Bérmunkás, 1951. január-június (38. évfolyam, 1662-1687. szám)
1951-02-24 / 1669. szám
4 oldal BÉRMUNKÁS 1951. február 24. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN PUBLICATION OF INDUSTRIAL UNIONISM Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre ..........................$2.00 One Year .................. $2.00 Félévre ............................... 1.00 Six Months ........................ 1.00 Egyes szám ára ____ 5c Single Copy _____ 5c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders _________ 3c Előfizetés külföldre vagy Kanadába egész évre ................. $2.50 “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta., Cleveland 20, Ohio Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki is közlésük még nem jelenti azt, hogy az ily vélemények egyben azonos ,k a Bérmunkás hivatalos felfogásával. Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE Osztályellenes szakszervezeti vezérek Amily arányban női a republikánus politikusok szerepe az ország kormányzásában, éppen olyan arányban szorulnak ki a szakszervezeti vezérek, akik eddig a demokrata adminisztráció legerősebb támaszai voltak. Nyilvánvaló lett ez a Charles E. Wilson mobilizációs direktor kinevezésével, aki hamarosan leintette a szakszervezetek részéről jövő azon ajánlatot, hogy most is, mint egy évtizeddel ezelőtt “labor-management” bizottságokat kellene alakítani s ennek megfelelőleg a fegyverkezéssel kapcsolatban felállított uj hivatalokban a szakszervezetek vezetőinek is adjanak magasabb tisztségeket. Charles E. Wilson Amerika egyik legnagyobb vállalatának, a General Electric korporációnak az elnöke, igy teljesen a “management”, vagyis a munkáltató osztály képviselője, akinek az a meggyőződése, hogy a munkásoknak csak dolgozni kell, amiért megkapják a béreiket, de az igazgatáshoz (management) semmi közük sincs. Miután teljhatalmú direktor, ezt az elvet érvényesítette is és a szakszervezeti vezérek, akik abban a reményben támogatták a háborús uszítást, hogy majd igen jólfizető “dzsábot” (tisztségeket) kapnak, most hoppon maradtak. Meg is indult már a panaszkodás, a siránkozás, sőt a fenyegetőzés is. Most, hogy a sztrájkoló vasúti munkásokra Truman elnök az “oroszok” bélyegét nyomta rá, egyre több helyről halljuk, hogy a szakszervezetek és a Trpman adminisztráció közötti vadházasság a vége felé közeledik. Már akad elég szakszervezeti vezér, aki hangoztatja, hogy ha Truman ismét jelölteti magát 1952-ben, akkor inkább a republikánus jelöltre szavaznak. Már ? edig köztudomású, hogy a szakszervezetek támogatása nélkül 948-ban Truman még a Dewey arrogánciája dacára sem győzhetett volna. Szóval vége a szerelmes együttesnek. Tudtuk jóelőre, hogy az nem fog sokáig tartani. így tehát ez a dolog nem érdemelné meg azt, hogy lapunk vezető helyén foglalkozzunk vele. Nem is arra akarjuk olvasóink figyelmét felhívni, hogy a szakszervezeti politikai hadjárata kudarccal végződött, hanem inkább arra, hogy ezen szakszervezeti vezérek még most, ezen kudarc dacára sem ébrednek osztálytudatra. Nem arra gondolnak, hogy osztályárulást követnek el, amikor a szakszervezetek tagságát a munkáltatókat képviselő politikusok mögé igyekszenek állítani, hanem csak azt mérlegelik, hogy ezen munkásellenes politikusok közül melyiktől nyerhetnek több állást, — szóval nagyobb koncot. Ebben a tekintetben az amerikai szakszervezetek vezérei — egy pár kivételével — mind megegyeznek. A legtöbbjük öreg ember, már átlépte a hatvanöt, sőt a hetvenedik évet is, de azért ahelyett, hogy nyugalomba vonulnának, görcsösen ragaszkodnak jóljövedelmező tisztségeikhez, de ugyanakkor minden haladásnak útját állják. Az ilyen öreg emberek a vallási, politikai és gazdasági felfogásukat már nem igen változtatják. így mig ezen ki- vénhedt zakszervezeti vezérek élnek, sajnos, az amerikai szakszervezetek osztálytudatra ébresztésére semmi remény sincs. Republikánus győzelem Amíg a koreai frontról jövő hírek újabb fordulatról számolnak be, addig itthon a vezető politikusok között egyre jobban elmélyed a vita ama kérdés felett, hogy vájjon Truman elnöknek jogában állt-e amerikai hadsereget átküldeni Európába, vagy bárhová is a külföldre a kongresszus megkérdezése nélkül. Ex-presi- dent Hoover, szenátor Taft és mások véleménye szerint miután a hadüzenés joga a kongresszust illeti meg, igy a háborút esetleg kiprovokáló hadsereg külföldi kiküldése is a törvényhozók hatáskörébe tartozik. Ezzel szemben Thomas Dewey, New York állam kormányzója, aki két ízben is elnökjelölttje volt a pártjának, továbbá szenátor Knowland és mások nem csak azt tartják, hogy az elnök igenis küldhet hadsereget külföldre, de egyenest követelik, még-1 hozzá olyan erőszakos hangon, mintha Amerikai lakói