Bérmunkás, 1951. január-június (38. évfolyam, 1662-1687. szám)

1951-01-06 / 1662. szám

1951. január 6.

BÉRMUNKÁS

5 oldal

TOLLHEGYRŐL

mondja: F. MEZÖSÉGI

ÍRJA meg

Egy levelet kaptam, amelyben egy pennsylvaniai olvasó arra kér, hogy Írjam meg azt, ami őt felháborította. Én ezt nem irom meg, mert én nem tudnám úgy megírni, mintahogyan a levélíró a saját átélését leírja, igy csak egyszerűen le- közlöm az ő levelét. íme a bevezetést elhagyva a levél:

. . . egy itt megjelenő magyar hetilapban egy volt Magyar Állami csendőr jelenleg az amerikai zónában Németországban élő D.P. fordul az amerikai magyarsághoz, hogy mentsék meg őt és társait, attól a bizonytalanságtól, amerikai kegyelem kenyértől, amelyen immár 5-ik éve élnek, családostól együtt. Azt kéri, hogy küldjenek nekik assurancet, hogy ki jöhessenek ide Amerikába.

A vér az arcomba szökött, remegtem a felháborodástól, hogy egy ilyen vadálatnál kegyetlenebb, szívtelenebb egyén, amilyen a Horthy-Szálasi időben egy magyar csendőr volt, merjen irgalmas szivekhez szólni és könyörületet kérni, akiknek nem volt szivük, akik nem ismertek könyörületet, akikhez képest még az S.S. náci legények is jámbor szerzetesek vol- tcik

Emlékszem, hogy tereltek össze bennünket mint a csordát, emlékszem, hogy zuhogtak ránk a puskatusok, hogy rúgtak fel magukkal tehetetlen öreg asszonyokat, apró kis gyermekeket, hogy rabolták el tőlünk az utolsó értékünket, amelyet a nagy rablásnál eltudtunk rejteni.

Emlékszem, hogy zsúfoltak össze bennünket teherkocsikba és tartottak napokon keresztül étlen-szomjan, még az emberi szükségletünket is, nőknek, férfiaknak, gyermekeknek egymás előtt kellett elvégezni. Emlékszem a halottakra, kik napokig hevertek közöttünk, de legjobban emlékszem a kisérő csendőrök ördögien vigyorgó pofájukra, ahogy gyönyörködtek a mi szenvedéseinkben.

Ők beszélnek szenvedésről, kiket senki csak a bűnös lelkiismeretük kergetett el hazulról, kik ahelyett, hogy a jól kiérdemelt büntetést kapnák meg, azoknak az amerikaiaknak a pénzén élős- ködnek már öt éve, akiknek a kényszerleszállást végző fiait meglincseltették.

Az amit velünk tettek az nem

I számit, az nem szenvedés, hogy én a 19 éves leány az anyámmal 8 éves nővéremmel és sok más társammal mikor Auswitzba értünk és elszakították tőlem az anyámat és a kis húgomat, mert ők nem voltak munkára alkalmasak és egyenest a gázkamrába küldték őket.

Hogy sok századmagammal mezítelenre vetköztettek a röhögő őreink előtt úgy vizsgáltak meg bennünket, hogy munkaképesek vagyunk-e. Hogy kopaszra nyírtak bennünket, hogy hideg télben egy ingszerü ruhában, mezítláb, koplalva kellett dolgoznunk. Hogy ütöttek, vertek, ezerszer megaláztak bennünket.

Tőlünk kérnek ezek a gyilkosaink könyörületet, jó szivet, kik miattuk éltük át a pokol minden kínját, kiknek csak egy bünük volt, hogy más ceremóniával dicsértük az istent.

írja meg, hogy egyetlen jóér- zésü magyar se akadjon, aki ezeket ide sigetse, kik ma is arra készülnek, arra szervezkednek, hogy ha újra uralomra kerülnek, rettenetes bosszút álljanak a magyar népen.

Én, aki ismerem ezt a kegyetlen, minden emberi mivoltukból kivetkőzött urakat, tudom, hogy ha arra módjuk lenne, a bosz- szujuk rettenetes volna, amelytől óvja az ég az otthon élő dolgozó magyar népet . . .

