Bérmunkás, 1951. július-december (38. évfolyam, 1688-1712. szám)

1951-11-10 / 1705. szám

2 olda] BÉRMUNKÁS 1951. november 10. OSZTÁLYELLENTÉT Az American Federation of Labor, nemzeti és állami kon­venciói előterjesztették csupasz tervezeteiket, amelyek szokás szerint kongtak az ürességtől. Egyáltalán nem ad reményt a munkásosztály felszabadítására a bérrabszolgaság alól, most vagy az elképzelhető jövendő­ben. Lényegében és alapjában véve nem különbözik a National Association of Manufacturers, az Egyesült Államok Chamber of Commerce-étől, vagy a Tru­man adminisztrációtól. Egy csoportba foglalva őket, valamennyien a háborús gazdál­kodásnak hívei. Együttvéve vé­delmezik a kapitalista társadal­mi rendszert. Együttesen ör­vendeznek a háború által oko­zott vérfürdőn, amelyet saját érdekeikbe használnak ki. Első­rendű vörösfalók és készek a vörösök vagy progresszivek tor­kát szegni, ha abból egy dime juthat zsebeikbe. Mindannyian megegyeznek abban, hogy Oroszországot szét kell rombol­ni az atombombákkal. Mindany- nyian a saját javukra kívánják azt gyümölcsöztetni, csak azon nem tudnak megegyezni, hogy ki kapja a nagyobbik részt. Ha valaki úgy gondolja, hogy ez a szervezet, vagy ikertestvé­re a CIO azon dolgoznak, hogy a munkásosztályt felszabadít­sák, azok nagyon, de nagyon té­vednek. A tény az, hogy az ily szervezetek egyenesen hátrá- j nyára vannak, hogy a bérrab-1 szolgaságból az ipari szabadság-! ba menjünk át. Félrevezetik a •munkásokat, hogy egy hatha­tós ipari szervezetbe tömörülje-j nek, amely szervezetben saját j érdekeiket védelmezzék. Hirde-' tik a munka és a tőke közös­ségét, kinyilatkoztatják, hogy a| munkás és a munkáltató testvé-; ries egyetértésben haladhat együtt, egyszer és mindenkor­ra, ha a megfelelő szervezeti bizottságokat alkal mázzák, megfelelő fizetéssel. Legkevésbé sem vétkes ama téves kinyilatkoztatásában is, hogy a kapitalista osztályt meg lehet javítani, módosítani a sa­ját szerkezetén belül, egyes szervezetek mint a kommunista párt és más hasonló úgyneve­zett munkásszervezetek, tanít­ják és szorgalmazzák a belülről való fúrás szükségességét, hogy a már meglévő szakszerveze­teket forradalmi szervezetekké formálják át. Ők azt tartják, hogy ezek a szervezetek ténvle- gesen képviselik az amerikai munkásosztályt, ennélfogva az a helyes, ha közéjük megyünk és belülről reformáljuk meg őket. Eltekintve azon tényéktől, hogy ezek a szakszervezetek mindenkor a kapitalista osz­tály szekértolói voltak, amelyet nyíltan is hirdetnek és ezen kí­vül tekintetbe kell vennünk, hogy a szervezet tisztviselői annyira befészkelték magukat, hogy teljes ellenőrzést gyakorol­nak a tagság hatalma felett és badarság azt hinni, hogy eze­ket állásaikból ki lehet szavaz­tatni. A tény az, hogy az IWW az­ért jött létre, hogy egy uj, egy valódi munkásszervezetet léte­sítsen az amerikai bérrabszol­gák számára. Ez a szükséglet, letagadhatatlanul ma is fenn áll. Hogy mégis miért tömörül­nek a szakszervezetekben, az teljesen érthetetlen, minden gondolkodó egyén előtt. Ezek a szervezetek egyáltalán semmit sem adnak és napról-napra, év- ről-évre mindinkább hatástala­nok lesznek a munkásosztály jövőjét illetőleg. A szakszervezetek tagságá­nak öntudatos része tudatában van, hogy részére egy káros ha­tású szervezethez tartozik, még­sem törekszik arra, hogy egy igazi osztálytudatos szervezet­hez csatlakozzon, amely fela­jánlja helyzetének megváltoz­tatását. Részére van egy ilyen szervezet, amely megalakult, mert szükségét érezték annak, hogy egy olyan szervezet vegye át a munkásosztály felszabadí­tását, amely nem a reformokra és reményekre vjpi alapítva, ha­nem a munkásosztály közvetlen