Bérmunkás, 1951. január-június (38. évfolyam, 1662-1687. szám)
1951-03-17 / 1672. szám
6 oldal BÉRMUNKÁS 1951. március 17. Az első “szubverziv” pör . n. A VÁDPONTOK Az első “munkás” port az Egyesült Államokban 1806-ban tartották Philadelphia városban a városi biróságon. A bíróság az elnöki tisztséget betöltő Moses Levy városi jegyzőből, John Innskeep polgármesterből és 3 városi tanácsosból állott. Az esküdtszékben 12 kis üzletember foglalt helyet: 3 fűszeres, 3 korcsmáros, 1 kereskedő, 1 órás, 1 dohányárus, 1 kalapos, 1 szabó és egy ital-üvegező. A vádlottak padján George Pullis és hét társa ültek. Az ügyészi tisztséget Joseph Hopkinson látta el, aki három pontból álló vádat emelt a sztrájkoló munkások ellen. (1) Hogy a nevezett vádlottak 1805-ben egyesültek és ösz- szeesküdtek munkabéreik emelésére, hogy több fizetést kapjanak, mint a munkáltatók általában adni ‘szoktak, hogy ezáltal igazságtalan nagy áron adják el munkaerejüket és igy nagy sérelmet és károkat okozzanak munkáltatóiknak. (2) Hogy a vádlottak összeesküdtek arra, hogy fenyegetésekkel és egyéb módszerekkel megakadályozzák a többi segédeket abban, hogy az általuk megszabott nagy béreknél olcsóbban dolgozzanak, amivel megkárosították azon segédeket, akik igy nem jutottak munkához. (3) Hogy a vádlottak csoportot vagy klubbot alakítottak, annak ugyancsak törvényellenes alapszabályokat formáltak és korrupt módon megegyeztek abban, hogy közülök ee"vik sem fog dolgozni olyan mesternél, aki ezen szabályokat megszegő segédnek munkát ad. Habár az ügyészség 13 tanút idézett be, a koronatanú bizonyos Job Harrison cipészsegéd volt, aki egy ideig tagja volt a segédek szervezetének is. Az egész pör anyagát valójában Harrison és Bedford nevű mester vallomásai szolgáltatták, akik Hopkinson ügyész vezetése mellett ilyenformán beszéltek: A KORONATANÚ VALLOMÁSA Job Harrison még 1794-ben vándorolt ki Angliából és a Philadelphia melletti Germantown- ban telepedett le, ahol bizonyos John Bedford nevű mesternek dolgozott. A munkát minden szombaton szállította és vitte el az anyagot a jövő heti munkára. Egy ilyen szombati szállítás alkalmával Mr. Bedford értesítette, hogy a béreket felemelte mint 70 százaléka ellenzi a koreai és az európai kalandot és követeli a csapatok kivonását Koreából. Az anyák tízezrei követelik levelekben az elnöktől, törvényhozóktól, de bizony ezt a népakaratot egyáltalán nem veszik figyelembe az intéző köreink. Hát ezt ugyan nem lehet demokráciának nevezni a legjobb akarattal sem. s azután ilyen magasabb béreket fizetett. Később egy munkás felkereste és azt mondotta, hogy neki is kötelessége lenne a munkások szervezetéhez csatlakozni. Erre azt felelte, hogy ő nem tud semmit az ilyen munkásszervezetről, mire az illető megfenyegette, hogy akkor őt is scab-nek nyilvánítják. Amikor megértette, hogy ha scab-nek nyilvánítják, akkor más munkások nem fognak dolgozni Bedfordnak és igy őt valószínűleg elküldik, hát ő is csatlakozott. Pár év múltán, az az 1799-ben “turnout” (sztrájk) lett a csizmakészitőknél. Harrison azonban úgy gondolta, hogy neki nem kell sztrájkolni, mert ő Mr. Bedford részére nem csizmát, hanem cipőket készített, de azonkívül nagy családja és beteg felesége eltartására nagy szüksége volt a keresetre. Ezen érvelését a munkások nem fogadták el, scabnek mondottak mindenkit, aki Mr. Bedfordnak dolgozott, akár cipőt, akár csizmát készített is. “Ekkor elhatároztam”, — mondotta Harrison, — “hogy scab