Bérmunkás, 1951. július-december (38. évfolyam, 1688-1712. szám)
1951-09-01 / 1695. szám
1951. szeptember 1. BÉRMUNKÁS 3 oldal AZ UJ MAGYAR IRODALOM VITA AZ IRÓ-SZÖVÉTSÉG KONGRESSZUSÁN A magyar nyelvű ipari unionisták, a Bérmunkás olvasói SZEPTEMBER 2-án, VASÁRNAP D.E. 10 ÓRAI KEZDETTEL ORSZÁGOS ÉRTEKEZLETET tartanak Cleveland, O.-ban 11123 Buckeye Roadon levő' Munkás Otthon nagytermében. Kérjük a magyar nyelvű ipari unionistákat és a Bérmunkás olvasóit, hogy szeptember 2-án Clevelandon legyenek, hogy az országos találkozón megbeszélhessék mindazt, ami a Bérmunkás további pontos megjelentetéséhez szükséges. Akik személyesen nem jöhetnek el, azok levélben küldjék el indítványaikat. Munkástársi üdvözlettel, a Bérmunkás Lapbizottsága. V. DÉRY TIBOR FELSZÓLALÁSA Nem hiszek abban a képben, mit a polgári társadalom rajzolt meg a művészről, hogy az csak a saját gyönyörűségére füttyön- gető dallosmadár. Én az irót nemcsak mint állampolgárt, hanem mint társadalmi lényt is vizsgálom és becsülöm. Ezt kívánom emlékezetébe idézni annak a fiatal Írónak, aki azt vizsgálja, hogy miért is ir. Én ezt a vizsgálódást nemcsak nagy lel- kitakaritásnak képzelem, melynek befejeztével megállapíthatjuk, hogy miért Írunk. Az a meggyőződésem, hogy csak az az iró, aki minden percben egész ■lényével egyértelműen helyes választ tud adni erre a kérdésre, érdemli meg, hogy tehetsége legyen. De tovább megyek, csak annak van számottevő tehetsége. Olyan tehetsége, amely becsülettel párosulva hasznos munkát tud végezni a társadalomban. Fiatal íróink között vannak, akik még ezt a kérdést nem tisztázták, akiknél nem éles az a tudat, hogy a legnagyobb emberi cél felé indultunk, hogy “átvezessük az embert a szükségszerűség birodalmából a szabadság birodalmába.” Ez a tudat alapvetően , meghatározza, hogy mit és hogyan Írjunk, mert a tehetségünket is alakítja, szabályozza, gyúrja, fejleszti, mert a tehetség nem kalap, amit az ember tetszés szerint levesz, vagy feltesz. Ha az iró tudja, hogy miért ir és minden erejét munkájára központosítja, akkor nem eshe- tik meg vele az, hogy irigyelni fogja a más sikereit. Az önérzet és a jólvégzett munkán érzett büszkeség egészséges emberi érzések s nem azonosak az üres hiúsággal. Ez veszi rá az embert, —. sajnos nem egy irót is, — hogy eszközökben nem válogatva taposson a siker felé. Minden jó neki erre a célra: irótársai- nak megrágalmazása, a más munkájának lecsepülése, a suba alatt terjesztett alattomos pletyka, a spicliskedés, a nála nagyobbnak vélt hatalomnak szol-1 gai és nem meggyőződéses szolgálata. Idetartozik a klikk-szellem is, magyarul: a tehetségtelenek összefogása. Csoportok alakulnak, melyeknek tagjait nem a közös irói ízlés, a kölcsönös megbecsülés1 fűzi egybe, hanem az a vágy, hogy egymástól könyökölni tanuljanak. IDŐJÁRÁS-ÍRÓK Megszületett a napjainkra nagyon jellemző, nevetséges és szánalmas uj típus is: a meteorológus iró. Ez állandóan az időjárást kutatja: hogy hol süt a nap és honnan fuj a szél? Jókedvűen vagy rosszkedvűen fogadta-e köszönését ez vagy az a politikus, akinek szava lehet az ő karrierje alakulásában s maga a politikus pillanatnyilag “jól áll-e, vagy rosszul?” Mit jelent az, hogy állami fogadásra meghívták ugyan, de nem az operai díszelőadásra? Mit jelent, az hogy a főszerkesztő egy másik íróval kezetfogott s neki csak visszaköszönt? Miért