Bérmunkás, 1951. július-december (38. évfolyam, 1688-1712. szám)
1951-12-22 / 1711. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1951. december 22. OSZTÁLYELLENTÉT New York városának egyik előkelő szállodájában zajlott le a CIO országos konvenciója. Jó néhány héttel ezelőtt San Franciscóban az AFL konvenciózott. A CIO konvenciójáról sem tudunk többet vagy kevesebbet mondani, mint az AFL konvenciójáról mondottunk annak idején. Az egyik kutya, a másik eb. Csak a személyek voltak mások. Még a megnyitó imádságot is más csuhás, az az Spellman bíboros tartotta, meglehetős sikerrel, mert az apai áldás újra visszaültette mindazon tisztviselőket, akik a progresszív elemek kitessékelése óta boldogítják a CIO-ban tömörült bérrabszolgákat. A CIO dignitáriusain kívül alig néhány küldöttnek volt alkalma felszólalni. Minden szervezeti ügyet a bizottságok és albizottságok intéztek el és a delegátusoknak csak az AMEN szavuk volt hozzá. A Világ Ipari Munkásainak szervezete azért alakult, hogy ezeket a reakciós szervezeteket ellensúlyozza és az amerikai munkásmozgalmat a forradalmi útra terelj es A CIO megalakulásának kezdetén úgy mondották nekünk ipari unionistáknak, hogy “Ez az igazi ipari unionista szervezet”. Az IWW-nak meg kell szűnni és tagjainak a CIO-ba lépni”. Ezt és ehez hasonlót zengedez- tek az “elvtársak”, akik az amerikai munkásmozgalom legreak- siósabbaival egyesültek, hogy tönkretegyék azt a szervezetet, amelynek története megalakulásától kezdve napjainkig vérrel volt megírva. Azt a szervezetet, amelynek harci modora kivívta a világ minden osztályudatos munkásmozgalmának bámulatát. Azt a szervezetet, amely minden eszközt és bármily eszközt felhasznált arra, hogy az amerikai bérrabszolgák érdekeit, jogos követeléseit dűlőre vigye. Azt a szervezetet, amely zászlajára irta, hogy le a BÉRRENDSZERREL. Ezt a szervezetet cserélték fel az ‘‘elvtársak” John L. Lewis-el és a reakciósok minden fajtájával. Ezeket mondottuk amikor dorgáltak bennünket, mert nem voltunk hajlandók szervezetünk alapját, harci eszközeit, modorát feláldozni egy olyan szervezetért, amelyről előre látható volt, hogy a reakció posványába sülyed. A CIO tizenharmadik konvenciója, amelyet az elmúlt novemberben tartott, egy szomorú tapasztalat kell, hogy legyen az “elvtársaknak” annál is inkább, mivel már nem csak mi, hanem még polgári újságírók közül is akadnak, akik meglátják a CIO rohamos sülyedését. Egy washingtoni ujságiró Wm. Glazier, ezeket írja: “Ezt a konvenciót teljesen a tisztviselők irányították és a napirend annyira meg volt tömve a szervezeten kívül álló szónokokkal, hogy nagyon kevés delegátusnak jutott idő arra, hogy egyes közérdekű ügyekhez hozzászólhasson. A küldötteket teljesen Murray és Reuther irányították. A tessék-lássék kedvéért nagyon hangzatos tiltakozó határozatokat fogadtak el, a kormány túlkapásai ellen, mint amilyen a fizetések befagyasztása, az élelmiszerek folytonos drágítása, a kereseti adó emelése. Mindezen hangzatos határozatok ellensúlyozására ott voltak a kormány magasabbrendü hivatalnokai, mint árakat szabályozó és befagyasztó bizottság elnöke M. V. DiSalle és Nathan Feinsinger, a fizetéseket szabályozó és befagyasztó bizottság elnöke Eric Johnston, a munkaügyi minisztérium titkára Maurice Tobin és Manly Fleishman. Üdvözletét küldte az Egyesült Államok elnöke Harry Truman. Beszéltek még továbbá New York város polgármestere', Spellman bíboros, ifj. Franklin Roosevelt és mások. A nagy hűhóval elfogadott határozati javaslatok sorsa az lett, hogy végül is kimondották, hogy továbbra is megmaradnak kizárólagosan a demokrata párt szekértolójává. Továbbra is a demokrata “szamár” hátulsó részébe kapaszkodnak és onnan várják az eredményeket. A 82-ik kongresszus első ülésszaka november elsején feloszlott és a mi honatyáink elszé- ledtek a szélrózsa minden irányába, legnagyobb részük visz- szament választóinak kerületébe, vagy 190-en, amint azt a lapok tudtunkra adták, a világ különböző részeiben üdülnek az adófizetők zsebére. Ez a 82-ik kongresszus, amelynek szekértolója volt úgy az AFL, mint a CIO, nagyon üdvös törvényeket alkottak, gazdáik számára millió, sőt billió dollárokat szavaztak meg, melynek folytán a korporációk 44 billió dollár hasznot vágnak zsebre. 