Bérmunkás, 1951. július-december (38. évfolyam, 1688-1712. szám)

1951-08-25 / 1694. szám

1951. augusztus 25. BÉRMUNKÁS 3 oldal AZ UJ MAGYAR IRODALOM VITA AZ ÍRÓ SZÖVETSÉG KONGRESSZUSÁN A magyar nyelvű ipari unionisták, a Bérmunkás olvasói SZEPTEMBER 2-án, VASÄRNAP D.E. 10 ÓRAI KEZDETTEL 0RSZÄG0S ÉRTEKEZLETET tartanak Cleveland, O.-ban 11123 Buckeye Roadon levő Munkás Otthon nagytermében. Kérjük a magyar nyelvű ipari unionistákat és a Bérmun­kás olvasóit, hogy szeptember 2-án Clevelandon legyenek, hogy az országos találkozón megbeszélhessék mindazt, ami a Bér­munkás további pontos megjelentetéséhez szükséges. Akik személyesen nem jöhetnek el, azok levélben küldjék el inditványaikat. Munkástársi üdvözlettel, a Bérmunkás Lapbizottsága. VI. BENJAMIN LÁSZLÓ FELSZÓLALÁSA Révai elvtárs a “Megjegyzé­sek irodalmunk néhány kérdé­séhez-’ cimü tanulmányában jog­gal vetette szemünkre, hogy klasszikus íróink a maguk vilá­gát jobban ábrázolták, mint uj íróink a mi világunkat. Vájjon az összehasonlításnak ez a ránk­nézve kedvezőtlen mérlege azt jelenti-e, hogy mi, ma élő és dol­gozó irók képességek dolgában rosszabbul állunk-e, mint régi korszakok magyar irói? Mert ha a müvek gyengébbek, akkor kisebb a müveket létrehozó te­hetség is. Ez a következtetés azonban helytelen, mert igaz, hogy nincs Petőfink, Adynk, József Attil- lánk, nincs Mikszáthunk, Mó­ricz Zsigmondunk, Katona Jó­zsefünk ; uj irodalmunk még nem mutathat fel kiemelkedő nagy Írókat, de tehetségekben még sem szegényebb, mint az el­múlt korok magyar irodalma. A színvonal külömbség oka az, hogy a régi magyar iroda­lomban irók nemzedékei alakí­tották ki azokat a típusokat, azokat a tipikus emberi viszony­latokat, akiket és amelyeket a magyar irodalom legjobbjai áb­rázoltak maradandóan, össze­foglalva és továbbfejlesztve elő­deik és kortársaik, egész nem­zedékek eredményeit. A múlt század Írója gyermekkori élmé­nyei alapján megírhatta 20 év múltán is a falusi életet, nem kellett attól tartania, hogy idő­közben akár az anyagi élet kö­rülményeiben, akár az emberek tudatában, akár a tájban külö­nösebb változások történtek vol­na. Vájjon ha a mai iró a pa­rasztságról hitelesen akar Írni, megelégedhetik-e azzal, hogy akár egy évvel ezelőtti tapaszta­latai alapján ábrázolja paraszt­ságunk életét? Nyilvánvaló, hogy nem. A felszabadulás a társadalomnak, embereknek, táj­nak olyan gyökeres változatait, a fejlődésnek olyan mérhetetlen gyorsaságát indította el, amely­re nincs példa történelmünkben. A régiekhez semmiben sem sa sonlitható uj világot, uj életvi­szonyokat, újfajta embereket kell ábrázolnunk, uj fogalmak­kal találkozunk; az élet, az al­kotás mindegyre uj problémá­kat állít elénk. TÉTEL-ÁBRÁZOLÁS Irodalmunk sematizmusának másik alapvető oka ideológiai fogyatékosságunk. A marxiz- mus-leninizmus legtöbbünkben nem vált még az élet teljességét átfogó világnézetté, szenvedé­lyes állásfoglalássá; sokkal in­kább többé-kevésbé összefüggő tételek halmazaként jelentke­zik. Ebből ered, hogy irodalmi müveinkben emberek helyett gyakran tételek szerepelnek. A parasztság életével foglalkozó müveknél láthatjuk ezt különö­sen. Itt a tétel például az, hogy a középparaszt eljut a munkás- osztállyal a szegényparasztság­gal