hozták ezúttal a cikkét a páros és nem a páratlan oldalon? És mit jelent az, hogy a “szellemi és kulturális élet előkelőségeinek névsorából” már megint kimaradt? Esténként vizes borogatással a fején összead, kivon, szoroz, oszt s végül egy altatóval vet véget tudományos kutató munkája kínjainak. , A saját tehetségének elégtelen ismerete is forrása azon hibáknak. amelyek sok fiatal Írónak a munkáin kiütköznek. Nem szatíad azt gondolnunk, hogy minden irói munkát egyformán el tudunk látni; A szöcskét nem lehet teherhordásra fogni, az elefántot nem magasugrásra. A jó novellista nem biztos, hogy tud regényt imi; a regényíró nem biztos, hogy jó újságcikket irhát. Igyekezzünk tehát tehetségünket alaposan megismerni. És ha már megismertük, dol- gozzunk és úgy fejlesszük azt. Ha már azt hittük, hogy sokat dolgoztunk, akkor másnap még- egyszer annyit kell dolgozni. A tehetséget nem adják ingyen, meg kell érte dolgozni. Nincs még egy foglalkozása a világnak, amelyben akár a legnagyobb tehetségnek is, annyit kellene dolgoznia, mint a művészetben. Ne tévesszen meg senkit az, hogy könnyen ir, keressen egy méltóbb feladatot s meg fog döbbenni, hogy mennyire dozik tolla. Minden jelentős iró rengeteget dolgozott. Először azért, hogy kiformálja a maga sajátos tehetségét, azután, hogy kiszélesítse. KEVÉS A ZSENIALITÁS De az iró ne is értékelje túl a tehetségét, ha itt vagy ott akadna szerkesztő, kiadó, lektor, aki csak saját szükségletét nézve bele akarná kényszeríteni az irőt a nem nekivaló munkába, akkor az Írónak legyen gerince ahhoz, hogy ellentálljon. Hamis hősiesség olyasmit vállalni, amihez nem értünk csak azért, hogy ■egy rossz regénnyel, egy rossz cikkel gyarapitsük a rossz regé- j nyék és rossz cikkek sorát. Gorkij ezt mondotta erről a kérdés-- ről: “A szovjet Írószövetségnek 1500 tagja van, de ne gondoljuk, hogy rövidesen 1500 zseniális írónk lesz. Ábrándozzunk csak 50-ről, de ne csapjuk be magunkat, számítsunk csak 5 zseniálisat és 45 nagyon tehetségeset.” Az iró tehát ne legyen mohó, de ne is érje be kevesebbel, mint amennyire a tehetsége kötelezi. Legyen türelmes a tehetségével, ne parentálja el idő előtt. A tehetséget táplálni kell tudással és tapasztalattal. A fantázia, az intució nem arra való, hogy a magunk szakállára kitaláljuk “az életet”, hanem hogy kitölt- sük az életről való tudásunk hézagait. Csak a széles, általános, bonyolult, az életet hajszálgyökerekkel át- meg átfutó személyes tudás tesz bennünket képessé arra, hogy “kitaláljunk”; csak az jogosít fel arra, hogy írjunk. Ez a tudás hiánya látszik meg I a munkásábrázolásnál. Maholnap az a veszély fenyegeti irodalmunkat. hogy egykori nép- szinmü-pa rasztjaink mintájára, népszínmű munkások fogják elárasztani: öntudatos leánykák, rendíthetetlen öregasszony o k. marcona, dalloskedvü legények, akik bár nem tudnak magyarul, de káromkodni elfelejtettek s akik ugyan előirás szerint mindig elkövetnek egy-egy hibát, vagy a munkájukban, vagv a családi életükben, vagy a Párthoz való viszonyukban, de a hibát okvetlenül helyreütik s a végén a közössé? lelkes tapsai között megdicsőülnek. TUDATOS HAMISÍTÁS I Elolvastam a fiatal Írók nemrég megjelent antalógiáját. Nem akarom megbírálni, hiszen arra itt nincs időnk. Csak felemlítem azt a novellát, amelyben két fiatal egyetemi hallgató össze akar házasodni, tehát albérleti szobát keresnek. Az