Bérmunkás, 1952. január-június (39. évfolyam, 1713-1735. szám)
1952-05-10 / 1728. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1952. május 10. OSZTALYELLENTÉT Az Egyesült Államok kizsákmányoló osztály minden reakciós intézménye a legvadabb csaholásba törtek ki, mert Truman elnök az acélipar állami kezelésbe vételének nyilvánosságra hozása alkalmával, pőrére vetkőztette az acél trusztok telhetetlen kapzsiságának egy kis részét. Tiltakoznak ez ellen ezek az urak. Azt mondják, hogy ez megsértése a magántulajdon szent és sérthetetlen törvényének. Úgy állitják be, mintha soha ilyesmi nem történt volna meg az Egyesült Államok történetében. Amikor Koreában megindult a rendőrakció, rövidesen utána Truman elnök tudtára adta Amerika és a világ népének, hogy az Egyesült Államok területére a “válság idejére rendki- vüli intézkedéseket lesz kénytelen alkalmak adtán használni” és használta is. Ez nem az első eset, hogy őkelme egyik nagy ipart az állam kezelésébe veszi. Azt mondják a kapitalizmus csa- hosan, hogy Amerika rohamosan közeledik a szocializmus felé, csak egy nagyon vékony vo- nál választja el a szabad ipart, kereskedelmet az államosítástól. Államosítás az lehet, de a szocializmustól olyan messze van, mint Makó Jeruzsálemtől, vagy még annál is sokkal messzebb. Nem megyünk messzebbre vissza az államosítás terén, csak Roosevelet idejére, amikor a második vüágháboru idején az állam kezelésébe vette a Mont- gomery-Ward összes kiárusító üzleteit és magát a vállalat elnökét, katonai karhatalommal távolították el a társaság elnöki székéből. Éppen ilyen eseteknél fogva, mint ma az acélipar államosítása, az egész komédia nem egyéb parasztfogásnál. Felhasználják a hadiszerek gyártásának szükségességét arra, hogy végrehajtsák tervüket. Az egész dolog úgy tűnik fel, mintha a kormány az acélipari bérrabszolgák oldalán állna,* de sokkalta messzebbmenő dolgok játszanak közre. Vizsgáljuk csak meg. i£ “t-ben az Egyesült Államok összes acéltelepei két billió öt- százmillió dollár hasznot sajtoltak ki az acélipari munkások verejtékéből. Ebből az állam adó fejében kapott egy billió, hatszáz millió dollárt, amely naponta négy és fél millió dollárnak felel meg, nem is számítva a munkások kereseti adóját, mely szintén tekintélyes összeget tesz ki. Na most, ha a munkások sztrájkra mennek, minden nap öt vagy több millió dollár vesztesége van az államnak csak az acél termeléséből. Az acél truszt dacára annak, hogy ilyen hatalmas összeget fizett adó fejében az államnak, 1951-ben mégis 900 millió dollár tiszta hasznot osztott ki a részvényesek között 20 dollár tiszta hasznot zsebel be tonnánként az acél termelésből, de ez nekik nem elég, ha a munkásoknak óránként 17 vagy 27 cent bérjavitást adnak, akkor ők 23 vagy 25 dollár hasznot akarnak tonnánként az acélért. A másik tényező amiért az állam megakadályozta az acélipari munkások sztrájkját, az a készülendő többi hatalmas iparok munkásainak sztrájkjának megakadályozása. Az olajiparban 200 ezer munkás néz farkasszemet az olajbárókkal. Ügyük szintén a Fizetéseket Szabályozó Bizottság előtt van döntés végett. Szintén sztrájkkal fenyegetőznek. A második világháború idején az állam kezelésében | voltak az olajkutak, finomítók. Amikor adtak néhány garast az olajipar bérrabszolgáinak és megegyeztek, ami után visszaadták a telepeket az olajbáróknak és soha nagyobb hasznot nem zsebeltek el, mint az elmúlt esztendőben. A szénbányák négyezer bérrabszolgáinak szerződése néhány héten belül lejár s azok is, mint a többi iparok munkásai nyomorognak amióta az utóbbi béremelést kapták. A bányák már számtalan Ízben voltak állami kezelésben. Tönkrementek a szénbányák? Dehogy is mentek tönkre, dacára annak, hogy az olaj és gáz nagy versenytársa lett az utóbbi években. A bányabárók mégis az 1951-ik esztendőben érték el a leghatalmasabb hasznot, fennállásuk óta. Majd amikor a telefon társaságok alkalmazottai is észhez kapnak és nem városok vagy államok szerint sztrájkolnak, hanem az egész országban, akkor majd ott is közbe fog lépni a kormány, amint közbelépett az elmúlt háború alatt. Mint Amerikában szokás a szakszervezeteknél, hogy időközönként szerződéseket kötnek fizetés és munkaviszonyok megállapítására, igy az acél feldolgozó iparok munkásainak jogos a követeléseik a béremelés és más kedvezmények érdekében., Ma ezek a telepek túlnyomó része a védelem érdekében termel. Millió és millió bérrabszolga van ezekben az iparokban foglalkoztatva. Az aluminium telepek munkásainak szerződése is lejárt úgy az AFL, mint a CIO szervezetekben. Ezek is bérjavitást és más előnyöket követelnek. Ma jóval több mint egy millió bérrabszolga dolgozik az aluminium és annak feldolgozásán. A rézöntödék és feldolgozó iparok munkásai 1950 junius óta nem kaptak általános bérjavitást, ügyük a bizottság előtt van, már több mint egy év óta sztrájkkal fenyegetőznek. Néhány százezer ember van ezekben az iparokban is alkalmazva. Mint minden más iparban, a rézfeldolgozó telepek tulajdonosai minden követ megmozdítanak arra, hogy munkásaikat