való szövetséghez. Ennek sokféle útja van. Ilyen útja le­het az is, hogy a szegényparaszt fiú a középparaszt leány szivé­vel együtt az apja szivét is megnyeri. De amikor fél eszten­dőn belül négy irásmüben nye­rik meg ily módon a középpa­rasztot, akkor valami nincsen rendben. Mi történik azzal a kö­zépparaszttal, akinek nincs lá­nya, vagy csak csúnya lánya van? (Ez a négy munka, két regény és két novella, a sema­tizmus tipikus példányai). Én Darvassal szemben úgy látom, hogy költészetünk hosszú időn át fennállott elsőbbsége is megszűnt, a próza, a regényírás legalább is utolérte a költésze­tet. Ezt mutatja, hogy amíg 1949-ben három, a múlt évben kettő, ez évben pedig már csak egy költő érdemelte ki a Kos- suth-dijat, illetőleg a József At- tila-dij I. fokozatát. Kevesebb vers s főként keve­sebb jó vers születik, mint az el­múlt években. Vannak uj költői tehetségeink, de még pályájuk kezdetén állnak, a kifejezés ne­hézségeivel küzködnek. Költé­szetünk lemaradásának felszá­molása érdekében többet kell foglalkoznunk a költői alkotás kérdésével. Nem engedhetjük meg, hogy szépen fejlődő költé­szetünket belepje a dudva. Köl­tészetünk ilyen dudvája a tipus- vers és a költői nyelv elszürkü- lése. TÍPUS vers A tipus vers a pártszerüség teljesen elhibázott értelmezésé­nek: a költői képzelet lustasá­gának, vagy erőtlenségének, az elsietett, elmélyülés nélküli munkának közös gyümölcse. Két jellegzetes válfaja van. Az egy­ik, amikor értelmetlenül, feles­legesen és összefüggéstelenül egyetlen versbe belegyurják a politika minél több aktuális jel­szavát: a hazát, a Pártot, a munkát, a békét s a tervet. A másik válfaj a rimbeszedett lel­tár, a seregszemle, amikor éle­tünk, munkánk eszközeit, intéz­ményeit, eredményeit, az üze­met, a termelő sövetkezetet, a traktort, a gépet, stb. sorolja fel gépiesen a költő. Ilyen esz­mei .szegénységet mutat Takács Tibor ezen versszakasza: “Itt kovácsmühely épül, itt lesz a fújtató, ott kohó épül, koksztörő, ha­talmas kombinát, vasolvasztó és hengermű. Ne­künk a terv segít, a kikötőben a daru nagy lánc­karjával emeli ki a mély hajó lapuló terheit, hogy épüljön a kombinát, az , uj nehézipar.” Somlyó Györgynél a követke­zőképen zeng a tipusvers: “Ne verset akarj költeni, zörgetni üres szavakat. Akard a tervünk sikerét, szétágazó nehézipart, sok traktort, amely mélyre szánt . . .” A nyelv elszürkitése, a költői kifejezés lapossága, prózaisága az eszmei szegénységet, az elmé­lyüléstől, az alkotás nehézségei­től való meghátrálást takarja. Kuczka Péter volt az, aki ebből valóságos programot csinált, összetévesztve az egyszerűséget a szürkeséggel; a közvetlenséget a prózaisággal, a pátosznélküli­séggel. Ennek köszönheti, hogy eddigi munkássága, költői ter­mésének zöme, képességei alatt maradt. Tucatjával lehetne idéz­ni tőle a döcögő, prózai versoro- kat: “Mi is ugyanúgy csinálunk, ahogy Ti, összeszámoljuk minden else­jén mennyi a pénzünk, mi kerül belőle, Nekem most cipő, Jutkának kötény. Ennyi és ennyi lesz a villany­számla, ha minden jól megy, könyve­ket veszünk, jövő hónapban rádiót részlet­re . . .” Sok ilyen példát hozhatnék még fel, bizonyítva, hogy mi­lyen nagy szükség van a kriti­kára. A kritika mindannyiunk feladata, nem