Bérmunkás, 1952. január-június (39. évfolyam, 1713-1735. szám)
1952-04-26 / 1729. szám
1952. április 26. BÉRMUNKÁS 3 oldal INNEN—ONNAN (f) Múltkoriban az egyik iró- gárdista társam azt a tanácsot adta e rovat írójának, hogy változtassam meg cimét a rovatnak mert ez már nem állandó Innen- Onnan, hanem csak itt-ott rovat. Azóta már újabb címváltozásnak kéne lenni, mert már az- Itt- Ott sem megfelelő cim, hanem inkább ráillene Hébe-Hóba. Nem tehetek róla, de be kell valljam a valóságot, amit az olyan szépen csengő “magyar” szó megdönthetetlen biztonsággal magyaráz meg, amiben csak az rejlik, hogy nincs ambíció. Ugyebár szép a beismerés, hát mit mondjam, hogy ez vagy az a baj a családban, ami van, aztán gürcölni kellett mint egy ló s rövid ideig tartó szezon speed munkán, ami szintén igaz, mégis az egyetlen oka e rovat elmaradá- dásának, hogy nincs ambíció. Hogy aztán miért nincs, hát ezen aztán lehetne beszélgetni, különösen ha beszélgetés közben lehetséges volna egy-két íráshoz szükséges vitamin pirulát lenyelni, ami aztán tüstént visszaillesztené a tollat a régi rendes kerékvágásba. Mivel ilyesmiről szó sem lehet, hát várnom kell mire a Hébe-Hóba melyeket az acél truszt ügyveze- tőség könyveiben találnak majd a kormány emberei és úgy lehet, hogy nyilvánosságra hozzák majd azokat. No de ne legyünk nagyon elbizakodva, mert ebben a nagy hü-hóban, minden bizonnyal nem a kormány, nem a bérrabszolgák, hanem a szakszervezeti basák és az acéltruszt fesz a győztes. Az acélipari munkások, akik véres verejtékükkel termelik az acélt, még ha meg is kapják teljes követeléseiket, néhány hónap múlva ugyan abban a helyzetben, ugyan abban a nélkülözésben lesz sorsuk, mint amilyenbe ma van, vagy még rosz- szabban. Az acélbárók megfogják találni a módját annak, hogy hogyan emeljék az acél árát és hogyan tartsák igában az acéliparok bérrabszolgáit. És ez mindaddig úgy lesz, amig az acélpari bérraszolgák nem egyesülnek a bányák, a gumitelepek, a telefon, táviró és minden más ipari munkásokkal és szervezkednek nem évről-évre magasabb bérekért és egyéb reformokért, hanem ha kell az általános sztrájk fegyverét használva, kizárják a parazitákat a termelés és szétosztás intézményéből. Ezt csak úgy érhetik el, ha forradalmi ipari szervezetben tömörülnek, megtanulnak a saját lábukon járni, a saját fejükkel gondolkodni és zászlajukra írják, hogy “E maradi jelszó helyett: ‘Tisztességes napi bért, tisztességes napi munkáért’ ezt a forradalmi jelszót Írjuk zászlónkra “LE A BÉRRENDSZERREL”. Amikor ezt megvalósította a munkásosztály, bevégezte történelmi hivatását, megszüntette a minden néven nevezendő háborúkat, nyomort, szenvedést, megalázkodást. Köhler. ambícióm természetszerű változás áll be s remélhetőleg olyan-" formán, hogy gyakrabban jelentkezhetek ismét a lap hasábjain. Kérdezhetik tőlem aztán, hogy hol van a szünetnélküli ipari unionists, meggyőződés, melynek hirdetésénél legfeljebb csak lélegzetvételre szabad megállni. Sőt, a mai helyzetben még lélegzetvételre sem volna szabad megállni. Viszont az utóbbi időben Írásainknak egy nagyobb százaléka megállást jelentett az ipari unionizmus hirdetését illetőleg, habár az adott helyzetnek és eseményeknek szükségs z e r ü magyarázatát jelentette, az ipari unionizmus célszerű magyarázatánál egyszerű lélegzet vétel volt. így aztán nem okvetlen tesz sok különbséget ha valaki írásban vagy anélkül vesz