cselekvésére. Az idő rövid és elérkezett az ideje annak, hogy közénk sorakozzanak fel mind­azok, akik a munkásosztály fel­szabadításának nagy ügyéért kívánnak harcolni. Industrial Worker EBBEN a tej jel-mézzel folyó Kánaánban, ahol azt mondják, hogy “mindenkinek alkalma van, hogy dolgozhasson, hogy boldogulhasson”. Ebben a nagy, határtalan prosperitásban, ame­lyet a gyilkoló eszközök esze­veszett gyártása tesz lehetővé, még olyanok is vannak, akik munkanélkül csavarognak és pe- dik amint azt a “U.S. News & World Report” egy minden izé­ben kapitalista magazine, októ­beri számában azt Írja, hogy ma alig két millió a munkanélküli­ek száma. Az autóiparban egye­dül Detroit városában, több mint 87 ezer a munkanélküliek száma, amely állandóan emel­kedni fog, amig a jövő év ele­jére eléri a 130 ezret vagy még annál is magasabbat. A munka­ügyi minisztérium jelenti, hogy számos szénbánya teljesen le van zárva, meglehetős nagyszá­mú munkanélküli van a szövő­iparban is, a közép-déli államok­ban, ahová a védelmi felkészü­lés szükségleteinek gyártása még nem ért el. Nagy számban vannak munkanélküliek az élel­mezési iparban, a bútorgyártás, a szűcs valamint az erdei és fü- részmalmi iparokban, akikhez a nyár elmúltával a mezőgazda- sági munkások százezrei csatla­koznak és a jóslat szerint a fel­lendülés csak 1952 végére vagy 1953 elejére várható. Ennek a nagymérvű munkanélküliség­nek a mai “prosperitás” köze­pette, a rossz tervgazdászat az oka. Hónapokkal, sőt évekkel előbb ötven-hatvan százalékkal leszállították az éleszükségletek gyártását, hogy anyagot taka­rítsanak meg még mielőtt üzembe hoznák a rombolásra szánt áruk gyártását. Detroit- ban a Ford Motor Company tíz­ezreket bocsájtott el munkából, mert leszállították a személy­szállító autók közhasználatra való gyártását és ez a társaság még csak most vásárolta össze azon telkeket, ahová egy hatal­mas telepet fognak építeni, a hadsereg részére való tankok gyártására, amelyeknek töme­ges üzembehelyezését 1953 ban vagy 1954-ben fogják csak ér­vényesíteni az eddigi tervek alapján. Ki törődik azzal, hogy a bérrabszolgák és azok család­jai miből fognak tengődni. Ha ehez az elismert két millió mun­kanélkülihez hozzáadjuk azt a három millió fiatalembert, .akik ma a hadseregben vannak, aki­ket kivontak a termelésből, ak­kor öt millió a munkanélküliek száma, ebben a nagy garral hir­detett prosperitásban. Egyes nagy városokban bizonyos szak­munkások között munkáshiány van, de az ország túlnyomó ré­szében, ahol nincsenek háborús kellékek gyártására felszerelve, ott tulmagas a munkanélküliek száma. Ehez az öt millió mun­kanélkülihez, ebben az “óriási nagy prosperitásban” hozzá kell adnunk azon több mint másik öt millió egyént, akik könyör- adományon, aggkori segélyen tengődnek. Ezek az egyének évente a Munkaügyi Minisztéri­um jelentése szerint két billió 300 millió dollárt vesznek feli Miért van az, hogy üyen borzal­mas nagy összegeket fizetnek ki segélyzés fejében ma, amikor még az Amerika Hangján kívül is Amerikában mindenki tejbe- mézbe fürdik, legalább ezt ál­lítják a polgári sajtók kivétel nélkül. Az 1929-es összeroppanás után, milliók és milliók voltak és éltek a könyöradományon, milliók és milliók voltak, akik­nek nem jutott ki az a szeren­cse, hogy a könyöradományi lajstromra felvegyék. Abban az időben a szövetségi kormány nem járult hozzá polgárainak támogatásához, ma ötven szá­zalékát fizeti. Ezideig nem volt szabad nyilvánosságra hozni azok neveit, akik állami segély­ben részesültek. A mi honatyá­ink, akik kézzel-lábbal tiltakoz­tak Truman elnök ama javasla­ta ellen, hogy minden szövetsé­gi alkalmazott, aki évi tízezer dollártól feljebb húz