1939- ben ugyan ezen társaságok hat és fél billió dollár haszonra dolgoztak, vagyis minden egyes alkalmazottaik után 213 dollár hasznot húztak, addig 1951-ben 1006 dollár haszonra dolgoztak. (Joint Committee of Economic Repart, Council of Economic Advisors jelentései alapján.) A 82-ik kongresszus első ülésszaka a szószátyárkodásban minden eddigi kongresszust fe- lülmullott. Külömböző bizottságok megállapították, hogy az amerikai politikai kormányzati rendszer a züllés .legalacsonyabb fokára jutott. Százharminckilenc felülvizsgálást fejeztek be és azóta is nap-nap után jönnek nyilvánosságra sikkasztok, csalók, 5 és 10 percentes, hütőszekrényes és szőrmebundás vsalók sokasága. A 82-ik kongresszus több mint száz millió dollárt szavazott meg, hogy Amerika Hangját továbbítsa a “népi demokráciákban” élő népek “felvilágosítására”. Vájjon az Amerika Hangjának szónokai tesznek-e emlitést, hogy milyen demokratikus rendszerben élünk, hogy itt az adófizető polgárok zsebeiben 'a politikusok hada kotorászik. A kormány magas hivatalai tucat számra menesztik az adóbeszedő intézetek fejeit, szabályellenes vétkek folytán. Éppen a napokban volt egy néhány sor a Chicago Daüy News eldugott hasábjain, hogy “Csehszlovákiában néhány adóbeszedő hivatalnokot sikkasztáson fogtak és falhoz állitva agyonlőtték őket”. Ezt a Csehszlovákia Hangja adja nekünk tudtunkra. Ha itt is azt csinálnák, vagy legalább úgy a megveszte- getőket, mint a megvesztegetett egyéneket komolyan börtönbe zárnák, akkor kevés munkája akadna a 82-ik kongresszus második ülésszaka által kinevezett vizsgáló bizottságoknak, sőt nem is volna arra szükség. De ezideig a sok felülvizsgálat eredménye, hogy még mindig nincsen egy féltucat sikkasztó, csaló, panamázó, a börtön falai között. A 82-ik kongresszus első ülésszaka a szószátyárkodásban a leggazdagabb volt, amint azt szenátor M. M. Neely mondotta: “Elpocsékoltuk időnket r eg gel - től-estig, holmi zagyvalék pu- fogtatásokkal. Amikor a mindenható, az emberiség törvényeit a bibliában lefektette, 77,692 szóra volt csak szüksége a kongresszus ezen ülésszaka 11 millió 780 ezer szót fecsérelt.” Nyomtatásban ez a szóhalmaz 646 ezer 272 dollárba került az amerikai adófizető polgároknak. A munkásosztály, a bérért dolgozó rabszolgák november első napjaiban, amikor fizetőseiket megkapták, szomorúan tapasztalhatták, hogy a mi hon- aytánk kegyességéből az uj ibb adó folytán, kevesebb húst, a gyerekeknek kevesebb tejet, az asszonynak be kellett szüntetni a heti szokásos mozilátogatást, mert Samu bácsi éhes fogai nagyobb darabot haraptak le a fizetéséből, mint annak előtte A mi honatyáink vigyáztak arra, hogy ne csak a húst, vagy a tejet vegyék ki a család szájából, hanem az élelmiszerek árainak emelésével, sok minden mást. Honatyáink igen kedveskedtek a Wall street urainak és nekünk csaknem 12 százalékkal emelték kereseti adónkat. Fizetéseinket 10 százalékkal vagy még annál is kevesebbel emelték és igy az uj adó számunkra bér- levágást jelentett. De nem mindenkinek keresetébe harapott ilyen komiszul Samu bátyánk. A mi drága uraink, kizsákmányolóink keresetét, ha azok évi bevétele meghaladja a 25, 50 vagy 100 ezer dollárt, akkor csak négy