Ez a lényege a levélnek, ehez nek kell kommentár, csak azt ismételhetem, hogy minden jó- érzésü magyar tartsa magától távol ezeket a lelki leprásokat, ezzel tartozik magának, a családjának és a magyar népnek.

ISTEN ÉS A HÁBORÚ

Hihetetlen az, hogy a hivatalos és nem-hivatalos körök mennyire isten hívők, sőt isten védők lettek. Ha meghallgassuk a legmagasabb hivatal fejét, vagy a legolcsóbb frázisokkal dobálódzó politikust, most mind azt hangoztatja, hogy azért kell letörni minden eszközzel a vörösöket, mert azok istenetelenek, akik el akarják törölni a vallást és magát az úristent is leakarják taszítani a trónjáról.

Természetesen, hogy ez csak félrevezetés, nem csak azért, mert a “vörösök” egyáltalán nem az isten, hanem a gazdasági rendszer ellen harcolnak és, hogy a nyugati országok kormányai sem az istent akarják

szigetet az amerikai hajóraj vette körül. Ebből is az következik, hogy a kínaiaknak nincs békés szándékuk.

De mindezen magyarázatok dacára is a nemrég még oly büszke generálist már egyre keményebb kritikában részesítik. így példáid Elmer E. Benson azt irta róla, hogy házassága révén érdekeltsége van a Morgan bankcsoporttal; hogy az amerikai fasiz- ták és egy Wall-street klikk őt választották ki 1933-ban, hogy Mussolinit utánozva a fővárost foglalja el legionistákból szervezett terror csapatokkal. És végre MacArthurnak az egész életét a demokrácia elleni harc jellemzi.

Az előbb mindig csak gúnyosan mosolygó győztes hadvezérről ma már ilyesmit is meg lehet imi, a vesztes tábornoknak, bármilyen brilliáns is volt a visszavonulása, már ilyesmi is kijár.

Bizony, bizony, néha az istenek meg a félistenek is lebuknak!

| megvédeni, hanem azt a gazdasági rendszert, amelynek a nevében kormányoznak. Ez a beállítás csak arra jó, hogy a tömegek figyelmét eltereljék a tényekről, amely tömegek nem igen hiszik el, hogy a nyugati hatalmak védencei a demokrácia és a szabadság felkent lovagjai.

Chiang, Rhee, Franco, a görög, török, a tegnapi náci német uralkodó osztály mindent jelképezhet, csak szabadságot nem és ezért kellett most az istent belevonni ebbe a hideg-meleg háborúba. Eddig ha az uj jelszó han- goztatói, tényleg istenfélő emberek lennének, úgy az isten nevét kihagynák ebből a játékból.

Nem hiszem, hogy az isteni hit tekintélyét nagyon emelné az, hogy azt csak háborúval, atombombával lehetne megmenteni. Nagyon lerontja az isten mindenhatóságát az, hogy az nem tudja saját magát megvédeni, hanem gyarló emberek millióinak kell meghalnia a gyarló emberi támadástól való védelembe.

De egyáltalán nem igaz az, hogy valahol is az isten ellen folyna harc. A tudományos nevelés, amely szakit a mesék országával, még nem harc az isten eszme ellen. A Népi Demokráciák tekintélyes összeggel támogatják az egyházakat, amit például az amerikai, vagy francia kormány, nagyon helyesen nem tesz meg. A Népi Demokráciák iskoláiba van vallástani- tás, amit az amerikai alkotmány határozottan megtilt, nagyon helyesen.

Sehol azért senkit nem büntetnek meg, mert istenben hisz, vagy templomba jár. Ezt senki sem meri állítani.