iró végigvezet bennünket a kiadó szobákon; mondanom sem kell, hogy a szobák tulajdonosai mind sze- menszedett ellenforradalmárok. Több napi kínlódás után végre a vőlegény megszánja az olvasót, a homlokára üt s elmegy a Kerületi Tanácshoz. Egyszerű, kedves elvtársnő fogadja, megígéri, , hogy elintézik az ügyét és három nap múltán már be is költözhetnek a szoba-konyhás, fürdőszobás, ragyogó tiszta uj lakásba. Nem kell bizonyítani, hogy ez a novella az első szótól az utolsó szóig hazugság.. (A baj az, hogy ez nagyon kitetszik belőle. Mert egy novellának nem kell, hogy ‘“igaz történet” legyen a tárgya, de legyen meg a valószínűségi lehetősége.) Budapest évi szaporulata 50,000 lélek, tehát évi 25,000 lakás többletre lenne szükség, holott az idei terv is csak körülbelül 10,000 uj lakás építését írja elő. így tehát ez a novella kiváló példája a tudatos hamisításnak. Rendkívül bárdolatlan, tehát első látásra elárulja magát. Pesten tízezrével keresnek lakást s ha ezek közül valaki elolvassa azt a novellát, talán többet soha életében nem vesz könyvet a kezébe. Ennek a velejéig hamis irói magatartásnak a jelei felfedezhetők számos fiatal írónál. Nézzük például ezt a jelenetet az egyik novellában, ahol a munkások a megrepedt 3 tonna súlyú öntvényt forrasztják meg. Négy nagy vasgerendára fektetik az öntvényt, a vas vörösre A Los Angeles és környéki Bérmunkás lapolvasók Har- mosa Beach-i NAGY KIRÁNDULÁSA SZEPTEMBER 9-ÉN, a Los Angelesi Mimkás Otthon Be- achi helyiségében, 44 Hermo- sa Avenuen lesz. A különféle szórakozáson és fürdésen ki- kiviil lesz finom hurka, kolbász és sült csirke a hozzávalókkal. Süteményeket, úgyszintén felülfizetéseket köszönet t e 1 fogad a Rendezőség izzik s megkezdik a munkát. Az egyik heggesztő már 4-5 órán át dolgozik megszakítás nélkül a rettenetes forróságban, (ahogy a szerző mondja), már szédül, hörög, a lába remeg, már attól tart, hogy nem bírja tovább. És akkor ott fönn a magasban, a vasgerendán állva hátrafordul s ezt mondja: “a mi heggesztő- pisztolyunk lángja is az imperi- álista gyilkosok mellét égeti!” Itt nem fiatal irók szakmai ügyetlenségéről van szó, mert bármilyen ügyesen Írnák is meg az ilyen dolgokat, azok akkor is csak hazugságok maradnának. “Azt hiszem, hogy a mi korszakunk még nem találta meg az uj formát az uj tartalom számára,” — irta ilja Ehrenburg. “Nem egyszer formalizmusnak nevezik a forma keresését. Véleményem szerint formalista a belsőleg értéktelen ember, aki tud beszélni, de nincs mondanivalója. Az ilyen ember könnyedén átveheti a régi formákat, mert a formalizmus nem a forma iránti érdeklődés, hanem a tartalom hiánya.” Ha megnézem fiatal írónk könyveit, noha az az érzés fog el, hogy visszatértem gyermekkoromba s egy uj Pósa bácsi uj meséit nyomták a kezembe. Azzal a külömbséggel, hogy ez az uj bácsi nem tud magyarul, de nem is érdekli, hogy tudjon. Fiatal íróinknak nyelvi érdeklődése úgy látszik, még odáig sem terjed, hogy egyszer-egyszer kézbe vennének egy magyar nyelvtant, yagy uram bocsá’ belelapoznának egy Arany, vagy Vörösmarty kötetbe. Nem tud-- nák azt, hogy nemcsak “szépen kell irniok”, ahogy erre a kritikusok is állandóan figyelmeztetik őket, — hanem hogy nekik kell továbbfejleszteniük az irodalmi nyelvet is ? Hogy ők viszik tovább az irodalmi folytonosságot, ők lesznek felelősek ezért a korszakért? (Folytatjuk)