lélegzetet. A nagy világesemények tényleges háborúval való fűszerezését hosszú lélegzetvétel háttérbe szorította az árvízkatasztrófa, mely éppen a világ leggazdagabb országán az Egyesült Államokon tombol keresztül az utóbbi hetekben. Úgy nézünk ki a nagyvilág előtt, mint a zsugori pénzharácsoló, aki rongyokban jár és inkább éhen hal, de saját föntartásától megvonja a legszükségesebbet is. Ebben az országban, ahol a 80-90 billiós költségvetésről tárgyalnak, nem áldoznak egy néhány száz milliót arra, hogy megóvják a népet az árvíz csapásoktól. Ha semmi másért, csak kizárólag ezért a bűnös mulasztásért'megérett a kapitalista rendszer a pusztulásra. Itt látszik aztán ki égbekiáltóan a kapitalista rendszer igazságtalansága, megmutatván, hogy a nép érdekkel egyáltalán nem törődik és kizárólag csak az egyéni önző profit érdek az, ami számit. Már vagy százezer ember lett hajléktalan az árvizek nyomán, munkásembereknek egy egész élet keserves kerestéből összetákolt kis házikóit vitte el az árvíz. Persze a nagytőkések palotáit nem vitte el a viz, nem azért mert az árvíz kerülte ki azokat, hanem csakis azért, mert a milliomos urak kerülték ki az árvizet. Ők nem vásároltak olyan talajon olcsó házahelyet, melyet az árvíz elmoshat, nagy gonddal és elővigyázatossággal építik fel maguk részére a palotáikat. A népet vigye a viz, mit törődnek ők vele, a humánus látszat kedvéért aztán oda küldik a vörös keresztet, kávét és donatot osztogatni az elsodort áldozatok között. Erre is aztán a néptől szedik be a dollárokat, így működik a tőkés demokrácia, melyet annyira féltenek és annyira védelmeznek, ilyenkor aztán nyíltan meglehet látni népellenes mivoltukban a kapitalista rendszer védőangyalait. Mennyivel máskép volna ez az ipari demokrácia társadalmában, ahol elsősorban a nép ösz- szeségének gazdasági előnyeit tartják szem előtt és elsősorban a nép gazdasági jóléte az irányadó. Ilyen társadalmi rendszerben az árvíz csapás csak múlt emléke lesz, hisz misem lehet fontosabb, mint a technikai eszközök fölött rendelkezők első feladata az ilyen természeti csapásoktól az emberiséget megvédeni. Itt aztán nem a politikai államhatalom nyilvánul meg, a néptömegek jóltevője, hanem ellenkezőleg gazdasági hatalommal rendelkező társadalmi rendszer, a semmitsem termelő politikai felülépitményt szükségtelenné teszi. Elsősorban az iparilag fejlett országokban vár ez a fontos hivatás a munkásosztályra, ahol a kapitalista rendszer fölépítette az iparokat, az utakat és hidakat, kórházakat és iskolákat és minden technikai eszköz kifejlesztve készen áll, csak annak irányítására kell a munkásosztály a saját technikai eszközét megszervezze. Az iparilag kifejlesztett országokban nem lehet a más országokban használt eszközöket és formákat egyszerűen mint “blue printet” alapul venni. Ott, ahol minden negyedik emberre jut egy automobil, egészen más a helyzet, mint ahol minden tizedik emberre legfeljebb csak egy ökrös szekér jut. Egyesek azt állítják, hogy az IWW ipari unionista elmélete elkésett s nem tudja teljesíteni hivatását. Hát lehet, hogy a lát- * 52 Váratlanul és korán — alig 52 éves korában — dőlt ki sorainkból és távozása pótolhatatlan űrt hagyott, nem csak közvetlen családja, hanem általában az osztálytudatos munkásság soraiban is. Mert sajnos, de ma itt Amerikában az a helyzet, hogy osztálytudatos munkás elhalálozása mindig “pótolhatatlan” űrt hagy, mert