Van egy tényleges harc, amely a politizáló, ellenforradalmat szító egyház ellen folyik mindaddig, amig az egyház arra kényszeríti papjait, híveit, hogy az állam törvényeivel szembe álljon, ilyen egyház és állam közti harc folyt annak idején Franciaországban is, amikor az egyház ellenszegült az állam és az egyház szétválasztásának, vagy Magyarországon is, amikor a polgári házasság törvényének a végrehajtását tagadta meg az egyház. Ezek a harcok megszűnnek abban a pillanatban, amikor az egyház kénytelen-kelletlen aláveti magát az állam törvényeinek, mint ez megtörtént Lengyel és Magyar- országon is, amikor a püspöki kar elismerte az állam törvényeit és beszüntette az ellenállást, lázitást, kémkedést.

Ha az isten nevét hiába használók és az egyház ügynökei, tényleg hinnének az isten eszmében, akkor nem szállnának szembe annak a legfőbb törvényeivel, az emberszeretettel, az emberölési tilalommal.

A keresztény szellem, a krisztusi értelemben, nem háborút, hanem megegyezést ir elő és az isten eszmének nagyobb szolgálatot tennének komoly megegyezési törekvéssel, mint isten nevében való háborús uszítással, ez nem isten védelem, hanem isten gyalázás, amelyben előljár a földi helytartója és a többi kisebb-nagyobb isten kereskedő.

A német kancellár is isten nevében igyekszik a volt náci tábornokokkal együtt egy uj hadsereget felállítani az istentelenek ellen, de maga a nép egyáltalán nem akar, nem csak háborút, de még katonai kötelezettséget sem. Amint az amerikai lapok megírták, hogy a nyugat német közvélemény vizsgáló bizottsága, amely a katonai fel- készültség s az Atlantic paktum katonai alakulatába való részvételt illetőleg tettek fel kérdéseket, a német nép 65—85 százalékban ellenez minden háborús készülődést. Ez természetes is, hisz még a múlt háború nyomait se takarították el, még érzik annak a Súlyát az életnívó sülye- désében és fokozódó munkanélküliségben. Már irtunk arról, hogy ugyan ez a helyzet Francia és Olaszországban. Igazán fel kellene már ébredni a mi kormányunknak arra, hogy Európában is minden anyagi és véráldozat Amerika nyakába fog szakadni és annyit nem ér meg egy magát túlélt rendszer védelme.

REKORDOK

Amerikát a rekordok hazájának is hívják. Itt mindenből rekordot csinálnak, nincsen az a bődületes hülyeség, amelyből, ha valki rekordot csinál a legnagyobb publicitást ne kapna a szenzációt hajszoló sajtótól, rádiótól, vagy a televíziótól. Egy tudós, aki az életén keresztül dolgozott, hogy az emberiség javára nagyot alkosson, nem kap olyan nagy nyilvánosságot mint az, aki a legtöbb csöves kukoricát tudja megenni, vagy legtovább tud ülni egy telefon póznán.

De ezeken a gyerekes rekordokon kívül vannak más rekordok is, amelyek nagyon szomorú képet adnak a társadalmi viszonyokról. Ezek a rekordok egy halódó, magát túlélt társadalmi rendszer szimptómái, amelyet hiába igyekeznek a társadalmi “reformerek” megjavítani, mert ezek a tünetek már hulla foltjai a rendszernek, amelyet csak az egész gazdasági rendszer kicserélésével,, egy uj társadalmi rendszerrel lehet megoldani.

Karácsony hetében két uj rekord született. Az egyik a balesetekben elpusztultak tömegei. Csak autó balesetben több mint 550 ember vesztette el az életét 72 órán belül, ezt a borzalmas nagy számot még tetőzi 150 más halálos baleset.

Mit mutat ez a tény, nem mást, mint amit már számtalanszor megírtunk, hogy itt az emberélet értéktelen, ezért van annyi baleset az autókkal, a gyárakban, a bányákban, mert a rendszer értéktelennek tartja az emberéletet, azért van annyi gyilkosság, mint sehol az egész világon és csak ezért lehetett könnyen Koreába rendelni az amerikai fiuk tízezreit, hogy ott pusztuljanak el, mig a szövetségesek csak mutatóba küldtek segítséget, mert ha nem is a kormányok, de a nép értéknek tekinti az emberéletet és nem enged azzal hazárdirozni.

A másik rekord az alkohol fogyasztás. Amint a lapok jelen-