a végletekig kizsákmányolják a leg- alacsonabb bérek mellett. A villamossága telepek alkalmazottai is újabb bérjavitást követelnek. A tulajdonosok azzal érvelnek, hogy az ő munkásaik még az acélipari munkásoknál is magasabb béreket húznak. A gumiipari munkások újabb követelésekkel állottak elő, mert az előbbeni bérjavitásuk nem fedezi a megélhetési cikkek árainak rohamos emelkedését, szintén sztrájkkal fenyegetőznek. AZ INDUSTRIAL WORKERS OF XHE WORLD IPARI SZERVEZET ELVIN ¥1 LATHOZAT A A munkásosztály és a munkáltató osztály között s«mmj közösség nincsen. Nem leket béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az elet összes javait ama kevesek birják, akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek keU folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbenl összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan áUapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozo másik csoport ellen uszitsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekelt megóvni csakis olykép felépitett szervezettel lehet, melynek minden az egy * iparban — vagy ha keU, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor, ha sztrájk 'agy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért, tisztességes napi munkáért” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZERREL!” A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadalom szerkezetét építjük a régi társadalom keretein belül. A repülőgép telepek munkásai, a hajóépítő munkások, a fűrésztelepek bérrabszolgái és az összes iparok valamennyi munkásai, mind, mind béremelésért kívánnak sztrájkba menni. A kormány úgy akadályozza meg az öszses iparok munkásainak sztrájkját, hogy állami kezelésbe veszi azokat. Mi történik az állami kezelés terén. Hát mi? Mi történt az Egyesült Államok vasutaival, amelyet 1942. március 21-től 1945 október 1- ig az állam kezelésében tartotta. Visszaadták a társaságoknak és aztán megegyeztek a vasutak 1946 május 10-től julius 9-ig megint csak az állam kezelte és bérrabszolgáival és újból visszaadták, mig 1950. augusztus 27- én az állam megbízta a hadsereget, hogy vezesse a vasutak üzemi lebonyolítását. 1942. március havában vette át az állam először a vasutak kezelését és ezen rövid néhány év alatt a vasutak hatalmasabbak lettek, nagyobbat fejlődtek, mint az elmúlt ötven esztendőben, ugyancsak hatalmasabb haszonra dolgoznak, mint létezésük bármely évében. Ezen idő alatt, vagyis amióta állami kezelésben vannak a vasutak, a munkások háromszor kaptak béremelést 1 centtől kilencig. Ugyan ezen idő alatt a vasutak mágnásainak az állam 12-szer engedte meg a vitel és szállítási dijak emelését. Az állam kezelésében levő vasutakon tilos a sztrájk. Ma már nem úgy van, mint 25 vagy 30 esztendővel ezelőtt, hogy a munkások a kizsákmá- nyolóik ellen sztrájkoltak és annak érdekeit veszélyeztették. Ma a kormány ellen sztrájkolnak, mint leteszik a szerszámot a kormány éppen úgy van abban érdekelve, mint maga a társaság vagy korporáció. Amint megszűnik a termelés, megszűnik a kereseti adó, megszűnik a társaságok jövedelmi adója. Ezek azok az érdekek, amelyek a kormányt a munkások sakkban tartására kényszerítik. Ennek a védelmére készült a Taft-Hartley törvény is. A második világháború alatt harmincnyolc esetben foglalt le a kormány különböző iparokat. A háború befejezése óta tiz különböző esetben. Sehol sem hallottunk annyi zsivajt, mint a jelenlegi acélipari lefoglalásnál. A Montgomery-Ward esetétől kezdődőleg minden egyes esetben, mikor az állam visszaadta a lefoglalt telepeket, hatalmasan megnagyobbodva kerültek azok vissza a kizsákmányoló osztály karmai közé. A kizsákmányoló osztály úgy gondolkodik — nem is rosz- szul — hogy a folyton csöbör- ből-vödörbe eső bérrabszolgák egyszer majd megunják azt a szemfényvesztést, amelyet vele kizsákmányolói és azok közegei űznek és nem fogják államosítani, hanem kisajátítani azokat az üzemeket, amelyekben életükön át, mint bérrabszolgák húzták az igát. Köhler Ha a lapot csomagoló papiroson a neve mellett azt látja, hogy 1952 MAY, vagy még korábbi jelzés mutatja, hogy meddig van lapja fizetve, ne várjon külön felszólítást, hanem küldje be az előfizetési diját, amely most az Egyesült Államok területére évi három dollár. Legyen segítségünkre ezzel munkánkban. ELŐFIZETÉST KÜLDTEK május 3-ig: T. Kosár, Wheeling ................ 1 L. Hevesy, Cleveland ........ 1 P. Szlaukó, Phoenix ............... 1 G. Bakos, Los Angeles.......... 1 J. Horváth, Cleveland _____ 1 J. Frayták, Trenton ............. 1 G. Barcza, Bridgeport ....... 2 B. Tályay, Milmont Park___ 2 M. Kánya, San Diego .............. 1 M. Bakos, Cleveland.............. 1 J. Kovács, Cleveland............. 1 L. Kocsis, Roebling............... 1 F. Salay, East Chicago ........ 1 A. Buda, Cleveland................. 1 J. Zára, Chicago _________- 1 Wm. Berkovits, Cleveland .... 1 Helén Smith, Los Angeles .... 1 S. Király, Los Angeles........... 1 Gus. Tóth, Ashtabula .......... 2 S. Rácz, Cleveland __ 3 M. Rappaport, Cleveland __ 1