nincs aki betöltse az üresen maradt helyet. Csontos munkástársunk dacára fiatal korának már szenvedő részese volt az első világháborúnak, majd az azt követő forradalomban a vörös hadsereg egyik katonája volt és igy a fehérterroristák győzelme után hamarosan biztosabb tartózkodási hely után kellett néznie, igy került Amerikába és Chicagóba telepedett le. Bár a gyakorlati mozgalomban ritkán fejtett ki tevékenységet, lapunknak azonban több évtizedes előfizetője és áldozatkész támogatója volt állandóan. A Modern Színkör létezése idején, annak feleségével együtt lelkes tagja volt és társaságban általános közkedveltségnek örvendett. Korai halála váratlanul ért bennünket, mert még napokkal a halálhír előtt együtt voltunk többen és semmi jele sem látszott a betegségnek, amellyel kórházba került. Április 1-én kellett kórházba vinni kétoldali tüdőgyulladással, amelyen azonban pár nap alatt túl volt és oly gyorsan javult egészségi állapota, hogy kezelő orvosa engedélyt adott, hogy 12-én elhagyhatja a kórházat. Tizenegyedikén délelőtt azonban hirtelen valami Májusi ünnepély Clevelandon, 4309 Lorain Ave. az emeleti nagyteremben. MÁJUS 3-ÄN SZOMBATON este 8:30 kezdettel. Az ünnepélyen megjelenik a magyar nemzet washingtoni nagykövete: dr. WEIL EMIL is. Bemutatásra kerül a legszebb magyar film termék: DÉRYNÉ Fellép a Munkás Dalárda Férfi és női kara. Belépő dij nincs. Mindenkit szívesen lát a Rendezőség szat szerint ez igy van, de viszont sok esetben a látszat csal. Ha az IWW tegyük fel elkésett, az ipari fejlődés nem késett, sőt ellenkezőleg rohamlépte k k e 1 tört előre. Nem, az IWW nem késett, csak még nem jutott oda, viszont a kapitalizmus sem késett, felépítette a technikailag fejlett iparokat, amit más helyeken csak a forradalmak után gigászi nagy munkával tudtak részben végrehajtani. Amikor a kapitalizmus betöltötte hivatását egész biztos, hogy nem lesz többé kapzsiság miatt pusztító árvíz és az is egész biztos, hogy tovább építő iparilag teljesen felszabadult ipari demokrácia rendszere lesz. rendellenesség állott be a szív működésben, amely percek alatt végzett vele és rombadöntötte szeretettel azon reménységét, hogy ismét körükbe lehessen. Teteme a Höllerbach temetkezési intézetben volt felravatalozva, ahol a rokonok, munkástársak és barátok nagyszámmal jelentek meg részvételüket kifejezni. Temetése osztálytudatos munkáshoz illő keretek között ment végbe április 14-én. Barna Lajos, a Verhovay Segély Egylet 164-ik fiókja nevében mondott búcsút az eltávozottnak, majd Dr. Vince Sándor átérzett szavakkal vázolta a szocialista munkás életét és hivatását a jelen társadalmi rendszerben és méltatta azok érdemeit, akik egy szebb és jobb társadalmi rendszer érdekében munkálkodnak. A tetemet az autók hosszú sora követte az Acacia temetőbe, ahol elhamvasztották. A tisztelők nagy száma koszorúkkal fejezték ki részvétüket, többek között a Verhovay Segély Egylet 164-ik fiókja és a Bérmunkás chicagói olvasói is. Ezúton is a legőszintébb részvétünket nyilvántjuk Csontos munkástársnőnek, aki élettársát ; a Szilágyi és Sebestyén családoknak, akik sógorukat, Pika munkástárséknek, akik unoka- öccsüket veszítették Csontos László távozásával. Z. A Bérmunkás olvasói nevében a Csontos László munkástársunk ravatalára helyezett koszorú költségeihez hozzájárultak: P. Hensperger, J. A. King, A. Köhler, S. Sütő, S. Sza- bady és J. Zára. CSONTOS LÁSZLÓ