellen, majd bíróság védelmét kérték s közben a kongresszusban ülő szolgáik meg az elnök elmozdítását (impeachment) célzó javaslatot is beterjesztették. Az igy előkészített közhangulat nyomására aztán David Andrew Pine szövetségi biró a lefoglalást alkotmány ellenesnek nyilvánította, mire az acélmunkások megkezdték a sztrájkot, nem várva a kormány fellebbezésének eredményére. Az acélbárók müfelháborodására valójában semmi komoly ok nem volt, mert mindenki tudta, hogy az acélgyárak lefoglalása csak névleges és a valóságban azok továbbra is régi tulajdonosaik birtokában maradtak; ugyanazon igazgatóság intézkedik, a részvényesek is csakúgy kapják az osztalékokat. Csupán arról volt szó, hogy az állam bele akart avatkozni a munkabérek és az acél árának a megszabásába, hogy a sztrájkot kikerüljék. A kormány a háború alatt szerezte a jogot, hogy rendkívüli szükséglet (emergency) esetén kivételes intézkedéseket tehet. Ilyen intézkedés volt például az is, amikor a .vasutakat lefoglalták és a munkásokat mint “állami alkalmazottakat” munkába kényszeritették. Ugyancsak ilyen rendkívüli intézkedéssel kény- szeritették munkába a bányászokat is, amikor a sztrájkolok szervezetére és elnökükre, John L. Lewisra, óriási pénzbírságot róttak ki. A közönséget informáló és a közvéleményt irányitó egyének és intézmények akkor tapssal fogadták az államnak a munkások ellen irányuló intézkedéseit. Valószínű azért, mert azon esetekben az állam nem a tulajdon, hanem csak az emberi jogok ellen vétett; nem vagyont foglalt le, hanem embereket fosztott meg szabadságuktól, amennyiben büntetés terhe alatt munkára kény- szeritette őket. A sajtó s a rádiószónokok nem ordítottak akkor az alkotmány megsértése miatt, mint most, amikor azt hangoztatták, hogy az acélgyárak névleges lefoglalása megsértette az alkotmány függelékének 5-ik szakaszát, amely kimondja, hogy kompenzáció nélkül magánvagyont a közösség javára lefoglalni nem szabad. Ez a szolgalelkü sajtó nem hördült fel ennyire, amikor, a bányászokra kiszabott büntetéssel a kormány megsértette az alkotmány függelékének 13-ik szakaszát, amely kimondja, hogy ebben az országba" többé nincs helye a rabszolgaságnak, sem a kényszermunkának, csak azok részére, akikre a bíróság valamely bűntény elkövetése miatt ily büntetést szab ki. Az acélipar névleges lefoglalásával kapcsolatos müfelhábo- rodás tisztán mutatja az amerikai sajtó népellenes jellegét; hogy amíg tapsol az emberi jogok eltiprásának, ádáz dühvei támadja a tulajdonjog legcsekélyebb korlátozását is. És teszik ezt minden esetben az alkotmány védelmének a hangoztatásával. Ezzel nyilvánvaló lett az is, hogy nem az a fontos, hogy mi/van az alkotmányban, mire gondoltak annak irói az egyes paragrafusok megszerkesztésénél, hanem inkább az, hogy miként magyarázzák most az alkotmány egyes pontjait. A tőkések tulajdonát képező sajtó gondoskodik arról, hogy ez az értelmezés a profit védelmét szolgálja, mutatva, hogy náluk a tulajdonjog az emberi jogok fölött áll. A tőkés termelő rendszer erkölcsi felfogása szerint midőn az emberi jogok és a tulajdonjog összeütközésbe kerülnek, ott ez utóbbi részesül előnyben. Ez magyarázza meg a szövetségi biró döntését és az acélbárók meg a sajtó nagy müfelháborodását is, mert Truman pillanatnyilag elfeledte a tőkés termelés ezen fontos erkölcsi törvényét. Ezért váltott ki maga ellen egyszerre olyan határtalan nagy ellenszenvet. Önzetlen hazafiság Az amerikai tőkések “önzetlen” hazafiságának tipikus megnyilvánulására mutat rá a W. Averall Harriman vezetése alatt működő “Mutual Security Agency”, amelynek hatáskörébe tartozik az Egyesült Államokkal szövetségre lépett országok részére kiutalni a fegyverkezéshez szükséges anyagokat és pénzügyi segítséget. Helyénvaló, hogy mi is szóvátegyük ezt a dolgot, mert a Bérmunkásban számos esetben utaltunk arra, hogy az amerikai tőkések hazafisága csak a profitszerzésből áll. Hát ez nem egészen igy van, ezt mutatja a Mutual Security Agency azon panasza, hogy három nagy olajtársaság, — az Esso, a Standard Oil of California és a Standard Oil of Texas, — 50 millió dollárral többet számítottak azon olajért, amit a Mutual Security Agency rendeletére, — de Uncle Sam számlájára, — az Északatlanti Szövetséghez tartozó országoknak szállítottak. Mint ismeretes, a mai modern fegyverek olaj (gazolin) nélkül mit sem érnek és igy a fegyverkezéshez szükséges nagymennyiségű olajat az amerikai adófizetők pénzén vásárolják és szállítják a szövetséges országoknak. Az olajat természetesen az amerikai nagy