és fél százalékot vesznek el a haza védelmére szükséges fegyverek gyártására, panamázó politikusaink eltartására. Amikor a kongresszusunk ezt a törvényt elfogadta. Truman elnök néhány órán belül szentesítette azzal a megjegyzéssel (a tessék-lássék kedvéért), hogy “Ez a törvény ahelyett, hogy elzárta volna az adómentességet a gazdagok számára, újabbakat csinált”. De aláírásával mégis törvényerőre emelte azt, dacára annak, hogy tudatában van annak, hogy milyen szédületes haszonra dolgoznak a muníció gyárosok, mégis onnan veszik el az utolsó centeket is, akiknek a legnagyobb szükségük van arra. És erre a mi honatyáink azt mondják, hogy “igazolva /an ezen eljárásuk, mert azáltal, hogy a munkásokra magasabb adót vetettek ki, kevesebb pénz marad a zsebükben, kevesebbet tudnak költeni és ezáltal lelassítják az inflációt”. Hol és mikor maradt a munkás zsebében pénz. A régi “jó” időkben, amikor naponta három dollárt kerestünk 10 órai munkáért, éppen olyan nyombruságos volt az életünk, mint ma, amikor annak hatszorosát keressük. A kongresszu alsó és felső házának egyik volt gazdasági szakértője Theodore Kreps kijelentéseit, egyik-másik progresszív újság mint valami uj dolgot feltűnő szedésben hozza, hogy Amerika dúsgazdag családjainak első ötödé az ország összes bevételeinek 69 százalékát zsebelik be, mig az alsóbb osztály egytötöde csak 14 százalékot. Tovább folytatja és azt mondja, hogy Amerika adófizetői átlagosan 25 százalékát fizetik jövedelmüknek szövetségi és állami, valamint városi adókban. Amig az alsó, vagyis a munkásosztály 24 százalékát viseli a tehernek, addig az aranykorát élő kizsákmányoló osztály csak 31 százalékban járul a terhek viseléséhez. A Bérmunkás 39 esztendővel ezelőtt hozott ilyen kimutatásokat és ma ezt szenzáció képpen állítják szocialista lapok olvasói elé. A 82-ik kongerrszus elejétől a végéig alaposan elverte a port a munkásosztályon minden oldalról. Amikor megindították a koreai “rendőr akciót”, befagyasztották a bérrabszolgák fizetését, csak 10 százalékos béremelést engedélyeznek. Megtöltötték a kormány magas hivatalait a Wall Street kopóival, az életszükségletek árainak fel- emelkedését szabadjára engedték, az adók és árak emelésével kiszopolyozták a bérrabszolgából az utolsó vörös centet. Mindezeket tették a “nemzeti védelem” nevében. A 82-ik kongresszus megszavazott 57 billió dollárt, annak a 37 billió dollárnak a tetejébe, amelyet az előző kongresszus szavazott meg. Ebből a horribilis összegből aztán bőkezűen gazdálkodnak, még a véreskezü spanyol diktátornak is jut belőle néhány száz millió, cserébe a spanyol nép fiaiank véréért, életének hullajtásáért. Fölfegyvereznek mindent s mindenkit, aki a magántulajdon rendszerének fentartását kívánja erőszakkal életben tartani. A közjóiét javára szóló törvényeket mint amilyen az amerikai polgárok (szinesbőrüek) egyenjogosultsága, a lakásviszonyok megjavítása, a munkásosztály egészségi viszonyainak a “bölcsőtől a sírig” való kezelése, a McCarran és Taft- Hartley rabszolga törvények visszavonása, stb. stb., nemcsak, hogy nem kerültek napirendre, hanem egyszerűen eltemették azokat egyszer és mindenkorra. Nem hoztak törvényeket, semmiféle törvényeket a kizsákmányoló osztály fékentartására. Nem hoztak törvényeket a sikkasztok, csalók, panamázók meggátlására. Egyálalán nem uj keletű a nép szolgái körében a korrupció. Évtizedekkel ezelőtt is a Harding elnök ideje alatt, a haza szent nevében a “Teapot Dome” néven ismert panamát hajtották végre, igaz, hogy akkor a “fekete táskás” miniszter urat, Dougherty-t, néhány esztendőre börtönbe zárták. Akkor is, mint ma, a kormány leghatalmasabb tisztviselői kerültek ki a panamázók, akkor csak a pénznek nem volt szaga, ma a szőrme-