leszek”. Amikor a segédek megnyerték a sztrájkot, követelték, hogy Mr. Bedford ne adjon több munkát Harrisonnak és egy Logan nevű munkásnak, aki szintén scab volt. Amikor Bedford nem akart eleget tenni a követelésnek, a nála dolgozó 20 munkás megint abbahagyta a munkát, mire ez azt tanácsolta a két sztrájktörőnek, hogy egyezzenek ki a segédek szervezetével. A szervezet Logant 18, a “hi- pokrata” Harrisont pedig 20 dollár birsággal sújtotta, amit azok nem fizettek meg, mire Bedford műhelyét újból scab- mühelynek nyilvánították, ahol a szervezethez tartozó segéd nem dolgozhatott. Ez annyira akadályozta Bedford üzletét, hogy tönkrement és később Trenton városba költözött, ahová Harrison is követte. Itt, miután négy dolláros büntetést fizetett, — havi egy dolláros részletben, — újból csatlakozott a Cordwaivers’ Society szervezethez. AZ ÚJABB SZTRÁJK Az 1805-ös sztrájkot megelőzőleg Mr. Bedford előbb hajlandónak mutatkozott a magasabb bérek fizetésére, de amikor résztvett a mesterek gyűlésén, elhatározta, hogy azokkal tart és nem fizette meg a követelt bért, mire kitört a sztrájk. Harrison ekkor elhatározta, hogy most már nem lesz scab s ő is abbahagyta a munkát. A hat hétig tartó sztrájk alatt a szükségbe jutott segédek heti 4 dollár sztrájksegélyt kaptak. Harrison nem került ínségbe, sőt amikor a munkája kiegyenlítésére 20 dollárt kapott Bedford- tól, abból 10 dollárt a szervezetnek kölcsönzött, hogy abból egy ínségbe jutott családos sztrájko- lót segítsenek. Harrison vallomása általában nem volt ellenszenves, sőt egyszer azt is mondotta, hogy a segédek szervezetére szükség van, és ha elbukna, akkor ő segítené újból életre kelteni. De annál ellenszenvesebben ; és pártoskodóan viselkedett a tárgyalást vezető Moses Levy recorder, aki Harrison vallomása közben valami megjegyzést hallott a hallgatóság sorából. Azonnal félbeszakította a tárgyalást és kérdezte: “Ki szólt közbe és mit mondott?” Erre egy cipészmester rámutatott a mögötte ülő George Alcorn nevű segédre és mondotta: “Ez itt azt mondotta, hogy a scab nem más, mint tetüfészek”. A recorder biró társaival való rövid tanácskozás után azonnal 10 dollár birságra, vagy megfelelő börtönbüntetésre Ítélte Alcornt, aki megfizette a büntetést. A többi tanuk vallomásai közül csak Bedfordé érdemel említést, aki előadta, hogy milyen nagy üzleteket veszített, miután nem kapott munkásokat, mert a műhelyét a segédek szervezete scab-mühelynek mondotta. Ezzel szemben a védelem tanúi kimutatták, hogy a segédek követelése nem volt túlzott, mert ugyanazon béreket kérték, amit New Yorkban, Baltimoreban és egyéb városokban fizettek: A cifra szárú csizmáért 5 dollárt a philadelphiai $4.25 helyett; a hosszuszáru csizmáért 3 dollárt az itteni $2.75 helyett és ugyancsak 3 dollárt a rövidszáru csizmáért, amiért Philadelphiában csak $2.50-et kaptak. De kimutatták azt is, hogy semmi zavargás sem volt és a segédek szervezetét a philadelphiai mesterek éveken át elismerték. A SZERVEZKEDÉS JOGA Kiderült azonban, hogy ezen pör tárgyalásánál egészen lényegtelenné lett, hogy vájjon a munkások követelése jogos vagy jogtalan volt-e. Itt arról volt szó, hogy vájjon a segédeknek volt-e joguk a x egyesülésre, a szervezkedésre, noha a mesterek részére ezt a jogot senki kétségbe nem vonta. Mert az árakat és a béreket, hangoztatta az ügyész, — a kínálat és a (Vi.) Mint követendő példát állították be a lapok, hogy a Carengie Corporation 22,500 dollárt adott azon