évi fizetés gyanánt, köteles minden bevé­telét a nyilvánosság előtt, min­den évben bevallani. Erről az ügyről már egy előbbi számban irtunk, hogy milyen vélemény­nyel voltak a mi honatyáink, Truman ajánlatáról. Bizony nem jutott eszükbe amikor a se­gélyre szorultak neveinek nyil­vánítására hozták a törvényt. Ja a szegény ember az más. Ar­ra vigyázni kell, mert még liba­combot is képes vásárolni a kormány által kiutalt segély­ből. Ezzel a törvénnyel,, amint azt honatyáink mondták, a sok visszaéléseket kívánják mega­kadályozni. De arra nem hoznak törvényeket, hogy azokat a visszaéléseket akadály ózzák meg, amelyeket ott a kongresz- szusban és mindenfajta minisz­tériumokban követnek el, ahol tiz és százezreket csinálnak az egyes nagynevű és befolyásos politikusok. Ezek amint őkéi­mé k mondják “régi időktől visz- szamardt szokások”. Ma ami­kor az Egyesült Államok kor­mánya és annak minisztériumai hallatlan nagy összegeket ke­zelnek, hallatlan nagy csalások­ról is számolnak be az ellenfe- ek. A demokraták a republiká­CHICAGO FIGYELEM! ! Most Vasárnap ! A Bérmunkás chicagói ol­vasói november 11-én vasár­nap délután pontosan egy órai kezdettel TÁRSAS EBÉDET rendeznek a Lincoln Auditori­um éttermében, 4219 Lincoln Ave. Ez alkalommal is, a múlt­ban nagy sikert aratott disz­nótoros ebédet, hurkát-kol- bászt és finom süteményeket, valamint elsőrendű hűsítőket szolgálunk fel, mérsékelt árak mellett. Felkérjük a Bérmunkás va­lamennyi olvasóját, hogy a si­ker érdekében minél nagyobb körben agitáljanak. A Rendezőség. nusokat, a republikánusok a de­mokratákat leplezik le. A pár­tok elnökeitől le egészen a ki­futó gyerekig, mindenki könyö­köl, vájkál az adófizető polgá­rok pénzében. A közjóiét nevé­ben összegyűjtött pénzek, egyé­ni érdekekké válnak. Erre csak abban a veszedelmes népi de­mokráciákban vannak törvé­nyek, ahol ha rajtacsipik, na­gyon rövid időn belül a szél ve­ri a szélhámos bokáját. Itt ki­tüntetésben, előléptetésben ré­szesül. A mi kormányunk kimutatá­sa szerint, az Egyesült Álla­mokban azon egyének száma, akik betöltötték a 65-ik életé­vüket és nyugdijat húznak, 2 millió 732 ezer 549. Ezek között évente, vagyis az 1950-ik esz­tendőben szétosztottak egy bil­lió 431 millió 600 ezer dollárt. A tizennyolc éven aluli 1 árva­gyermekek segélyzésére, akik a kimutatás szerint 1 millió 582 ezer 215-öt tesznek ki, évente 402 millió dollárt emésztenek fel. Ezenkívül segélyben része­sülnek olyan gyermekek is, akik szüleikkel laknak, de szükség­letben szenvednek és ezek 138 millió dollárt emésztenek fel. Munkaképtelen egyének, akik valamelyes' testi fogyatkozás­ban szenvednek, ezek száma 108,907 és évi 60 millió dollár segélyben részesülnek. A vakok száma 97,235, ezeknek támoga­tására 54 millió dollárt utalnak ki. Azok száma, akik városi vagy állami segélyben részesül­nek 648 ezer és ellátásuk 174 millió dollárba kerül évente, il­letve az elmúlt esztendőben. Összesen 5,715,514 egyén van könyöradományra utalva, 1951- ben, a prosperitás leghatalma­sabb évében. Az Amerika Hang­ja ezt is elemezhetné, amikor a népi demokráciáknak mutatja be, hogy hogyan élnek a bur- zsoák, a paraziták, a kiváltsá­gosak itt az Egyesült Államok­ban, csak a fenti nevek helyet a munkás jelzést használják. Ma ilyen a helyzet az Egye- sültl Államokban. A városi nép, illetve a szakképzett munkás, akinek munkaerejére szüksége van a kizsákmányoló osztály­nak, hogy a rombolásra, gyil­kolásra szánt eszközöket minél gyorsabban állítsák elő és ezek részére túlórázást engedélyez, ezek még valamennyire ver­senyt tudnak tartani a rohamo­san emelkedő drágasággal, ezek még valamennyire képzelődnek

Next

/
Oldalképek
Tartalom