többségének véleményét képviselnék, hogy az elnök még erélyesebb módon viselkedjen a Szovjet Unionnal szemben, — vagyis kezdje meg a háborút, miután az atombombákkal teljes győzelmet remélnek. Amint ezt a vehemens vitát hallgatjuk, — miután a rádión állandóan erről beszélnek, igy akarva vagy nem akarva is hallgatnunk kell, — észre kell vennünk, hogy Taft, Hoover, Dewey, Knowland és a vitázók leghangosabbjai mind a Repubükánus Párt tagjai. Kitűnt, hogy ennek a pártnak éppenugy két szárnya van, mint a kormányzó Demokrata Pártnak. Erről tudtuk, hogy az adminisztráció összes népjóléti intézkedéseit a reakciós déli demokraták, akiket a “dixicrat” néven említenek, akadályozzák meg. A fehér faj felsőbbségét hirdető dixicrat politikusokat elsősorban is csak a belpolitika érdekelte, mert a fehér faj felsőbb- sége valójában a négerek kizsákmányolását jelenti. Ezek a régi rabszolgarendszert szeretnék fentartani s amennyiben a színes népek már elnyerték a politikai szabadságot, legalább a gazdasági rabszolgaságot igyekszenek kihúzni amennyire csak lehetséges. Azért obstruáltak olyan állhatatosan a “fair employment” és egyéb hasonló népjóléti javaslatok ellen. A dixicrat honatyáknak segítettek a reakciós republikánus politikusok, akik viszont a bérmunkások szabad kizsákmányolásának a jogát védik. így dacára a Truman nagy győzelmének, amit az elnökválasztásnál aratott, belpolitikai programja szappanbuborék gyanánt oszlott szét. Hogy a dixicrat kombinációt valamennyire ellensúlyozza, a külpolitikában mind nagyobb mértékben adott teret a rapublikánusoknak azon kifogás alapján, hogy az ország “egységét” szolgálja. Ennek aztán az lett a következménye, hogy a külpolitika irányítása teljesen a republikánus politikusok kezeibe került. A republikánus Dulles, aki állítólag csak “tanácsadója” Acheson külügyminiszternek, Japánban tett látogatása alkalmával úgy intézkedett, nyilatkozott s általában viselkedett, mintha a japánokkal megkötendő szerződésben és a japánok felfegyverzésében neki lenne döntő szava. Az Egyesült Nemzetek tanácskozásain az ugyancsak republikánus Austin, volt szenátor viszi a főszerepet. Szóval dacára a demokrata kormánynak, a gyakorlatban valójában minden lényeges kérdésben a republikánusok döntenek. A vezetésre képtelen Trumant egyszerűen kijátszották és egyben olyan helyzet elé állították, hogy minden elért eredményért, — amivel dicsekedni lehetne, az érdemet maguknak követelik, de minden balsikerért Trumant és adminisztrációját okolják. Miután a republikánusok ily politikai manőverrel kezükbe kerítették a külpolitika irányítását, érthetővé válik, hogy ők akarják megszabni azt is, hogy mennyi katonát küldjenek Európába, vagy hol és miként kezdjék meg a harmadik világháborút. Mert dacára a vitájuknak, a republikánus politikusok mindannyian az amerikai nagytőke leghűségesebb szolgái és abban mind megegyeznek, hogy a tőke terjeszkedési és kizsákmányolási jogát meg akarják védeni az egész világon. A háborús kérdésben folyó nagy vita tehát a reakciós republikánus politikusok nagy győzelmét jelenti. MUNKÁS LEVELEK MIRŐL ÉS HOGYAN ÍRNAK A BÉRMUNKÁS OLVASÓI Mellékelve küldök a naptárért egy dollárt. Értékes jó munka. Mihály Huszka, Detroit Köszönetemet küldöm, hogy a naptárt voltak szívesek elküldeni számomra. Itt mellékelve küldöm a naptár árát és az előfizetésem megújítását, összesen három dollárt. Joseph Zombay, Los Angeles <t __ Izenet Mezőségi mtársnak: A Bérmunkás január 27-iki számában megjelent, az Amerikai Magyar Népszava újság es fő és felelős szerkesztő esetével kapcsolatban fogadja őszinte elismerésemet. Oly nehéz és fájdalmas tehertől könnyebbültem meg, mert Ön alapra fektetett és bizonyító szavakkal taposott a szóbanforgó újság nyilasvezérének tyúkszemmel telt agy velejére. Igazán mondhatom, hogy az eféle hitványságok gonoszságát csak oly munkásér- zelmü iró tárja fel, aki a dolgozókkal érez és tudja, hogy szavai tényeket tartalmaznak. Hej pedig még sok ilyen emberi érzelemből kivetkőzött fenevadak vannak, akik zabla nélkül, méreggel telt szívből, megfertőzött szájjal okádják azt a békjót, melyben apáink voltak hosszú évszázadokon keresztül. Azonban hála Marxnak, hogy ma mondhatjuk, hogy a munkásosztályból többen és többen emelkednek ki, akik az eféle Borshy Kerekeseket leleplezik. De a fel- szabadulás hajnala is közeledik, ahol az eféle denevérek elveszik méltó jutalmukat elkövetett bűneikért. John Bene, Premier, Canada A mellékelt money order fedezi 12 naptár árát. Wm. Munkácsy, Bethlehem Köszönöm a naptárt és itt küldök érte egy dollárt. Anna Rozsa, Philadelphia Mellékelve két dollár a naptárért, a többi felülfizetés. A naptár nagyon jó, de a Bérmunkás sokkal jobb, igazi forradalmi lap. J. Schinagel, Hartland
