Bérmunkás, 1952. január-június (39. évfolyam, 1713-1735. szám)

1952-04-05 / 1726. szám

\

2 oldat BÉRMUNKÁS 1952. április 5.

A kerületi értekezlet részvevőihez

AZ INDUSTRIAL WORKERS OF THE WORLD IPARI SZERVEZET

ELV1NYILATKOZATA

A munkásosztály és a munkáltató osztály között s^rnnü közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bírják, akik bői a munkáltató osztály álL

E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert.

Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbenl összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportjához ugyanazon iparban dolgozo másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak.

E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti.

E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért, tisztességes napi munkáért” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZERREL!”

A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra Is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az aj társadalom szer bezetét épitjUk a régi társadalom keretein bellii.

A mi nem irigylendő helyzetünk:

1952 március

írja: GOLD LAJOS

Tisztelt Munkástársak:

A második világháború befejezte után nem sok időre megindított úgynevezett “hideg-háború” a világtörténelem legnagyobb hazugságát termelte ki. Ez az az állítás, hogy a békét csak fegyverrel lehet fentartani. Ez a hamis feltevés indította meg azt az őrült fegyverkezési versenyt, amely az emberi civilizáció elpusztításához vezethet, ha a józanul gondolkodó emberek figyelmeztetése idejében észre nem téríti a fegyveres béke eszméjének őrültjeit.

Nem kell túlságos éleslátás annak meglátására, hogy a fegyvereken nyugvó béke valójában NEM BÉKE,1ianem csak készülődés a nagy összecsapásra. így volt ez a múltban s nincs semmi ok arra, hogy a mai állapotot kivételesnek tekintsük. Éppenugy nem béke az ilyen fegyveres szembeállás, mint ahogyan nem nevezhetjük barátságnak azon két ember közötti viszonyt, akik egymást gyűlölve, egymást fenyegetve néznek farkasszemet, de egyenlőre egyik sem mer ütni, mert nem tudja, miként vág vissza a másik.

Az a feltevés, hogy az atombombák halmazával meg a mindenféle fantasztikus fegyverekkel VALÓBAN békére lehet bírni az ellenfelet már csak azért is csaló, mert a béke éppenugy nem lehet az erőszak terméke, mint a barátság. Békét, barátságot nem lehet erőszakkal, fegyverekkel kicsikarni, hanem csak jóakarattal KIÉRDEMELNI. És mégis jelenleg az Egyesült Államok közvéleményét irányitó összes egyének és intézmények a minden idők eme legnagyobb hazugságát szolgálják. A politikusok, államférfiak, tudósok, irók éppen úgy mint az újságok, a folyóiratok, a rádió, a televízió, a színpad, a filmdráma, az iskolák és a templomi szószékek egyaránt ezt a hamis istent szolgálják.

Ennek a hamis bálványnak a felállítása természetes következménye annak a termelő rendszernek, amelyben a kisszámú munkáltató osztály kisajátította magának a föld természeti kincseit és azon termelő eszközöket, amelyekkel ezen természeti kincseket az emberiség javára lehetne feldolgozni. Ennek a kisajátításnak egyrészről eredménye az, hogy a termelést végző dolgozókat megfosztják munkájuk eredményének bizonyos hányadától, másrészről pedig zár alatt tartják a temelő eszközöket és a termelő erőket, amelyeket csak akkor lehet használni, ha abból a tulajdonosoknak hasznuk van.

A termelő erőknek ily lakat alatt, tartása a tőkés termelő rendszer legnagyobb átka és egyben legnagyobb gyengesége is, mert a mai fejlett gépek segélyével egyes iparokban hamar elérik a termelés azon fokát, amelynél a tömegek vásárló képessége kimerül, mire fokozatosan csökkenteni kezdik a termelést, amj aztán az általános ipari pangáshoz vezet. Mert a mai fejlett ipari termelés olyan ösz- szetett, mint valami igen komplikált óramű szerkezete, amelynél egyetlen kerék hibája megzavarja az egész szerkezet működését.

Amerika ipari termelésében a második világháború után hamarosan beállt ez a zavar és megindult az ipari pangáshoz vezető folyamat. Ezen nagyon komplikált termelési szerkezet erőszakos hajtására kellett a fegyverkezés. Ezért találták tehát ki a “fegyveres béke” eszméjét. Ezért kell ezt a félelmetes hazugságot olyan nagy hévvel hirdetni, mert óriási hasznot hajt a termelőeszközök tulajdonosainak, amelyből részt adnak a közvéleményt irányitó intézményeknek, de amelyből a morzsák eljutnak a háborús termelésben dolgozó munkásokhoz is.

Azért félelmetes ez a hazugság, mert a mesterséges ál-pros- peritás el vakítja még a munkás tömegeket is s nem látják, vagy nem akarják látni a végzetes következményeket, amely felé az erőszakos béke bálványa viszi a világot.

De akik látják a következményeket, azoknak fel kell szólal- niok. A nagy veszedelmet jól látó s felismerő intézmények egyike a mi lapunk, a Bérmunkás is. Ezért kötelességünknek eleget téve bátran hangoztatjuk, hogy ez az őrült fegyverkezés dacára az álprosperitásnak az újabb világháborúhoz, az emberiség legnagyobb katasztrófájához fog vezetni.