célra, hogy a kommunista ellenes egyéneket megkeressék és segítsék mindenfelé, de leginkább a szocialista tervgazdaságra tért országokban. Természetes, hogy azt is beígérték, hogy ők is, de más ilyen gazdag korporációk több és nagyobb összegeket fognak adni, ha sikereket tudnak felmutatni. Ezt az összeget átadták a Külügyi Viszonyok Tanácsának (Council of Foreign Relations). Ez az intézmény karolja fel az egész világon azon elemeket, amelyek az amerikai nagy korporációknak hajlandók dolgozni, agitálni és értük harcolni is. Ezek között vannak magyar, lengyel, cseh, román, bulgár ügynökök is, nem csak azok, akiket már ide röpítettek, hanem azok is, akiket még odahaza “felfedeztek és segítenek ’. Majd ha az ilyen nagytőkések, korporációk által felfedezett és segített ügynököket az illetékes kormányok is felfedezik és a hűvösre rakják, vagy kereslet “természeti törvénye” szabja meg és a segédek vétkeztek ezen természeti törvény ellen. De azonkívül az “angol törvények” is tiltják a munkásoknak szövetkezését oly célból, hogy munkáltatóikat fenyegetve magasabb béreket csikarjanak ki. A védők hiába hangoztatták, hogy az 1776-os Függetlenségi Nyilatkozat Pennsylvaniában is végetvetett az angol törvények hatályának, a bírák ezt nem ismerték el. És hiába hangoztatták a védők, hogy az uj alkotmány azon sorai, amelyek az “elidegeníthetetlen jogokról beszélnek” a munkásokra is vonatkoznak s hogy ilyen jog az, hogy a munkás ne vállalja azt a munkát, amiért nem adják meg neki az általa kért bért. És hiába hangoztatták, hogy nem bűn az, ha a munkások a bérekről egymással beszélnek és megegyeznek abban, hogy az általános béreknél olcsóbban nem dolgoznak, a kismesterekből álló esküdtek nem fogadták el ezt a az érvelést a vádlottakat bűnösnek mondották. A verdikt bemondása után Levy recorder a vádlottakat egyenként 8-8 dollár pénzbírságra Ítélte és elrendelte, hogy börtönbe zárják őket a birság kifizetéséig. A vádlottak kifizették a bírságot, de az ügy ezzel nem nyert befejezést, mert a jeffersonisták rendkívül eréllyel támadták az igazságtalan Ítéletet. Lapjuk, az “Aurora”, 1806 március 31-én rendkívül éles cikkben támadta Levy recorder magatartását. “A bírósági tárgyalást vezető' Levy recorder,” — irta az Aurora, — “úgy viselkedett, mintha a cipészmesterek megfizették volna, de azonkívül ugylátszik fogalma sincs arról, hogy a bírósági elnöknek pártatlanul kell vezetni a tárgyalást. Az ilyen recordertől és az ilyen esküdtszéktől ments meg Urunk minket!” tisztességes munkára kényszerítik még pedig börtönőrök felügyelete alatt, akkor jajgatni fognak az ilyen korporációk és az azok által kitartott lapok. Emlegetni fogják a terrort, elnyomatást, a szabadságjogok (ezen esetben ellenforradalmi, kémkedési szabadság) megsértését. Az említett összegeket a nagy korporációk az adópénzből vonják le, vagyis, ha nem ilyen célra adnák, akkor adóban kellene befizetni. De igy ők tudják megszabni, hogy kik azok a felfedezett egyének, akikben meg lehet bízni a nagy korporációknak, hogy ügyüket képviseljék. Ez még nem volna annyira baj, de nem elégszenek meg az, zal, hogy a kormánytól igy ellopják az adópénzt, hanem még a kormányt arra is kényszeri- tették, hogy a mi — munkások — adópénzéből is rémségesen nagy összegeket költsenek erre a célra, ami a kormányt hivatalosan az ellenforradalmárok támogatójává, pénztámokává teszi. Most Truman elnök újabb 97 millió dollárt kért, hogy már az Ellenforradalom pénzelése