csak a hivatásos kritikusoké. Irószövetsé g ü n k szakosztályainak első sorban a kollektiv kritika fórumaivá kell átalakulniok. A szovjet írószö­vetség példája bizonyítja, hogy a szakosztályok kritikai műkö­dése milyen nagy mértékben elő­re lendíti az irodalom eszmei és művészi színvonalának emelke­dését. A müveknek még alkotás közbeni, vagy megjelenés előtti kritikája nagy mértékben hoz­zájárul ahoz, hogy elhibázott müvek ne kerüljenek a közön­ség elé. Az elvi kritika és az ön­kritika gyakorlati légkörét kell megteremteni a mi Szövetsé­günknek is. DÉRY TIBOR FELSZÓLALÁSA A kommunista iró tudatában van annak, hogy a kulturális forradalmat alá kell rendelni a gazdasági forradalomnak. Azt is tudjuk, hogy ez a két forra­dalom kiegészíti egymást, mert a társadalmi szerkezetet nem le­het Aigy átalakítani, hogy köz­ben maga az ember is meg ne változzék. Egy dologról van itt szó, az az egy dolognak két ol­daláról. Mondhatnám, hogy az az ember kulturális felszabadí­tása következménye a gazdasá­gi felszabadításnak, de mond­hatnám úgy is, hogy a célja. Ez a kongresszus lelkiismeret vizsgálat valamennyiünk számá­ra. Az első kérdés, amelyet az iró, de különösen a fiatal iró A Los Angeles és környéki Bérmunkás lapolvasók Har- mosa Beach-i NAGY KIRÁNDULÁSA SZEPTEMBER 9-ÉN, a Los Angelesi Munkás Otthon Be- achi helyiségében, 44 II ormo­sa Avenuen lesz. A különféle szórakozáson és fürdésen ki- kivül lesz finom hurka, kol­bász és sült csirke a hozzáva­lókkal. Süteményeket, úgyszintén felülfizetéseket köszönet tel fogad a Rendezőség minden önvizsgálat során felvet az, hogy miért ir? Azért, hogy tehetsége van? Ez ugyan nagy dolog, de nem elég nagy. Szám­talan példáját ismerjük azon te­hetséges művészeknek, akik a mesebeli vándorlegény módján a talált aranykincset egy repedt szamárbőrre cserélik be. Mi sem egyszerűbb, mint el­herdálni tehetségünket. Ha az írónak a tehetsége mellett nincs becsülete is, akkor nemcsak az a veszély fenyegeti, hogy elvesz­tegeti magát, hanem a a sokkal nagyobb veszély is, hogy elárul­ja a tehetségét. Elárulja, illető­leg áruba bocsátja. Akinek a tehetsége mellett nincs a becsü­lete is, az csak félkézzel tudja megmarkolni az igazságot, ame­lyet képvisel, élete nehéz percei­ben pedig teljesen ki fogja ereszteni ujjai közül. Felelősek vagyunk tehetsé­günkért önmagunknak és a tár­sadalomnak. Ez a felelőség sok­féle feladatot ró reánk, elsősor­ban azt, hogy megismerjük a vi­lágot s benne a magunk helyét. Félreérthetetlenül tisztáznunk kell magunk számára, de úgy, hogy álmunkban is világosáéi lássuk embertársainkhoz való viszonyunkat. Mivel tartozunk nekik? Mit várnak tőlünk? Szükség van-e arra, hogy ír­junk? Szükségünk van-e arra, hogy olvassák írásainkat? (Folytatjuk) A TECHNIKA HALADÁSA SIVESTED, JUTLAND — A dán gyerekek gólyában való hi­tét aligha meg nem ingatja egy itteni farmer azon állítása, hogy egy gólya tojást, amit a gólya­mama véletlenül kirúgott a fé­szekből, de a tojás megakadt a zsúp tetőn, betette az éppen mű­ködésben levő csirkeköltő gépé­be. És gólya ide, gólya oda, ezt a tojást a gép kiköltötte. Mi lesz most már, ha még a gólya-bébi­ket sem a gólya madár hozza, hanem gép költi ki őket?!

Next

/
Oldalképek
Tartalom