Bár kicsi a mi lapunk s tudatában vagyunk annak, hogy szavunk nem hallatszik messze ebben az őrült zsivajban, amit a fegyverkezés érdekében a háborús uszítok kifejtenek, de mégis eleget teszünk rendeltetésünknek tudván azt, hogy csak igy szolgálhatjuk hiven osztályunkat és azzal egyetemben az emberiség érdekét is.

Midőn a Bérmunkás kerületi értekezlete lapunk problémáival foglalkozik ezt a szempontot vegye tárgyalásai alapjául. Mert habár a Bérmunkás az Industrial Workers of the World szervezet által lefektetett IPARI UNIONIZMUS elvét hirdető propaganda folyóirat, most, t midőn a lap olvasó tábora az elöregedés folytán az iparokból kiesőben van; most, amikor a háborús őrület minden szervezkedés eltiprásával fenyeget; most, midőn a végzetes nagy háború kitörése egyre fenyegetőbbé válik, a BÉKE ÉRDEKÉBEN kifejtett felvilágosító munka a legfontosabb.

A háborús uszítás leleplezésével, a béke hirdetésével szolgálhatjuk legjobban az ovasóinkat, szervezetünket, osztályunkat és igy az egész emberiséget is.

Munkástársi üdvözlettel, Geréb József, szerkesztő.

A fenti levelet az értekezlet egyhangúlag fogadta el. — Az értekezlet jegyzőkönyvét jövőheti számunkban közöljük.

Koreára vonatkozólag, roppant kemény valóságokkal állunk szemben. Az amerikai és Egyesült Nemzetek álláspontja a kommunistákkal szemben akár a harctéren, avagy a Panmun- jonban folyó fegyverszünetet tárgyaló asztal körül nincs semmi irigylendő ügyünk. Ezt és a következőket az összes amerikai sajtó már elismeri, mint való tényállást.

Egyezkedési tárgyalások Koreában ma már nyolc hónapja folyamatban vannak. Ez időben, az egyedüli legfontosabb tereptényező az, hogy a légi felsőbb- séget elvesztettük. A mi légi támadásaink ellen kifejlesztett gyors és pontos tüzelő ütegek ereje, hozzávetőleg egy nagy számban szaporult jet repülőraj az, ami az ellenfélt fölényben tartja. Ennek óriási jelentősége van, ha összehasonlitjuk azzal a kilátással, hogy valamikor egy teljes méretű harcot kell megismételnünk. Mi már többé nem tudjuk felrobbanatani az anyag- gyűjtő központokat, sem az összpontosított hadosztályokat tetszésünk szerint. Mi több, a gyakran tárgyalt tervek abban, hogy bombázzuk a vörös Mandzsúria bázisait, már csak akadémikus kérdéssé vált. Roppant kétesé vált egy teljesen sikeres húzást csinálhatnánk az ilyen alábecsléseink folytán.

Ezért, bármilyen háborút, melyet hivatva volnánk megküzdeni a közeli hónapokbán, szük- ségszerüleg sokkal korlátoltabb érdekek miatt lesz, mint bármikor ezideig. Ma már naivság azt mondani, hogy “gyerünk bele teljes gőzzel és végezzünk velük”. Nem vagyunk felszerelve, hogy ezt mondhassuk. Másszóval, egy koreai ismétlés, egy igazi és teljes harcnak, ugyan az a meddő hatása volna, mint a mostani fegyverszüneti tárgyalásoknak van. De, mivel a mi erőnk gyengült abban, hogy hathatós csapást mérjünk, egyre nehezebbé válik számunkra még csak ezen meddő helyzet tartása is. A terep-kilátások konzekvensként nehéz súlyt fektet a mi tárgyaló egyéneinkre, kényszerítve vagyunk bevárni azok tetszés szerinti intézkedéseit — feltéve azt, hogy a kommunisták valóban akarnak fegyverszünetet. E kellemetlen tény dacára, mi nem vesztettük el bátorságunkat a tárgyaló asztal körül. Mi makacsul kitartottunk bizonyos vörös követelmények ellen, egyike ennek az a követelmény, hogy a vörösök repülőtereket építhessenek Észak-Koreá- ban, melyre mi hathatós felülvizsgálatot követelünk a vonalak mögött. A másik az, hogy ellene vagyunk azon vörös foglyok visszatelepítéséhez, akik nem hajlandók önként visszamenni.

A foglyok kérdésében úgy néz ki, hogy nincs alap további alkudozásra egyáltalán. Nekünk muszáj vagy utat engedni, vagy elismerni a lehetőségét annak, hogy a UN foglyok ott töltenek még sok hónapot, esetleg éveket a fogolytáborokban. A kemény tény, hogy a kezdeményezés Koreában nem a miénk. Ugylátszik hogy nincs mit válasszunk mást mint vagy ismét felvenni a harcot, sokkal kedvezőtlenebb helyzetben mint előbb. A fegyverszünet végtelen elnyujtása, a hadsereg egyre csak felmorzsolja a sok hadianyagot és katonaságot, á sok pénzt, vagy pedig, egy fegyverszünet elfogadását, még ha babérok nélkül is.

Mi csúfoljuk a franciákat azért, mert nem semmisítették meg a guerillákat Indo-Kinában, valamint az angolokat ugyan azért Malaya szigeteken. Holott mi egy és- ugyan olyan helyzetben