Bérmunkás, 1951. január-június (38. évfolyam, 1662-1687. szám)

1951-02-24 / 1669. szám

4 oldal BÉRMUNKÁS 1951. február 24. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN PUBLICATION OF INDUSTRIAL UNIONISM Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre ..........................$2.00 One Year .................. $2.00 Félévre ............................... 1.00 Six Months ........................ 1.00 Egyes szám ára ____ 5c Single Copy _____ 5c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders _________ 3c Előfizetés külföldre vagy Kanadába egész évre ................. $2.50 “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta., Cleveland 20, Ohio Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki is közlésük még nem jelenti azt, hogy az ily vélemények egyben azonos ,k a Bérmunkás hivatalos felfogásával. Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE Osztályellenes szakszervezeti vezérek Amily arányban női a republikánus politikusok szerepe az ország kormányzásában, éppen olyan arányban szorulnak ki a szakszervezeti vezérek, akik eddig a demokrata adminisztráció legerősebb támaszai voltak. Nyilvánvaló lett ez a Charles E. Wil­son mobilizációs direktor kinevezésével, aki hamarosan leintette a szakszervezetek részéről jövő azon ajánlatot, hogy most is, mint egy évtizeddel ezelőtt “labor-management” bizottságokat kellene alakítani s ennek megfelelőleg a fegyverkezéssel kapcsolatban fel­állított uj hivatalokban a szakszervezetek vezetőinek is adjanak magasabb tisztségeket. Charles E. Wilson Amerika egyik legnagyobb vállalatának, a General Electric korporációnak az elnöke, igy teljesen a “mana­gement”, vagyis a munkáltató osztály képviselője, akinek az a meggyőződése, hogy a munkásoknak csak dolgozni kell, amiért megkapják a béreiket, de az igazgatáshoz (management) semmi közük sincs. Miután teljhatalmú direktor, ezt az elvet érvényesí­tette is és a szakszervezeti vezérek, akik abban a reményben tá­mogatták a háborús uszítást, hogy majd igen jólfizető “dzsábot” (tisztségeket) kapnak, most hoppon maradtak. Meg is indult már a panaszkodás, a siránkozás, sőt a fenye­getőzés is. Most, hogy a sztrájkoló vasúti munkásokra Truman elnök az “oroszok” bélyegét nyomta rá, egyre több helyről hall­juk, hogy a szakszervezetek és a Trpman adminisztráció közötti vadházasság a vége felé közeledik. Már akad elég szakszervezeti vezér, aki hangoztatja, hogy ha Truman ismét jelölteti magát 1952-ben, akkor inkább a republikánus jelöltre szavaznak. Már ? edig köztudomású, hogy a szakszervezetek támogatása nélkül 948-ban Truman még a Dewey arrogánciája dacára sem győz­hetett volna. Szóval vége a szerelmes együttesnek. Tudtuk jóelőre, hogy az nem fog sokáig tartani. így tehát ez a dolog nem érdemelné meg azt, hogy lapunk vezető helyén foglalkozzunk vele. Nem is arra akarjuk olvasóink figyelmét felhívni, hogy a szakszervezeti politikai hadjárata kudarccal végződött, hanem inkább arra, hogy ezen szakszervezeti vezérek még most, ezen kudarc dacára sem ébrednek osztálytudatra. Nem arra gondolnak, hogy osztályárulást követnek el, ami­kor a szakszervezetek tagságát a munkáltatókat képviselő politi­kusok mögé igyekszenek állítani, hanem csak azt mérlegelik, hogy ezen munkásellenes politikusok közül melyiktől nyerhetnek több állást, — szóval nagyobb koncot. Ebben a tekintetben az amerikai szakszervezetek vezérei — egy pár kivételével — mind megegyeznek. A legtöbbjük öreg em­ber, már átlépte a hatvanöt, sőt a hetvenedik évet is, de azért ahelyett, hogy nyugalomba vonulnának, görcsösen ragaszkodnak jóljövedelmező tisztségeikhez, de ugyanakkor minden haladás­nak útját állják. Az ilyen öreg emberek a vallási, politikai és gaz­dasági felfogásukat már nem igen változtatják. így mig ezen ki- vénhedt zakszervezeti vezérek élnek, sajnos, az amerikai szakszer­vezetek osztálytudatra ébresztésére semmi remény sincs. Republikánus győzelem Amíg a koreai frontról jövő hírek újabb fordulatról számol­nak be, addig itthon a vezető politikusok között egyre jobban el­mélyed a vita ama kérdés felett, hogy vájjon Truman elnöknek jo­gában állt-e amerikai hadsereget átküldeni Európába, vagy bár­hová is a külföldre a kongresszus megkérdezése nélkül. Ex-presi- dent Hoover, szenátor Taft és mások véleménye szerint miután a hadüzenés joga a kongresszust illeti meg, igy a háborút eset­leg kiprovokáló hadsereg külföldi kiküldése is a törvényhozók hatáskörébe tartozik. Ezzel szemben Thomas Dewey, New York állam kormány­zója, aki két ízben is elnökjelölttje volt a pártjának, továbbá sze­nátor Knowland és mások nem csak azt tartják, hogy az elnök igenis küldhet hadsereget külföldre, de egyenest követelik, még-1 hozzá olyan erőszakos hangon, mintha Amerikai lakói többségé­nek véleményét