olajtársulatoktól vásárolják, amelyek, mint most az MSA állítja, felhasználták az alkalmat és 50 millióval többet számítottak, mintha az olajat az amerikai fogyasztó közönségnek adták volna el, miért is a Mutual Security Agency kérte az igazságügyi departmentet, hogy az olajtársulatokat “overcharge” (tulszámitás) vádja alapján fogják pörbe. Egyszerű nyelven szólva a három nagy olajtársulatot közönséges csalással vádolják. Már pedig ez szörnyű vád ilyen nagy urak ellen. Hiszen értsük meg jól, ezen három olajtársaság a világ legnagyobb vállalatai közé tartozik és tulajdonosaik Amerika iparbáróinak, bankárainak a vezetői, az amerikai tőkések legpresentánsabbjai. Hát nem ezek járnak-e elől példátmutatóan minden hazafias megmozdulásnál? Nem ezekre mutatnak rá még az iskolákban is, mint társadalmunk oszolopos tagjaira, akiket az ifjúságnak, mint ideálokat követni kell?! Micsoda szégyen és gyalázat, hogy ilyen kiváló egyéneket most közönséges csalással mernek vádolni! És még hozzá milyen csalással? Hogy potom ötven milliócskával emelték a profitjukat jogtalanul. Holott ennek éppen az ellenkezője igaz, — mondják ezen társulatok a csalás vádjára adott válaszukban. Ez a válasz igen érdekes, jó lesz megjegyezni. Az olajtársaságok ugyanis azt állítják, hogy ők csak a rendes, normális áron adták az olajat a külföldi országoknak. Ellenben az amerikai fogyasztóknak adták olcsóbban, ami természetes is, hiszen az hazafias kötelességük. Tehát agon ötven millió extra haszon, amit a külföld részére szállított olajon nyertek, nem a profitkapzsiságot mutatja, hanem éppen ellenkezőleg, azt hogy hazafias érzelmeik kifejezésére annyit elengedtek a honfitársaiknak a belföldi fogyasztásnál. Hogy a külföldre szállított olaj számláját is Uncle Sam fizeti, arról ők nem tehetnek. Viszont arról sem tehetnek, hogy még a belföldi használatra eladott olajon is olyan hallatlan nagy profitot keresnek, hogy ma már szinte az egész ország tulajdonosaivá lettek. De mint a válaszuk mutatja, adhatnák az áruikat itt is drágábban, még nagyobb profitra is, de jó szivük van, tele hazafias felbuzdulással és azért elégednek meg kisebb profittal is. Általánosítva ezt az okoskodást az egész amerikai tőkésosztályra azt látjuk, hogy csak olyan profitot vesznek, amelynél még meghagyják a betevő falatunkat és hátunkon az inget, holott azt is levehetnék, de nem teszik s ez mutatja az igazi nagy “önzetlen” hazafiságukat. Nehogy ezentúl valaki az amerikai tőkések “önzetlen” haza- fiságát ócsárolni merje, mert még megharagszanak és itt is olyan “normális” profitot fognak szedni, mint a külföldiektől kérnek és akkor még az az ing sem marad a hátunkon. Hej, hej! Nincs szebb dolog az önzetlen hazafiságnál! A babona győzelme * Az Egyesült Államok legfelsőbb bírósága, a Supreme Court, behódolt a babonának, midőn 6 szavazattal 3 ellenében kimondotta, hogy nem sérti az alkotmányt azon New York állami törvény, amely lehetővé teszi, hogy az iskolás gyermekek hetenként egyszer, vagy kétszer egy-egy órával hamarább otthagyják a tantermeket, hogy vallásos oktatásban részesüljenek. Az Egyesült Államok alkotmánya az állam és a vallás elválasztásával teljes vallás szabadságot biztosit, de egyben a vallást “privát” üggyé teszi és ennélfogva a közösség által fentartott iskolákban nem adtak helyet a hitoktatásnak. A babona terjesztésére egyre nagyobb propagandát kifejtő papság kiokoskodta, hogy a vallásoktatásra az iskola közelében fentartanak valami helyiséget, ahová átmehetnek a tanulók, akiket hamarább kiengednek, ha a szülők kérelmezik. Úgy a new yorki, mint a többi ilyen állami törvényekben is csak azon tanulókat engedik ki egy órával hamarább, akik hitoktatásra mennek, a többiek az iskolában maradnak. így nyilvánvaló, hogy ez a'törvény a vallást bevitte az iskolába, mert az iskolának a tanrendjét most már a hitoktatásnak megfelelően kell beosztani. A szülők, akik ellenezték ezt a törvényt, éppen erre hivatkoztak és álütották, hogy ezen törvények nem egyeztethetők össze az alkotmány szellemével. Ugylátszik azonban, hogy annak a rettenetes nagy propagandának, amit az egyházak, élükön a katolikus főpapokkal manap- ság kifejtenek a sajtón, a rádión és televízión keresztül még a Supreme Court bírái sem tudtak ellenállni és behódoltak a babona terjesztésének. Mert a papság nem fog megelégedni ezzel a győzelemmel, hamarosan majd követelni fogja, hogy az iskolákban adjanak ne- kik he!yet a hitoktatásra, hogy az ifjúság szellemét a babonás hiedelmekkel meg nagyobb mértékben mételyezhessék meg.