képviselnék, hogy az elnök még erélyesebb módon viselkedjen a Szovjet Unionnal szemben, — vagyis kezdje meg a háborút, miután az atombombákkal teljes győzelmet remélnek. Amint ezt a vehemens vitát hallgatjuk, — miután a rádión állandóan erről beszélnek, igy akarva vagy nem akarva is hall­gatnunk kell, — észre kell vennünk, hogy Taft, Hoover, Dewey, Knowland és a vitázók leghangosabbjai mind a Repubükánus Párt tagjai. Kitűnt, hogy ennek a pártnak éppenugy két szárnya van, mint a kormányzó Demokrata Pártnak. Erről tudtuk, hogy az ad­minisztráció összes népjóléti intézkedéseit a reakciós déli demok­raták, akiket a “dixicrat” néven említenek, akadályozzák meg. A fehér faj felsőbbségét hirdető dixicrat politikusokat első­sorban is csak a belpolitika érdekelte, mert a fehér faj felsőbb- sége valójában a négerek kizsákmányolását jelenti. Ezek a régi rabszolgarendszert szeretnék fentartani s amennyiben a színes né­pek már elnyerték a politikai szabadságot, legalább a gazdasági rabszolgaságot igyekszenek kihúzni amennyire csak lehetséges. Azért obstruáltak olyan állhatatosan a “fair employment” és egyéb hasonló népjóléti javaslatok ellen. A dixicrat honatyáknak segítettek a reakciós republikánus politikusok, akik viszont a bérmunkások szabad kizsákmányolá­sának a jogát védik. így dacára a Truman nagy győzelmének, amit az elnökválasztásnál aratott, belpolitikai programja szap­panbuborék gyanánt oszlott szét. Hogy a dixicrat kombinációt valamennyire ellensúlyozza, a külpolitikában mind nagyobb mér­tékben adott teret a rapublikánusoknak azon kifogás alapján, hogy az ország “egységét” szolgálja. Ennek aztán az lett a követ­kezménye, hogy a külpolitika irányítása teljesen a republikánus politikusok kezeibe került. A republikánus Dulles, aki állítólag csak “tanácsadója” Acheson külügyminiszternek, Japánban tett látogatása alkalmá­val úgy intézkedett, nyilatkozott s általában viselkedett, mintha a japánokkal megkötendő szerződésben és a japánok felfegyver­zésében neki lenne döntő szava. Az Egyesült Nemzetek tanácsko­zásain az ugyancsak republikánus Austin, volt szenátor viszi a főszerepet. Szóval dacára a demokrata kormánynak, a gyakorlatban va­lójában minden lényeges kérdésben a republikánusok döntenek. A vezetésre képtelen Trumant egyszerűen kijátszották és egyben olyan helyzet elé állították, hogy minden elért eredményért, — amivel dicsekedni lehetne, az érdemet maguknak követelik, de minden balsikerért Trumant és adminisztrációját okolják. Miután a republikánusok ily politikai manőverrel kezükbe kerítették a külpolitika irányítását, érthetővé válik, hogy ők akarják megszabni azt is, hogy mennyi katonát küldjenek Euró­pába, vagy hol és miként kezdjék meg a harmadik világháborút. Mert dacára a vitájuknak, a republikánus politikusok mindannyi­an az amerikai nagytőke leghűségesebb szolgái és abban mind megegyeznek, hogy a tőke terjeszkedési és kizsákmányolási jogát meg akarják védeni az egész világon. A háborús kérdésben folyó nagy vita tehát a reakciós repub­likánus politikusok nagy győzelmét jelenti. MUNKÁS LEVELEK MIRŐL ÉS HOGYAN ÍRNAK A BÉRMUNKÁS OLVASÓI Mellékelve küldök a naptárért egy dollárt. Értékes jó munka. Mihály Huszka, Detroit Köszönetemet küldöm, hogy a naptárt voltak szívesek elkülde­ni számomra. Itt mellékelve kül­döm a naptár árát és az előfize­tésem megújítását, összesen há­rom dollárt. Joseph Zombay, Los Angeles <t __ Izenet Mezőségi mtársnak: A Bérmunkás január 27-iki számában megjelent, az Ameri­kai Magyar Népszava újság es fő és felelős szerkesztő eseté­vel kapcsolatban fogadja őszin­te elismerésemet. Oly nehéz és fájdalmas tehertől könnyebbül­tem meg, mert Ön alapra fekte­tett és bizonyító szavakkal ta­posott a szóbanforgó újság nyi­lasvezérének tyúkszemmel telt agy velejére. Igazán mondhatom, hogy az eféle hitványságok go­noszságát csak oly munkásér- zelmü iró tárja fel, aki a dolgo­zókkal érez és tudja, hogy sza­vai tényeket tartalmaznak. Hej pedig még sok ilyen emberi ér­zelemből kivetkőzött fenevadak vannak, akik zabla nélkül, mé­reggel telt szívből, megfertőzött szájjal okádják azt a békjót, melyben apáink voltak hosszú évszázadokon keresztül. Azon­ban hála Marxnak, hogy ma mondhatjuk, hogy a munkásosz­tályból többen és többen emel­kednek ki, akik az eféle Borshy Kerekeseket leleplezik. De a fel- szabadulás hajnala is közeledik, ahol az eféle denevérek elveszik méltó jutalmukat elkövetett bű­neikért. John Bene, Premier, Canada A mellékelt money order fe­dezi 12 naptár árát. Wm. Munkácsy, Bethlehem Köszönöm a naptárt és itt küldök érte egy dollárt. Anna Rozsa, Philadelphia Mellékelve két dollár a nap­tárért, a többi felülfizetés. A naptár nagyon jó, de a Bérmun­kás sokkal jobb, igazi forradal­mi lap. J. Schinagel, Hartland

Next

/
Oldalképek
Tartalom